1p
Sokakat ér baleset vagy betegszenek meg a tengerparton, az orvosi ellátás viszont több száz euró is lehet.

Egyes meteorológiai előrejelzések szerint az idei nyár hűvös és csapadékos lesz, így az anyagi nehézségek mellett talán ezzel is összefügg, hogy kevesebb, mint minden második magyar család tervez csak az idén nyaralást. A Generali Biztosító 1200, 18 és 59 év közötti embert kérdezett meg idei nyaralási terveiről és korábbi utazási tapasztalatairól. A megkérdezettek 14 százaléka válaszolta azt, hogy gondolkodik külföldi nyaralásban, míg az utazni készülők döntő többsége továbbra is a belföldi, vízparti pihenésre esküszik.

Biztosítás rossz időre

A felmérésünk kimutatta, hogy a magyar lakosság 47 százaléka tervez idén nyáron nyaralást, döntő többségük belföldön pihenne (37%), és szinte minden üdülni vágyó a vízparton szeretné tölteni szabadságát – mondta Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási igazgatója.

Minden 10. nyaralót ér baleset

Népszerű a Balaton

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Ecostat korábbi felmérései szerint az utazást tervező magyarok kétharmada csak belföldön nyaral, egyharmaduk választ külföldi úti célt.

A kutatás adatai alapján általánosságban elmondható, hogy inkább a férfiak, a 18-29 évesek, a budapestiek és a felsőfokú iskolai végzettségűek terveznek valamilyen formában utazni. Külföldi utazásra idén mindössze a megkérdezettek 14 százaléka gondol, és a belföldre utazókhoz hasonlóan háromnegyedük vízparti pihenést tervez. A kirándulás, túrázás főleg a belföldön (52%), míg a városnézés a külföldön nyaralók körében népszerűbb (42%).

A kutatás kitért a nyaralók korábbi rossz élményeire is. Az eredmények szerint minden tizedik magyar nyaralóval előfordult már, hogy üdülése során ő vagy családtagja balesetet szenvedett, három százalékuk kórházi ápolásra is szorult külföldön, ami a megfelelő utasbiztosítás hiányában akár többmilliós költséggel is járhatott.

A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) tapasztalatai szerint a balesetek, megbetegedések nagy része tengerparti üdülések alkalmával történik. A leggyakoribb megbetegedésnek a gyomorrontás, a bélfertőzés számít, ezt követik a különböző bőrgyulladások, napégések, de jellemzőek még a felsőlégúti megbetegedések és a fülgyulladás, valamint a lázzal járó betegségek is. A tengerparti nyaralók jellegzetes problémája a tengeri sün tüskéi által okozott sérülés és a medúzacsípés. A fenti ambuláns ellátások költsége jellemzően 100-400 euró között mozog, kórházi ellátás nélkül. Ritkább, de nagyobb költséggel járó esetek a szívinfarktus, agyvérzés, valamint a műtétet és hazaszállítást igénylő törések.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG