Magyarországról bécsi átszállással lehet eljutni vonattal Olaszországba, az ottani járatokat érinti majd a 24 órás munkabeszüntetés.
A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy olaszországi utazásuk megkezdése előtt a közlekedésről érdeklődjenek a nemzetközi tudakozónál, vagy a MÁVDIREKT 40-49-49-49-es telefonszámán.
Az utasok az előreváltott jegyekkel lemondhatnak az utazásról, amennyiben ezt nem teszik, szükség esetén a jegyeik záradékolásáról (igazoltatásáról) külföldön gondoskodjanak. A jegyek visszatérítését az utasok a jegykiadó ország ezzel megbízott jegykiadó helyein, általában a nemzetközi pénztáraknál kérhetik.
A MÁV-START a Magyarországon váltott jegyeket, ülőhelyjegyeket, valamint az egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatéríti az utasoknak, vagy más időpontra érvényesíti a menetjegyet.
Huszonnégy órás sztrájkra készülnek az olasz vasutasok Piemonte tartományban április 12-én 21 órától április 13-án 21 óráig, emiatt vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre és késésekre kell számítani - közölte a Mávinform.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
18 perce
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
34 perce
-
Jó hír jött Japánból
körülbelül 1 órája
-
J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
körülbelül 1 órája
-
Nem biztos, hogy Szerbiában megtartják az előrehozott választásokat
2 órája
-
Szokatlan hatalomkoncentráció jött létre Vietnámban
2 órája
-
Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Szerb szakértő: „Vučić segíteni akart Orbánnak”
- Figyelmeztette Moszkva a balti államokat, Magyarországról is beszéltek
- Példátlan orosz művelet zajlik a magyar választás befolyásolásának érdekében – mondja az MCC-kutató
- Így érkezett meg J. D. Vance Budapestre
- Valamitől megriadt Orbán VIktor szövetségese?
- Itt a nagy bejelentés: műholdja lesz Magyarországnak
- Mégsem árverezi el a NAV az egykori szabadszállási laktanya épületeit
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00 -
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Gyorsabban terjed a mesterséges intelligencia, mint ahogy a cégek felkészülnének rá
16:58
-
Tömegek kapják most a kedvezményes számlákat – fontos szabályra figyelmeztetnek
15:32
-
Brüsszelnek üzent az amerikai alelnök
15:03
-
Rekordévet zártak a kkv-támogatások
14:26
-
Robbanásszerű profit a Samsungnál
13:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Trump: „Egy egész civilizáció fog meghalni ma éjjel” – újabb fenyegetések Irán felé
17:38
-
Polgármesterek segítik a Fidesz kampányát: levelek, jutalmak és finom üzenetek a háttérben
15:31
-
Kire szavazna 2026-ban József Attila?
13:20
-
Sior: rajzok haza 79.
11:12
-
Ideiglenes sávlezárás a Deák Ferenc utcában: csapadékvíz-bekötés miatt dolgoznak
10:51
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Moszkva már a balti államokat fenyegeti, Magyarország is szóba került
2026. április 7. 07:27
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Így menekítették ki az amerikai pilótákat Iránból
2026. április 7. 07:03
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
Leszállt a várva várt repülőgép Budapesten az amerikai alelnökkel
2026. április 7. 11:43
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. 



