Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy Thaiföld évek óta a társaság téli árualapjának egyik legfontosabb területe. Tájékoztatása szerint az idei téli szezon előfoglalási időszakában, kezdetben a 2012/13 téli szezonhoz képest látványosabb keresletet tapasztaltak, majd a kialakult belpolitikai helyzet hatására hirtelen megtorpant az érdeklődés.
Engednek az árakból
Azóta árcsökkentéssel próbálják élénkíteni a keresletet, ami véleménye szerint eredményre vezet azzal együtt, hogy folyamatos és naprakész információval látják el az utasokat. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a thaiföldi utak iránti érdeklődés csökkenésével párhuzamosan látványosan nőtt a Karib térség iránti kereslet, Mexikó, Dominika, Kuba esetében minden korábbinál nagyobb árbevételt realizáltak, amely a kereslet átcsoportosulásának lehet az eredménye.
Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője az MTI érdeklődésére azt közölte: ebben a téli szezonban több utat adtak el Thaiföldre, mint tavaly, azonban a foglalások nagy része még a krízis előtt történt. Ebben az időszakban már csak szórványosak az eladások erre az úti célra, így nem igazán tudják lemérni a belpolitikai helyzet hatását - tette hozzá.
Egyéni turisták
Molnár Judit, az OTP Travel Kft. ügyvezető igazgatója rámutatott: a társaság nem tapasztalt érezhető visszaesést, igaz, hogy lekötött helyekkel nem hirdettek charter-járatokat Thaiföldre az utazási irodák. Az egyéni turisták utaznak, de tömeges érdeklődés nincs ebben a szezonban - mondta. A szakember sokkal inkább az általános gazdasági környezetnek és nem a zavargások hatásának tulajdonította az érdeklődés csökkenését.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Klímaváltozás: döbbenetes, mit produkálnak az ausztrál trópusi esőerdők
5 órája
-
A nagy rablás utána biztonságosabb helyre vitték a Louvre ékszereit
5 órája
-
Orosz rakéták és drónok csaptak le Kijevre
6 órája
-
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
7 órája
-
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
8 órája
-
Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
9 órája
-
Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
10 órája
- Magyar Péter videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án
- Szokatlan időpontban – vasárnap óraátállítás
- Kormányváltás esetén így alakulna a nyugdíj
- Elszabadultak az indulatok a terézvárosi éjszakai óvoda miatt
- Negyvenszeres az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között
- Donald Trump mozgósította a katonáit, új háborúra készülnek?
- Kiderült, ki vette meg a Belügyminisztériumot
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés 2025. október 20. 14:22
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Orosz rakéták és drónok csaptak le Kijevre
Helikopterről próbálták megfékezni a lángokat.
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
2025. október 25. 14:12
-
Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
2025. október 25. 12:18
-
Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
2025. október 25. 13:12
-
„A bábuska kijött a pult mellől és végigmért” – Moszkva testközelből
2025. október 25. 06:01
-
Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
2025. október 25. 15:11

