2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ősszel is Balaton! címmel programsorozatot indít október 22-től a tó körüli turisztikai szervezetek összefogásával létrejött szövetség.

A november 2-áig tartó eseménysorozat tulajdonképpen a tavaszi Nyitott Balaton elnevezésű akció őszi változata. Az a célja, hogy felhívják a figyelmet, nem csak nyáron érdemes a tóhoz utazni - közölte Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

Enni, inni, operett

Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és az aktív programok állnak. Eddig 102 vendéglátóegység, köztük 28 borospince, és mintegy 150 szállásadó csatlakozott a megmozduláshoz, valamint 64 kisebb-nagyobb, részben ingyenes programot kínálnak az akció idejére helyi önkormányzatok, múzeumok, szervezetek, vállalkozások.

A pincészetekhez például ingyenes járatokat biztosítanak, Balatonmáriafürdőn túrát szerveznek a védett pincesorokhoz, Siófokon pedig Kálmán Imre kedvenc ételeivel és operett-előadással várják a vendégeket.

Újdonság, hogy több szezonális szállásadó és vendéglátóegység nem zár be októberre, hanem az akció idején még szolgáltat, ezzel segítve az őszi Balaton szépségeinek és lehetőségeinek felfedezését - tette hozzá Fekete Tamás.

Nem panaszkodhatnak a szállodások

A tó melletti szálláshelyeken több mint 516 ezer vendég, mintegy 1 millió 570 ezer vendégéjszakát töltött el az első félévben. Ezt összevetve a tavaly január-júniusi időszakkal, mintegy 32 ezerrel több turistát és 73 ezerrel több vendégéjszakát jelent. A legtöbb turista Németországból és Ausztriából jött, a legtöbb időt viszont az oroszok töltötték a magyar tengernél - derült ki a KSH múlt héten közzétett összesítéséből. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG