2p

Központilag függesszék fel a Főpolgármesteri Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított hatósági beszedési megbízások kiadását - javasolja a kamara. 

A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának HIPA adóelőleg behajtási intézkedései rámutatnak arra, hogy a turizmusban és vendéglátásban dolgozó budapesti mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzete immár tarthatatlan. Bár a lépés úgy tűnik jogszerű, a BKIK álláspontja szerint a nehéz helyzetbe került vállalkozások esetén most a segítség a legfontosabb.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ezért levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez és a kormány gazdaságért felelős tagjaihoz, hogy amint azt a február 3-i közleményében már javaslatként felvetette, vezessenek be végrehajtási moratóriumot év végéig a HIPA fizetésekre, valamint az egyéb adónemekre is azon vállalkozások számára, akik a 485/2020. (XI. 10.) és 571/2020. (XII. 9.) Kormányrendeletekben TEÁOR számok szerint szerepelnek. A vállalkozásoktól beérkezett igények alapján a támogatásra jogosultak listáját egyúttal a BKIK javasolja kiegészíteni az idegenvezetőkkel (TEÁOR 7990) és a taxis személyszállítókkal (TEÁOR 4932).

A BKIK korábbi közleményében már felhívta a budapesti vállalkozások figyelmét, nyilatkozzanak a HIPA kedvezmény igénybevételéről, egyúttal szeretné tudatosítani a vállalkozásokban, hogy a HIPA fele automatikusan jár a kijelölt körnek. Ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy a legnehezebb helyzetbe került vállalkozások számára 75 millió forint kezdőösszeggel nyílt szolidaritási pénzalapot indít. A szolidaritási alap ötletének pozitív fogadtatását jelzi, hogy bár a támogatási program részletein még dolgozik a kamara, már érkeztek felajánlások olyan vállalkozásoktól, akik támogatásukkal csatlakozni szeretnének.

15 ezer cég van bajban

A BKIK számításai szerint nagyságrendileg 15 ezer budapesti vállalkozás kerülhetett a pandémia miatt olyan helyzetbe, hogy szándékai ellenére sem tud eleget tenni adófizetési kötelezettségéknek. Számukra a kamara mindenképp javasolja az automatikus végrehajtási moratóriumot. Ezzel nem csak ezen vállalkozók, hanem az általuk foglalkoztatott több tízezer budapesti munkavállaló és családja megélhetését sikerülhet megvédeni - jegyzi meg a kamara. 

Címkék: Vállalat Adózás BKIK

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 2,5 százalékos kamat, állami támogatás, valódi segítség – új szintre lépett a turisztikai finanszírozás
PR | 2026. február 6. 13:26
Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei, amelyekhez a jelenleg futó „2=3” akció keretében vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat. A konstrukciók nemcsak átmeneti segítséget jelentenek, hanem stabil, hosszú távon is kiszámítható finanszírozási megoldást kínálnak a hazai turizmus legkisebb szereplőinek is.
Vállalat Forradalmi akkumulátorfejlesztést mutattak be Ázsiában
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:05
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját február 5-én Mongóliában – írja közleményében a kínai akkumulátor-gyártó. A modell piaci bevezetése 2026 közepére várható.
Vállalat Startup csúcsot rendeznek Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:50
A startup világ legismertebb arcai beszélgetnek a február 17-i Best of Startups Gálán a KPMG rendezvényhelyszínen, ahol átadják az Év Startupja és az Év Befektetője díjat is.
Vállalat Meglepő, hogy milyen beruházást támogat a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:30
Most először egy hazai videojáték-fejlesztő beruházásához nyújt támogatást a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vállalat Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:15
A Toyota Motor Corp. japán autógyártó nyeresége és üzemi eredménye is csökkent a folyó, 2026-os pénzügyi év első kilenc hónapjában. Ennek ellenére a vállalat javította a teljes évre vonatkozó pénzügyi előrejelzését.
Vállalat Dörzsölheti a tenyerét Trump, mozgásba lendült a kereskedelmi megállapodás
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 07:10
Az indiai kereskedelmi és ipari miniszter arról beszélt, hogy országa hajlandó akár 80 milliárd dollár értékben rendelni Boeing repülőgépeket az Egyesült Államokból.
Vállalat Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:23
Fogaskerekeket és tengelyeket gyártanak majd.
Vállalat Hiába nőtt a Qualcomm bevétele, a nyereség csökkent
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:07
Kiosztottak 949 millió dollárnyi osztalékot is.
Vállalat Hatalmasat kaszált a Google
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:49
Először jár az Alphabet bevétele 400 milliárd dollár felett.
Vállalat Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 19:35
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG