3p
Megvan a Volkswagen új vezére, a cégnél persze mindenki mossa a kezét: nem tudtak semmiről. Ráverik az évtizedes csalássorozatot néhány emberre, ahogy az ilyenkor szokás.

Ahogy az várható volt, Matthias Müllert, a Porsche vezérét választotta meg új vezérigazgatónak a Volkswagen-csoport húsztagú felügyelőbizottsága.

Az előző vezető, Martin Winterkorn szerdán mondott le a Volkswagen vezérigazgatói posztjáról, miután az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) azzal vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Volkswagen (VW) elismerte a csalást, és jelezte, hogy világszerte mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóját érintheti az ügy.

Berthold Huber, a felügyelőbizottság (fb) ideiglenes elnöke a VW wolfsburgi székházában tartott rövid sajtótájékoztatóján "erkölcsi és politikai katasztrófának" nevezte az emissziós csalást, amelyért megítélése szerint "egy kis csoport" tehető felelőssé. Bernd Osterloh, a munkavállalók által delegált egyik fb-tag ugyancsak úgy fogalmazott, hogy "emberek kis csoportja okozott óriási kárt" a Volkswagennek.

Huber bocsánatot kért a fogyasztóktól, a közvéleménytől, a hatóságoktól és a befektetőktől, egyúttal arra kérte őket, adjanak egy esélyt a vállalatnak, hogy jóvá tegye bűnét.

Privátbankár.hu kommentár: ezek már megint hazudnak

Viccnek is rossz, hogy egy kis csoportot tesznek felelőssé egy hosszú évek óta tartó csalássorozatért, ami - mint azóta kezd kiderülni - nem is annyira rejtve zajlott.

Reggelig sorolhatnánk, az azonban biztosnak látszik: akárhányan is találták ki a tesztek átverését az elején, azóta nem kevesen és nem keveset tudtak erről az ügyről, akik semmit sem tettek addig, amíg az amerikai felügyelet ki nem robbantotta a botrányt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG