2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető szálloda építése.

Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az M1-en elmondta, a szálloda a repülőtér parkolóján kívül, a taxipuffer-parkoló helyén épül, már az első emeletnél tartanak, a betonozással ugyan a rendkívüli hideg miatt most várni kell, de a tervek szerint az idei év második felére elkészül a hotel. 145 szoba lesz benne, komoly konferenciakapacitással.

Az Ibis Styles Hotel látványterve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A kommunikációs igazgató beszámolt arról is, hogy elkezdődött a nem schengeni irányba induló járatokat kiszolgáló 2B terminál bontása, a terület átadását követően pedig megkezdődik az új kiszolgáló móló építése, amelynek eredményeként 10 ezer négyzetméterrel bővül a reptér utasforgalmi területe.

A BUD 2020 fejlesztési program legfontosabb eleme az új 220 méter hosszú utasmóló.

Mint ahogy arról korábban a Privátbankár is beszámolt, 50 milliárd forintos fejlesztésbe vág a Budapest Airport.

A BUD 2020 névre keresztelt beruházási program egyik legfontosabb eleme az új B jelű utasmóló, emellett számos kiemelt fejlesztés, mint a repülőtéri hotel, valamint logisztikai és biztonsági beruházások sora indul el. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
Vállalat Újabb elismerést húzott be az MBH
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 12:49
A zöld védjegy után érkezett az újabb kedvező minősítés.
Vállalat Mennyit szánnak 2026-ban a cégek karácsonyi bulira?
PR | 2026. szeptember 15. 12:23
A Cegeshelyszinek.hu adatai alapján idén 30 000 Ft/főtől indul a céges karácsonyi buli költségvetése. Az ár nagyban függ a teljes létszámtól és attól is, mennyire időben foglalja le a cég a buli helyszínét: a legjobb ár-érték arányú, színvonalas helyszínek szeptember végére elfogynak. Amelyik cég októberre hagyja a szervezést, már csak a drágább, luxus kategória vagy az olcsóbb, kevésbé nívós helyek közül választhat. Idén dec. 10-11-e és 17-18-a a legnépszerűbb időpontok a céges karácsonyi bulira. 
Vállalat Kilőtt az első félévben az O3 Partners
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 11:34
Nemrég jelent meg a társaság legfrissebb riportja az elmúlt időszakról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG