3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

50 milliárd forintos fejlesztésbe vág a Budapest Airport.

BUD 2020 néven beruházási programot hajt végre a Budapest Airport a következő öt évben - közölte a BA a Privátbankárral.

A program egyik legfontosabb eleme az új B jelű utasmóló lesz, emellett számos kiemelt fejlesztés, mint a repülőtéri hotel, valamint logisztikai és biztonsági beruházások sora indul el rövid időn belül.

Az utóbbi két-három évben dinamikus az utasforgalom bővülése, és az idei év első öt hónapjában is kétszámjegyű, 12,5 százalékos növekedést mért a Budapest Airport. Éppen ezért alkotta meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a BUD 2020 fejlesztési tervet, amelynek egyik legfontosabb eleme egy új utasforgalmi épület, a B móló lesz.

Jost Lammers vezérigazgató a hvg-nek adott interjúban elmondta, az új utasmóló munkálatai év végén kezdődnek és mintegy másfél évig tartanak majd.

Teljesen más lesz

A BUD 2020 program másik kulcseleme a repülőtéri szálloda, ami nélkül a Budapest Airport vezérigazgatója szerint világszínvonalú légikikötő ma már elképzelhetetlen. A hotel az építkezés megkezdése után 15-17 hónappal fogadhatja az első vendégeket. A repülőtér 2-3 év múlva egészen más lesz, mint most, utaskapacitása a jelenlegi prognózis alapján öt éven belül 15-18 milliósra ugrik. Utóbbi esetben megépül a most még csak fontolgatott új utasforgalmi épület, a 2C vagy 3. Terminál. Eközben növelik a terminálon a check-in pultok számát, jelentősen bővítik és fejlesztik a parkolókat – ezek részben már most zajló fejlesztések.

Mi lesz a vasúttal?

Jost Lammers kitért a repülőtér és a város közúti és vasúti kapcsolatára is. Mint mondta, készülnek a tervek, a repülőteret Kőbánya-Kispesttel kötik össze, és lesz egy föld alatti állomás a 2. Terminálnál. A pontos részletek azonban a repülőtér számára még nem ismertek, hiszen a vasutak építése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez, az üzemeltetés a MÁV-hoz tartozik.

A repülőtéri szálloda látványterve.

A vezérigazgató úgy véli, az állomás is akkorra készülhet el, amikorra az új terminál: valamikor 2019-2021 között. A gyorsforgalmi úttal kapcsolatban elmondta, hogy a mai forgalom kiszolgálásához egy legalább kétszer kétsávos útra lenne szükség. Jövőre Budapesten lesz az úszó-világbajnokság, majd 2020-ban a labdarúgó EB, és elnyerheti a város a 2024-es olimpia rendezési jogát is. Jelenlegi formájában a gyorsforgalmi út alkalmatlan a növekvő forgalom lebonyolítására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
Vállalat Tovább növelné részesedését az Echo Investmentben a WING Csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:22
Önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett a lengyel Echo Investment valamennyi fennmaradó részvényére a WING Csoport tulajdonában álló Lisala. A magyar ingatlanfejlesztő vállalatcsoport részvényenként 5,20 lengyel zlotyt kínál, az ajánlatot október 30. és november 30. között fogadhatják el a részvényesek. A WING hosszú távon is növelné tulajdonrészét, ugyanakkor fenntartaná az Echo Investment tőzsdei jelenlétét.
Vállalat Fény az alagút végén az egyik európai autós óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 12:23
A bevételek és az eladások szerint nem, de a profit így is szépen alakult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG