Ingyenes jogi és érdekvédelmi segítséget ajánl fel a tiszaújvárosi Mol-üzemben pénteken történt tragikus robbanás sérültjeinek a Munkástanácsok Országos Szövetsége szakszervezeti konföderáció – írja az Economx. A szakmai szervezet a cikk szerint így fogalmazott:
„Mélyen megrendültünk és hisszük, hogy az emberi élet, a munkavállalók biztonsága, méltósága és védelme minden gazdasági érdek felett álló érték. Kiemelten fontosnak tartjuk a történtek teljes körű, megnyugtató kivizsgálását, egyúttal az elhunyt és a sérültek családjainak együttérzésünket fejezzük ki, és felajánljuk a térítésmentes jogi, érdekvédelmi támogatást.”
A portál a Kontroll értesüléseire hivatkozva emellett arról írt, hogy elrendelték a nyomozást foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. A rendőrség közlése szerint szakértők vizsgálják a robbanás pontos okát és körülményeit, ezért egyelőre kevés részlet ismert. A hatóságok szerint a vizsgálat hosszabb ideig is eltarthat, és a nyomozás minősítése még változhat a későbbi eredmények függvényében – áll a cikkben.
Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a Mol vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemben történt baleset körülményeinek kivizsgálására. A vállalat tájékoztatása szerint a Mol továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. Az érintett üzemegység biztonságos leürítési munkálatai megkezdődtek, ennek befejezése után elindulhatnak a kárfelmérési munkálatok is – tudatták.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult a nyomozás.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában



