2p
A szentgotthárdi gyár csaknem teljes kapacitáson működik.

Az Opel szentgotthárdi gyára az idén 650 ezer motort gyárt a tervek szerint, ezzel a márka európai piacra szánt járműveinek 60-70 százalékát látja el motorral - mondta Grzegorz Buchal vezérigazgató. A lengyel szakember február óta áll a magyarországi gyár élén, Solt Tamást váltotta a vezérigazgatói poszton.

Grzegorz Buchal jelezte: Szentgotthárdon eddig ez a legnagyobb kibocsátás, a gyár már csaknem teljes kapacitásán működik, és a termelés jövőre még nőhet. 

Máshol ilyet nem gyártanak

Szentgotthárdon tavaly 511 ezer darab motort állítottak elő a Flex motorgyárban és a régi üzemrészben. A korábbi generációs Family motorokból az idén még 100-120 ezer darab készül, ez a termelés folyamatosan zsugorodik, eközben a Flex gyárban előállított új motoroké bővül. Egyedül itt gyártják az Opel fő modellje, az Astrának is a motorokat.

A vezérigazgató elmondta, hogy a termelésnövekedés mellett létszámbővülés várható a gyárban, a felvétel tart. A szentgotthárdi gyár mintegy 2100 embernek ad munkát, ebből 1600-nak közvetlenül. A gyárban alkalmazott 1600 emberből mintegy 300 kölcsönzött munkaerő.

Az Opel az idén az első fél évben 5266 darab járművet értékesített Magyarországon, 9,39 százalékos piaci részesedésével a második helyen végzett a márkák erősorrendjében. A magánvevők számára 1842 járművet értékesítettek, az eladásokban ez a 35 százalékos arány évek óta az első helyet biztosítja a márkának a magyarországi magánvásárlók körében.

Tavaly 10 200 új Opelt adtak el Magyarországon a márkakereskedések.

Nagy bajban?

Sajtóhírek szerint az Opeltől sem áll távol a motorok károsanyag-kibocsátási értékeinek manipulálása. Részletek >>>

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG