2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Némi késéssel jövő januárban kezdődhet a termelés az Apollo Tyres gyöngyösi üzemében.

A tervek szerint évente 5,5 millió gumiabroncsot készítenek a gyártás felfutásától - mondta az Neeraj Kanwar, a cég alelnöke. 475 millió eurós beruházással indítják el a termelést, az itt készült abroncsok 70 százaléka az európai piacra kerül. A régióban jelen lévő autógyártókkal egyelőre nincs megállapodásuk arról, hogy első szerelésként az Apollo abroncsait használják. Erről folynak a tárgyalások és 2017-re már megállapodhatnak több autóipari szereplővel is.


Javában tart a képzés

Eddig több, mint 150 mérnököt és technikust vettek fel, akiket továbbképzésre küldtek Indiába és Hollandiába, a termelés 2019-es felfutásával több száz embernek adnak majd munkát. A gyárban 5,5 millió személyautóra való és 675 ezer teherautó gumiabroncsot gyártanak majd egy évben, de további igény esetén bővíteni is tudják a kapacitásokat.


Neeraj Kanwar elmondása szerint Magyarországon egyelőre csak a gyártórészleg üzemel majd, cégüzemeltetési központ telepítése az országban jelenleg nincs a tervek között.

A legmodernebb gyár épül nálunk

Az 1972-ben alapított indiai vállalat közel 16 ezer embert foglalkoztat világszerte, Indiában, Afrikában, Hollandiában is rendelkezik gyártóegységgel. A magyarországi üzemben a gyártás csak 2017-ben indul meg, de felépülése után ez lesz az Apollo eddigi legmodernebb létesítménye. A state-of-the art üzemben évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncs készül majd, elsősorban az európai piacra. A tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3 ezer haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat. A beruházásról bővebben ebben a korábbi cikkünkben foglalkoztunk >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
Vállalat Újabb elismerést húzott be az MBH
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 12:49
A zöld védjegy után érkezett az újabb kedvező minősítés.
Vállalat Mennyit szánnak 2026-ban a cégek karácsonyi bulira?
PR | 2026. szeptember 15. 12:23
A Cegeshelyszinek.hu adatai alapján idén 30 000 Ft/főtől indul a céges karácsonyi buli költségvetése. Az ár nagyban függ a teljes létszámtól és attól is, mennyire időben foglalja le a cég a buli helyszínét: a legjobb ár-érték arányú, színvonalas helyszínek szeptember végére elfogynak. Amelyik cég októberre hagyja a szervezést, már csak a drágább, luxus kategória vagy az olcsóbb, kevésbé nívós helyek közül választhat. Idén dec. 10-11-e és 17-18-a a legnépszerűbb időpontok a céges karácsonyi bulira. 
Vállalat Kilőtt az első félévben az O3 Partners
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 11:34
Nemrég jelent meg a társaság legfrissebb riportja az elmúlt időszakról.
Vállalat Eurókötvényt bocsát ki a Mol
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 12:59
Legfeljebb 500 millió euró értékben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG