5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Teljes pályás offenzívát hirdet a Google: jön a saját megosztáson alapuló fuvarszolgáltatásuk. Persze ez csak az első fázis, hiszen ahogy az Uber is, úgy a Google is ezzel készíti elő a terepet a saját önvezető autóinak. Az innovációt nem kedvelő taxisok viszont megint aggódhatnak az új, még nagyobb és befolyásosabb ellenfél miatt.

Kezdhetnek hőbörögni a taxisok: olyan piacra teszi be a lábát a Google, amire az elmúlt időszakban fogadtak volna pára: fuvarmegosztó szolgáltatást indít az Uber és a Lyft mintájára az techóriás - értesült a Wall Street Journal forrásai alapján. A cég már májusban elkezdte tesztelni San Francisco egyes területein a ride sharing modellt, amihez a Magyarországon is igen népszerű, évek óta Google tulajdonban lévő Waze - eddig közlekedés és forgalom feltérképezésére használt - alkalmazást fogják átalakítani.

Szinte ingyen van

Az értesülések szerint ősszel már élesedik is a program, ami nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy alámegy a taxis áraknak, de még ha csak ennyi lenne: így is sokkal olcsóbb Uber árainak. A Google egyenesen azt mondja, hogy inkább telekocsi szolgáltatásra kell felkészülni, mint itthon a Wundercar és az Oszkár. A nem titkolt cél az, hogy olyan alacsony fuvardíjat kínáljanak, ami elveszi az utasok kedvét a taxizástól, ami egészen pontosan mérföldenként 54 centet jelent, ami hajszálnyival több, mint az ingyenfuvar.

Mi az extra mézesmadzag? A riválisokkal ellentétben a Google nem vesz le egy centet sem.

Oké, ez túl szép. Hol a trükk?

Talán felesleges is mindenkit arra emlékeztetni, hogy nem az emberi sofőröké a jövő, ha személyszállításról van szó. Tudja ezt az Uber is, a Google is, így mindenki a maga önjáró autóját teszteli - még a Tesla is. A verseny a későbbi potenciális fogyasztókért azonban már most megkezdődik, hiszen aki most nagy felhasználóbázist épít ki, az számíthat rá, hogy később is dominálni fog. Jelenleg a Google sehol sincs ezen a jól jövedelmező piacon, míg az Uber mindent letarolt.

Jól látszik a Google törekvése azon is, hogy míg most nyíltan elkezd rivalizálni az Uberrel, addig 2013-ban még támogatta az akkor még messze problémás céget, nem is kevés pénzzel, 258 millió dollárral. A lap által idézett David Drummond, a Google-anyacég Alphabet egyik vezetője még az Uber igazgatósági tanácsából is felállt, lépését pedig azzal magyarázta, hogy mára túl sok helyen keresztezi egymás útját a két cég.

A felhasználókon túl fontos tényező lesz az is, ki rukkol elő az első biztonságos önvezető járgánnyal, és hát lássuk be, ebben testhosszal vezet a Google, amely már 2009-ben megkezdte a tesztelést és 1,8 millió mérföld van az autói mögött (Elon Musk nemrég elmondta, 10 milliárd kilométer után válhat egy rendszer megbízhatóvá). Az Uber azonban igen meghökkentő lépésre szánta el magát nemrég, megvásárolták ugyanis a Google-veteránok által alapított Ottomotto-t, amely még mindössze hat hónapja létezik és önjáró kamionokkal foglalkozik, ezek után pedig a hazánkból kiebrudalt vállalat bejelentette, hogy a következő hetekben megkezdi Pittsburgh városában az első nyilvános teszteket a robotautóival.

De miért pont a Waze?

Az ügyhöz közelálló források azt is elmondták a WSJ-nak, hogy a Waze lesz az az alkalmazás, amivel a Google fel akarja majd rázni a városi közlekedés állóvizét és azt fontolgatják, hogy az önvezető autókat is ezen keresztül vezetik majd elő a fogyasztóknak, mivel erős üzleti modellt tudnak rá építeni. A Waze első legyőzendő kihívását kifejezetten jól vette Izraelben, az app anyaországában, ahol a Google elindította rajta keresztül teszt jelleggel a telekocsi szolgáltatását. A felhasználók gyorsan rákaptak és hamar beindult a növekedés.

A legközelebbi san francisco-i teszten hasonlóra számítanak a Google-nél, bár első körben lesz néhány megkötés, mint például a napi maximum két fuvar, illetve csak bizonyos cégek vehetnek részt a tesztben, mint a Google, a Wal-Mart és az Adobe munkatársai, akiket csak elvinni, vagy elhozni lehet a munkahelyről.

Mikor vonulnak ezért is utcára a taxisok?

A taxisok balhézása és az Uber kiűzetése kapcsán joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mennyi esélye van a Google-nek Magyarországon, de van egy jó hír: a szabályok máshogy alakulnak, mint az Uber esetében, hiszen látjuk, él és virul itthon a telekocsizás és fuvarmegosztás, működik az Oszkár és még a Wunder (korábban Wundercar) is elérhető, a Google pedig nem definiálja taxiszolgáltatásként az új szerepet, aki pedig adót akar szedni a féldolláros üzemanyagpénzből, az bolond.

Az viszont biztos, hogy a felhasználók körében úgy terjedne a dolog mint a tűz: A Waze ugyanis a hazai autósoknál is nagy kedvenc, csak a magyar változatot több mint 5,2 millióan töltötték le az androidos Google Play-ről, ami akkor is jó előjel a cégnek, ha az aktív felhasználók száma ennek mindössze csak a töredéke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Tudatosabban építené vállalkozását? Ezt a podcastet nem hagyhatja ki!
PR | 2026. március 20. 17:21
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Minden harmadik dolgozótól megvált tavaly az egyik legnagyobb kínai techvállalat
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:08
Közzétette tavalyi eredményeit az Alibaba: a legérdekesebb adat, hogy az év elején még 194 ezres cégnél év végén már csak 128 ezren dolgoztak. Emellett a profit bezuhant, és a bevétel elmarad a várakozásoktól.
Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG