A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján a fogyasztási cikkekre továbbra is egy év jótállás jár, de a dokumentum hangsúlyozza, hogy a határidő jogvesztő, lejártával a jótállás mindenképpen megszűnik.
Mi a jótállás?
A jótállás lényege, hogy a gyártónak, illetve a kereskedőnek kell bizonyítania azt, hogy a vásárló nem rendeltetésszerűen használta a terméket. Ellenkező esetben köteles kijavíttatni, illetve kicserélni azt.
A vásárolt eszköz szakember általi üzembe helyezését továbbra is előírhatja a forgalmazó, illetve gyártó, de az nem róhat aránytalan terhet a fogyasztóra.
Eltűnő tinta?
A rendelet kiemeli, hogy a jótállási jegynek a jótállási idő végéig jól olvashatónak kell lennie. Ezt a szabályt az indokolta, hogy az olcsó hőpapírra másolt jegyek pár hónap alatt elhalványodtak. Ha a vásárló nem tudja bemutatni a jótállási jegyet, de birtokában van a nyugta vagy a számla, azzal is érvényesítheti a jótállást.
A jótállási jegyre a jövőben rá kell nyomtatni azt is, hogy jogvita esetén a vásárló a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulhat.
A lakásokkal kapcsolatos jótállás úgy módosul, hogy az épületszerkezetekre a vállalkozó által eddig kötelezően vállalt 3 éves jótállás differenciálódik. Továbbra is az eddigi 3 év a jótállás például az ereszcsatornára, a tűzhelyre és a bojlerre. A tetőfedőanyagokra, válaszfalakra és ajtókra, ablakokra viszont 5 év jótállást kell vállalni. Ennél is hosszabb, 10 év a jótállás az alapokra, a teherhordó falakra és a kéményekre.
Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?
Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!
2025. december 10. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Csúnya pofonokba szaladt bele az Airbus – a Boeing után zuhanhat a nagy rivális?
11 perce
-
Kijev szerint az ukrán csapások, nem pedig a szankciók fájnak a legjobban Oroszországnak
41 perce
-
Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
körülbelül 1 órája
-
Új jelentés: nagyon jól jártak a tálibok a hátrahagyott amerikai fegyverekkel
2 órája
-
Döbbenetes számot mondott be Moszkva az európai veszteségekről
3 órája
-
Amikor Stockholmra figyel a világ – a Nobel-díj átadásának kulisszatitkai
5 órája
-
A csiga hal, az irodaház meg halgazdaság – méretes adóelkerülés Londonban
17 órája
- Itt vannak a 2026-os autópálya-matricák, ekkor veheti meg őket
- Itt a bejelentés: a Fidesz óriási sorcserét tervez a tavaszi választásokon
- Putyinnal már lassan mindenről tárgyalnak, csak a békéről nem – Ez Viszont Privát
- Meghátrált a Magyarország-India útvonaltól a Wizz Air
- Havi több ezer forintot bukhat, ha erre nem figyel oda
- Fellélegezhetnek a cégek, ha ez a rendelet tényleg életbe lép?
- Térképen a félelmetes magyarországi bérszakadék – A hét ábrája
- Van egy fontos hírünk a Penny, a Lidl és az Aldi vásárlóinak 2025. december 1. 05:43
- Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával 2025. december 2. 12:50
- Megint kizárták valamiből a Revolut magyar ügyfeleit 2025. december 5. 05:51
- Orbán Viktor dörzsölheti a tenyerét: nagy bajok vannak Ursula von der Leyen tervével 2025. december 1. 13:52
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban? 2025. november 21. 18:07
- Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra 2025. november 19. 06:59
Kijev szerint az ukrán csapások, nem pedig a szankciók fájnak a legjobban Oroszországnak
Erről Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.
Új jelentés: nagyon jól jártak a tálibok a hátrahagyott amerikai fegyverekkel
Az amerikai kormány készítette a jelentést.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Szijjártó Péter bejelentette: nem akármilyen szállítmány érkezett Magyarországra
10:26
-
Orbán Viktor örülni vagy szomorkodni fog inkább? Fontos adatokat hoz a hét
09:19
-
Adventi csúcsfizetések: soha nem látott órabéreket kínálnak a slágermunkákért
05:37
-
Több százezer forintot kaszálhat, ha időben kapcsol
17:39
-
Ilyet még nem láttunk: mindent letartolt az Otthon Start
17:01
-
Az Év Bortermelője 2025-ben: Egerből érkezett a budapesti eredményhirdetésre – videóval
18:55
-
Török topgasztronómia: Kappadókia először szerepel a MICHELIN Guide-ban
17:24
-
Edinburghban ragadt a Ryanair budapesti járata
15:51
-
Ennyiért árusítják a jövő évi autópálya-matricákat
15:23
-
Wizz Air: debreceni járatok újraindítása
15:18
-
Zajlik a Cifrakapu út bővítésének első üteme – új sávok, parkolók és korszerű gyalogátkelő készül
09:16
-
Utakat zártak le Nógrád vármegyében áradás miatt
15:03
-
Pótlóbusz december 13-ig a reggeli pásztói vonat helyett
14:48
-
Neurológus szakorvosi állás Egerben
14:41
-
Megszűnik a MÁV egyik legnépszerűbb kedvezménye – drágulnak az „okosjegyek”
11:40
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
-
Nemet mondott a magyar kormány – bukik az EU B-terve?
2025. december 6. 12:39
-
Sokkoló eredményt hozott egy uniós felmérés – de tényleg küszöbön áll egy Európa-Oroszország háború?
2025. december 6. 10:47
-
Kellemetlen csapást vitt be Oroszország Ukrajnában
2025. december 6. 11:19
-
Döbbenetes számot mondott be Moszkva az európai veszteségekről
2025. december 7. 08:01
-
Óriási beruházásra készül a Volkswagen
2025. december 6. 13:45


