3p

Télen, a fűtési időszakban az otthonokban uralkodó páratartalom rendszerint elmarad a kívánt mértéktől, ezért a párásítás alkalmazása javasolt. A cikkben azt is megmutatjuk, hogy miként lehet ezt kivitelezni a gyakorlatban.

Szó lesz továbbá a páratartalom optimális mértékéről, valamint azokról a nemkívánatos tünetekről és következményekről is, amelyeket hatékonyan tudunk kiiktatni a párásítás tartós és fix megvalósításán keresztül.

Ha túlzottan száraz a levegő a lakásban, annak a következő tünetei lesznek

A lakásban uralkodó szélsőségesen párátlan, száraz levegőre utaló jel, ha télen rendszeresen kiszárad a bőrünk bent tartózkodva is. Ha ezt tapasztaljuk magunkon, azt nyugodtan értelmezhetjük intő jelként.

Szintén a száraz levegő egyértelmű jele, ha a bent tartózkodó kutya vagy cica bundája a minőségi táplálékfogyasztás mellett is korpássá válik. Ezenfelül gyakori következménye még a túlzott mértékben is párátlan levegőnek az elhúzódó, gyakorlatilag szűnni nem akaró és roppant kellemetlen nátha.

A lakásban uralkodó páratartalom optimálisnak nevezhető mértéke

Hozzávetőlegesen az 50-60% közötti tartományt nevezhetjük optimálisnak, hogyha a lakásban uralkodó páratartalom mértékét vesszük alapul. Efelett a levegő már túlságosan párás, alatta pedig párátlan lesz.

A felsoroltakon kívül egyébként a száraz és párátlan levegő belégzése a szervezetnek sem tesz túlságosan jót. A nyálkahártya ugyanis kiszáradhat, ezáltal a légjáratok sokkal érzékenyebbé és sebezhetővé válhatnak, kellemetlen felső légúti megbetegedéseket eredményezve így.

Habár a felnőttek esetében is előfordulhatnak ezek a következmények, a gyermekek vagy a csecsemők fokozottan ki vannak téve ennek a veszélynek. Ez pedig egy erőteljes indoknak számít abból a szempontból, hogy igyekezzünk optimalizálni az otthon uralkodó páratartalmat. A következőkben azt is megmutatjuk, miként lehetséges mindez.

Így lehet megvalósítani a hatékony párásítást a lakásban télen is

A hagyományos praktikák alapján ebből a célból törölközőt kell rakni a radiátorra, illetve sót tenni a párologtatós tálkába. Ezekkel a metódusokkal mindössze annyi csak a bökkenő, hogy sokszor több problémát generálnak, mint amennyit megoldanak.

Hogyha tartós és megbízható megoldást keresünk a páratartalom optimalizálásához, akkor mindenképp egy párásító készülék beszerzésében javasolt gondolkodni. A viszonylag alacsonyabb áron beszerezhető eszköz ugyanis hosszabb távon is hathatós segítséget jelent a páratartalom megfelelő szinten tartásához.

Mindezt ráadásul úgy, hogy a működtetése egyáltalán nem jár együtt komolyabb anyagi vonzattal, ráadásul szinte észrevétlenül teheti a dolgát a lakásban. Nemcsak praktikus kelléknek számít, hanem a jótékony hatását az egészségünk megőrzése szempontjából is élvezhetjük.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG