2p

A Tesco elmúlt évei arról szóltak a hazai piacán, hogy éles versenyt vívott a két német diszkonttal, a Lidllel és az Aldival, amelyek szép kerek darabot haraptak ki a piaci részesedéséből.

A Tesco leigazolta az Aldi egyesült királyságbeli vállalkozásának korábbi vezetőjét, Matthew Barnest a brit vállalatának irányítására.

A korábbi „ellenség” Jason Tarry helyét veszi át, aki több mint három évtizeden állt a Tesco brit cégének élén. Az átadás-átvétel 2024 elejéig tart. Barnes 2015 és 2018 között vezette az Aldi brit leányvállalatát - írta a brit Telegraph. Ezen idő alatt a német cég piaci részesedése a hagyományos hazai kiskereskedők rovására 4-rőll 7 százalékra bővült. Az elmúlt években az Aldi Süd igazgatóságában dolgozott, ahol a diszkontlánc külföldi tevékenységeinek és nemzetközi beszállítói láncának felügyelete volt a feladata.

A Tesco az elmúlt hónapokban kőkeményen beszállt az árversenybe a diszkontokkal. Körülbelül 2500 terméke árát mérsékelte január óta, köztük a sajtok, a joghurtok és a tej árát. Ennek eredményeként az Aldi szintjére tudta levinni számos áruja ellenértékét.

Az Alditól jött az új Tesco-főnök. Site: Depositphotos
Az Alditól jött az új Tesco-főnök. Site: Depositphotos

Az Aldi, amely tavaly vette át a Morrisonstól a brit kiskereskedelmi piac negyedik legnagyobb cégének pozícióját, az elmúlt öt évben 225 új áruházat nyitott a szigetországban.

Elemzők szerint Barnesszel az élelmiszerek árusításában a diszkontot elutasító brit áruházi modell ősellenfelét igazolta le a Tesco. Kinevezése ezért is figyelemre méltó. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy az Aldi helyi vezetőjeként jól megismerhette a brit kiskereskedelem minden titkát. 

A Tesco piaci részesedése – köszönhetően az infláció enyhülésének – a márciusi 26,9-ről 27,4 százalékra ment fel a brit kiskereskedelemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG