7p

Kint 17 fokot mutat a hőmérő, még októberben vagyunk, de az egyik nagy bevásárlóközpont lakberendezési üzletében már ömlenek ránk a halloweeni mellett a karácsonyi áruk is. Mire eljön az ünnep, elvész annak a varázsa, gondolhatja sok magyar vásárló. De hogyan és miért kezdtek a hazai kereskedők is elmozdulni ebbe az irányba?

Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi láncok „szemeinek” követni kell a központ utasításait – de mire eljön az év vége, mindenki megunja a csokimikulásokat, a csilingelést, a csillogást és könyökén jön ki az „All I Want For Christmas is You”. Ez azonban nem számít – a bevétel a lényeg.

Hogy mindennek amerikai történelmi gyökerei vannak, az talán nem ismert a nagyközönség előtt. Az inkább, hogy a nagy kereskedelmi láncok tulajdonosai többnyire amerikaiak és britek, akik globalizálták már ezt az eladási módszert.

Mit tehetünk, ha ki nem állhatjuk a korai karácsonyi láz effektust? Valóban elveszi az ünnep varázsát a korai kezdés? Mert léteznek karácsonyimádók is, akik legszívesebben nyáron se szednék le a fát, míg a józan magyar szokásokat követők szerint minden szezonnak megvan a maga szerepe, ünnepe. És léteznek olyan emberek is, akik teljes mértékben elítélik az ezzel kapcsolatos tradíciókat, és sok esetben magát a sokszor őszintétlen hacacárét is.

A Váci utca Budapesten karácsonyi díszben – bárhogy is forgatjuk, karácsony decemberben az igazi (korábbi felvétel)
A Váci utca Budapesten karácsonyi díszben – bárhogy is forgatjuk, karácsony decemberben az igazi (korábbi felvétel)
Fotó: DepositPhotos.com

Középkori hagyományok

A korai karácsonyi láz izgalmában már hónapokkal előbb elkezdődik a boltok látogatása és a (sokszor haszontalan) termékek beszerzése. De hiszen ez a célja a kereskedőknek, mert minél korábban kezdődik a szezon, annál nagyobb profittal zárhatnak. Az ellenállásnak csak a pénztárca nagysága szab határt – bár az is megesik, hogy az egyébként inkább a szegényebb középrétegbe tartozók sem tudnak ellenállni egy-egy aranygömbnek, pedig a pincében lapul több doboznyi.

Az AI szerint – aki mindent tud – a „korai karácsonyi vásár” kifejezés relatív, hiszen általában november közepén nyitnak ki a nagyobb vásárok, és némelyik január elején zár. A karácsonyi vásárok históriája egészen a középkorig nyúlik vissza, ahol kezdetben élelmiszert, például húst és pékárut árultak. Ma már a kínálat jóval szélesebb, a kézműves termékektől a hagyományos ételekig és italokig – például forralt bor – mindent megtalálhatunk. 

Amerikai történelmi okok

A szakmában bevett holiday creep fogalom azt a kereskedelmi jelenséget takarja, amikor a kereskedők  jóval a hagyományos bevásárlási szezon kezdete előtt ünnepi témájú árucikkeket, dekorációkat árusítanak, megfelelő háttérzenével. Ezt a meghatározást először az 1980-as évek közepén használták, de a jelenség sokkal régebbi.

A tengerentúli kiskereskedők gyakran „aranynegyedként” emlegetik a karácsonyt; vagyis az októbertől decemberig tartó három hónap az a negyedév, amelyben az ágazat a legnagyobb profitot reméli elérni. 

 Az Egyesült Államokban a karácsonyi bevásárlási szezon előrehozatalának történelmi okai vannak: ezek közé tartozott háború idején az ajándékok időben történő postázásának szükségessége, hogy azok eljussanak a tengerentúlon harcoló csapatokhoz. Az USA-ban máig megmaradt ez a szokás, sőt, a többi ünnepre is kiterjedt, legyen szó a Valentin-napról vagy a Mardi Grasról és a Ros Hásánáról. A téli, tavaszi, nyári és őszi áruk reklámozása gyakran az előző szezon közepén kezdődik. 

Tehermentesíteni a munkásokat – és a gyerekeket

Az 1900-as évek elején a karácsonyi bevásárlás még jellemzően decemberben történt, gyakran a karácsony előtti utolsó napokban, sőt 24-én is. Csakhogy Florence Kelley, a Nemzeti Fogyasztók Ligájának titkára 1903-ban egy esszét publikált, amelyben arra szólította fel a vásárlókat, hogy vásároljanak korábban decemberben, hogy így csökkentsék a fő szezonban a kereskedők leterheltségét. Nem az eladások ösztönzése volt tehát akkor a motiváció, hanem inkább a gyári munkások, a fuvarozók és a pult mögött állók – akik között akkor még sok volt a gyerek! – kímélése.

Egy I. világháborús reklám szintén arra ösztönözte az embereket, hogy korán vásároljanak.

1918-ban az amerikai Nemzetvédelmi Tanács is ezt szorgalmazta a háború okozta szállítási problémák és munkaerőhiány enyhítése érdekében.

Mindezt tovább fokozta az 1939-es, 1940-es és 1941-es Franksgiving elnevezésű kampány, amikor Franklin D. Roosevelt elnök egy héttel korábbra hozta a Hálaadás ünnepét, hogy a karácsonyi bevásárlási szezon meghosszabbításával fellendítse a kiskereskedelmi forgalmat.

Az USA állami postahivatala pedig felszólította az amerikaiakat, hogy november 1-jéig küldjék el az összes külföldön harcolónak címzett karácsonyi üdvözlőlapot és ajándékot (1942-ben több millió amerikai katonát küldtek a II. világháborúba). A kéréseknek eleget téve, az amerikaiak már szeptemberben elkezdték a karácsonyi vásárlást.

Megérkezett a Cyber Monday

A Black Friday kifejezés, amely újabban nálunk is része lett a kereskedelmi reklámoknak, eredetileg a Hálaadás napját követő napra és a kapcsolódó akciókra utalt, azt az Egyesült Államokban a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetével társítják. Ehhez kapcsolódik újabban a Cyber ​​Monday kifejezés. Ezt 2005-ben vezették be, miután a kiskereskedők észrevették, hogy a Hálaadás napját követő hétfő az év egyik legnagyobb forgalmú online vásárlási napja.

A 2000-es évek elejére a Lowe's barkácsáruházlánc bevezette azt a stratégiát, hogy október 1-jéig kihelyezi üzleteibe a műfákat és díszeket. Az olyan gigacégek, mint a Walmart , a JC Penney és a Target szintén már októberben polcokra rakják a karácsonyi árukat, míg a Costco már szeptemberben elérhetővé tette a karácsonyi árukat, állítólag a viszonteladók igényeit kielégítve. Egy felmérés szerint az amerikai fogyasztók nagyjából 40 százaléka tervezi, hogy Halloween előtt megkezdi az ünnepi vásárlást.

A multik terjesztették el

Kivétel ez alól az élő karácsonyfák árusítása. Az élő karácsonyfák az USA-ban általában november végén jelennek meg a piacokon. A frissen vágott élő fák általában négy-hat hétig állnak el, ezért nem ajánlott élő fát vásárolni Hálaadás előtt. 

A korai karácsonyi vásárlás szokása tehát Amerikából terjedt el, és mivel a nagy láncok többsége amerikai tulajdonban van, ezt követték világszerte. Mindez erős befolyással bírt a nyugat-európai piacokra is, amelyek szintén nem akartak lemaradni.

Mivel a volt szocialista országok piacán is megjelentek ezek a kereskedelmi multik, bezárult a kör, és mindezt csak tetézte az internet elterjedése.

Léteznek persze olyan áruházak is a világban – mint például a németországi Rothenburgban –, ahol egész évben karácsony van, és „furcsa módon” nemcsak nézelődnek az emberek, hanem vásárolnak is.

Szakaszos bevezetés

Az ausztrál Myer áruház pedig szakaszosan vezeti be a karácsonyt: október közepén karácsonyi díszeket árul, november elején köszönti a Mikulást, december közepére pedig egy teljesen feldíszített üzletet mutat be. Egy kereskedelmi elemzés szerint tavaly az ausztrálok minden eddiginél korábban vásároltak.

Azért hallani néha józanabb hangot is: 2022-ben David Katz, a Randa Apparel & Accessories marketingigazgatója elítélte azt a trendet, hogy a karácsonyt már szeptemberben (!) és októberben nyomatják a kereskedők. Hiszen ha bármikor meg lehet venni ezeket a kellékeket, akkor elvész az évvégi ünnepek varázsa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG