1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A következő hetekben nyújtják be a különböző közszolgáltatások díjainak csökkentéséről szóló törvényjavaslatokat az Országgyűlésnek. A többi között a PG-gáz árának csökkentéséről, illetve a kéményseprés díjáról is döntöttek a kormánypártok ülésén.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Folytatódik a rezsicsökkentés - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után. Tájékoztatása szerint július 1-jétől tíz százalékkal csökken a víz, valamint legalább ugyanilyen mértékben a szemétszállítás díja. Ugyanerre lehet számítani a PB-gáz-palackok esetében - amelyekre a tervek szerint hatósági árat vezetnek be - és a szippantás áránál is, minderről pedig a következő két hétben kerülnek az Országgyűlés elé a szükséges törvényjavaslatok.

A kéményseprésnél - ahogy arról a Privátbankár is beszámolt - minimum húszszázalékos mértékű díjcsökkentésre tesznek javaslatot - közölte Rogán Antal. "A ránk nehezedő, teljesen egyértelmű külföldi és belföldi nyomás ellenére folytatni kívánjuk a rezsicsökkentést" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy "csak az jelent megfizethető mértékű rezsit, amit az emberek is ki tudnak fizetni". Törekedni kell szerinte arra, hogy az országban ugyanazért a szolgáltatásért, ha lehet, a legtöbb területen hasonló árat kelljen fizetni.

A tájékoztatón Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője történelmi lépésnek nevezte a közüzemi díjak mérséklését. Mint mondta: az elmúlt negyven évben most először volt rezsicsökkentés, minden családot egyformán érint, és nem a közpénzek, hanem a szolgáltatók profitjának terhére valósul meg. Hozzátette: emellett a rezsicsökkentésnek kedvező gazdasági hatásai vannak, így például az infláció mérséklődése, valamint a reálbér- és reálnyugdíj-emelkedés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Levelet küldtek Brüsszelbe egy jelentős ügyben – Orbán Viktor is az aláírók közt volt?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 08:57
Megtartanák a hibrid autókat 2035 után is.
Vásárló Adják is, veszik is a használt mobilokat a Magyar Telekomnál
PR | 2025. december 5. 13:41
2 évvel ezelőtti indulása óta már 30 ezernél is több felújított készüléket vásároltak a Magyar Telekom ügyfelei. A vállalat portfóliójában az összes online értékesített mobil 10 százaléka felújított. A felújított készülékek vásárlása mellett folyamatosan nő a népszerűsége a Telekom és a Recommerce közös online platformjának is, ahol bárki eladhatja használt mobilját, tabletét vagy játékkonzolját. Ezzel a megoldással a januári indulás óta több mint 75 millió forintnyi eszközt adtak el az ügyfelek.
Vásárló Leszámolnak az oroszok az iPhone egyik legkedveltebb funkciójával
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 13:51
Korlátozzák a FaceTime működését.
Vásárló Itt vannak az új üzemanyagárak – további jó hírt kaphatnak az autósok
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 09:47
Az autósok egyik fele örülhet.
Vásárló Hogyan befolyásolja a jármű története az autó eladási árát?
PR | 2025. december 1. 14:34
A motorháztetőn lévő embléma ma már nem minden. Kiderült, hogy a vásárlók számára nagyobb jelentőséggel bír az autó tényleges műszaki állapota és története, amelyek kulcsfontosságú döntési tényezőkké válnak a vásárlásnál. Nem csoda – a jármű élettörténetének ismerete segít elkerülni jelentős anyagi veszteségeket. Pontosan milyen hatással van az autó története a vétel- és viszonteladási árra?
Vásárló Meglepetésekkel készül idén karácsonyra a Magyar Telekom
Natív tartalom | 2025. november 27. 12:50
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között.
Vásárló Zuhanó borfogyasztás: minőségi választ ad egy magyar borászat
PR | 2025. november 19. 09:36
A borfogyasztás visszaesése által okozott krízisre a Jammertal a Nagyborral válaszol.
Vásárló Ötször annyi játékot vesznek a családok decemberben, mint máskor
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:57
Egy átlagos kisgyerekes családnak 88 ezer forintba kerül a karácsony. 
Vásárló Hogyan érheted el, hogy a webshopod előkelő helyen szerepeljen a keresőkben?
Márkázott tartalom | 2025. november 14. 18:04
Megépítetted a webshopodat, feltöltötted a termékeket, leírásokat is készítettél, mégsem nő a látogatottság? Sok webáruház-tulajdonos tapasztalja ugyanezt, amikor mindent megtesz, mégis alig látszik a Google organikus találatai között. Az alábbiakban a BP Digital szakértői osztanak meg hasznos tippeket, hogyan javíthatod a helyezéseidet!
Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG