2p

Leszámítva a szokásos menedzser- és marketinges süketelést az „akadálymentes, kellemes vásárlási élményről”, tényleg úgy tűnik, hogy a jövőben jelentősen átalakul az, amit ma a boltba járásról gondolunk.

„Vásárlócentrikus, összekapcsolt, akadálymentes és a várakozásokat állandóan meghaladó” lesz a jövő kiskereskedelme. Legalábbis így tálalják a marketingesek a tőlük megszokott rózsaszínű csomagolásban. Hogy ez mit jelenthet a valóságban, arra az Egyesült Államok, egyben a világ egyik legnagyobb áruházlánca, a Walmart próbált választ adni a Las Vegasban megrendezett CES elektronikai vásáron bemutatott ötleteivel

A bevezető szerint az a mód, ahogy az emberek megtalálják az árukat mára összeolvadt egy online-offline folyamattá a kiskereskedelemben. A walmartosok szerint szerint a fogyasztók azt várják a boltoktól, hogy kényelmes és élvezetes vásárlási élményt nyújtsanak nekik.

Hogyan változtatná meg a bevásárlást a világ egyik legnagyobb boltlánca? Fotó: Walmart
Hogyan változtatná meg a bevásárlást a világ egyik legnagyobb boltlánca? Fotó: Walmart

Ennek szellemében a Walmart egyebek mellett generatív mesterséges intelligenciával támogatott árukeresési lehetőséget kínál az Apple iOS operációs rendszerét használó vevőinek. Így lehetővé válik például, hogy a vevő megadja mondjuk a „focimeccsnézés” szót ahelyett, hogy egyenként keresne rá ennek kellékeire a chipsektől az innivalókig.

Az úgynevezett "InHome Replenishment" képesség azt jelenti, hogy a kiskereskedő megjegyzi, mit szállíttatott haza a vevő korábban. Ennek köszönhetően a jövőben félautomata módon újratöltheti a megrendelő hűtőszekrényét.

A Shop with Friends a kiterjesztett valóságra (AR) alapozva a Walmart lehetővé teszi majd, hogy a vásárlók megmutassák családtagjaiknak, barátaiknak, hogyan állna rajtuk egy új ruha, cipő, amit megvennének, mielőtt döntenek. Ennek a kunsztnak a fejlesztése egyelőre a béta változatnál tart. Már tesztelik azt a mesterséges intelligenciával kiegészített fizetési módszert, amelyben a vásárlónak nem kell a számlára várnia a vendéglőkben. Csak távozik, miközben az anyagiakat a virtuális térben rendezi a technológia a vacsora vagy más kikapcsolódás után.

A Walmart emellett 1,8 millió amerikai háztartásra terjeszti ki drónos házhoz szállítási rendszerét Dallas városában. Ez a cég ígérete szerint lehetővé teszi, hogy a megrendelés után 30 percen belül megérkezzen az áru a vevőhöz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG