3p
Rekordösszeget költöttek a vevők az Egyesült Államokban a fekete pénteken - a karácsonyi vásárlási szezon elkezdődött, a szokásos komoly leárazásokkal. Főleg tévét, laptopot, játékot lehetett komoly akcióban beszerezni; a vásárlásoknál elképesztő mértékben megugrott a mobilról indított megrendelések aránya. Magyarországon is borulhatnak a várakozások az előzetes adatok szerint.
40 colos tévé kipipálva - egy elégedett vásárló a virginiai Alexandriában az idei fekete pénteken. Fotó: EPA/Michael Reynolds

Nem láttak még ilyet a kereskedők

Az Adobe Analytics, a szoftvergyártó Abode gazdaságkutató intézete azt közölte, hogy az amerikaiak rekordösszegért, 7,9 milliárd dollárért vásároltak a fekete pénteken és hálaadáskor, ami mintegy 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az Adobe ráadásul csak a 100 legnagyobb internetes kereskedőjének adatait dolgozza fel. A közelgő Cyber Monday - kizárólag a webáruházak akciós napja, a „Fekete Péntek” után következő első hétfői nap - 6,6 milliárd dolláros forgalmat hozhat, ami az Adobe előrejelzése szerint történelmi rekord lehet az online piac történetében.

A legnagyobb kedvezményeket egyébként tévékre, laptopokra, játékokra és játékkonzolokra adták a kereskedők az első felmérések szerint.

Az Amazon, a legnagyobb internetes kereskedelmi cég rekordszámú megrendelésről számolt be. Példaként említette, hogy fekete péntek első öt órájában több mint 200 ezer játékra érkezett megrendelés.

Magyarországon is megdőlhet minden várakozás

A magyarországi fejleményekkel kapcsolatban az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György azt mondta az M1-en: úgy tűnik, a vásárlásokon belül a korábbi várakozásoknál is nagyobb lesz az internetes vásárlások részaránya.

Korábban 20 milliárd forint körüli összeggel számoltak a fekete pénteki akciósorozatra, de könnyen lehet, hogy a végleges összesítéskor ennél sokkal nagyobb számot kapnak majd. Azok a cégek, amelyek már jelezték, hogy milyen volt a tavalyi fekete péntek-sorozathoz képest a bővülés, kétszámjegyű növekedési mutatókról számoltak be.

Pár hét alatt összejön az éves bevétel ötöde

Elképesztő, milyen tempóban állunk át mobilra

A fekete péntek forgalmára vonatkozó hivatalos adatokat várhatóan hétfőn hozzák nyilvánosságra.

A Criteo kereskedelmi marketinggel foglalkozó cég adatai szerint a fekete péntek során lebonyolított vásárlások 40 százaléka mobiltelefonokról történt - ez óriási arány és óriási ugrás a tavalyi 29 százalékhoz képest.

Az amerikai kereskedők rendszerint a fekete péntektől karácsonyig terjedő időszakban termelik ki bevételük egyötödét, ezért jelentős árengedményekkel próbálják magukhoz csalogatni a vásárlókat. A nap neve arra utal, hogy az üzletek mérlege ilyenkor fordulhat át a veszteséges "vörösből" a nyereséges "fekete" tartományba.

Az Egyesült Államokban a hálaadást követő nap 1932 óta számít a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének, amikor hosszú nyitva tartással és rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.

Vigyázz, a csalók is akcióznak!

A magyar webshopok 427 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le tavaly, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom több mint 5 százaléka. Idén az interneten elköltött összeg várhatóan tovább emelkedik, amely egyre nagyobb kedvet hoz az internetes támadóknak. A karácsonyi szezonban a készpénzfelvétel sem veszélytelen, sőt, a karácsonyfa alá kerülő slágerajándékok is komoly kockázatot hordoznak. Mire kell nagyon odafigyelni? >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG