6p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az amerikaiak ünnepe már Magyarországra is begyűrűzött: a várakozások szerint idén akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma. De jobb óvatosnak lenni, és körültekintően vásárolni ezen a napon is!
Napi bevásárlás a Wal Martban a tavalyi fekete pénteken. Tej, kenyér, kabrió.

Az online kiskereskedelem szerepének erősödését jól mutatja az amerikai eredetű black friday (fekete péntek) nevű kezdeményezés, amikor egyetlen nap alatt többmilliárd forintos forgalmat generálnak a hazai webboltok akciós ajánlataiknak köszönhetően. Idén hivatalosan november 25-én veszi kezdetét a fekete péntek, ahol számos akcióval találkozhatnak a vásárlók az üzletekben és a webáruházakban.

Nem árt azonban nagyon óvatosnak lenni! Az eddigi években ugyanis számos panasz érkezett be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, többek között amiatt, hogy a kereskedők nem jól mérték fel az árukészlet iránt várható érdeklődést, így több esetben nem, vagy csak jelentős késéssel tudtak eleget tenni a vásárlási feltételeknek.

Vásároljunk, de hogyan?

Miután jól megfontoltuk, hogy a kiválasztott terméket valóban megvesszük-e, nézzünk utána, hogy a meghirdetett ár kedvezményes ár van-e feltüntetve. Erre különösen jó megoldást kínálnak azok az ár-összehasonlító oldalak, ahol több vállalkozás árukészletéből ugyanazt az árucikket tudjuk megtekinteni - hívja fel a figyelmet az NFH.

Amennyiben megtaláltuk azt a webáruházat, ahol vásárolni szeretnénk, úgy számítanunk kell arra is, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt nem biztos, hogy ténylegesen meg tudjuk venni a terméket. Ha azonban a megrendelés után elfogadó nyilatkozatot kapunk arról, hogy a kereskedő elfogadta a rendelést, akkor sikeres volt a rendelésünk. Nem szabad azonban ezt összetéveszteni a visszaigazoló email üzenettel, amely kizárólag arra szolgál, hogy automatikus jelzést adjon arról, hogy az előrendelésünk beérkezett a vállalkozáshoz.

A sikeres tranzakció után azonban mégis előfordulhat az, hogy a termékértékesítést megtagadja a kereskedő /például azért, mert időközben elfogyott az áru/, ekkor azonban köteles az átutalt teljes összeget haladéktalanul visszafizetni.

Ha meggoldultuk magunkat

Lényeges tudni, hogy ha szeretnénk elállási szándékunkkal élni, azt magánszemélyként, internetes vásárlás esetén a termék kézhezvételétől számított 14 naptári napon belül tehetjük meg magyarországi és más EU-s tagállami webáruházakkal szemben.

Bárhol is vásároljuk meg a kiválasztott árut, a két éves szavatossági időszak biztosított rá, illetve jótállásos termék esetén, az egy év kötelező jótállás. Ehhez azonban fontos megőrizni a blokkot vagy a számlát, hogy a későbbiekben minőségi kifogásainkat eredményesen érvényhez juttathassuk.

Rendkívül fontos, hogy a jótállási jegy ki legyen töltve a jótállásos termékeknél a későbbi jogérvényesítés érdekében. Abban az esetben, ha jótállási jegyet nem adják át, úgy joghátrány a vevőt nem érheti.

Valószínűtlenül alacsony áraknál, számolnunk kell azzal, hogy téves a fogyasztói ár, így vélhetően nem fogjuk azon az áron megkapni a kiszemelt terméket. Egy árucikk esetében két árcímke feltüntetése jogszabályellenes, ha ilyennel találkozunk, a kereskedő köteles az alacsonyabb árat felszámítani. Ha probléma adódik, és nem tudnak megoldást találni rá, akkor érdemes panaszát a vásárlók könyvébe bejegyeznie, amelyre 30 napon belül kötelesek válaszolni. Ennek elmaradása esetében az illetékes kormányhivatalhoz fordulhatunk.

Ha külföldről rendelünk

Külföldi székhelyű webáruházból történő vásárlás előtt tájékozódjunk, hogy a termékhez rendelkezésre áll-e magyar nyelvű használati útmutató, van-e magyar nyelvű menü, például az okostelefonon. Legyünk tisztában azzal, hogy külföldről vett termék esetében a gyártó magyarországi szervizei - ha nincs gyártó garancia - rendszerint nem vállalják a javítást, hanem azt ki kell fizetnünk.

Külföldi rendelésnél számolnunk kell azzal is, hogy elállási jogunk gyakorlása vagy minőségi kifogásunk esetén a terméket ki kell küldenünk a külföldi eladó részére, amelynek nagy költsége lehet, és ezt nekünk kell megelőlegeznünk, illetve megfizetnünk. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy EU-n kívüli webáruházból történő vásárlásoknál a kedvező ár mellett bizonyos értékhatár felett már ÁFA-t és vámot is fizetnünk kell - hívja fel a figyelmet a hatóság.

Mit veszünk?

A Millward Brown hazai kutatása szerint a magyar vásárlók többsége kis háztartási gépekből (porszívók, turmixgépek, konyhai robotgépek, stb.), valamint a nagy háztartási gépekből (sütő, hűtő, mosogatógép, mosógép, stb.)  vásárlását tervezi a fekete pénteken. További részletek >>>>

Mennyit költünk ilyenkor?

A fekete péntek hazai forgalomra gyakorolt pozitív hatásait jól tükrözik a CIB Bank saját, tavalyi statisztikái is: miközben a napi online kereskedelemi forgalom átlagosan 46,4 millió forintot ért el naponta, a fekete pénteken – amely tavaly november 27-re esett – közel 81 millió forintra ugrott. A hitelintézet adatai szerint az online kereskedelemben kiemelt a jelentősége az év végi, adventi időszaknak is: a CIB Bank hálózatán keresztül lebonyolított online vásárlások értéke 40 százalékkal magasabb az átlaghoz képest.

Az e-kereskedelem általános térnyerését pedig jól mutatja, hogy 2015-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az e szegmensben realizált, hozzávetőlegesen 230 milliárd forintos árbevétel 2010-hez viszonyítva közel ötszörösére emelkedett.

„Bár az uniós átlag 40 százalék feletti értékétől a hazai 23 százalékos arány még elmarad, az e-kereskedelemben résztvevő hazai fogyasztóknak folyamatosan emelkedik, a hazai kiskereskedelmi vállalatok nettó árbevételének pedig már egyötöde származik ebből a tevékenységből” – nyilatkozta Sziráki László, a CIB Bank kisvállalati szegmensének vezetője.

A KSH adatai alapján az év első kilenc hónapjában 4,9 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, és a növekedés az elemzők várakozásai szerint az előttünk álló időszakban is kitart majd. Ezt a növekedési periódust pedig érdemes kihasználniuk a kisebb méretű kereskedelmi vállalatoknak – köztük az online áruházaknak – is, és fejleszteniük annak érdekében, hogy ki tudják aknázni a bővülésből eredő lehetőségeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG