2p
Lassan mindenkihez eljut a legújabb frissítés: a Facebook üzenetküldője, a Messenger mostantól képes az SMS-eink kezelésére is.

Első lépcsőben a frissítés után azt látjuk, hogy a megszokott Facebook-üzeneteink között megjelennek az SMS-ek is, a küldőket lila hátterű általános profilkép jelöli - fura látni a barátaink, rokonaink között mondjuk a banktól kapott SMS-értesítéseket.

Ehhez mondjuk nem árt hozzászokni,  amióta a Facebook elindította a chatrobotok elterjedését lehetővé szolgáltatását: a gépek ránk üzenhetnek az aktuális időjárással, forgalmi helyzettel kapcsolatban, de küldhetnek recepteket, értesítéseket egy megrendelt csomag kézbesítési állapotáról is. Ez a fejlesztés új korszakot nyithat - itt írtunk róla bővebben >>

Csak Androidra

A Messenger csak az androidos felhasználóknak élesítette a szolgáltatást (az Apple iOS nem teszi lehetővé, hogy külső program kezelje az SMS-einket) - de persze a Messengerből küldött SMS-eket megkapják azok is, akik nem használják a szolgáltatást. A sima szöveg mellett szmájlikat, emojikat, GIF-eket is küldhetünk.

A Messenger beállításai között találjuk az SMS küldésének és fogadásának bekapcsolását vagy kikapcsolását.

Bizisten nem olvassuk el, amit írsz!

Persze rögtön felmerült, hogy így a Facebookon kívüli üzeneteinkre is ráteheti kezét a cég - letették azonban a nagyesküt, hogy az SMS-forgalom nem az ő szervereiken keresztül bonyolódik (ezért nem is ingyenes, hanem a normál SMS-tarifával megy). Azt ugyan figyelik, hogy használjuk-e a szolgáltatást, milyen gyakran kapcsoljuk ki vagy be, de maguk az üzenetek nem kerülnek fel a szervereikre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG