3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Alig vagyunk túl a BL-sorsoláson, de máris sokakat izgat, hogy melyik csapat nyeri majd meg a sorozatot. A fogadók körében korábban a Bayern München volt a legesélyesebb a sorsolást megelőzően. A bajorok mögött csak kicsivel maradt el a Barcelona, ami azért érdekes, mert a csapat korántsem a legerősebb. A katalánok végső sikerére, kevés az esély, így jól látható, hogy ilyenkor még az érzelmek dominálnak az esélylatolgatások kapcsán. Az oddszok alapján a címvédő Real Madrid és a Manchester City volt a két legesélyesebb csapat, de nekik kevesebb a magyar szurkolójuk, mint a német és a katalán együttesnek.

A sorsolásnál nem volt szerencséje a „Blancóknak”, így hiába szerepel már a csapatban Kylian Mbappé, a spanyol bajnok végső sikerének szorzója jelentősen emelkedett. A Bayern München viszont az egész mezőny legkönnyebb sorsolását kapta, így az esélyei nem változtak az újabb BL-győzelemre.

Az olasz bajnok, Internazionale esélyei is csökkentek az oddszokat figyelve, ami azért van, mert a milánói kék-feketék nagyon nehéz ellenfeleket kaptak a főtáblán. Érdekes viszont, hogy a Barcelona meg tudta tartani a helyét az erősorrendben és a negyedik legesélyesebb csapatként várja a rajtot.

Az Európa-liga győztes Atalanta megelőzi az erősorrendben az RB Leipzig együttesét, de az Aston Villát is. A német és az angol csapat jóval erősebb ellenfeleket kapott a sorsoláson, mint az olasz.

A legkevesebb esélye a győzelemre a Slovan Bratislavának van: a pozsonyiak 900-as oddszával szerepel a lista utolsó helyén.

Az új lebonyolítási rendszer miatt megeshet a szezon közben, hogy átalakul a végső sikerre esélyesek erősorrendje, főleg abban az esetben, ha valamelyik favorit nem végez az első nyolcban és plusz mérkőzést kell játszania a 16-ba kerülésért. Jelenleg a Manchester City után a Real Madrid, az Arsenal, a Bayern München és a Barcelona áll az első öt helyen.

A liga szakaszban minden csapat nyolc mérkőzést játszik és az összes együttes egy rangsorban szerepel majd. Az első nyolc helyezett egyenes ágon bejut a legjobb 16 közé, míg a 9-24. helyezetteket nyolc párosra osztják, és a rájátszás-körben egy oda-visszavágós párharcon döntik el, hogy mely csapatok kerülnek a következő körbe. Az UEFA előrejelzése szerint ahhoz, hogy valaki a legjobb 24 tagja legyen, minimum nyolc pontot kell szereznie, vagyis legalább 2 győzelemre és 2 döntetlenre van szüksége. A liga szakasz januárig tart és ezt követően jön majd az egyenes kieséses fázis.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló CBD olaj kezdőknek: mit jelent a CBD, és mi alapján érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 9. 10:09
Az elmúlt években egyre többet találkozhatunk a CBD nevével. Teljesen természetes, hogy sok kérdés merül fel bennünk a vegyülettel és az azt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban.
Vásárló Edénykészletet vennél? Ezt a hibát ne kövesd el!
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 8. 10:44
Sok konyhában van egy serpenyő, amihez senki nem nyúl szívesen. Leragad benne a tojás, egyenetlenül melegszik, a nyele lötyög, és valahogy minden főzésnél bosszúságot okoz. 
Vásárló Innováció az építészetben: a természetes kőburkolatok új generációja
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 7. 10:13
Az építészet világában a hagyományos anyagok mindig is kiemelt szerepet kaptak. Érdekes lehet megfigyelni, hogy a klasszikus és modern technológiák miként egyesülnek annak érdekében, hogy a funkcionalitás és az esztétika egyaránt érvényesüljön a különböző projektekben. Napjaink egyik figyelemre méltó újítása, hogy könnyed és vékony kőburkolatok alkalmazása révén új lehetőségeket teremtsen az építészet területén. A kőburkolatok tökéletes példái annak, hogy a tradíció és az innováció hogyan élhet együtt harmóniában
Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Hogyan kezdd el a hegesztést hegesztő pálcával?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 5. 15:43
A hegesztés csodálatos és kihívásokkal teli szakma, főleg ha valaki csak most merészkedik bele a részletekbe. Az alapvető technikák és eszközök alapos megismerése nélkülözhetetlen a sikerhez. Az alábbiakban az MMA hegesztéssel, azaz a kézi ívhegesztéssel foglalkozunk. 
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Az AI hatása a gazdaságra és a társadalomra
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 4. 10:58
A mesterséges intelligencia (AI) folyamatosan formálja az életünket, munkáinkat és a világot körülöttünk. Kezdetben csupán a sci-fi írók fantáziájának köszönhettük, de mára az AI a mindennapok része lett. Felismeri-e mindenki, milyen mélyreható átalakulásokat hoz, és hogyan készülhetünk fel ezekre? Ebben a cikkben kiderítjük, hogyan alakítja át az AI a gazdaságot és a társadalmat, és milyen hatásokkal számolhatunk a jövőben.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG