3p

Egy felmérés szerint csak a magyarok fele tervez külföldi nyaralást ezen a nyáron. 

Éppen, hogy csak elkezdte kiheverni a hazai és a nemzetközi turizmus a COVID-sokkot, idén már az ukrajnai konfliktus és az egyre magasabbra szökő árak borzolják az utazni vágyók kedélyeit és tántorítják el még a feketeöves nyaralókat is.

Tengerpart vagy Balaton? Fotó: Pixabay
Tengerpart vagy Balaton? Fotó: Pixabay

A Generali Biztosító reprezentatív kutatásban kérdezte a hazai lakosságot arról, mit terveznek az idei vakációszezonra, a válaszok pedig hűen tükrözik a nagyfokú bizonytalanságot: míg a megkérdezettek közel 60 százaléka szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi üdülőhelyen, 47 százalékuk úgy nyilatkozott, idén biztosan nem lépi át a határt a nyári hónapokban. Emellett az is kiderült, hogy csupán a magyarok ötöde szeretne meglátogatni külföldi és hazai úticélokat is a szünidő alatt. 

Életkor és anyagi helyzet

A felmérés szerint a külföldi nyaralást tervezők között jelentősen felülreprezentáltak a Budapesten és a nagyobb városokban élők, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők – ez arra utal, hogy az úticélok kiválasztásában valóban döntő szerepet játszanak az anyagi lehetőségek, ez pedig még a belföldön vakációzók között is megmutatkozik. A korosztályok közül a 30 év alatti fiatalok körében a legkiugróbb az utazási kedv, őket pedig az 50-es, 60-as éveiket taposó magyarok követik.

Az életkor a nyaralóhely kiválasztásánál is jelentős szempontnak bizonyul, hiszen míg az idősebbek elsősorban a nyugalmasabb fürdőhelyeket és wellness-létesítményeket keresik, addig a legfiatalabbak a mozgalmas, kulináris élményeket kínáló helyeket (pl. borvidékek), a 30-39 éves korosztály pedig a gyermekbarát környezetet.

„Összességében egyébként továbbra is a Balaton a legnépszerűbb hazai turisztikai célpont, ha nyaralóhelyet kell választani, akkor a magyarok 36 százalékának azonnal a magyar tenger jut eszébe. Szorosan követik a wellness-központok és gyakorlatilag bármilyen vízközeli úticél – ez persze nyáron érthető is. Érdekes, hogy a hegyvidéki kikapcsolódások is egyre felkapottabbak, valószínűleg a nyugodtabb, kevésbé forgalmas lokációjuk miatt. A fentieket támasztja alá ismételten, hogy a megkérdezettek 15 százaléka szerint mindegy is, hogy hová jut el az idei vakációszezonban, az egyetlen szempont a kedvező árfekvés” – mondja Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője.

Mumusok

Sajnos azonban a gondos tervezés, az anyagi lehetőségek és az utazási preferenciák felállítása sem garantálhatja mindig azt, hogy a megszervezett álomnyaralás pontosan úgy sikerüljön, ahogy azt elképzeltük. A Generali kutatása azt is felmérte, hogy pontosan melyek azok a tényezők, melyektől a magyarok leginkább tartanak, és amelyek pillanatok alatt tönkretehetik a vakációt.

A válaszadók elsősorban a saját és családjuk egészségét veszélyeztető hirtelen megbetegedésektől és balesetektől tartanak (82 százalék), ezt követi a különböző nagyértékű tárgyak vagy készpénz eltűnése és a lopások (78 százalék), illetve sokak szerint kifejezetten nagyot ront az üdülés élvezeti értékén, ha megérkezéskor csalódnak a szálláshelyben (59 százalék). Emellett a megkérdezettek több mint fele fél attól, hogy a szabadnapok és a befizetett összegek is pocsékba mennek a rossz időjárás miatt (53 százalék), miközben ezzel a tényezővel valójában nem tudnak előre kalkulálni, sem változtatni rajta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG