3p
A Google Glass hangalapú keresése teljesen átírja majd keresési szokásainkat és így a keresőoptimalizálás módszereit is. A piac teljesen felbolydulhat, pedig nem kis tételről van szó, csak az Egyesült Államokban 550 milliárd forintot költenek rá.

Megváltozik a keresés

A legfrissebb információk szerint a Google a jövő év elején dobhatja piacra szemüvegét, amelyre óriási kereslet mutatkozik. A Google Glass az előrejelzések szerint teljesen átformálja majd az internetes keresési szokásainkat, mivel a keresés hangalapú lesz, nem szavakra és rövid kifejezésekre fogunk keresni, hanem sokkal összetettebb, és hosszabb szóösszetételekkel fogalmazzuk majd meg, amit keresünk. Ezt azt jelenti, hogy újabb lehetőségek nyílnak meg a kis tartalomszolgáltatók, és blogok számára - írja a kulcsszo.hu.

Mostanáig a nagy forgalmú szavakra és kifejezésekre – mivel azok viszonylag kis számúak voltak – a nagy portálok optimalizálták oldalaikat. Az élőszó egyediségére és végtelen számú kifejezési lehetőségére ez azonban már nemigen lehetséges. Ez pedig utat nyithat az egyedi tartalommal rendelkező kis oldalak és blogok számára.

Forrás: plus.google.com

Átalakul a piac, a kicsik előnyben?

A keresési szokások megváltozása teljesen átrendezheti a keresőoptimalizálással foglalkozó piacot. Nem kis tételről van szó. A kulcsszo.hu szerint az Egyesült Államokban az optimalizálással foglalkozó ügynökségek bevétele 550 milliárd forintot tesz ki, a fizetett keresések piaca megközelítheti az ötezer milliárd forintot. A keresési szokások megváltozása új módszereket követel majd, és vélhetően egyre nagyobb szerep jut a tartalommarketingnek.

A Google Glass még egy téren hozhat újat. Egyre nagyobb jelentősége lesz a keresésben a térbeli információknak. Mivel a szemüveg viselőjének pontos helye jól meghatározható, így a kereső a helyi információkat fogja előnyben részesíteni. Ha étteremre keresünk, akkor vélhetően a közeli éttermek jobb helyezéseket fognak elérni, mintha ugyanezt a keresést, egy számítógép előtt ülve végeztük volna el. Előnyben lesznek tehát a helyi kisvállalkozások, és ez azt jelenti, hogy a keresőoptimalizálásban is nagyobb szerep jut a Google Localnak és a vásárlói véleményeknek.

Veszít a Facebook és a Twitter?

A Google Glass a hírek szerint beépíti a Google+ és Google Maps alkalmazásait a szemüvegbe. Ezáltal a G+, mint közösségi média villámgyorssá válik a Facebookhoz és a Twitterhez képest, amelyek alkalmazásai ráadásul hamar le is meríthetik a szemüveg elemeit, ami szintén a Google+ segíthetik a közösségi média versenyében. Ha a keresőóriás szemüvege beváltja a várakozásokat, könnyen a közösségi média versenyét is megnyerheti vele.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG