1p
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 1-2 forintos, a gázolaj esetében 2-3 forintos áremelést indokolnak január 2-án, szerdán (vagy 1-2 nappal később). Az a biztos, ha amint kiment szervezetéből a szilveszteri mulatozás hatása, elgurul tankolni.

Nem biztos, hogy rögtön az első napot elrontják

A GKI Energiakutató előrejelzése szerint így a benzin kiskereskedelmi átlagára 412 forintra, a gázolaj ára 422 forintra emelkedhet szerdán - vagy ahogy a Mol időzíti, esetleg 1-2 nappal később.

Az elmúlt napokban ugyanis az ünnepek alakulása miatt megváltozott a heti árfelülvizsgálat rendje. Legutóbb december 21-én jelentettek be december 28-ára vonatkozó 3-3 forintos áremelést. Mivel az újév első munkanapja 2-a, szerda, ezért nem valószínű, hogy már január 2-án életbe is lépnek az új árak. Amennyiben lesz árváltoztatás, akkor az a bejelentést követő második nap léphet életbe - írják a szakértők.

A forintot szidhatják az autósok

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest 0,8%-kal csökkent. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára heti átlagban 0,1%-os emelkedést mutatott, azaz igen mérsékelt, napról napra ingadozó árváltozások jellemezték 2012 utolsó napjait a mediterrán üzemanyag-piacon.  A forint a dollárral szemben az elmúlt hét nap során átlagosan 1,7%-kal gyengült, s ez a legjelentősebb tényezője az esetleges árváltoztatásnak.

Mindez forintban...

A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 0,8%-os, míg a gázolaj esetében 1,7%-os emelkedést mutatnak.

A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27%-os áfával is növelten – a benzin esetében 1-2 forint, míg a gázolaj esetében 2-3 forint áremelést indokolnának.

Az árak alig nőttek - a pénzünk viszont kevesebb lett

Az elmúlt egy év során az üzemanyagárak alig változtak: a benzin kb. 2,5%-kal drágult, a gázolaj ára 2%-kal lett olcsóbb. A havi átlagkeresetek az üzemanyagáraktól elmaradó növekedése következtében tavalyhoz képest kb. 5,5%-kal kevesebb benzint és 1,5%-kal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni - írja a GKI Energiakutató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG