A VM ismertette azt is, hogy jelentősen megemelte a folyadék tej, illetve ízesített változatai - például a kakaó - esetében igényelhető támogatási mértéket az eddigi deciliterenkénti 27,6 forintról 30 forintra.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint bővül a programban igényelhető termékek köre is: 2013-ban már laktózmentes tejet is kaphatnak az iskolások.
A szaktárca emlékeztet arra, hogy az óvoda- és iskolatej program 2004-2012 között érvényes szabályozásában meghatározó szerepük volt az önkormányzatoknak. Miután 2013-ban már nem minden esetben az önkormányzat az általános iskolák intézményfenntartója, a VM a program jövő évi szabályozásában változtatásokat hajtott végre: egyrészt továbbra is biztosított a közvetlen feldolgozói igénylési lehetőség, másrészt a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ is csatlakozik a programhoz, amely a 3000 lélekszám alatti települések önkormányzataitól átvette a működtetést.
A VM közölte azt is, hogy 2013-ban jelentősen bővül a 100 százalékos támogatásban részesülő önkormányzatok száma.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Eldőlt a választás Panamában - de a panamák beárnyékolták az eseményt
30 perce
-
Leszállt Hszi Csin-ping
körülbelül 1 órája
-
Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
2 órája
-
Jövőre indulhat az ukránok nagy ellentámadása
14 órája
-
Az oroszok idén főleg Grúziába, Dagesztánba és Kamcsatkába utaznak
14 órája
-
Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
16 órája
-
Tömeges áruházbezárások éve az idei - az Egyesült Államokban
17 órája
-
Eltűnik a csepeli süllyesztőben Németh Szilárd vagy legyőzi az „elmagyarpéteresedett” Borbély Lénárdot?
-
Iskolát bombáztak az oroszok Herszonnál
-
Titkolózik Magyar Péter, de miért? - Ez Viszont Privát podcast
-
Magyar Péter: "Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot"
-
Tökutolsó lett a Fidesz-KDNP egy fontos listán
-
Fontos kérdések dőlnek el az önkormányzati választással kapcsolatban - lesz valamilyen meglepetés?
-
Rácz András leírta, mit is csinálnának Orbán Viktorék, ha tényleg háborús veszély lenne
- Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből 2024. május 2. 10:59
- Tizenkilencre húz lapot Orbán Viktor júliusban, ebből botrány lehet az Európai Parlamentben - ezt is elárulta Ujhelyi István 2024. április 30. 05:39
- Brüsszel ezúttal más hangot ütött meg a magyarokkal szemben 2024. május 1. 13:03
- Egyre erősebb a forint, nem minden akkumulátorgyár fog megépülni 2024. április 29. 12:29
- Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén 2024. április 14. 11:33
- Lemegy hídba, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 8. 19:09
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál 2024. április 8. 08:55
- A „csehszlovákok” Ukrajnába mennek - beérnék a németeket 2024. március 7. 15:01
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
Leszállt Hszi Csin-ping
Öt év után először Európában a kínai elnök, Franciaországban cikket is írt látogatása céljáról.
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön
05:05
-
Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus
17:05
-
Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát
13:01
-
Mennyi önerő kell az otthonfelújítási támogatáshoz? Kiszámolták
12:12
-
3 millió forint felett az újépítésű lakások négyzetméterára a Balatonnál
12:12
-
Sorsolják a polgármesteri és képviselőjelölteket
18:42
-
A dilivonatról nem tud leszállni Mirkóczki, most a nyugdíjasokba, borászokba és újabb képviselőbe rúgott egy nagyot
10:08
-
Kulka Jánost választották a nemzet színészének
08:40
-
Szeles, nyárias idő lesz a hétvégén
07:27
-
Baleset történt az éjjel Felsőtárkányban.
07:04
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Lemegy hídba, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 8. 19:09
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
2024. április 8. 08:55
-
Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója
2024. április 12. 18:53
-
Jövőre indulhat az ukránok nagy ellentámadása
2024. május 5. 18:08
-
Párizs már csapatokat küldött az ukrajnai frontra?
2024. május 5. 10:22
-
Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
2024. május 6. 05:39
-
Leszállt Hszi Csin-ping
2024. május 6. 06:29
-
Megint lelőttek az ukránok egy Szu-25-ös repülőgépet
2024. május 5. 08:07