Hírek
Pénzügyi szektor
A görögök és Haiti volt terítéken Davosban
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 08:12
Görögország helyzete, a globális pénzügyi rendszer reformja és haiti segélyezés volt terítéken a davosi Világgazdasági Fórum második napján
Cikkek
Budapest szeretne lenni Európa zöld fővárosa
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 08:06
A Fővárosi Közgyűlés csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy Budapest pályázik az Európa zöld fővárosa címre. A javaslatot a képviselők egyhangúlag elfogadták.
Az előterjesztésben az olvasható: az Európai Bizottság 2009 novemberében írta ki az Európa zöld fővárosa díj odaítélésére vonatkozó európai uniós pályázatot, amelynek keretében a 2012. évi és 2013. évi elismerés elnyerésére pályázhatnak az európai városok. A díj alapvetően presztízs értékű, anyagi hozzájárulással nem jár, de a nyertes város marketingjében jelentős szerepet játszik.
Az EU - szakítva hagyományaival - nem a legzöldebb várost keresi, hanem azt, ahol a környezetvédelem, a tudatos közlekedés tendenciái a jobb és élhetőbb város irányába mutatnak.
A pályázat kétfordulós. A benyújtás határideje február 1-je, a második körbe jutott városoknak 2010 áprilisában-májusában kell a részletes dokumentációt megküldeniük. Az EU 2010 szeptemberében hozza meg a döntést arról, melyik város nyerte el a címet.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Fuldoklik az ország: holnap riadó jöhet
Már vidéken is brutális a szmogMTI
Pénzügyi szektor
Megszavazták: maradhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 08:00
A washingtoni szenátus csütörtökön megerősítette Ben Bernanke Fed-elnöki jelölését, aki második négyéves periódusát kezdheti meg a központi bank élén
Cikkek
Újabb munkahelyeket hoz a Miti Tex
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:55
Újabb gyártási programokat telepít Magyarországra az egyedi magas minőségű sportruházatot gyártó olasz Miti Tex - írta a Napi Gazdaság.
A lap pénteki számában arról számolnak be, hogy a cég 60 fővel kívánja növelni dolgozóinak számát szentgotthárdi üzemében, amelyet csütörtökön avattak fel, és jelenleg 40 főnek biztosít munkahelyet. A 40 ezer négyzetméteres, a legkorszerűbb szövőgépekkel ellátott üzemcsarnok 2 millió euróba került a cégnek.
A fejlesztésre az ösztönzi a tulajdonosokat, hogy tapasztalatuk szerint a sportruházat terén alacsonyabb volt a visszaesés, mint más ágazatokban és már most is a kereslet növekedését tapasztalják.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Újabb leépítést jelentett be a gyógyszeróriás
Két országnyi ember lett munkanélküliNapi Gazdaság
Cikkek
Nem mindegy, melyik Tescóban dolgozik
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:52
A Tescónál egy szakszervezet nyilvánvaló jogsértésnek tartja, hogy azonos munkakörökben az egyes áruházakban akár 30 százalékkal is eltérhetnek a bérek, ha az áruházak az ország különböző területein találhatók - írta a Magyar Nemzet.
A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete az Alkotmányba foglaltaknak akar érvényt szerezni a cégnél tárgyalással vagy peres úton. Egyenlő munkáért mindenkinek bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga - mondja ki az alaptörvény.
- A bérek kialakításánál az áruház sajátosságait vesszük figyelembe - mondta a lapnak a cég illetékese.
A cikk szerint e témában próbapernek tekinthető a Philips ügye, amikor a bíróság a bérkülönbség megfizetésére kötelezte a céget első fokon, miután az eltérő összeget fizetett ugyanazon munkakörben a kölcsönzött, illetve az alkalmazott dolgozóknak.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
A Tesco megkerüli a BKV-sztrájkot
14 milliót elloptak egy Tescóból
Családban marad: karácsonyi erősítést kap a Tesco Magyar Nemzet
Cikkek
Bokros kiáll vitázni Ungár Klárával
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:31
A Magyar Demokrata Fórum programok ütköztetésén alapuló kampányt szeretne, ahol szakértelem és a hitelesség kerül mérlegre a két hónapra szóló választási ígéretek helyett - olvasható az MDF szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
Mint írják: Bokros Lajos örömmel vitatja meg Ungár Klárával azokat a válaszokat, amelyeket az MDF munkahelyteremtő programja kínál az ország előtt álló kihívásokra.
Mivel a SZEMA által kijelölt napokon Bokros Lajos már előre egyeztetett programokon vesz részt, ezért az MDF február 13-át vagy február 21-ét javasolja a vita időpontjának.
"Mint az Ungár Klára nyilatkozatából is kitűnik, a gazdasági és társadalmi felemelkedés mikéntjéről számos ponton eltérő álláspontot képviselünk. Bízunk benne azonban, hogy az időpont tekintetében hamar megtaláljuk a közös nevezőt" - olvasható a közleményben.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Adócsaló országban nem jön be a svéd modell
Hajszálon múlhat a Fidesz-KDNP kétharmada
"Bokros a legjobb ellenszer a Fidesz kétharmada ellen" Privátbankár
Cikkek
Ingatlanadó: a Fidesz és a Jobbik is bevezetné, de nem most
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:26
Az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető - mondta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa
Cikkek
A várótermekben is lehet melegedni
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:23
A rendkívüli hideg miatt megnyitják az ország összes pályaudvarának várótermét a rászorulók számára - tájékoztatta az MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön kora este az MTI-t.
A vasúttársaság csütörtökön 18 órakor adta ki az utasítást, amely szerint a rendkívüli időjárási viszonyokra való tekintettel valamennyi pályaudvar várótermébe betérhetnek a rászorulók, de mint megjegyezték, ez technikailag nem minden állomáson megoldható.
Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-t napközben arról tájékoztatta, hogy a rendkívüli hideg miatt több intézkedést is hozott a kormány: a többi között azt kérte az önkormányzatok és a közintézmények vezetőitől, hogy nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak.
Közlése szerint a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé - az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint - egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalan emberek számára. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól pedig azt kérték, biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Egy hétig még cudar hideg lesz
Takarót és ruhát adnak a rászorulóknak
Vigyázat, elfagynak a fűtéscsövek!MTI
KKV
400 milliárddal nőtt az adótartozásunk
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:19
Az adóhatóságnak 2009 végén a magánszemélyek és egyéni vállalkozók, valamint a cégek összesen 195 milliárd forinttal tartoztak
Cikkek
Siralmas a Vidámpark helyzete
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 07:07
Revizori vizsgálatot rendelt el a Budapesti Vidám Park Zrt.-nél Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester a cégnél kialakult hiány okainak feltárására.
Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén jelentette be, hogy kezdeményezi a revizori vizsgálatot. Mint mondta, a Vidámparknál kialakult helyzet kritikus, azt meg kell oldani, és ennek első lépése, hogy a revizori vizsgálat feltárja a hiány kialakulásának okait.
Elképzelhető, hogy a jövő hónapban már dolgozóit sem tudja kifizetni a félmilliárd forintos adóssággal küszködő Vidámpark - állította a hétfői Blikk. A lap információja szerint tavaly a válság miatt 15 százalékkal kevesebben keresték fel a Vidámparkot. Az így kialakult pénzhiány miatt két játékukat eladnák, majd visszalízingelnék azokat, de ennek kivitelezéséhez 70 millió forintra volna szükségük.
A képviselők a februári közgyűlésre elnapolták a Vidámpark megsegítésének ügyét.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Cégek tízezrei dőltek be a múlt évben
Bajban a Vidámpark: tavasszal ki sem nyitnak?MTI
Cikkek
Az MSZP összeborult Schmuckkal
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 06:47
Hivatalos programalapú szövetséget kötnek a szocialisták a Schmuck Andor vezette Tisztelet Társaságával – írja a Népszabadság
KKV
Egyre nagyobb mínuszok a gyógyfürdőkben
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 06:37
A 2006 óta változatlan társadalombiztosítási támogatás miatt jelentősen nő a fürdők vesztesége - írja a Világgazdaság
KKV
A tévé elé üldözött a válság
Privátbankár.hu | 2010. január 29. 06:19
A válság miatt az emberek változtattak szabadidejük eltöltésén, és drasztikusan csökkentették az utazásra elköltött időt és pénzt
Karrier
Mozgás korhatár nélkül: a vízi gimnasztika
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 19:44
A vízi torna olyan panaszok esetén is biztonsággal végezhető, mint izületi elváltozások, túlsúly, vagy visszeresség
Cikkek
Féléves mélyponton az euró
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 18:29
Hathavi mélypontra került az euró a dollárhoz képest csütörtökön a New York-i kereskedésben.
Röviddel 17.30 óra után az euró 1,3959 dolláron állt a szerda késő esti 1,4027 dollár után. Röviddel korábban 1,3938 dolláron, 2009 júliusa óta legalacsonyabb szinten is volt az euró.
A dollár erősödését a csütörtökön nyilvánosságra hozott, vártnál gyengébb amerikai makrogazdasági adatok, és a görög államháztartási hiánnyal kapcsolatos aggodalmak okozták a szakértők szerint.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Vásárló
Rátaláltak a magyarok az akciókra
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 18:26
Egyre tudatosabbak a fogyasztók vásárlásaik során. Ma már kiemelt fontossággal bírnak az akciók és a promóciók
Cikkek
Nem döntöttek a félárú BKV-jegyekről
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 18:15
Hosszas vita után a képviselők elhalasztották végül a döntést a Fővárosi Közgyűlésben a félárú diák- és nyugdíjasjegyekről csütörtökön késő délután.
A közgyűlés elé került fideszes javaslat szerint a diákoknak, a nyugdíjasoknak, az öregségi korhatárt elérőknek és az otthonápolási díjban részesülnek vezették volna be az új jegytípust, első alkalommal a fővárosi közlekedési cég történetében.
A javaslattal lényegében megegyező szocialista indítvány napirendre vételét az ülés kezdetén a testület elutasította, és csak a Fidesz diákokra vonatkozó első javaslatát engedte a közgyűlés elé tárgyalásra. A Fidesz azonban egy módosító indítvánnyal kiegészítette saját indítványát, és így "visszahozta" a közgyűlés elé a szocialisták javaslatával kibővített javaslatot, valamint azt a kezdeményezést, hogy ne emelkedjenek a jegy- és bérletárak február 1-jétől.
A képviselők hosszas vitát folytattak arról, ki a felelőtlen, kié volt a félárú jegy ötlete, és egymást az indítvány "lenyúlásával" vádolták. Végül úgy döntöttek, elnapolják a döntést.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Ugrott a BKV pénze?
Olcsóbb BKV-jegyet adna a nyugdíjasoknak az MSZP
MTI
Cikkek
Két hét múlva felállhat az új Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 18:11
Ha február 9-én az Európai Parlament megszavazza az új összetételű Európai Bizottságot, akkor a testület már másnap hivatalba léphet, és így biztosítani lehet, hogy a 11-i EU-csúcstalálkozó idején már működik az unió legfőbb végrehajtó intézménye - olvasható az Európai Parlament honlapján közölt tájékoztatásban.
A leköszönő Bizottság tavaly november eleje óta mandátum nélkül, ügyvezető jelleggel látja el feladatát, vagyis hónapok óta nem áll elő politikai kezdeményezéssel, pusztán "intézi a folyamatban levő ügyeket".
Bizottság nélkül - az EP most megmutatja erejét
Andor tetszett Brüsszelnek
MTI
Cikkek
Egy hétig még cudar hideg lesz
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 18:09
Marad a hideg idő a jövő héten is, de a hétvégén átmenetileg enyhülés várható - közölte Vadász Vilmos meteorológus. Az éjszakai fagyok "szelídebbek" lesznek, mínusz 5 foknál gyengébb fagy is lehet, mínusz 7-8 foknál erősebb fagy csak nagyon kevés helyen fordulhat elő a hétvégén - mondta a meteorológus. Napközben már lesznek olyan helyek főleg az Alföldön, ahol kevéssel fagypont fölé emelkedik rövid időre a hőmérséklet.
Közölte, a jövő hét elején már ismét hidegebbek lesznek az éjszakák, és napközben is országszerte megmarad a fagy. Hajnalban mínusz 7-12 fok várható, de szélvédett helyeken mínusz 12 foknál is hidegebb lehet. Napközben mínusz 1-7 fok között alakul a hőmérséklet.
Vadász Vilmos elmondta, pénteken az ország nagy részén nem lesz említésre méltó csapadék, de szórványosan havazás előfordulhat. A felhőzet átmenetileg felszakadozik. Szombaton ismét borult lesz az ég, sokfelé valószínű havazás, és a déli, délkeleti területeken ónos és havas eső is előfordulhat.
Közölte, öt centimétert meghaladó hó is hullhat az ország egyes részein. A jövő hét első napjaiban főleg a keleti területeken lehet hószállingózás, a hét közepén már többfelé eshet hó.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Takarót és ruhát adnak a rászorulóknak
Vigyázat, elfagynak a fűtéscsövek!
Leállt a munka a Margit hídonMTI
Személyes pénzügyek
Adócsaló országban nem jön be a svéd modell
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 18:02
A szakértő szerint, amíg Magyarországon sokan vannak a jövedelmüket, és így az adókat és járulékokat eltitkolók, addig a svéd modell nem vezethető be
Cikkek
A GVH is nekiesett az eredetiségvizsgálatnak
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 17:44
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gépjármű eredetiségvizsgálat év elején bevezetett szabályainak megváltoztatását kéri az igazságügyi és a közlekedési minisztertől az indokolatlanul magas díjak, valamint az igazolhatatlan és felesleges ráfordítások csökkentése érdekében, emiatt levélben fordult a miniszterekhez.
A versenyhatóság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a GVH-t meglepetésként érte, hogy 2009 decemberében lényeges módosítások történtek az eredetiségvizsgálat szabályozásában, pedig a versenytörvény értelmében egyeztetni kellett volna róla a GVH elnökével.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Hozzáteszik: a GVH kénytelen utólagosan lehetőséget kérni az előterjesztések tanulmányozására, mivel a hatóságnak "erős a gyanúja, hogy az új szabályozás miatt a közfeladat ellátásának hatékonysága nemhogy javult, hanem tovább romlott".
A versenyhatóság visszásnak nevezi, hogy sem az igazságügyi, sem a közlekedési tárca nem tett eleget egyeztetési kötelezettségének, miközben a végrehajtott jogszabály-változtatások nyilvánvalóan érintették bizonyos piaci tevékenységek gyakorlásának feltételeit.
A GVH arra is kitér, hogy a hatóságilag megállapított díjak meghatározása - a korábban a versenyhivatal által is vizsgált kartellben kialakult - mesterségesen magas, extraprofitot is tartalmazó árakat követte. A piaci szereplők pozíciója is jogszabály által védett, köre nem versenyben alakult. Ráadásul az állam az eredetvizsgálattal párhuzamos, közlekedésbiztonsági szempontból fontos műszaki jellegű ellenőrző rendszereket is működtet - mutat rá a GVH.
A hatóság szerint a gépjármű-tulajdonosokat terhelő költségeket az állami közlekedésigazgatási feladatok ellátásának ésszerűsítésével, az eredetvizsgálatot végzők közötti árverseny kikényszerítésével, valamint az átláthatóság javításával lehetne csökkenteni.
Eredetiségvizsgálat: sok autós ráfizethet?
Búcsú az eredetiségvizsgálattól?
Méregdrága lett az egyedi rendszámMTI
Cikkek
Azért drágább a kötelező, mert nincs kampány
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 17:35
A biztositas.hu internetes alkusz tévesen állítja azt, hogy januárban 50 százalékkal drágult a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díja, mivel csak a kampánykedvezmények szűntek meg, és nem reális egy kampányhónap díjait összehasonlítani január első két hetével - közölte Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.
Az elmúlt hét csütörtökön közölte a biztositás.hu internetes alkusz az MTI-vel, hogy a kgfb kampány elmúlt év végi lezárultát követően a 25 ezer forintos átlagdíjak 41 ezer forintra emelkedtek januárban. A MABISZ közleménye nem vonja kétségbe a kampány alatt adott kedvezmények visszavonását, sőt a kedvezményeket olyan bevett kereskedelmi gyakorlatnak tartja, amely a fogyasztók megelégedését szolgálja.
A MABISZ szerint nem szerencsés a biztositas.hu novemberi átlagdíját összehasonlítani a január első két hetében mérttel. Egyrészt a szerződések száma nagyságrendileg különbözik, másrészt a novemberi kampányban a bónusszal rendelkező autósokat akarták a biztosítók magukhoz vonzani. A bónusz pedig minden évben automatikusan ugrik egyet, amely eleve díjkedvezménnyel jár. Januárban többnyire azok vettek autót, akik most léptek be a bónusz-málusz rendszerbe, tehát már csak emiatt is növekedett az átlagdíj - állítja a MABISZ. Ezért Trunkó Barnabás szakszerűtlennek nevezte az ilyen összehasonlítást.
Rácz István a biztositas.hu ügyvezetője ezzel szemben korrektnek tartotta az összevetést. A biztositas.hu ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a bónusz besorolásban történő különbség mindössze 10-15 százalék díjeltérést eredményez, a januárban megszűnő kampánykedvezmények mértéke viszont ezen felül 20-33 százalékot tesz ki. Hozzátette: az internetes alkusz tapasztalata szerint januárban nemcsak a bónusz, hanem a málusz besorolású ügyfél is kevesebb, mint novemberben. Évközben a kgfb-be újonnan belépő autósok kevesebb bónusza növeli, míg a máluszuk elmaradása csökkenti az átlagos díjakat, hiszen ezek az autósok alapdíjon kapják a biztosítást.
Rácz István szerint a kampányon kívüli magasabb díj nem korrekt, hiszen év közben az autósok figyelme kevésbé irányul a díj összehasonlítására, bár az összehasonlító portáloknak köszönhetően az autósok tudatossága évről-évre nő.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Biztonságban leszünk, ha becsődöl a biztosítónk
Hátas a szalonban: durván drágult a kötelezőMTI
Cikkek
Eltűnt a vagyonadó-kalkulátor
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 17:22
Az APEH eltávolította honlapjáról a vagyonadó-kalkulátort, miután csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben az Alkotmánybíróság (AB) határozata.
Az AB kedden alkotmányellenessé nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény lakóingatlanokra vonatkozó részeit.
Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: a már rögzített adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően, jegyzőkönyvvel megsemmisítik. Kedden délutánig 630 ezren töltötték le a kalkulátort, és 16 ezren mentették el az adatokat.
Az adóhatósághoz már érkezett néhány vagyonadó bevallás; a lakóingatlanok után befizetett vagyonadót az APEH visszautalja az adózóknak.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Ingatlanadó: honnan szedjünk 50 milliárdot?
1%: 10 milliárdot kaptak a civilek az adózóktól
Tiszavirág életű volt a vagyonadó-kalkulátor MTI
Cikkek
Takarót és ruhát adnak a rászorulóknak
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 17:08
A rendkívüli hidegre való tekintettel több intézkedést is hozott a kormány: többek közt azt kérte az önkormányzatok és a közintézmények vezetőitől, nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket, és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak.
Szollár Domokos csütörtökön az MTI-nek elmondta: a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé - az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint - egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalan emberek számára. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól pedig azt kérték, biztosítsanak lehetőséget, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.
Tájékoztatása szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva. A honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak - közölte.
Szollár Domokos felhívta a figyelmet arra: a kihűléses halálesetek elkerülése érdekében továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre. Azt kérte, hogy aki tud olyan személyről, akit a saját lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, forduljon segítségért a helyi önkormányzathoz, de segítséget lehet kérni az ingyenesen hívható 104-es, 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain, illetve a polgárőrségeken.
Vigyázat, elfagynak a fűtéscsövek!
Leállt a munka a Margit hídon
Gyilkos fagy Európában MTI
Cikkek
Június közepére felállhat az új kormány
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 16:57
A választási fordulók időpontjait, a közjogi határidőket és az elmúlt ciklusok hagyományait figyelembe véve az MTI számításai szerint május közepe táján alakulhat meg az új Országgyűlés, és legkésőbb június közepére új kormánya lehet az országnak.
Az MTI úgy tudja, azzal lehet számolni, hogy az új összetételű Országgyűlés leghamarabb május közepe táján ülhet össze. Az első választási forduló április 11-én, a második április 25-én lesz, ezt követően körülbelül 3 hét áll rendelkezésre az esetleges jogorvoslatok elbírálására, vagyis ez időszak május 16-ig tarthat. 2006-ban 19 nappal a második forduló után vált jogerőssé a választási eredmény.
A következő lépés az új Országgyűlés megalakulása. Ezt a Házszabály értelmében két nappal az ülés dátuma előtt össze kell hívni, az ülést az Alkotmány szerint a köztársasági elnök a választást követő egy hónapon belül hívja össze. A legutóbbi három ciklusban 23-25 nap telt el a második forduló és az alakuló ülés időpontjai között.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Mindezeket figyelembe véve elképzelhető, hogy május 17-én lesz az alakuló ülés, amelynek napján - az eddigi hagyományok szerint - az államfő megteszi javaslatát a miniszterelnök személyére. A miniszterelnök megválasztására ugyan nincs törvényi határidő, de ha az első jelöléstől számított 40 napon belül nem tud a parlament a személyéről döntést hozni, akkor a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést.
Az Országgyűlés alakuló ülésének napjától kezdődik az ügyvezető kormány működése, amely addig tart, amíg a parlament el nem fogadja az új kabinet programját, és ezzel megválasztja az új kormányfőt is. Amíg ezek a folyamatok tartanak, az új parlament képviselői már benyújthatnak egyéni indítványokat, azaz az országgyűlési többség már ekkor is elkezdheti a munkát.
1998-ban az alakuló ülés utáni 10., 2002-ben már a 2., 2006-ban pedig a 14. napon történt a kormányprogram benyújtása; amit a legrövidebb idő alatt, azaz 12 nap alatt, 2002-ben fogadtak el. A legutóbbi választáson 23 napig tartott, mire a kormányprogram a parlament elé került és elfogadták.
Az MTI számításai szerint a határidőket és az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve legkésőbb június közepére lehet új miniszterelnöke az országnak, és mivel a gyakorlat szerint a kormányfő megválasztásának napján nevezik ki a minisztereket is, ekkor az új kormány is felállhat. Az új kabinet eskütételével az ügyvezető kormány működése megszűnik.
Kiszámolják, mennyibe kerül a pártok ígérete
MSZP: még 40 évig jó a mostani nyugdíjrendszer
41 ezren adakoztak a Fidesznek
Bajnai: meg akarom menteni az országotMTI
Cikkek
Kiszámolják, mennyibe kerül a pártok ígérete
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 16:55
Közgazdasági szemléletű vizsgálatnak veti alá a pártok választási ígéreteit egy civil kezdeményezés - kiszámolják azt is, mennyibe kerülne a megvalósításuk
Cikkek
Négy forintos sávban mozgott a forint
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 16:37
A forint az elmúlt napokban tartott mozgási sávján belül ingadozott csütörtökön. Az eurót délután négy órakor 271,69 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 272,84 forint után. Az árfolyam az európai kereskedés kezdete előtt 272,40 forint közelében tartózkodott, majd nap közben a forint 270,75-ig erősödött.
A dollárt 194,53 forinton jegyezték 1,3964 dolláros euróárfolyam mellett a szerda délutáni 194,14 forint és 1,4050 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 184,63 forint 185,34 forint után, 100 japán jent 216,00 forinton jegyeztek 217,48 forint után.
A hét eleje óta a forint mozgási tartománya 270-273 forintos euróárfolyam. 2009 szeptembere óta a sáv kiegyensúlyozott, a 270 forintos euróárfolyam szélesebb környezete, nagyjából a 265-275 forintos tartomány.
Csütörtökön számos tényező enyhítette a befektetői kockázatkerülést, amely eddig a kínai monetáris szigorítás miatt a világgazdasági fellendülés ütemével, valamint a görög adósságtörlesztési problémák miatt az eurózóna pénzügyi szilárdságával kapcsolatban felmerült aggodalmak okán volt erős. Ide sorolható, hogy Obama elnök a korábbinál megengedőbb hangot ütött meg az amerikai bankok kockázatos befektetéseinek korlátozásáról, valamint vázolta gazdasági ösztönző tervét; a Fed kamatdöntő ülését követő közleményben megerősítette eltökéltségét az alacsony kamat politikájának folytatásáról; emellett számos, bizalomra okot adó amerikai vállalati eredménybeszámoló látott napvilágot.
A piaci kockázatvállalási hajlandóság erősödése nem óvta meg az eurót a további gyengüléstől, a dollár tovább erősödhetett az eurózóna pénzügyi problémái miatt, már nemcsak Görögország, hanem Portugália okán is. Az euró több mint hat hónapja nem látott alacsony árfolyamra, 1,4000 alá csúszott le a dollárral szemben.
A térségbeli devizák az 1,4000-es euró/dollár küszöb áttöréséig nem követték gyengüléssel a dollár erősödését, ahogy az esetükben általában lenni szokott, hanem megőrizték árfolyamukat az elmúlt napokban kialakult sávon belül. A zloty 4,07-es euróárfolyam körül, a cseh korona 26,25-ös euró árfolyam körül, a forint 271,50-es euró árfolyam körül mozgott bő egy százalékos sávban. Az 1,4000-es euróárfolyam alá erősödő dollár azonban már gyengítette a forintot és a zlotyt is.
A forintnak támogatást nyújtott az államkötvény aukció kielégítő sikere alig két nappal a kétmilliárd dolláros kötvénykibocsátást követően.
A zlotynak az 1,7 százalékos, a térségben kiemelkedően magas 2009-es GDP növekedési adat adott támogatást.
A forint árfolyama változatlanul 270 forintos euró árfolyam felett tartózkodik, néhány forint széles sávban ingadozva. A kereskedők az elkövetkező napokra is 270 és 275 forint között várják az árfolyamot.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Kisebbet esünk és meglesz a hiánycél
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 16:36
Az előző konvergenciajelentésben szereplő 0,6 százalékos visszaesésről 0,3 százalékra mérsékelte az idei gazdasági visszaesést a kormány
Cikkek
MSZP: még 40 évig jó a mostani nyugdíjrendszer
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 15:49
2050-ig fenntartható a mostani nyugdíjmodell - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje újságíróknak Budapesten, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) Nyugdíjas Szövetség választmányának csütörtöki ülése után.
A következő 10-15 évben gondolkodni kell azon, hogy miként lehet a mostani nyugdíjrendszert fenntarthatóvá tenni, de a kormány eddigi intézkedései biztosítják a stabilitást - jelentette ki Mesterházy Attila. Hozzátette: március körül dönthet a kormány a méltányossági nyugdíjkassza növeléséről.
A szocialista frakcióvezető hangsúlyozta: a választmányi ülésen a nyugdíjasok kiszámíthatóságot, biztonságot és nyugalmat kértek a politikusoktól. Újból elmondta: "a Fidesz által favorizált" svéd nyugdíjmodell egészen biztosan csak rosszat jelent a nyugdíjasoknak, hiszen megszűnne a rokkantsági nyugdíj, az árvaellátás, vagy éppen az özvegyi nyugdíj. Hozzátette: az MSZP semmilyen formában sem támogatja a svéd modell bevezetését, a mostani nyugdíjmodell 2050-ig fenntartható.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje közölte: ígéretet tett a nyugdíjasoknak, hogy az idősügyi stratégiához társítanak egy hároméves cselekvési programot is.
Újságírói kérdésre válaszolva az ingatlanadó eltörlésével kapcsolatban megismételte: az 50 milliárd forintos bevételkiesést a kormány költségvetési tartalékból kívánja fedezni. Semmilyen olyan megszorítást nem támogat a kormány, ami az emberek mindennapi életét érintené - tette hozzá.
Czerván Mártonné, az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetség választmányának elnöke újságíróknak azt mondta: az ülésen résztvevő nyugdíjasok egyetértettek a szocialista párt nyugdíjprogramjával.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
A sírból jöttek vissza a nyugdíjpénztárak
Bajnai: meg akarom menteni az országot
Olcsóbb BKV-jegyet adna a nyugdíjasoknak az MSZP
MTI
Cikkek
Egymilliárd pluszt szeretnének a betegszállítók
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 15:46
Az idei évre egymilliárd forint többletforrást szeretnének kapni a betegszállítással foglalkozó cégek ahhoz, hogy működésük fenntartható legyen - mondta Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke.
Már többször jelezték a szaktárcának, hogy a betegszállításra szánt finanszírozás messze nem fedezi a tényleges költségeket - közölte a szervezet vezetője. Hozzátette: úgy vélik, hogy a betegszállítási feladatot - mivel az esetszámok nem a szolgáltatótól függnek - nem szabadna úgynevezett zárt kasszából finanszírozni.
Közlése szerint a jelenlegi finanszírozás a betegkíséreti díjjal együtt 100 forint kilométerenként, s ez nem fedezi a költségeket. A korábbi jogszabályváltozásokkal együtt járó pluszfeladatokra sem kaptak finanszírozást. Ezek közé tartozott az ügyeleti rendszer, a 24 órás irányító rendszer működtetése, a távolsági szállítások koordinációja, de elmaradt a kompenzálás az üzemanyagár-növekedésre és a munkatársak képzésére is.
Bíró Ferenc úgy fogalmazott: a betegszállítóknak azonnali segítség kell, mert e nélkül veszélybe kerülhet a betegszállítás. A veszteséges működés következményeként a Magyarországon működő 95 betegszállító cég közül sok pénzügyi gondokkal küszködik.
Az orvos képzettségén is múlik a praxispénzMTI
Cikkek
Hatalmasat nőtt a Nokia
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 15:43
Okostelefonjai kimagasló értékesítése és az alacsonyabb költségek 65 százalékos profitnövekedéshez segítették a negyedik negyedévben a finn Nokiát, a világ első számú mobiltelefon-gyártóját. Ugyanakkor a cég bevétele csökkent az időszakban.
Az adózott eredmény 948 millió euró lett, az egy évvel korábbi 576 millió után, miközben a nettó bevétel 5,3 százalékkal 12,0 milliárd euróra csökkent a tavalyelőtti negyedik negyed 12,7 milliárd eurójáról.
A cég jó eredményeihez hozzájárult az is, hogy az átalakítási költségeket is tartalmazó egyszeri tételek a tavalyi negyedik negyedévben jelentősen alacsonyabbak voltak, mint az összehasonlítási időszakban, 2008 utolsó negyedében.
A Nokia a tavalyi harmadik negyedben 559 millió euró veszteséget szenvedett el - ez volt egy évtizede az első veszteséges negyede -, részben eladásai 20 százalékos csökkenése, részben az egyszeri leírások miatt. A nettó bevételek 9,81 milliárd euróra estek a július-szeptember időszakban, az egy évvel korábbi 12,2 milliárd euróról.
A Nokia részesedése tavaly 38 százalék körül volt a világpiacon, közel megegyezően 2008. évivel. A cég az idén több mint 500 millió mobiltelefon készülék eladását vette tervbe, többet a korábbi elemzői várakozásoknál. A Nokia tizenegy éve az első számú mobiltelefon-gyártó.
Egyre nagyobb a Nokia
A Nokia tizedelte a mobilletöltés idejétMTI
Cikkek
Szabálysértési eljárásokról döntött Brüsszel - mi is érintettek vagyunk
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 15:30
Több tucat szabálysértési eljárásról döntött az Európai Bizottság szerdán a 27 tagország esetében. Magyarországot két határozat érinti: Brüsszel továbbra is a szolgáltatás szabadságát korlátozónak tartja a magán biztonsági szolgáltatásokat nyújtani kívánó külföldi cégekre vonatkozó előírásokat, lezárta viszont a foglalkoztatással összefüggő megkülönböztetés-mentességet garantáló irányelv miatti eljárást.
A bizottság közleménye szerint a a brüsszeli végrehajtó testület azt kifogásolja, hogy a biztonsági szolgáltatások területén ideiglenesen Magyarországon szolgáltatni kívánóknak be kell lépniük a szakmai kamarába, emellett előzetesen működési engedélyt kell kérniük.
A foglalkoztatással összefüggő diszkriminációt tiltó irányelv esetében Brüsszel azért hozott kedvező döntést, mert az elmúlt hónapokban végrehajtott törvénymódosítások biztosítják, hogy a magyar szabályozás teljes egészében összhangban áll az unióssal.
Több milliárd eurós károkat okoznak a multik
Hatékonyabb fogyasztóvédelem az EU-tólMTI
Cikkek
Újabb leépítést jelentett be a gyógyszeróriás
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 15:02
Újabb nyolcezer álláshelyet szüntet meg a következő négy évben a brit-svéd gyógyszeripari konszern, az AstraZeneca. A cég korábban már több ezer fős létszámcsökkentést jelentett be, és telephelyeket is bezárt.
A gyógyszergyártó annak nyomán jelentette be az újabb létszámcsökkentést, hogy folytatni akarja költségcsökkentési programját, és bevételei az idén egyébként is nyomás alá kerülnek, mivel néhány kulcsfontosságú gyógyszerének szabadalmi védettsége lejár.
A tavalyi negyedik negyedben 26 százalékkal emelkedett a cég adózott eredménye, 1,56 milliárd dollárra, a bevétel 9 százalékkal, 8,95 milliárd dollárra nőtt. A tavalyi év egészében 23 százalékkal bővült az adózott eredmény, 7,54 milliárd dollárra, 32,8 milliárd dolláros bevétel mellett.
A gyógyszergyártó erősen profitált újinfluenza elleni oltóanyaga eladásaiból.
A cég most szeretné további két évvel kiterjeszteni 2007-ben meghirdetett költségcsökkentési programját. Ennek értelmében a következő öt évben még összesen 10.400 álláshelyet szüntet meg a korábban bejelentett, de még nem végrehajtott munkahely-csökkentésekkel együtt. Jelenleg több mint 65 ezren dolgoznak az AstraZenecánál.
A német tőzsde kirúgja alkalmazottai tizedét
17 évet zuhant Szabolcs
USA: óriási elbocsátások a technológiai ágazatban
MTI
Cikkek
Mi kell nekünk? Euró, munka, összefogás
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 14:47
Az euró magyarországi bevezetése az ország legfontosabb közép távú feladata, eléréséhez pedig elengedhetetlenül szükséges a társadalmi és politikai összefogás
Személyes pénzügyek
A sírból jöttek vissza a nyugdíjpénztárak
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 14:36
Kiemelkedő hozamot értek el a magánnyugdíjpénztárak 2009-ben, így lényegében ledolgozták a pénzügyi válság során elszenvedett veszteségeiket
Cikkek
A maszk és a fertőtlenítés tuti recept az influenza ellen
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 14:16
A szájmaszk és az alkoholos kézfertőtlenítő alkalmazása akár felére csökkentheti az újinfluenza kockázatát
KKV
Ugrott a BKV pénze?
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 14:09
A BKV eleshet a 23 milliárd forintos kormányzati támogatástól a csütörtöki közgyűlésen elfogadott fideszes indítvány miatt - jelentette ki Horváth Csaba
Cikkek
Rekordokat dönt a görög CDS-árazás
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 14:01
A kínai kötvényügylet szerdai cáfolatát követően folyamatosan újabb rekordokat dönt a görög CDS-árazás: a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég, a CMA DataVision csütörtöki adatai szerint a görög szuverén adósságtörlesztési kockázat fedezetére szolgáló ötéves biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása a csütörtök kora délutáni londoni kereskedésben 400,5 bázispont - minden 10 millió euró adósságra több mint 400,5 ezer euró - volt.
Csütörtök délelőtt 393 bázisponton állt a görög CDS árazás, miután szerdán a New York-i zárás idején 355 bázispontnál járt. Szerdán, közvetlenül azt követően, hogy Athén cáfolta a kínai kötvényügyletet, az árazás 373 bázispontra nőtt.
A görögöknek mindegy, ki finanszírozza őket
Látni fogunk néhány államcsődöt - a miénket is?
Görögország nem tér vissza a drachmához
MTI
Cikkek
Az elégedetlenek országa vagyunk
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 13:56
A gazdasági válság tovább mélyítette a magyarokra jellemző társadalmi depressziót: az élettel való általános elégedettség Magyarországon csak 42 százalékos
Cikkek
Alig férnek el a dutyiban a "lakók"
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 13:45
130 százalékos zsúfoltsággal működtek tavaly a büntetés-végrehajtási intézetek - 800-900-zal nőtt a fogva tartottak száma
Cikkek
Vigyázat, elfagynak a fűtéscsövek!
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 13:18
Az elmúlt időszak hideg időjárásának következtében több épületben okozott fűtési zavart a házon belüli vezetékek elfagyása
Cikkek
A TakarékPont lehet a legnagyobb hazai bankhálózat
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 12:45
Alig több mint másfél év alatt 143-ról 320 fölé emelkedett a TakarékPonthoz csatlakozott takarékszövetkezeti és bankfiókok száma. A tervek szerint az év végéig további 5-10 takarék csatlakozhat a hálózathoz, amelynek nyomán - négyszázat meghaladó fiókszámmal - a TakarékPont válhat a legkiterjedtebb bankhálózattá Magyarországon.
A dinamikusan bővülő együttműködésben részt vevő takarékok az ország minden pontján egységes lakossági termékeket kínálnak azonos márkanév és logó alatt, ami erősebb versenypozíciót biztosíthat számukra azokon a nagyobb vidéki településeken is, ahol konkurens bankok is fiókot nyitottak.
Február 1-jétől az eddigi 14 résztvevő hitelintézethez a Sajóvölgye, a Savaria, a Szabolcs, a Felsőzsolca, a Gyöngyös-Mátra és a Rakamaz Takarék csatlakozik majd összesen 65 fiókkal. Az érintett fiókok a következő néhány hónap során vezetik be a TakarékPont termékkörét, illetve arculatát, így a 2008-ban létrejött együttműködés kezdetének májusi évfordulójára valamennyi kirendeltség megújítása befejeződik.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Felnőtt a magyar bankkártya-generáció
A bankok járhatnak a szövetkezetekhez tanulni
Újít a TakarékPont: itt a világítós bankkártyaPrivátbankár
Cikkek
41 ezren adakoztak a Fidesznek
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 12:35
Eddig több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól, az önkéntesek száma pedig már meghaladja az 50 ezret - közölte Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten. A párt kampánynyitója március 15-én lesz a fővárosban.
A Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján kifejtette: a legtöbb önkéntes a közép-magyarországi régióból jelentkezett, többségük nő. A cél az, hogy minél több olyan ember csatlakozzon a Fidesz választási felkészüléséhez, majd később a kampányához, aki eddig még nem vett részt aktívan a közéletben - fűzte hozzá Nyitrai Zsolt.
A jelentkezések számából - eddig pontosan 50.197 - az látszik, hogy egyre több olyan ember van az országban, aki tevőlegesen is részt akar venni a változásban - vélekedett.
Tájékoztatása szerint az önkéntesek feladata lehet irodai ügyelet, ajánlószelvények gyűjtése, direkt marketing levelek kihordása, további toborzás, telefonhívások, elektronikus levelek kiküldése és sms-küldés.Kérdésre elmondta, százezer önkéntest szeretnének toborozni.
Az adománygyűjtéssel kapcsolatban Nyitrai Zsolt kifejtette: a több mint 130 millió forintnyi adomány körülbelül 41 ezer befizetésből gyűlt össze 2-2,5 hét alatt. Az átlagos támogatás fejenként 3.200 forint, a leggyakoribb összeg pedig 5 ezer forint volt. Jellemzően kisebb összegekből állt össze a 130 millió forint, de volt olyan adományozó is, aki egymillió forintot utalt - mondta.
A kiadásokkal összefüggésben kérdésre közölte: már ezekből az adományokból finanszírozták az önkéntesnek való jelentkezést ösztönző óriásplakátokra eddig fordított mintegy 20 millió forintot.
10 millióból húzta öt évig a Jobbik
A Fidesz szerint itt az idő!
MSZP: titkos adatbázisa van OrbánnakMTI
Cikkek
A KSH számai még nem túl fényesek
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 12:34
Bár a világgazdaságról rendelkezésre álló adatok a recesszió enyhülését mutatják, Magyarországon csak nyomokban érzékelhető fordulat
Cikkek
A német tőzsde kirúgja alkalmazottai tizedét
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 12:01
A Deutsche Börse létszámleépítésre készül, a munkatársak 10 százalékától terveznek megválni - számolt be csütörtöki számában a Handelsblatt pénzügyi körökből származó információkra hivatkozva. A lap szerint a leépítés - amit az értékpapírokkal és a derivátumokkal való kereskedés csökkenése indokol - a csoport valamennyi érdekeltségét érinti, ezeknél összesen három ezren dolgoznak.
A Deutsche Börse szóvivője nem kommentálta a lapértesülést.
A német értéktőzsde igazgatója már a hét elején figyelmeztette a részvényeseket, hogy nehéz év vár a tőzsdére, és a takarékosság abszolút elsőbbséget élvez. Reto Francioni szerint a válságnak még messze nincs vége minden pozitív mutató ellenére.
Befektetési káosz: senki sem tudja, mi vár ránk?
A hamiltonosok a Solar Capitalt választották MTI
Cikkek
Étkezési utalvány: így kerülhetjük el a bírságot
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:58
Az elfogadóhely és az utalványkibocsátó mellett minket is mulasztási bírság fenyeget, ha nem kellő körültekintéssel költjük el melegétkezési utalványunkat
Cikkek
Ingatlanadó: honnan szedjünk 50 milliárdot?
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:52
A költségvetési tartalékok számbavétele és az adóbevétel-prognózisok kiszámítása után lehet majd pontosan megmondani, hogyan kompenzálják az ingatlanadó kiesését
Cikkek
Padlógáz, véletlenül: óriási Toyota-visszahívás
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:38
A Toyota Motor Európára is kiterjeszti a visszahívási akciót a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt, a pontos számot azonban később fogják megmondani
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet Libanonban: már egymillióan kénytelenek menekülni
A kitört konfliktus rengeteg életet borított fel.
6 órája
Részvény / Deviza / Áru
Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Javítani tudott a forint reggel óta.
8 órája
Nemzetközi
Trump szerint nincsenek is aknák a Hormuzi-szorosban
Az iráni konfliktusról beszélt az elnök egy sajtótájékoztatón.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
-
Mesterséges intelligenciát kaphatnak a magyar kkv-k
13:35
-
Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt
12:46
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
-
Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok
12:47
-
Ideiglenesen lezárták az Egri vár Zárkándy-bástyáját
12:10
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Máris a határokat feszegeti a forint
2026. március 16. 07:27
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42


