Hírek
Cikkek
Bajnai: meg akarom menteni az országot
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:27
Az ország megmentését nevezte fő feladatának a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában megjelent interjúban Bajnai Gordon.
Cikkek
Lengyelország megúszta a válságot, de keményen megfizet érte
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:21
A vártnál is nagyobb mértékben, éves összevetésben 1,7 százalékkal bővült tavaly a bruttó hazai termék (GDP) Lengyelországban, az egyetlen uniós tagállamban, ahol nem csökkent, hanem a válság ellenére nőtt a gazdaság.
A lengyel statisztikai hivatal csütörtökön közölt előzetes adata jobb az 1,6 százalékos GDP-bővülést valószínűsítő elemzői konszenzusnál.
A beruházások 2009-ben 0,3 százalékkal csökkentek, a belföldi kereslet 0,9 százalékkal esett vissza, a lakossági fogyasztás viszont 2,3 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest.
Az export csökkenését ellensúlyozó, viszonylag nagy hazai piac segítségével Lengyelország nagyjából megúszta a nemzetközi gazdasági válságot. A hazai piac támogatásának azonban nagy ára volt és lesz: az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzése szerint a lengyel államháztartási hiány tavaly a GDP 6,4 százaléka lehetett, az idén pedig 7,5 százaléka körül lehet.
Galibát okozhatnak a nyugati bankok a hitelezéssel
Mindenkinél előbb lehet eurónk
Kína húzza a világot, Európa a fasorban sincs
Versenyképesség: tovább csúszunk lefelé
MTI
Cikkek
Meghökkentő: négyszeres profit a Hyundainál
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:17
A dél-koreai Hyundai Motor´s autógyár éves összevetésben majdnem megnégyszerezte nyereségét a tavalyi utolsó negyedévben, főként az indiai és a kínai piac bővülésének köszönhetően.
A társaság csütörtöki közleménye szerint az adózás utáni nyereség az egy évvel korábbi 243,5 milliárd wonról 945,5 milliárd wonra (820 millió dollár) emelkedett 2009 negyedik negyedévében, a bevétel pedig 9,3 százalékkal 6.650 milliárd wonra nőtt.
A cég erejét mutatja, hogy az Elantra nevű Hyundai-modell jelenleg a legkelendőbb külföldi gyártású gépkocsi Kínában, amely az autóipar számára a legnagyobb piac az egész világon. A cég az olcsóbb, kisebb modellek iránti érdeklődés élénküléséből és az újautó-vásárlást ösztönző kormányzati programokból is sokat profitált - mutattak rá elemzők.
A Hyundai és leányvállalata, a Kia Motors alkotta csoport a negyedik legnagyobb járműgyártó. 2010-ben a társaság éves szinten 11 százalékkal 3,46 millió darabra kívánja növelni az eladott gépkocsik, buszok és teherautók számát. Elemzők szerint az új év is sikeres lehet, mert mind inkább növekedik a Hyundai és a Kia márka elismertsége, és a kereslet növekedése kiegyenlítheti a won erősödésének és az állami ösztönző programok leállásának negatív hatását.
A konszern európai központját a csehországi Nosovicében építik ki, az ottani gyár bővítésével. A beruházás végrehajtása után évente több mint 1,1 millió autót szerelnek majd össze az üzemben.
108 milliárd forintért elvitték a Saabot
A teherautók sem kellenek senkinek
Durva éve lesz az autóiparnak
MTI
Makro / Külgazdaság
Leállt a munka a Margit hídon
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:15
Határozatlan időre felfüggesztették a Margit híd felújítását csütörtök délelőtt - ilyen hidegben sem hegeszteni, sem lángvágni nem lehet. A mentőcsónak sem lehet a Dunán
Cikkek
Korlátok közt erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:02
Mozgási tartományán belül erősödő irányba korrigált kissé a forint. Az eurót csütörtök délelőtt fél tízkor 271,99 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 272,84 forint után. Az árfolyam az európai kereskedés kezdete előtt 272,40 forint közelében tartózkodott, majd a nyitás után a forint 271,30-ig erősödött.
A dollárt 193,78 forinton jegyezték 1,4033 dolláros euró árfolyam mellett a szerda délutáni 194,14 forint és 1,4050 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 184,64 forint 185,34 forint után, 100 japán jent 214,43 forinton jegyeztek 217,48 forint után.
A hét eleje óta a forint mozgási tartománya a 270-273 forint közötti euró árfolyam. 2009 szeptembere óta a sáv kiegyensúlyozott, a 270 forintos euró árfolyam szélesebb környezete, nagyjából a 265-275 forintos tartomány.
Csütörtökön enyhült a nemzetközi piacok kockázatvállalási hajlandóságát jó egy hete tartó nyomás, amelyet a kínai hitelszűkítés és a görög adósságtörlesztési problémák váltottak ki. Obama elnök korábbinál megengedőbb hangot ütött meg az amerikai bankok kockázatos befektetéseinek korlátozásáról, valamint a Fed kamatdöntő ülését követő közleményben megerősítette szándékát az alacsony kamat politikájának a folytatásáról.
A forint és a térségbeli devizák árfolyama a továbbiakban is az euró/dollár árfolyam alakulásának függvényében mozog. A forint árfolyama változatlanul 270 forintos euró árfolyam felett tartózkodik, néhány forint széles sávban ingadozva. A kereskedők az elkövetkező napokra is 270 és 275 forint között várják az árfolyamot.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Cikkek
Csökkent az ingatlanadó Szlovákiában
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 11:02
Szlovákia lakosságának jelentős része az idén a tavalyihoz hasonló, vagy valamivel kisebb összeget fizet az önkormányzatoknak ingatlanadó formájában - írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtöki számában a Szlovák Vállalkozói Szövetség adatai alapján.
A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) 84 városban és Pozsony egyes városrészeiben vizsgálta meg, hogyan változott 2010-ben az ingatlanadó. A felmérés szerint a vizsgált városok átlagát tekintve, idén 0,71 százalékkal csökkent a díjszabás a múlt évhez képest, az ingatlantulajdonosok így idén még 2008-hoz képest is alacsonyabb összeget fizethetnek az önkormányzatoknak.
Az említett csökkenés csak átlagérték, mert 46 város egyáltalán nem módosított a tavalyi díjszabáson, további 18 városban pedig 1 százaléknál kisebb módosítást hajtottak végre. Csak 6 olyan város szerepel a PAS elemzésében, amely több mint 1 százalékkal csökkentette az ingatlanadót, 14 városban pedig épp ellenkezőleg, 1 százalékkal növelték a díjszabást.
A lap által idézett Róbert Kicina, a PAS ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a közelgő önkormányzati választásokkal magyarázható, hogy 2010-ben nem növekedett az ingatlanadó díjszabása.
Szlovákiában az ingatlanadó az önkormányzatok legfontosabb bevételi forrásának számít, miközben már tavaly mintegy 10 százalékkal kisebb összeg folyt be belőle, mint 2008-ban. A PAS adatai szerint az idén a legnagyobb, 9,5 százalékos adócsökkenés a legelők esetében történt.
Az elkövetkező évekre a PAS az ingatlanadó fokozatos növekedésével számol.
Bajnai: nincs idő módosítani a vagyonadó-törvényt
Kell a vagyonadó, de ki meri majd előhúzni?
MTI
Cikkek
Végre éledezik Magyarország is
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 10:58
Januárban a negyedik egymást követő hónapban emelkedett az Ecostat és Világgazdaság közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó
Cikkek
Lekapcsolták az áramot az Aranybikában
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 10:49
Mintegy 30 millió forint áramdíj-fizetési hátralékot halmozott fel a debreceni Aranybika szálloda az utóbbi időszakban, az E.ON-nal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, így az áramszolgáltató elvágta a vezetéket - írta csütörtökön a Hajdú-bihari Napló.
A lap szerint megtörtént, amitől jó ideje már tartani lehetett. A legfrissebb hír mellbevágó: a Debrecen egyik jelképeként ismert patinás szálloda január 28-ra virradóra áram nélkül maradt - olvasható a lapban.
Hupuczi László, a szállodát üzemeltető Cívis Hotels Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokat folytat az áramszolgáltatóval, s reményei szerint még csütörtökön rendezhetik az általuk vitatott nagyságrendű számlát - közölte a Hajdú-bihari Napló.
MTI
Cikkek
Fuldoklik az ország: vörös a szmogtérkép, holnap riadó jöhet
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 10:33
A fővárosban a szálló por és az NO2 koncentrációja több helyen az egészségügyi határérték felett alakul. A szálló por koncentrációja többfelé a tájékoztatási határértéket, néhol a riasztási határértéket is elérheti
Cikkek
Ingatlanpiac: a vevők startra készen várják a pillanatot
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 10:17
Tavaly év vége felé számos európai nagyvárosban siettek az ügyletek lezárásával. A CB Richard Ellis által vizsgált 26 piacból 17-ben a negyedik negyedév 2009 legerősebb három hónapjának bizonyult
Makro / Külgazdaság
Holle anyó megint rázza: országszerte havazik
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 10:11
Változó intenzitással havazás kezdődött az ország több területén csütörtök délelőtt, főként a nyugati és északi régiókban lehet pár centiméternyi friss hóra számítani
Cikkek
Erős kezdés a tőzsdén - meddig tart a lendület?
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 09:00
Az amerikai és az ázsiai tőzsdeindexek emelkedése után kis pozitív korrekció lehet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csütörtökön.
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az elmúlt másfél hét esése után átmenetileg megpihentek a piacok, "belekapaszkodva" a Fed kicsivel optimistább értékelésébe az amerikai gazdaság kilátásairól. Az elemző álláspontja azonban nem változott abban, hogy előbb-utóbb újabb mélypontoknak kell jönniük. Véleménye szerint az elmúlt hetekben a piacok elérték a csúcsukat, és ezután globálisan egy konszolidációs időszak vagy egy lejtmenet következhet.
A Cashline elemzője szerint a nemzetközi piacok hangulatának átmeneti javulása a magyar piacon is érezteti majd hatását, így a nyitást követően emelkedésre számít a BÉT-en. Várakozása szerint azonban ez nem lesz hosszú életű, akár már csütörtökön, vagy a következő napon "beleadhatnak" a nagyobb befektetők a piacba.
***
A BUX 343,93 pontos emelkedéssel, 21.747,99 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,61 százalékkal erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
Fed: meglepetés nincs, de új szelek fújnak
MTI
Cikkek
Hordozható profit: évente duplázhat a Flextronics
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 08:16
A Szingapúrban székelő amerikai Flextronics elektronikai gyártó arra számít, hogy a most folyó és a következő pénzügyi évében rendre megkétszereződik a noteszgépekből származó bevétele.
A Flextronics személyiszámítógép-részlegének vezetője, Sean Burke egy tajvani fórumon csütörtökön elmondta, hogy a márciussal záruló pénzügyi évében a cég 1 milliárd dollárt, a következő, 2011. márciussal záruló pénzügyi évben 2 milliárd dollárt vár noteszgépek eladásából.
A főleg nagy cégek számára gyártási szolgáltatásokat vállaló Flextronicsnak a világ harminc országában van telephelye, Magyarországon Tabon, Sárvárott és Zalaegerszegen.
Robbantott az Apple: bemutatták az iPadet!
Környezetbarát mini-laptopokkal rukkolt elő a Sony
MTI
Karrier
A stressz is vezethet cukorbetegséghez
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 08:10
A cukorbetegség alattomos kór, amely sokszor csak akkor okoz tüneteket, amikor már a szövődmények is kialakultak
Cikkek
A gazdák ne is álmodjanak az SPS-ről
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 08:03
Az agrártárca - tudomásul véve a tényeket - csendben már jelezte az Európai Bizottságnak, hogy Magyarország az idén sem vezeti be az egységes gazdaságtámogatási rendszert (SPS) rendszert - értesült a Napi Gazdsaság.
A lap csütörtöki számában Gőgös Zoltánt, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkárát idézik, aki kijelentette: mivel még nincs döntés és már csak két parlamenti ülésnap lesz februárban, ezért bármire is jutnak az alkotmánybírák, ennyi idő alatt képtelenség kiérlelt javaslatot átvinni a házon.
A cikk megállapítja: hiába tüntetett több agrár-érdekképviselet is a mielőbbi döntés érdekében még tavaly ősszel az Alkotmánybíróság épülete előtt, másfél évvel a köztársasági elnök kezdeményezése után még mindig nincs döntés az SPS bevezetéséről szóló törvényről.
A magyar állam a legbőkezűbb Európában
Durván visszaesett tavaly a gabonatermés
MTI, Napi Gazdaság
Adó
1%: 10 milliárdot kaptak a civilek
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 07:53
Összesen 29.709 civil szervezet kapott együttesen közel 10,059 milliárd forintot a 2008. évi 1 százalékos szja-felajánlásokból
Cikkek
Sopron is autópályát akar
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 07:36
Az osztrák határtól a városig autópályát, Szombathelyig pedig gyorsforgalmi utat akar Sopron; a városi közgyűlés ezért a napokban úgy döntött, a település belép az M9-es út fejlesztési tanácsába - közölte az MTI-vel Kuslics Balázs, az önkormányzat szóvivője.
Elfogadhatatlan a város számára, hogy az osztrák határt a Balaton-régióval összekötő M9 Sopron és Szombathely közötti szakasza ne gyorsforgalmi, hanem csupán főút legyen - mondta, emlékeztetve arra, hogy a térségbe tervezett autópálya az első elképzelések szerint a város mellett haladt volna, csak később módosították a nyomvonalat a vasi megyeszékhely felé.
Kuslics Balázs megjegyezte, akárcsak Szombathelynél, Sopronnál is kész a határ ausztriai oldalán a gyorsorgalmiút-csatlakozás, így nem okozna gondot, ha a közlekedési folyosó erre menne.
Hozzátette: korábban a parlamenti többség leszavazta három megyei képviselő - Firtl Mátyás (KDNP), Szakács Imre és Ivanics Ferenc (Fidesz) - indítványát, akik kezdeményezték, hogy a korábbi terveknek megfelelően érintse Sopront az új út.
Mint mondta, nem akarnak folytatás nélküli "zsákautópályát", és nem is a Szombathelyt Ausztriával összekötő szakasz ellen vannak, de elengedhetetlennek tartják, hogy Sopron és térsége is elérhető legyen sztrádán és gyorsforgalmi úton. Azért lépnek be az M9 Térségi Fejlesztési Tanácsba, hogy hatékonyabban lobbizhassanak a hatvanezres település érdekében.
Meglepően olcsó lesz az M3-as folytatása
Márciusra kész lesz az M6-os Pécsig
Az árvíz elmosta az autópályahidat
Az autópályakezelő kirúgta a ppo.hu-t
MTI
Cikkek
Az év vállalkozása: a maffia
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 07:27
Olaszország legnagyobb vállalkozása a maffia: tavaly 135 milliárd eurót "számlázott ki", és 70 milliárdos jövedelemre tett szert - közölte a Confesercenti
Cikkek
Fed: meglepetés nincs, de új szelek fújnak
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 07:21
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott alapkamatán. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten maradt
Cikkek
Amerikában is aggódnak a szlovák nyelvtörvény miatt
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 07:10
Dennis Kucinich amerikai kongresszusi képviselő a szlovák nyelvtörvény végrehajtásának átgondolását kérte Robert Ficótól
Cikkek
Robbantott az Apple: bemutatták az iPadet!
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 07:07
Hagyományos billentyűzet nélkül, érintőképernyővel működik az Apple tábla-PC-je, amelyet iPad néven mutatott be szerdán
Makro / Külgazdaság
Magyar menekültáradat: Kanada még bírja
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 06:49
Közös érdek a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer újbóli bevezetésének elkerülése, a két ország folytatja az egyeztetéseket
Cikkek
Felszámolják a Csiki-Begét
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 06:47
A bíróság elrendelte a gépjármű-kereskedő Csiki-Bege Kft. felszámolását - írta a Napi Gazdaság.
A lap csütörtöki számában azt írta: likviditási problémái miatt a cég tulajdonosa tavaly márciusban még csődvédelmet kért autós vállalkozásai számára, ám azt később visszavonta, azzal a szándékkal, hogy átszervezik a céget.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a Csiki-Bege csoport a hitelezőinek többségével megállapodott. A csoport fő tulajdonosa, Csiki-Bege Lajos kivonult az autókereskedelemből és ingatlanfejlesztői tevékenységére koncentrál.
Másfélszer annyi végelszámolás volt tavaly
Cégek tízezrei dőltek be a múlt évben
90 napja nem fizettek? Az a pénz már elveszettMTI
Cikkek
Ma is nekimennek a BKV-tarifáknak
Privátbankár.hu | 2010. január 28. 06:43
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén várhatóan ismét a BKV tarifáinak csökkentéséről tárgyalnak majd a képviselők. A közgyűlésben ellenzékben lévő MSZP és a Fidesz is kedvezményes jegy bevezetését szorgalmazza, és érkezett olyan javaslat, amely visszavonná a február 1-jei tarifaemelést is.
A közgyűlés csütörtöki ülésére csaknem hatvan napirendi pontot terjesztettek be, ezek többségét a kisebbségből kormányzó SZDSZ-es városvezetés jegyzi.
Az ülésre Tiba Zsolt főjegyző javaslatot tesz a Fővárosi Választási Bizottság, valamint az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztására.
A közgyűlés napirendjén szerepel a Budapest Szíve Program együttműködési megállapodásainak, valamint a 4-es metróvonal támogatási szerződésének a módosítása. A képviselők dönthetnek több budapesti színház ügyvezetői posztjára kiírandó pályázatról.
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester egyik előterjesztésében pedig ahhoz kéri a közgyűlés támogatását, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert elindulhasson egy, az intézmény hőellátását biztosító pályázaton. Az elképzelés szerint az állatkert épületeinek fűtését a jövőben részben a közeli Széchenyi Fürdőt tápláló termálvizes kutak hőjével oldanák meg.
Pénteken eldőlhet a két rendszerváltó sorsa
Olcsóbb BKV-jegyet adna a nyugdíjasoknak az MSZP
Mégsem golyózták ki Hagyó Miklóst
Bajban a Vidámpark: tavasszal ki sem nyitnak?
MTI
Cikkek
Galibát okozhatnak a nyugati bankok a hitelezéssel
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 19:49
Bajt okozhat Kelet-Európában már az idén, ha a nyugat-európai bankok végül mégis csökkentik térségbeli hitelezési tevékenységüket - áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet elemzésében
Cikkek
Miért veszélyes az esőkabát és a radír?
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 19:25
Az utóbbi években a gumiáruk rohamos elterjedése miatt a latex-allergiások száma világszerte egyre emelkedik
Makro / Külgazdaság
Janukovics szembemegy az IMF-fel
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 18:36
Viktor Janukovics felülvizsgálná Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodását. Újságíróknak azt mondta szerdán, hogy támogatja a bérek emelését, amit az IMF ellenez.
Viktor Janukovics az ukrán elnökválasztások második fordulójába első helyen futott be. A második fordulót február 7-én tartják.
Az ukrán parlament a múlt év végén fogadta el a minimálbérek és a nyugdíjak emelését. Az IMF szerint ez az intézkedés az ukrán bruttó hazai termék (GDP) 7 százalékával ér fel. Ezt elfogadhatatlannak tartotta, és ezért felfüggesztette a 16,4 milliárd dolláros készenléti hitel aktuális, 3,8 milliárd dolláros részletének folyósítását. Ukrajna a keretösszegből 10,5 milliárd dollárt lehívott már.
Az elnökjelölt kijelentette: "Olyan programot tervezünk kidolgozni az IMF-fel, amely a nemzetközi szervezetnek és Ukrajnának is megfelel. Olyan kapcsolatokra törekszünk, amelyek áttekinthetőek és érthetőek az ukrán társadalom számára, és amelyet az ukrán parlament is támogat." Hozzátette: Az államnak a lakosság legsebezhetőbb rétegét, mindenekelőtt a nyugdíjasokat, a munkaképteleneket, az árvákat és a nagycsaládosokat kell támogatnia.
Viktor Janukovics megemlítette, hogy Ukrajna részt venne az Északi és a Déli Áramlat gázvezetékek építésében. Oroszország részben éppen azért tervezi a két vezeték létrehozását, hogy kikerüljön olyan országokat, mint például Ukrajna.
Görögország nem tér vissza a drachmához
MTI
Cikkek
A kereskedők üdvözlik az AB döntését
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 18:19
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) üdvözli az ingatlanadóval kapcsolatos keddi alkotmánybírósági (Ab) döntést, miszerint a törvény sérti a jogbiztonságot - közölte a kamara szerdán az MTI-vel.
A BKIK 2009. november 9-én adta be indítványát az Alkotmánybírósághoz a vonatkozó törvény visszamenőleges megsemmisítésére.
A kamara egyetért a vagyon alapú adóztatás elképzelésével, de ragaszkodik a jogbiztonsághoz, a tisztességes és betartható törvénykezéshez, valamint a kiszámítható adózási szabályozáshoz, amelyet társadalmi, közigazgatási és szakmai egyeztetéseket követően alkotnak meg.
Az Ab keddi döntése, amellyel megsemmisítette a vagyonadónak az ingatlanok adóztatására vonatkozó részét, nagyjából 50 milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek.
Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán az MTI-nek elmondta: a költségvetés általános tartalékából fedezhető az ingatlanadó kiesése.
Az elvárt adó is megszűnhet az AB döntése nyomán?
Tiszavirág életű volt a vagyonadó-kalkulátor
Hajó, autó, repülő: a luxus adózik
Bajnai: nincs idő módosítani a vagyonadó-törvényt
Kell a vagyonadó, de ki meri majd előhúzni?
Teljes kudarc az ingatlan-kalkulátor
Kivégezte a vagyonadót az Alkotmánybíróság MTI
KKV
Svájci bíróság korlátozta az EMFESZ eladását
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 18:17
Ideiglenes intézkedéssel korlátozta a magyar gázkereskedő EMFESZ tulajdonosát, a svájci bíróság abban, hogy értékesítse az EMFESZ-t
Befektetés
Alacsony forgalom mellett esett a BUX
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,19 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 21.404,06 ponton zárt szerdán. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.982,54 ponton zárt szerdán, ez 10,95 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője elmondta: a napközben átlag alatti forgalom a nap végére erősödött meg, és ugyanekkor indult be egy határozottabb esés is. A negatív nemzetközi befektetői hangulat szerdán sem javult, a nagy papírok közül a Mol és az OTP papírokra volt némi eladói nyomás - mondta az üzletkötő.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: fontos szinteket szerdán nem törtek át az árfolyamok, és a keddi minimum-értékek közelében mozgott a legtöbb papír kereskedése. Napközben próbált lendületet venni ugyan a magyar index, ám ez nem igazán sikerült, majd szerda délután az Egyesült Államokból, az új házak eladási adatairól kapott hírek tovább húzták le az indexet.
A szerdán közölt adatok szerint a várt növekedés helyett csökkent az új amerikai lakóingatlanok decemberi eladása - a kereskedelmi minisztérium szerdán ismertetett adatai szerint. Az új amerikai lakóingatlanok decemberi értékesítése 7,6 százalékkal esett vissza, a szakértők 2,8 százalékos bővülésre számítottak.
A Mol 210 forinttal, 1,19 százalékkal 17.440 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 91 forinttal, 1,56 százalékkal 5.749 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 715 forintot ért, forgalma 305,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,49 százalékkal 40.800 forintra gyengült, a részvények forgalma 469,6 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 159,3 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,64 százalékkal 18.000 forintra csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában a határidős termények közül az euro búza elszámolóára két lejáratra csökkent, míg a napraforgóé egyre, a takarmánykukoricáé pedig kettőre nőtt szerdán.
Az euro búza márciusi ára 400 forinttal 29.500 forintra csökkent, a májusi elszámolóár pedig 1000 forinttal, 31.000 forintra esett.
A napraforgó ára márciusi lejáratra 500 forinttal, 77.000 forintra emelkedett.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
A pécsiek megütköztek a Die Welt cikkén
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 17:10
A pécsiek értetlenül és megütközve állnak két, Németországban megjelent újságcikk előtt. Az első még korábban jelent meg az egyik mérvadó lapban, majd miután semmiféle visszhangot nem váltott ki sem odakint, sem idehaza, úgy jelentetett meg egy másik írást ugyanaz a szabadúszó szerzőpáros a Die Weltben, hogy azóta nem is jártak Magyarországon.
A két riport abban megegyezik, hogy a pécsi közállapotokról és az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projektről elferdített állításokat közöl, azt sugallva, hogy az EKF már most, röviddel az ünnepélyes nyitást követően kudarcra van ítélve. Teszi mindezt a sikeres megnyitó után, akkor, amikor – felmérések szerint – az eddig kétkedők is immár az EKF sikerében bíznak.
Előzmény: Magyarország "barnán rohad belülről"
Rengeteg izgalom vár minket Pécsett
Stockholm lett Európa zöld fővárosa
Turisták százezreit reméli PécsMTI
Cikkek
Tartja az árfolyamát a forint
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:46
Az utóbbi napokban kialakult 270 forint feletti néhány forintos sávon belül ingadozott a forint szerdán: délután négy órakor az eurót 272,84 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 271,87 forint után. Kedden nap közben 271,50 és 273,50 forint között ingadozott az árfolyam, szerdán nap közben pedig 270,90 és 273,00 forint között járt.
A dollár jegyzése szerdán délután 194,14 forint volt 1,4050 dolláros euró árfolyam mellett a kedd délutáni 193,36 forint és 1,4050 euró/dollár után.
A svájci frank 185,34 forint lett 184,41 forint után, 100 japán jen pedig 217,48 forint 216,31 forint után.
A térségbeli devizák árfolyamingadozásának menetét a nemzetközi piacokon a befektetői kockázatvállalás mértékét tükröző euró/dollár árfolyam alakulása határozta meg.
A befektetők erősödő aggodalommal figyelik a kínai hitelszűkítést, mivel a világgazdasági fellendülés ütemére gyakorolt lassító hatástól tartanak. További óvatosságra adnak okot a piacok számára a görög adósságtörlesztési problémák miatt az euróövezet pénzügyi szilárdságával szemben tartósnak bizonyuló aggodalmak.
A lengyel zloty az éjszakai 4,0710-es euró árfolyam környékéről nyitáskor 4,0910-re gyengült, nap közben 4,0730 és 4,0980 között mozgott.
A kereskedők úgy látják, hogy a forint árfolyama továbbra is a hónapokkal ezelőtt kialakult 270 forintos euró árfolyam környékén fog alakulni a nemzetközi befektetői kockázatvállalás mértékének függvényében. Szerintük a devizapiacok is és a jegybank is meg van elégedve a 270 forint körüli euró árfolyammal.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Cikkek
Nem sok jóra számíthatunk az építőiparban
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:32
A 2010-es év az építőipari recesszió negyedik éve lesz, az építési piac válságának elhúzódása pedig felerősítheti a negatív folyamatokat
Cikkek
Az elvárt adó is megszűnhet az AB döntése nyomán?
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:23
Az Alkotmánybíróság logikáját követve, amely szerint az adóalap kockázata nem terhelheti az adózót, megkérdőjelezhető a 2010-ben bevezetett elvárt adó alkotmányossága is
Makro / Külgazdaság
Bulgária GDP-növekedést vár az idén
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:10
A bolgár kormány szerint idén szerényen nőhet a balkáni ország gazdasága az eddig várt 2 százalékos csökkenés helyett - tartalmazza a Brüsszelnek eljuttatott bolgár konvergenciaprogram. A kormány szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalékos csökkenés után.
Kormányzati előrejelzések szerint 2011-ben 3,8 százalékkal, 2012-ben 4,8 százalékkal emelkedik majd a GDP. Szimeon Djankov bolgár pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy "ideális esetben" a gazdaság akár 1 százalékkal is nőhet az idén, de a 0,3 százalékos bővülés közelebb áll a realitásokhoz.
A pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy Bulgária áprilist követően jelentkezik az ERM-2 árfolyamrendszerbe, miután az Európai Bizottság jóváhagyta az ország 2009-2012-re vonatkozó fiskális tervét. Bulgária 2013-ban tervezi bevezetni az eurót.
Felminősíthetik Bulgáriát
Visszalépett a bolgár biztosjelölt MTI
Makro / Külgazdaság
Optimista a német kormány a GDP kapcsán
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:07
A német kormány 1,2 százalékról 1,4 százalékra javította fel a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését tekintettel az export élénkülésére. A német gazdaság 2009 második negyedévében került ki technikailag a recesszióból, de a GDP így is 5 százalékkal csökkent tavaly.
A kormány szerint a német export különösen Ázsia felé élénkül, de idén még nem éri el a válság előtti szintet. A kormány előrejelzése szerint idén 5,1 százalékkal bővül a német kivitel a tavalyi 14,1 százalékos csökkenés után. Eközben a behozatal 3,4 százalékkal nő a tavalyi 8,9 százalékos hanyatlást követően.
Rainer Brüderle német gazdasági miniszter szerdán azt mondta, hogy a német hazai fogyasztás nem járul hozzá érdemben az idei GDP növekedéséhez. A Brüderle vezette minisztérium várakozása szerint az idei átlagos munkanélküliségi ráta 8,9 százalékra emelkedik a tavalyi 8,2 százalékról.
Idén már javulást vár a SAP
Váratlan optimizmus NémetországbanMTI
Makro / Külgazdaság
Hajszálon múlhat a Fidesz-KDNP kétharmada
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:28
A potenciális szavazók megnyerésével számolva a Fidesz-KDNP szövetség kilenc fős többséggel megszerezhetné a kétharmados többséget
Cikkek
Pénteken eldőlhet a két rendszerváltó sorsa
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:19
Pénteken és szombaton az SZDSZ három vezető testülete is ülést tart. A párt fővárosi választmánya tárgyalja az MDF-el való együttműködés lehetőségeit
Cikkek
Az Egis részvényesei 120 forintra számíthatnak
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:15
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. szerdai éves rendes közgyűlése részvényenként 120 forint osztalék kifizetéséről döntött a társaság 2009. szeptember 30-án zárult üzleti évének nyereségéből.
A névértékre vetített 12 százalékos osztalék megegyezik a korábbi évek osztalékával, így az osztalékalap az idén is 934 millió forint.
A francia Servier 50,9 százalékos tulajdonában lévő budapesti gyógyszercég a magyar számviteli szabályok szerint 13,838 milliárd forint adózott nyereséget ért el a tavalyi üzleti évében, 3 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az osztalék kifizetése után 12,904 milliárd forint kerül a tőzsdén jegyzett gyógyszercég eredménytartalékába.
Az első negyedévi eredmények alapján tarthatónak tartja az idei üzleti tervét az Egis Gyógyszergyár.
Marosffy László vezérigazgató-helyettes a gyógyszergyár szerdai éves közgyűlését követően újságíróknak elmondta: a magyar piacon 5 százalékos növekedést tervezett a vállalat, és az első negyedév eredményei "nincsenek ellentmondásban" ezzel. Hozzátette, hogy az előző évben sok új terméket vezetett be a magyar piacon az Egis, és ez lehetővé teszi a forgalom növelését.
A FÁK-területtel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy bár javulás nincs a térségben, de stabilabb a helyzet, Ukrajnában például kicsit jobb, mint korábban feltételezték. Oroszországban pedig már tavaly sikerült rendezni a fizetési kérdéseket, így megszűntek az adósság problémák.
Az Egis korábban már említett akvizíciós terveivel kapcsolatban Marosffy László azt mondta, hogy továbbra is keresik a lehetőséget, de konkrét célpont egyelőre nincs. Úgy vélte, hogy a következő egy év távlatában nem lesz előrelépés ebben. Az Egis Keleten, de még Európában keres olyan gyártót, amely az Egistől eltérő hatásterülettel, esetleg biotechnológiai tudással rendelkezik. A vezérigazgató szerint Ukrajna, Oroszország vagy Dél-Európa lehet a célpont.
Korábbi közlés szerint az Egis az októberben kezdődött üzleti évében Oroszországban dollárban számítva 5-10 százalékos növekedést tervez, a több FÁK-országban 8-10 százalékkal nőhet a forgalom, a kelet-európai piacon pedig 8 százalékos, euróban számított bővüléssel számol. A nyugati késztermék export az idén várhatóan 30 százalékkal, a hatóanyag kivitel 15 százalékkal esik vissza.
Befektetések: napos, néhol felhős időre számítanak
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
MTI
Cikkek
50 milliárdnyi adómentes üdülés tavaly
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:12
Tavaly közel 50 milliárd forint értékben került forgalomba üdülési csekk Magyarországon. A várakozások szerint 2010-ben stagnálhat a forgalomba kerülő üdülési csekkek, és a felhasználók száma is
Makro / Külgazdaság
A Boeing nyereséggel zárta a negyedévet
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:04
A Boeing amerikai repülőgépgyártó nyereséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, ugyanakkor borúlátó az idei évvel kapcsolatban.
A cég az idei évre 3,70-4,00 dolláros részvényarányos profitra számít, ami jócskán elmarad a szakértők által várt 4,26 dollártól.
A Boeing az idei évvel kapcsolatos visszafogottságát a 777-es repülőgép gyártásának a csökkenésével, néhány megkurtított védelmi programmal, illetve piaci kockázatokkal indokolta.
A tavalyi utolsó negyedévben a cég 1,27 milliárd dollár, részvényenként 1,75 dollár adózott eredményt ért el, az egy évvel korábbi 86 millió dollár, részvényenként 12 cent veszteség után.
A Boeing éves szintű negyedéves bevétele 42 százalékkal 17,94 milliárd dollárra nőtt 2009 utolsó három hónapjában.
A szakértők kisebb, 1,36 dolláros részvényarányos eredményre, és szerényebb, 17,57 milliárd dolláros bevételre számítottak.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
A világháború óta nem zuhant ekkorát a repülés
Hajó, autó, repülő: a luxus adózik
Kevesebben fordultak meg a pozsonyi reptéren
Ultra last minute bevállalósoknak
3,3 millióan repültünk a Malévval MTI
Cikkek
A Civil Mozgalom is párttá alakult
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:00
Ismét szerepel az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén a Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ) párt jelölőszervezetkénti nyilvántartásba vétele, miután a bíróság megküldte a kivonatot arról, hogy a VSZ pártként működik.
Az OVB hétfői ülésén már tárgyalta a VSZ nyilvántartásba vételét, de az eljárást felfüggesztették, mert az bíróság az Országos Választási Iroda (OVI) megkeresésére még nem erősítette meg, hogy a szervezet pártként működik. Ennek azért van jelentősége, mert az országgyűlési választáson csak pártok indulhatnak, ezért csak a pártok lehetnek jelölőszervezetek.
A jogszabály szerint a választáson jelöltet vagy listát állítani szándékozó szervezetnek be kell jelentenie magát az illetékes választási bizottságnál egy formanyomtatványon, amelyhez csatolnia kell a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követően kiállított kivonatot.
Baldauf Aladár, a Vállalkozók Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: pártjuk bejegyzésének "csúszását" ez a joghézag okozta, ugyanis társadalmi szervezetnek számít az alapítvány, az egyesület és a párt is, a bíróság azonban minden szervezet esetében arról ad kivonatot, hogy szerepel a társadalmi szervezetek nyilvántartásában, nem pedig a pártos jellegről.
Mivel az országgyűlési választáson csak párt indulhat, a Vállalkozók Szövetsége - ami szakmai érdekképviseleti szervezet - kénytelen volt "párttá válni". A bírsági kivonat azonban azt tartalmazta, hogy a VSZ társadalmi szervezet, nem pedig azt, hogy párt, ennek tisztázásáért fordult az OVB a bírósághoz és függesztette fel a bejegyzést - tette hozzá az elnök.
Beszámolt róla, hogy a bíróság időközben megküldte a szükséges kivonatot, így várhatóan a csütörtöki OVB-ülésen döntés születhet a párt jelölőszervezetkénti nyilvántartásba vételéről. A testület napirendjén a meghívó szerint szerepel jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele és kifogások elbírálása.
Az OVB hétfői ülésén az áprilisi országgyűlési választásra nyilvántartásba vette jelölőszervezetként a Civil Mozgalmat (CM), a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), az Új Szociáldemokrata Néppártot (ÚSZNP), valamint a Demokrata Uniót (DU).
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Haláluk után is kapnának pénzt a képviselők
Nyílt számlával kampányol az LMP
Jövő héten kopogtatnak a cédulákMTI
Cikkek
A világháború óta nem zuhant ekkorát a repülés
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 14:49
Tavaly a II. világháború óta a legnagyobb forgalom visszaesést szenvedte el a polgári légiközlekedési ágazat
Cikkek
Szervezetlenül költötte a pénzt Budapest
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 14:37
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a fővárosi önkormányzat nem készült fel eredményesen az európai uniós források igénylésére és felhasználására a szabályozottság és a szervezettség alapján a 2006-tól 2009. I. negyedévéig terjedő időszakban.
Az ÁSZ szerdán az MTI-hez eljuttatott jelentésének összegzése arra mutatott rá, hogy a fővárosi szabályozás nem tartalmazta a pályázatfigyelést végző és a döntési, illetve a döntés-előterjesztési jogkörrel rendelkezők közötti információszolgáltatás kötelezettségét.
A megállapítás szerint az előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési feladatok keretében a felhalmozási célú pénzeszközátadásoknál elmaradt az érvényesítő főjegyző írásbeli megbízása.
Az ÁSZ szerint a belső ellenőrzési stratégiát megalapozó kockázatelemzés nem terjedt ki továbbá az európai uniós forrásokkal támogatott fejlesztési feladatokra, valamint a külső szervezettel kötött négy szerződésben nem határozták meg a pályázatkészítést végző felelősségét.
Az összegzés emlékeztetett arra, hogy az önkormányzatnál a vizsgált időszakban a Fővárosi Közgyűlés 69, az intézményvezetők 156, együttesen 225 európai uniós forrást igénylő pályázat benyújtásáról döntöttek.
Száztíz végkielégítést vizsgálnak a BKV-nál
Mégsem golyózták ki Hagyó Miklóst MTI
Cikkek
Haláluk után is kapnának pénzt a képviselők
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 14:34
Törvényjavaslatban kezdeményezi a szocialista Géczy József Alajos, hogy kapjon juttatást az özvegy, illetve az örökös, ha egy országgyűlési képviselő meghal.
A Ház elé szerdán beterjesztett, az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló jogszabályt módosító indítvány szerint az országgyűlési képviselő halála esetén - ha egyéb tisztségére való tekintettel ilyen juttatásban egyébként nem részesülne -, özvegyét, ennek hiányában örökösét egy összegben a honatya hat havi tiszteletdíjának megfelelő összegű juttatás illetné meg.
E juttatásból egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizetni nem kell, továbbá az a hozzátartozói nyugellátás megállapításakor a havi átlagkereset alapjául szolgáló keresetként nem vehető figyelembe - áll a szövegben. Az előterjesztés indoklása rámutat arra, hogy ebben a parlamenti ciklusban e törvényjavaslat benyújtásáig hét képviselő hunyt el.
Az új szabályozás január elsejével lépne hatályba, a szövegben foglalt egyik változat szerint úgy, hogy a rendelkezéseit az országgyűlési képviselők 2006. évi általános választását követő esetekre is alkalmazni kell. Ez tehát mind a hét elhunyt képviselő örököseit érintené, míg a B-változat a közelmúltban, 2010 januárjában elhunyt két képviselő örököseire vonatkozna.
A törvénymódosítás elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
Még három napig adómentesek a képviselők
Véletlenül megduplázódik a képviselők fizetése?
Marad a káosz: elbukott a pártfinanszírozás
Képviselői számlák: eldőlhet a szavazás sorsa MTI
Cikkek
Csökkent a profit, de nőnek a fizetések a hardvergyártónál
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 14:32
A hardvertermékei 90 százalékát Magyarországon gyártó amerikai National Instruments Corp. elektronikai vállalat profitja tavaly ötödére csökkent a világméretű gazdasági visszaesés miatt, de a cégnél úgy becsülik, hogy a mostani első negyedévben már gyorsan javul a helyzet.
Tavaly év elején a National Instruments - a világ egyik vezető tudományos ellenőrző- és mérőeszköz hardver- és programgyártója - 5 százalékkal csökkentette dolgozói fizetését, de most bejelentette, hogy februártól visszaállítja a "normális" bérszínvonalat 5210 alkalmazottja számára.
Ezt arra a saját becslésre alapozzák, hogy a mostani első negyedévben részvényenként 24-32 cent közötti adózott eredmény várható körülbelül 202 millió dolláros forgalomból. A tavalyi első negyedévben a bevétel 158 millió dollár volt, az adózott eredmény pedig részvényenként kevesebb mint 1 centre zuhant.
A National Instruments adózott eredménye 2,4 millió dollár, részvényenként 3 cent volt a tavalyi utolsó negyedévben 201,6 millió dolláros forgalomból. Egy évvel korábban 19,3 millió dolláros, részvényenként 25 centes adózott eredményt számolt el 202,1 milliós értékesítésből. Az utolsó negyedévi eredményt egyszeri, 21,6 millió dolláros tétel terhelte a magyarországi adóváltozások miatt.
Tavaly egész évben 17,1 millió dollárra esett a vállalat adózott eredménye a 2008-as 84,8 millió dollárról. A forgalom 676,6 millió dollárra apadt 820,5 millióról. A cég 33 éves történetében eddig csak kétszer csökkent az éves forgalom.
A National Instruments 2001-ben helyezte át termelésének nagy részét székhelyéről, a texasi Austinből Debrecenbe, a National Instruments Europe Kft. keretében. A programfejlesztésben is aktív magyar leányvállalatnál 2007. novemberben nemzetközi elosztó központot is megnyitottak.
Idén már javulást vár a SAP
Vigyázzon, még mindig "lyukas" az Explorer
Boltokban a Windows 7
Nyomul a Firefox, de még mindig az IE vezet
MTI
Cikkek
Areoflot: az oroszok újra államosítanak
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 14:24
Az orosz állam növelni szeretné befolyását az Areoflot nemzeti légitársaságban, és azt tervezi, hogy megvásárolja Alekszandr Lebegyev orosz milliárdos 25,8 százalékos üzletrészét. Ha az ügylet létrejön, akkor az államnak 75 százalékot meghaladó részesedése lenne a légitársaságban.
Lebegyev szóvivője az ügylettel kapcsolatban azt közölte, hogy a milliárdos kész eladni üzletrészét a jelenlegi piaci ár alatt, azaz átszámítva 400 millió dollárért, míg a piaci ár - a keddi záróárfolam alapján - 490 millió dollár lenne.
A hírre több mint 1 százalékkal emelkedett az Aeroflot részvényeinek árfolyama a moszkvai tőzsdén, ami azt jelenti, hogy az Aerflot a jelenlegi árfolyamon számolva 1,95 milliárd dollárt ér.
A Forbes lap szerint Lebegyev a világ 358. leggazdagabb embere, vagyona több mint 3 milliárd dollár. Tavaly vette meg egyebek mellett a Londonban délutánonként megjelenő Evening Standard részvényeinek 75 százalékát.
Moszkva és a Fidesz egyre jobban megértik egymást
Világforradalom: Oroszország Európa élére áll?
Kevesebben fordultak meg a pozsonyi reptéren
Ultra last minute bevállalósoknak MTI
Cikkek
65 év után újra veszteséges a Bosch
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 14:10
A második világháború vége, 1945 óta tavaly zárta első veszteséges évét a Magyarországon is jelen levő Robert Bosch német autóipari beszállító. A világ vezető járműipari beszállítóját a csökkenő autóipari kereslet rázta meg, és az idei évet sem ítéli "egyszerűnek" a vezetés. Az idén pozitív nullás eredményre törekszenek.
Tavaly a forgalom 16 százalékkal, 38 milliárd euróra csökkent, az adó előtti veszteség várhatóan a forgalom 3-4 százaléka lesz, vagyis 1,14-1,52 milliárd euró között.
A tavalyi "katasztrofális év" után a Bosch idén ismét az üzletmenet élénkülésével számol, a legnagyobb lendület az ázsiai országokból érkezhet. Jövőre a világ globális járműgyártása várhatóan 10-15 százalékkal bővül.
Magyarországon a Bosch új gyárat nem épít ugyan, de bővíti majd a termelést és új munkahelyeket teremt a miskolci és hatvani Bosch-gyárban - mondta az MTI-nek a napokban Ficzere Ferenc, a Bosch csoport regionális kommunikációs igazgatója. A walesi járműalkatrész-üzem gyártókapacitását tervezi Magyarországra telepíteni a Bosch csoport jövőre. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyártási kapacitások Magyarországra telepítése hány embernek adhat munkát, ahogyan azt sem, hogy a lépés milyen termelési volument érint.
A Bosch csoport Magyarországon miskolci, budapesti, egri, hatvani telephelyein közel 7000 embert foglalkoztat. A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalat-csoport, Magyarország második legnagyobb külföldi ipari munkaadója fejlődött ki. Ma 12 vállalat gyártja és forgalmazza a Bosch-termékeket a magyar piacon.
Hajó, autó, repülő: a luxus adózik
108 milliárd forintért elvitték a Saabot
A teherautók sem kellenek senkinek
MTI
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet Libanonban: már egymillióan kénytelenek menekülni
A kitört konfliktus rengeteg életet borított fel.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Javítani tudott a forint reggel óta.
7 órája
Nemzetközi
Trump szerint nincsenek is aknák a Hormuzi-szorosban
Az iráni konfliktusról beszélt az elnök egy sajtótájékoztatón.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
-
Mesterséges intelligenciát kaphatnak a magyar kkv-k
13:35
-
Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt
12:46
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
-
Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok
12:47
-
Ideiglenesen lezárták az Egri vár Zárkándy-bástyáját
12:10
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Máris a határokat feszegeti a forint
2026. március 16. 07:27
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42


