Hírek
Cikkek
Csőd szélén a japán légitársaság
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 10:02
Csődvédelmet kér a legnagyobb ázsiai légitársaság, a Japan Airlines Corp. (JAL) - jelentette kedden a japán sajtó. A súlyos adósságterhet cipelő JAL lépése napok óta várható volt. Az igazgatóság kedden indítja meg az eljárást. A terv szerint a céget az amerikai General Motors (GM) tavalyi esetéhez hasonlóan állami felügyelet alá helyezik és alaposan átszervezik.
Várhatóan elbocsátanak 15 ezer embert, lecserélik a flotta elöregedett részét és megszüntetik a gazdaságtalan járatokat. Az átalakítás során a JAL folyamatosan működik majd. A cél az, hogy a 2011-2012-es üzleti évben üzemi szinten nyereséges legyen a társaság.
Továbbra sem okoz zavart a ferihegyi sztrájk
Óriással ír történelmet az AirbusMTI
Befektetés
Idén sem változik az olajár
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 09:57
A kőolaj ára 70-80 dollár között marad hordónként az idén is a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) aligazgatója szerint.
Richard Jones úgy véli, mivel a világgazdaság kezd kilábalni a recesszióból, az olajkereslet napi 86 millió hordóra nő a tavalyi 85 millióról. Ezzel egyidejűleg a kínálat is közel hasonló mértékben bővül, azaz nincs olyan ok, amiért bármelyik irányba lényegesen elmozdulhatna az energiahordozó ára.
Kedden röviddel 9 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 40 cent csökkenéssel 76,70 dolláron volt.
Korai a 100 dolláros olajáron gondolkodni
Van tartalék: csökkent a kőolaj ára
MTI
Cikkek
123 ezer egy átlagos nettó fizetés
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 09:37
A reálkeresetek - a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett - 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól
Cikkek
Szélerőművel világítják az Antarktiszt
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 09:02
Új-Zéland és az Egyesült Államok szélerőművet helyezett üzembe az Antarktiszon. Feladata a kutatóállomások áramellátása lesz. Épp egy ilyen ökológiailag törékeny környezetben, mint az Antarktisz, fontos a megújuló energiára alapozni - nyilatkozta az új-zélandi külügyminiszter, Murray McCully a Der Standard című osztrák lap szerint.
Az erőmű három turbinája egy megawatt teljesítményre képes, ami 460 000 literrel csökkenti a fagyos kontinens kutatóállomásainak dízelolaj-fogyasztását. A létesítmény tizenegymillió dollárba került, és félúton helyezkedik el az amerikai McMurdo és az új-zélandi Scott Base állomás között.
Kínában virágzik a zöldenergia
A világ legnagyobb szélfarmja elrontaná a kilátást? MTI
Cikkek
Le a gázpedálról, csúsznak az utak!
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 07:54
Sok helyen jég és hókása nehezíti a közlekedést az ország útjain; néhol még havazik - közölte a Útinform. A Dél-Alföldön, a Kisalföldön, a Dunántúl középső területein, a Bakonyban, a Vértesben, Veszprém környékén, a Balaton felvidéken és a Mecsekben még esik a hó.
Az utak általában havasak, hókásásak és síkosak, a lehűlés miatt pedig sok helyen lefagyásra is számítani kell. Bár a havat mindenhol takarítják, ennek ellenére nagy a csúszásveszély - közölte az Útinform.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján az olvasható, hogy kedden egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, de szórványosan még előfordul hózápor, hószállingózás. A korai órákban ködfoltokra is számítani lehet.
Eltakarították a havat a főutakrólMTI
Cikkek
Jó biznisz a gumi
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 07:45
Az előző évhez képest 18 százalékkal növekedett a Magyarországon is autóabroncsgyártó kapacitással rendelkező Hankook Tire értékesítése, a globális üzemi eredmény pedig - rekordot felállítva - az előző évi eredmény csaknem ötszörösére nőtt.
A konszolidált adatok alapján a Hankook Tire globális forgalma rekordmagasságba, 4809,9 milliárd koreai vonra (1 forint=6 von) emelkedett, amely 18 százalékos növekedés az előző évhez képest. A 2009-es üzemi eredmény 549,3 milliárd von lett, csaknem az ötszöröse a 2008-ban elért eredménynek - áll a cégnek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A nagyteljesítményű gumiabroncs-szegmens globális forgalma összességében 9,6 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A 2010. évre szóló növekedési kilátásokat a Hankook Tire pozitívnak ítéli meg, és az idén először mintegy 5100 milliárd koreai von forgalom elérését tűzi ki célul.
A Hankook Tire világszinten több mint 14.000 alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 180 országba szállít. Bevételének mintegy 70 százalékát az egyre bővülő külföldi szállításokból kapja vállalat.
Sólyom: a Hankook még több pénzt hoz ide
Még jobban bízik bennünk a Hankook
A Hankook észre sem veszi a válságot
MTI
Cikkek
Kevesebb fejtörést okoz a számlázás
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 07:20
A Pénzügyminisztérium december végén módosította a számla, az egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló PM-rendeletet
Cikkek
A Bookline-é lett az online filmáruház
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 07:20
A Bookline saját webáruházába olvasztja a NetPiac.hu internetes cím alatt működő online áruházat, és 2010. február 1-jén átveszi az üzemeltetését az M-RTL csoporthoz tartozó NetPiac Kft. és a Bookline.hu Nyrt. között létrejött megállapodás értelmében - közölte a Bookline az MTI-vel hétfőn.
A NetPiac Magyarország első internetes film- és egyik legrégebbi internetes áruháza a sajtóközlemény szerint. A céget 1999 februárjában alapította három magánszemély, jelenlegi tulajdonosa a Magyar RTL Televízió Zrt. A társaság közel évi 60 millió forint bevétellel és körülbelül 20 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik az online dvd/cd értékesítés piacán.
A Bookline vezetése bízik abban, hogy a NetPiac.hu intergrációjában rejlő szinergia már rövid távon is kiaknázható lesz. A felek a konstrukció részleteit nem tették közzé, azonban a Bookline a NetPiac felhasználóinak átregisztrálását és a teljes filmes adatbázis és szolgáltatási paletta átvételét tervezi 2010. február 1-jétől. A Bookline.hu és az M-RTL az üzletadásvételt a két cég közötti további együttműködés első lépésének tekinti. A tranzakciót az Invescom Corporate Finance segítette.
A könyvpiac az ünnepekben bízik
Javított, de veszteséges maradt a Bookline
A Bookline.hu lett az év internetes kereskedőjeMTI
Cikkek
Nem váltják le Junckert
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 07:12
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök marad az Európai Unió közös pénzét sajátként használó országcsoport pénzügyminiszteri tanácsának (Eurogroup) elnöke a csoport hétfői brüsszeli döntése szerint. A tisztet ötödik éve betöltő politikus megbízatása 2012 közepéig szól.
Az euróövezeti elnököt az EU nemrég életbe lépett Lisszaboni Szerződésének értelmében ezentúl 2,5 évre választják.
Nem döntöttek viszont a miniszterek arról, hogy kit válasszanak az Európai Központi Bank (EKB) hamarosan megüresedő alelnöki posztjára. A görög Lukasz Papademosz alelnök tavasz végén távozik e tisztségből, helyére a portugál jegybankelnök, Vitor Constancio és luxemburgi kollégája, Yves Mersch számít esélyesnek. Tekintettel mindazonáltal arra, hogy az Eurogroup luxemburgi irányítás alatt áll, megfigyelők a portugál szakembernek adnak nagyobb esélyt.
Nem ér ennyit az euró
Jean-Claude Juncker az év európai bankáraMTI
Cikkek
Gyűlik a pénz a magyar bankoknál
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 07:07
A magyar bankszektor jövedelmezősége idén alacsony lesz, jövőre azonban jelentősen fellendülhet - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke
Cikkek
Kirúgástól rettegnek a rendőrök
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 06:57
Több rendvédelmi szakszervezet szerint folyamatosan az elbocsátás réme fenyegeti az egyenruhásokat, elalvásért is kirúgás jár
Cikkek
Biztonságosabb lesz a vagyonadó-kalkulátor
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 06:49
Várhatóan a hét közepére átvezeti a vagyonadó-kalkulátoron az adatvédelmi biztos ajánlásait az APEH - írta a keddi Népszabadság az adóhatóság szóvivőjére hivatkozva.
A napilap szerint a változtatások után csak akkor kell majd kitölteni a személyes adatokra vonatkozó részt, ha az érdeklődő menteni akarja a kalkulátor által kidobott értéket, vagyis a szimpla böngészéshez nem lesz szükség erre. További változás lesz, hogy amennyiben mentik a becslést, a rendszer automatikusan ellenőrzi, hogy valódi adatokat adott-e meg a lekérdező.
A Népszabadság emlékeztetett arra: ez magában hordozza a veszélyt, hogy egy hackertámadás esetén a hacker hozzáfér a törzsállományban szereplő adatokhoz, akár adóbevallásokhoz is. Az APEH ezért egy külön adatállományt állít össze, melyben csak a nevek, az adóazonosítók, az adószámok szerepelnek, és ezt társítja a kalkulátorhoz - olvasható a cikkben.
Cégek és a vagyonadó: dac, kétség, ráfizetés?
A vagyonadó visszavonása 50 milliárdos teher
Nem tudja az APEH, hogy jó-e a kalkulátor?
Népszabadság
Cikkek
SMS-sel gyűjtenek Haitinak
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 06:43
Több mint négymilliárd forintnyi pénzadomány gyűlt össze SMS-ek segítségével egyetlen nap alatt az Egyesült Államokban a haiti földrengés károsultjai számára - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium.
A tárca a Twitter közösségi portálon helyi idő szerint hétfőn megjelent közleményében köszönetet mondott annak a több mint kétmillió mobiltelefon-használónak, akik aznap (emelt díjas) SMS-ben elküldték a Haiti szót a megfelelő telefonszámra, s ezzel összesen 22,4 millió dollárt adakoztak a természeti csapás károsultjainak.
A jótékonysági SMS-kampányt az amerikai vöröskereszt indította. Múlt pénteken már megdőlt az egyetlen jótékonysági felhívás nyomán SMS-sel összegyűjtött adományok rekordja, mert addigra már több mint tízmillió dollár folyt be a rövid szöveges üzenetek révén a segélyeket gyűjtő bankszámlára.
Tízmilliárd dollár értékű nemzetközi újjáépítési segélyt javasolt a földrengés sújtotta Haiti számára a szomszédos Dominikai Köztársaság elnöke az adományozó országok képviselőinek első tanácskozásán. Miközben Haitiba továbbra is áramlanak a nemzetközi segélyszállítmányok, az adományozók - külföldi országok és nemzetközi szervezetek - képviselői a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban helyi idő szerint hétfőn már a hosszabb távú újjáépítésről és annak költségeiről ejtettek szót.
A házigazda Leonel Fernández, a Dominikai Köztársaság elnöke úgy vélte, Haitinak öt éven át évi kétmilliárd dolláros segélyre, azaz összesen tízmilliárd dollárra lenne szüksége. Fernández szerint bármilyen segélyt nyújtanak, abba feltétlenül bele kell tartoznia, hogy leírják (legalább részben) a nyugati félteke legszegényebb országának adósságait.
Műtött a tudósító
A CNN amerikai hírtelevízió egyik sztárújságíróját, Sanjay Gupta egészségügyi tudósítót hívták segítségül a földrengés sújtotta Haiti fővárosa előtt horgonyzó amerikai hadihajóra, hogy végezzen el egy kockázatos koponyaműtétet egy tizenkét éves haiti kislányon; a beavatkozást a csatorna kamerái rögzítették.
Az amerikai haditengerészet egyik szóvivője elmondta, hogy a Carl Vinson repülőgéphordozó orvosai megműtötték a földmozgásban megsérült kislányt, ám egy második beavatkozás is szükségessé vált a koponyájában található 1,2 centiméteres csonttörmelék miatt.
Mivel a hajón nem szolgált idegsebész és a romokban heverő haiti főváros, Port-au-Prince körzetében sem találtak ilyet, a hadiflotta az atlantai székhelyű tévétársasághoz fordult, amelynek tudósítójaként Gupta rendszeresen küld beszámolókat a karibi országból.
A CNN segítségével felvették a kapcsolatot Guptával - aki egy atlanti kórházban gyakorló idegsebész -, aki a hajó egészségügyi személyzetének segítségével elvégezte a beavatkozást: a törmeléket eltávolították, a sebet kitisztították, és a kislány várhatóan felépül a sérülésből. A 40 éves Gupta korábban az afganisztáni és az iraki hadszíntérről is tudósított, ahol ötször szintén segítségül hívták idegsebészeti beavatkozásokhoz.
Szükségállapot Haitin
200 ezer halott Haitin, de vannak még túlélők
MTI
Cikkek
Ecostat: év végére megáll a GDP csökkenése
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 18:39
A negyedik negyedévben megáll a bruttó hazai termék visszaesése, de az elsőben 0,5 százalékkal, a másodikban és a harmadikban még 0,4-0,4 százalékkal csökken a GDP
KKV
2011-ben gördül ki az első magyar Mercedes
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 18:36
A kecskeméti Mercedes gyár építésének jelenlegi állása szerint már 2011 végén kigördülhet az üzemből az első új típusú A vagy B osztályú gépkocsi
Cikkek
Választások: csak a tájékoztatás 100 millió forint
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 18:00
Az Önkormányzati Minisztérium százmillió forintot költ a 2010-es országgyűlési választásokkal kapcsolatos állami tájékoztatási feladatokra.
Nincs sok értelme a kampánynak
A parlament honlapján az olvasható, hogy az országgyűlési képviselők 2010-es választása kampányának költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot hétfőn nyújtotta be a szaktárca.
A javaslatról februárban kell döntenie a Háznak. Négy évvel ezelőtt ugyancsak százmillió forintban határozták meg az erre a célra fordítható költségvetési támogatást, az Országgyűlés akkor egyhangúlag megszavazta azt.
A választáson induló jelöltek kampányára különített el 100 millió forintot az Önkormányzati Minisztérium (ÖM), nem pedig tájékoztatási célokra - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel. Részletek>>>
Dávid Ibolya: aki velünk van, Bokrossal van
Oszkó: nem szorulunk rá más pénzére
MTI
Cikkek
100 millió euróért vásárol be a MOL Horvátországban
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 17:45
Az INA horvát olajipari cég 200 millió euró értékben bocsát ki átváltható kötvényeket márciusig - jelentette be Ivan Suker horvát miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter hétfőn.
Ivan Suker azt mondta, hogy az összegből 100 millió euró értékű kötvényt a kormány vagy intézményi befektetők vásárolják fel, 100 millió eurót pedig a Mol.
Hozzátette, hogy ezzel az INA-ban való horvát-magyar tulajdonrész hányad nem változik. Hangsúlyozta: a horvát kormány még csak nem is gondolkodik annak a lehetőségén, hogy a Mol többségi, 50 százalék fölötti részesedést szerezhessen az olajvállalatban.
Az INA 47,15 százalékban a Mol, 44,8 százalékban pedig a horvát állam tulajdonában áll. A négy vagy ötéves lejáratú kötvények 18 hónap után lesznek beválthatóak - mondta Ivan Suker.
Reménykednek az olajosok: beindul a világ?
Korai a 100 dolláros olajáron gondolkodni MTI
Cikkek
Nálunk fenyeget a legkevésbé a szegénység 65 felett
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 17:27
Az Európai Unió lakosságának 17 százalékát, ezen belül a 17 év alattiaknak átlagosan 20 százalékát sújtja a szegénység az Eurostat legfrissebb elemzése szerint
Deviza / Áru
267 forint környékén az euró
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 17:24
A forint szűk sávban, 266 és 268 forintos euró árfolyam között ingadozik: az eurót hétfőn délután háromnegyed ötkor 267,31 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 266,54 forint után. A dollár jegyzése 185,89 forint 1,4389 dolláros euró árfolyam mellett a pénteki 185,63 forint és 1,4368 euró/dollár után.
A svájci frank jegyzése 181,47 forint volt a pénteki 180,72 forint, 100 japán jen pedig 204,71 forint a pénteki 203,71 forint után.
A devizapiacokon szűk tartományban ingadoztak az árfolyamok hétfőn szinte minden főbb keresztárfolyam viszonylatában, a piacok óvatos magatartásra rendezkedtek be az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfő délután kezdődő tanácskozása előtt. Az euróra változatlanul nagy terhet ró a görög törlesztési nehézségek miatt megingott befektetői bizalom, ezért a piacok további támpontokat várnak a tanácskozástól.
Hétfőn nem kerültek nyilvánosságra a piacok számára útmutatásként szolgáló makrogazdasági adatok. Az aktivitást mérsékelte az ünnep miatt zárva tartó amerikai piacok távolléte, ami a forgalom csökkenése miatt egyes esetekben nagyobb árfolyam változásokra is okot adhatott.A kelet-európai térség befektetői megítélésére szinte kizárólag pozitív hatást gyakorló hírekkel szolgált a hét első napja.
A Financial Times hétfői körképében közép-kelet-európai befektetésekkel bíró vezető bankok terveit elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a térség az idén megkezdi a kilábalást a gazdasági válságból. A lengyel jegybank kormányzója kijelentette, hogy mindent megtesznek a zloty-árfolyam stabilitásának biztosítása érdekében, a monetáris tanács egyik tagja szerint az idei év vége felé kamatemelésre is sor kerülhet.
A kereskedők úgy látják, hogy a zloty árfolyama már a héten átlépheti a 4,0-ás euró árfolyam küszöböt. Hétfőn délután az árfolyam 4,025-nél állt, de nap közben 4,016 környékén is járt.
A 2008-as pénzügyi válság hatásainak enyhítésére, a devizaforrások pótlására kidolgozott euró/svájci frank devizacsere ügyleteket mintegy egy éves működés után felfüggeszti a Svájci Nemzeti Bank (SNB), az Európai Központi Bank, a Narodowy Bank Polski és a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Oszkó Péter a Pénzügyminisztérium és az ÁKK Zrt. képviselőiből álló delegáció élén piaci finanszírozási lehetőségek felmérése céljából tárgyalásokat folytat Londonban a nemzetközi befektetői közösség képviselőivel. Magyarország legutóbb tavaly júliusban hajtott végre sikeres devizakötvény-kibocsátást.
A pénzügyminiszter a Financial Times internetes kiadásában megjelent interjúban kijelentette, hogy Magyarország kizárólag a piacról is fedezni tudja külső finanszírozási igényeit, már nincs szüksége az IMF pénzügyi támogatására.
Felfüggesztik az euró/svájci frank devizacseréket
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Cikkek
Autópiac: semmit sem jelent az évvégi felfutás
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 17:19
Magas értékesítési számokkal zárta a 2009-es, igen formabontó évet Európa legtöbb autógyártója, azonban már láthatók a jövőbeni bizonytalanság jelei
Cikkek
BUX: kis forgalom, kis emelkedés
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,58 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 22.693,78 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.054 ponton zárt hétfőn, ez 9,72 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a hétfői kereskedésen világszerte a zárva tartó amerikai piacok miatti befektetői érdektelenség volt érezhető, így a budapesti tőzsde is minimálisnak mondható, 6 milliárd forint alatti forgalommal zárta a napot.
A magyar tőzsde vezető részvényei enyhe emelkedéssel zárták a kereskedést, ami teljes összhangban áll a nyugat-európai, illetve régiós börzéken tapasztaltakkal - fejtette ki az üzletkötő.
Hozzátette: a hétfői emelkedés akár a pénteki veszteségek korrekciójának is tekinthető, ám a folytatásról legkorábban várhatóan csak a tengerentúli kereskedés újraindulása után lehet biztosabbat mondani.
A Mol 190 forinttal, 1,02 százalékkal 18.790 forintra erősödött, 780,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 70 forinttal, 1,16 százalékkal 6.130 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,82 százalékkal 741 forintra emelkedett, forgalma 394,9 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 55 forinttal, 0,13 százalékkal 43.000 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 425,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 60,5 millió forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,29 százalékkal 19.045 forintra csökkent.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Tőkét emelhet a NeoFM tulajdonosa
MTI
Cikkek
Tőkét emelhet a NeoFM tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:55
Az econet.hu 2010. február 1-én tartandó közgyűlésén sor kerülhet az igazgatóság tőkeemelésre szóló felhatalmazásának meghosszabbítására.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett econet.hu Nyrt. igazgatósága közzétette a 2010. február 1-i közgyűlés határozati javaslatát. Az előterjesztés szerint kérik a közgyűlést, hogy a 2015. január 31-ig terjedő időszakra újítsa meg az igazgatóság alaptőke-emelési felhatalmazását és állapítsa meg annak részletszabályait.
Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot, úgy igazgatósági hatáskörben végrehajtható tőkeemelésre a korábbiakhoz nagyban hasonló és az átváltoztatható kötvényekkel történő tőkeemelés részletszabályaival kibővült feltételrendszer szerint, naptári éves szinten a megelőző évi alaptőke mértékének legfeljebb 100 százalékáig kerülhet sor. A tőkeemelés során kibocsátható új részvények minimum árfolyama a határozatot megelőző utolsó harminc kereskedési napi BÉT záróárak adott napi forgalommal súlyozott átlagának (piaci ár) 10 százalékkal csökkentett értéke, míg a kibocsátási árfolyamnak felső határa nincs - olvasható az econet.hu sajtóközleményében.
Az econet.hu Nyrt-nél a 2009 végéig hatályos felhatalmazás alapján az igazgatóság az elmúlt években háromszor, 2007 márciusában, augusztusában és decemberében emelt tőkét, összesen 2,1 milliárd forint névértéken, 132, 209 és 211 százalékos árfolyamon, 3,825 milliárd forintnyi forrást bevonva ezzel. A kibocsátási árfolyam mindhárom alkalommal az alaptőke-emeléskori piaci ár (101, 190 és 207 forint) felett került meghatározásra.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
Az igazgatóság hatáskörében végrehajtott tőkeemelésekkel bevont források alapvetően az econet.hu Nyrt. médiapiaci terjeszkedését szolgálták. Ennek során a Pesti Esttől kezdve a Szigeten át a Neo FM-ig az ország és a régió vezető márkái kerültek be az econet.hu média-portfóliójába.
Tőkére szomjazik a NeoFM tulajdonosa
Visszaszólt a Neo FM
Bevásárolt az OTP a NeoFM-anyukában
Privátbankár
Cikkek
Korai a 100 dolláros olajáron gondolkodni
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:30
Korai még 100 dolláros hordónkénti olajáron gondolkodni a fejlett gazdaságok nyersolaj iránti keresletesése miatt - vélte a Goldman Sachs egyik ágazati szakértője hétfőn.
Jeffrey Currie szerint a globális olajkereslet a harmadik negyedévig nem áll vissza a recesszió előtti szintre, miközben kevés olyan jel van, ami arra utal, hogy a gazdaságok kilábaltak a recesszióból.
A szakértő szerint az idén nem sok változás lesz az olajárban, jövőre és 2012-ben azonban már valóban nőhet a kereslet, és ezzel az energiahordozó ára. Röviddel 16 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 32 cent emelkedéssel 77,43 dolláron volt.
A sárga köves úton: aranyba menekültünk?
Gáz: Amerika újra az élen MTI
Cikkek
H1N1: durva, de nem egy spanyolnátha
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:25
Az új típusú influenza hatása inkább az 1957-es és az 1968-as járványéhoz lesz hasonló, mint az 1918-as pandémiához
Cikkek
Öt éves csúcson a munkanélküliség Szlovákiában
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:15
Szlovákiában öt éves csúcsra szökött fel a munkanélküliség. Az UPSVAR munkaügyi és szociális központ hétfőn közzétett adatai szerint decemberben 12,66 százalék volt a munkanélküliségi ráta, egy évvel korábban 8,4 százalék.
Decemberben 335.490-en kerestek állást, novemberben - amikor 12,40 százalék volt a ráta - 328.633-an. A munkaügyi központ vezetője szerint a decemberi növekedés elsősorban szezonális okokkal magyarázható, mindamellett várakozásai szerint idén januárban tovább fog romlani a helyzet a munkaerőpiacon.
Újabb vizsgálódás a szlovákiai nyelvtörvény körül
Versenyképesség: tovább csúszunk lefeléMTI
KKV
Érthetetlen, de irattengerben úsznak a bankok
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:10
Másfél év alatt megtérülne, ha elektronikus dokumentumkezelést vezetnének be a bankok, az ügyfelek sem várnának annyit, kevesebb lenne a hiba is - mégsem így van
Cikkek
2009: verseny nélkül zuhant a mobilpiac
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 16:01
A karácsony sem mentette meg a hazai mobilpiacot, a három nagy szolgáltató összesen 432 ezer ügyfelet vesztett, de a verseny nem lett kiélezettebb, mint egy éve
Cikkek
A nyugati bankoknak sikersztori Közép-Kelet-Európa
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 15:48
A közép-kelet-európai befektetésekkel bíró vezető bankok most már "arra fogadnak", hogy a térség az idén megkezdi a kilábalást a gazdasági válságból
Makro / Külgazdaság
Franciaország 1,4 százalékos növekedést vár
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 15:21
A francia kormány közel a duplájára, 1,4 százalékra javította fel az idei gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését - jelentette be a francia gazdasági miniszter.
Christine Lagarde azt mondta, hogy a korábbi becslés a bruttó hazai termék (GDP) 0,75 százalékos növekedéséről szólt.
A francia gazdasági miniszter rámutatott arra, hogy a nemzetközi környezetben bekövetkezett kedvező változások, és a francia termékek iránti külföldi kereslet bővülése tették lehetővé a GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzés módosítását.
Christine Lagarde elmondta még, január végére kidolgozzák az államháztartási hiány idei várható alakulásával kapcsolatos legújabb előrejelzést. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a korábbi becslés 8,5 százalékos GDP-arányos deficitről szólt a tavalyi 8,2 százalék után.
Eiffel visszaperelte felvásárolt családnevét MTI
Cikkek
A sárga köves úton: aranyba menekültünk?
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 14:38
Válságos időszakokban mindig is népszerű volt az arany, de a tavalyi év végén itthon kifejezett aranyláz tombolt
Cikkek
Északi Áramlat: még meg sem épült, a felét már eladták
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 14:37
A Gazprom a tervezett északi-tengeri gázvezeték szállítási kapacitásának több mint a felére talált már megrendelőt.
"Már több mint 21 milliárd köbméter gázra kötöttünk szállítási szerződést dán, német, francia és brit megrendelőkkel" - mondta Matthias Warnig, az Északi Áramlat üzemeltető társaságának igazgatója az Euro című gazdasági magazinnak.
A megrendelők közé tartozik az E.ON Ruhrgas mellett a Gazprom és a Wintershall leányvállalata a Wingas is, amelyek "25 éves időtávban az érvényes szállítási szerződésekben foglalt mennyiség felett évente mintegy 9 milliárd köbméter gázra tartanak igényt az új vezetéken keresztül" - közölte a vállalat szóvivője.
A Gazprom mint 51 százalékos többségi tulajdonos mellett a BASF/Wintershall AG és az E.ON Ruhrgas AG 20-20 százalékos részesedéssel, a holland Gasunie pedig 9 százalékos részesedéssel rendelkezik az Északi Áramlatban.
A konzorcium áprilisban kezdi meg a gázvezeték lefektetését és az első szállítmányokat 2011-ben tervezi megindítani Oroszországból a németországi Greifswald melletti Lubmint terminálhoz. A vezetékpár második tagjának egy évvel későbbre tervezett üzembe helyezését követően az éves szállítási kapacitás 55 milliárd köbméterre emelkedik.
Matthias Warnig a gazdasági válság ellenére sem számít finanszírozási problémákra a 7,4 milliárd eurós projektnél. Az első finanszírozási fázis már az év elején lezárulhat 27 bank részvételével. Az Északi Áramlat emellett 2,6 milliárd eurós kezességvállalást is kért a német kormánytól.
Bevásárol a Gazprom Németországban MTI
Cikkek
Cégek és a vagyonadó: dac, kétség, ráfizetés?
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 14:25
A hatályba lépett törvény szerint a magánszemélyekhez hasonlóan a lakóingatlanokkal rendelkező társaságok is vagyonadó fizetésre kötelezettek, a fejlesztők duplán fizetnek
Makro / Külgazdaság
Újabb vizsgálódás a szlovákiai nyelvtörvény körül
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 14:18
A szlovákiai államnyelvtörvény ügyében tájékozódik a Velencei Bizottság
Cikkek
70 szakaszon végez felújításokat idén Budapest
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 14:02
Hetven útszakaszt újít fel a főváros idén - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet ülésén elhangzottakat a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Nyáry Krisztián beszámolt arról is, hogy idén már megszűnt a beruházásokhoz igényelhető állami pályázat.
A kommunikációs igazgató elmondta: két ütemben végzik majd a rekonstrukciós munkálatokat; elsőként a már tavaly előkészített 29 útszakasz felújítását végzik el, a kivitelező kiválasztásra kiírt közbeszerzési eljárás után, várhatóan május és augusztus között.
Ebben az ütemben újul meg egyebek mellett az Alsó Törökvész út, az Ördögárok utca, az Etele út, a Németvölgyi út, az Egressy út és a Nagy Lajos Király útja is.
A felújítási program második szakaszában további 41 útszakaszt újítanak fel szeptember és november között, ám várhatóan még a nyáron elvégzik a közműfelújítások egy részét. Új burkolatot kap például a budai Várban a várbusz útvonala, az Állatkerti út, a Rákosmező utca, a kispesti Ady Endre út, a Fóti út Megyeri út és Újpalota közötti szakasza, valamint számos külső kerületi főútvonal.
A második ütemben olyan útszakaszok rekonstrukciójára kerül sor, amelyek kiesése a nyári munkálatokhoz képest kevéssé terheli a budapesti közlekedést - mondta. Az útfelújítási programhoz igazodva 14 helyszínen új zebrás gyalogátkelőhelyet is kialakítanak.
Nyáry Krisztián közölte azt is, hogy megszűnt az a pályázat, amelyben a fővárosi felújítási programot az állam 2005 óta támogatta; ebben minden fővárosi forinthoz 40-80 fillér kiegészítést adott a központi költségvetés.
A kommunikációs igazgató közölte, a pályázat megszűnése után idén már kizárólag a saját forrásaira támaszkodhat a főváros, így a tervezett 167 helyett csak 150 út újulhat meg a 2008 és 2010 közötti útfelújítási program során.
Eltakarították a havat a főutakról
BKV-sztrájk: a kajajegyen bukhat a béke
Ki vannak borulva a tűzoltók MTI
Cikkek
Eltakarították a havat a főutakról
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 13:38
A folyamatos havazás ellenére a közép-magyarországi régió főútvonalai mindenütt jól járhatóak, csak a mellékutakon kell számítani havas, síkos szakaszokra - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt szóvivője.
Légrádi Veronika elmondta: noha a főváros környékén, illetve Pest megyében folyamatosan havazik, a mínusz 1-2 Celsius-fokos hőmérséklet miatt a főútvonalakon nem marad meg a hó. A burkolat ezeken a szakaszokon sónedves, vizes, ám a mellékutak többségén akár 5 centimétert is meghaladó hóra és csúszós szakaszokra kell felkészülniük az autósoknak.
A szóvivő hozzátette, hogy reggel az intenzív hóesés miatt a 404-es főút 3-as kilométerszelvényénél egy kamion árokba csúszott, míg a régió alsóbbrendű útjain szinte egymást érték a kisebb koccanásos, összecsúszásos balesetek.
Jelenleg 62 géppel, 145 munkással dolgoznak a régió zavartalan közlekedésének biztosítása érdekében - közölte. Légrádi Veronika az időjárási előrejelzés alapján kitért arra, hogy a nap további részében folytatódó havazásra lehet számítani a térségben. Nem lesz nagy hideg, így az autópályákon, főutakon valószínűleg hamar elolvad a leesett hó.
3 centis hó Budapesten - újabb havazás várható MTI
Cikkek
Meghosszabbíthatják a BKV-bérletek érvényességét
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 13:35
A BKV vezetése hétfő délig nem döntött arról, meghosszabbítják-e a bérletek érvényességét a hatnapos sztrájk miatt; a cég sajtóirodáján az MTI megkeresésére egyelőre nem tudtak tájékoztatást adni.
Hétfő reggel az index.hu beszámolója szerint hosszú sorok kígyóztak több BKV-pénztárnál, és nagy volt a bizonytalanság azok között, akiknek a múlt heti sztrájk alatt járt le a BKV-bérlete, mikortól vegyenek újat.
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója még csütörtökön elképzelhetőnek mondta, hogy a sztrájk miatt meghosszabbítják majd a bérletek érvényességét. Mint mondta, ellentételezni kell azokat a bérlettel rendelkező utasokat, akik a sztrájk idején nem kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat.
A vezérigazgató Szabó Máté ombudsman nem sokkal korábban kiadott közleményére reagálva úgy fogalmazott: amikor valaki bérletet vásárol, lényegében szerződést köt a BKV Zrt.-vel.
Kocsis István akkor azt mondta, szakembereinek már a feladatot, hogy vizsgálják meg a kérdést, annak érdekében, hogy a BKV tisztességesen járjon el.
BKV-sztrájk: a kajajegyen bukhat a béke
Újra jár a BKV - mindenki megkapta, amit akart MTI
Cikkek
Árhullám: szerdától olcsóbban tankolunk!
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 12:58
Csökkenti bruttó 2 forinttal a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A benzin átlagára így 315 forintra, a gázolajé 294 forintra mérséklődik.
A múlt héten a Mol nem változtatott az áron, két hete viszont a benzin árát 4 forinttal, a gázolajét 3 forinttal emelte, amivel a benzinár megismételte 2008 júniusi történelmi csúcsát, azaz átlagára 317 forintra nőtt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Csúcsközelben: megint drágul a benzin!
74 forinttal drágult idén a benzin
Ki fog autózni ilyen árak mellett?!
Cikkek
Húzza ki szerdáig: csökken az üzemanyagok ára
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 12:56
Csökkenti bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A benzin átlagára így 315 forintra, a gázolajé 294 forintra mérséklődik. A múlt héten a Mol nem változtatott az áron, két hete viszont a benzin árát 4 forinttal, a gázolajét 3 forinttal emelte, amivel a benzinár megismételte 2008 júniusi történelmi csúcsát, azaz átlagára 317 forintra nőtt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Szlovákiába járhatunk dízelért?
Nőtt az üzemanyagok forgalma tavaly MTI
Cikkek
Nyár végére elkészülhet a Tisza új hídja
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 12:41
A Tisza január közepén tetőző áradása ellenére jól haladnak a munkálatok az épülő M43 autópálya hídján. Erről győződhettek meg a média képviselői a január 15-én tartott helyszínbejáráson.
A munkák haladnak: a földi kiszolgálást nem igénylő feladatokat végzik. A jobb parti ártéri hídon a pályalemez kizsaluzása és a jobb pálya bezsaluzása történik. A mederhídon a pilon építése van folyamatban. Egyes acélszerkezeteket még az árvíz előtt felhelyezték a szerkezeti hídra, így vasbeton-szerelési munkák is végezhetők. A folyó bal partján a hídfő vasbeton-szerelésén és gyaluzásán dolgoznak. Ennek a betonozása is elvégezhető az árvíz ideje alatt.
A vízügyi előrejelzések szerint apadásra lehet számítani. A munkaterület ezután, várhatóan egy héten belül takaríthatóvá válik és az azt követő héten folytatódhatnak a jelenleg szünetelő részmunkák is.
A Tisza-híd munkálatainak készültségi szintje jelenleg 60%-os. Feszes munkatempó mellett a híd két oldala 2010. júniusában összeérhet és a hídépítés augusztus 31-ig befejeződik.
Négy forinton úszhat el a 86-os út felújítása
M0-ás: 9 hónap után sikerült aláírni a szerződést
Kicsire nem adnak: épülhet a 86-os út
Az emelt tét nyert: 2012 végére kész az M0-ásPrivátbankár
KKV
Adjon zöld utat irodai megtakarításainak!
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 12:20
A KÖVET Egyesület negyedik alkalommal hirdeti meg a Zöld Iroda Versenyt, amelyre február 1-jéig nevezhet (x)
Cikkek
Felfüggesztik az euró/svájci frank devizacseréket
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 12:20
Felfüggeszti euró/svájci frank devizacsere műveleit a Svájci Nemzeti Bank, az Európai Központi Bank, a Narodowy Bank Polski és a Magyar Nemzeti Bank - közölte a jegybank honlapján hétfőn. A deviza swap műveletek keretében svájci frank likviditást nyújtottak euróért cserében, egyhetes lejáratra.
Az ezen műveletek keretében megszerezhető svájci frank likviditás iránti kereslet az utóbbi hónapokban jelentősen visszaesett, míg a piaci svájci frank forrásszerzési lehetőségek számottevően javultak - jegyezte meg az MNB.
Így a másik három központi bankhoz hasonlóan az MNB az utolsó egyhetes EUR/CHF swap műveletét 2010. január 25-én hirdeti meg.
MNB: nőtt a szabad likviditás
Devizacsere: nyugtatják magukat a központi bankok
MTI
Cikkek
Kell-e félnünk a kínai buboréktól?
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 12:01
A globális gazdasági fellendülés nagyobb lesz a korábban vártnál - jelentette ki Tokióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Dominique Strauss-Kahn szerint a növekedés éllovasa Kína, illetve több más ázsiai ország lesz, mindamellett ebben veszélyek is rejlenek, mert félő, hogy befektetési buborék alakulhat ki a térségben.
A vezérigazgató elmondta, a nemzetközi pénzügyi szervezet napokon belül nyilvánosságra kerülő növekedési becslése nagyobb lesz az októberben jelzett 3,1 százaléknál.
Strauss-Kahn szerint Kína, India és a többi feltörekvő ázsiai ország növekedése hamarosan visszatérhet a válság előtti szintre, míg az Egyesült Államokban, Japánban, és sok más fejlett országban lassú lesz a fellendülés. Sok kockázatot rejt magában az, hogy mikor és hogyan tér vissza az élet a normális kerékvágásba, mikor szűnnek meg a gazdaságösztönző programok.
Az időzítéshez a legbiztosabb támpontot a magánfogyasztás, és a munkanélküliség alakulása adja az IMF vezérigazgatója szerint. A munkanélküliség még igen jelentős - sőt sok országban változatlanul növekszik - táptalajt adva a társadalmi feszültségek növekedéséhez.
Oszkó: nem szorulunk rá más pénzére
Az EU nagyon elégedett a magyar bankmentéssel
A cégek megúszták, az államok eladósodtak
Jól megszedi magát az IMF MTI
Cikkek
Dávid Ibolya: aki velünk van, Bokrossal van
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 11:43
Az MDF kizárólag Bokros Lajos és a párt önálló politikájának, önálló listájának támogatásához vár partnereket
KKV
BKV-sztrájk: a kajajegyen bukhat a béke
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 11:32
A BKV menedzsmentje rábólintott a megállapodásra, most a sztrájkoló és nem sztrájkoló szakszervezetek vitáznak egymással
Cikkek
TKM: mit jelent és hogy kell értelmezni?
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 11:22
A teljes költségmutató önmagában nem feltétlenül beszédes adat - több szám összehasonlítása pedig akár félrevezető is lehet
Cikkek
Versenyképesség: tovább csúszunk lefelé
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 11:20
Tavaly a harmadik negyedévben ismét kismértékben csökkent a versenyképesség Magyarországon, míg az üzleti környezet megint javult az előző negyedévhez képest
Cikkek
Félelem: a fellendülés csupán délibáb?
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 11:01
A nyugati országok attól félnek, a fellendülés csak délibáb - Ázsia pedig leelőzheti őket. A mi régiónkban a válság még másfél évig is eltarthat, a bizalom a tőke - de abból nincs sok
Cikkek
Oszkó: nem szorulunk rá más pénzére
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 10:52
Magyarországnak már nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására - mondta a Financial Timesnak Oszkó Péter
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet Libanonban: már egymillióan kénytelenek menekülni
A kitört konfliktus rengeteg életet borított fel.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Javítani tudott a forint reggel óta.
3 órája
Nemzetközi
Trump szerint nincsenek is aknák a Hormuzi-szorosban
Az iráni konfliktusról beszélt az elnök egy sajtótájékoztatón.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
-
Mesterséges intelligenciát kaphatnak a magyar kkv-k
13:35
-
Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt
12:46
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
-
Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok
12:47
-
Ideiglenesen lezárták az Egri vár Zárkándy-bástyáját
12:10
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
Máris a határokat feszegeti a forint
2026. március 16. 07:27
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49


