Hírek
Cikkek
Ma, vagy holnap kiderülhet, mikor távozik Blair
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 07:54
Mára, vagy holnapra valószínűsítik Londonban Tony Blair távozási időpontjának bejelentését. A brit kormányfő a múlt héten közölte egy televíziós interjúban, hogy ezen a héten tesz "valamilyen egyértelmű bejelentést". Blair hivatalosan a Munkáspárt éléről történő távozását fogja közölni, de ezzel miniszterelnöki posztja is azonnal ügyvezető jellegűvé válik az utód megválasztásáig, mivel az íratlan brit alkotmányos szokásjog alapján a kormányfő és a kormánypárt alsóházi vezére - ez utóbbi tisztség nem azonos a jórészt adminisztratív funkciókat betöltő pártelnökével - mindig ugyanaz a személy.
Tony Blair 1994 óta vezeti a Labourt, amelynek élén tíz éve ő Nagy-Britannia miniszterelnöke. Tony Blair már tavaly bejelentette, hogy az idén távozik, bár azt soha nem pontosította, hogy mikor. Mindössze annyit árult el, hogy a Munkáspárt tavaly őszi éves kongresszusa volt az utolsó, amelyen miniszterelnökként részt vett.
Utódjának a sajtó tényszerűen Gordon Brown pénzügyminisztert tekinti, jóllehet Blair távozásának bejelentésével várhatóan héthetes utódválasztási kampány veszi kezdetét a Munkáspártban. Brownnak azonban jó eséllyel nem lesznek vetélytársai, miután az egyetlen igazán komoly riválisnak tekinthető kabinettag, John Reid belügyminiszter a minap közölte, hogy nem száll sorompóba a posztért, sőt Gordon Brown megválasztása után lemond jelenlegi tisztségéről is.
MTI
Cikkek
48 órát kapnak a netes kereskedők
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 07:52
Egy javaslat szerint nem kellene az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cégeknek a reklamációk fogadására üzlethelyiséget fenntartaniuk
Cikkek
Kiütheti az autóipart a környezetvédelem
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 07:34
Komoly kockázatot jelentenek a károsanyag-kibocsátás szigorítására kidolgozott, meglehetősen költséges előírás-tervezetek az autóipar teljesítményére
Cikkek
A nép szava dönthet a képviselői számlákról?
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 07:25
Egy népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét hitelesítette kedden az Országos Választási Bizottság abból a 25-ből, amit egy magánszemély adott be. Az elfogadott, hitelesített aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepel: "Akarja-e ön, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy a képviselők számlával legyenek kötelesek elszámolni költségtérítésükről?"
A többi 24 aláírásgyűjtő íven az állami vagyon kezelésével, értékesítésével, az állami megbízásokkal, a privatizációval, a képviselők visszahívhatóságával, a választások rendjével kapcsolatos kérdések szerepeltek. A hitelesítés elutasításának indokai között szinte minden esetben szerepelt az egyértelműség hiánya, több esetben az, hogy a kérdés alkotmányba ütközik, illetve alkotmánymódosítást feltételez, sokszor pedig az volt az elutasítás indoka, hogy a kérdéssel nyelvtani, fogalmi problémák vannak.
Érvek-ellenérvek:kell-e ennyi az államtitkároknak?
A polgármesterek is számla nélkül szeretik
Mennyit keresnek a képviselők? Már megnézheti
Ellenőrizhetetlen tízmilliók a képviselőknek
Költségelő honatyák: havi 10 teletank fixszel...
MTI
Cikkek
A hetedik szinten tartást várják a Fedtől
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 07:05
Ma dönt a célkamatról az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A szakértők szerint a FOMC 5,25 százalékon tartja a kamatot, augusztus óta hetedszer, amiben szerepet játszanak az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott makrogazdasági adatok.
A várakozások szerint a jegybank továbbra is fenntartja azt a vélekedését, hogy még vannak inflációs kockázatok. A kamatdöntést 20:15 körül ismertetik.
Megint felcsapták a Bézs Könyvet
MTI
Cikkek
Ötödével nőtt a Generali-profit
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 06:50
A legnagyobb olasz biztosító, a Generali első negyedévi adózott eredménye 19,6 százalékkal 715,4 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 598 millió euróról részben amiatt, hogy közép- és kelet-európai tevékenységének a nyeresége kétszámjegyű lett. A piaci tőkeértéke alapján a harmadik legnagyobb európai biztosító áprilisban mintegy 20 százalékos eredményjavulásra számított.
Eddig 300 viharkár a Generalinál
A Generalié a cseh Ceska Pojistovna
A Generali átadta az ’Év alkusza’ díjat
Sebességmérő tábla a Generali segítségével
Jól fialt a magyar leány a Generalinak
MTI
Cikkek
Folytassa, Molnár?
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 06:38
A Magyar Hírlap egészségügyi minisztériumi forrásokból úgy értesült, hogy már szinte biztosra vehető, hogy a tárca tanácsadóként számít a jövőben Molnár Lajos munkájára. A cikk szerint a volt egészségügyi miniszter havi ötszázezer forintért ad tanácsokat, vagyis a reformokat valószínűleg most is ő irányítja a háttérből.
A lap forrásai azt mondják, ebből is látszik, hogy Horváth Ágnes miniszter csupán végrehajtó, a reformötletek kiagyalásáért változatlanul Molnár a felelős, akinek munkáját a korábbi titkárnője is segíti. A minisztérium sajtóirodája cáfolta az értesüléseket - olvasható az újság mai számában.
Gyurcsány: több biztosító nem jelent hosszabb sort
A többség támogatná a több-biztosítós modellt
Cikkek
Ingatlanadó: négyszer elgáncsolták, mégis lesz
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 06:20
Veres János szerint nem változik a lakástámogatás rendszere, nem törlik el a forint árfolyamsávját és lesz ingatlanadó
Cikkek
Nyugdíj és munkahely: így kell váltani!
Privátbankár.hu | 2007. május 9. 06:00
Mi a teendő, ha a pénztártag munkahelyet vált?
Cikkek
Büntették a gyógyszergyártókat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 419 pontos esés után 25670 ponton zárt, a hétfői záró értékhez képest ez 1,61 százalékos gyengülés. A részvénypiac 25,2 milliárd forintos átlagos forgalmat bonyolított le, a vezető részvények közül csak a Mol tudott minimális mértékben erősödni a kereskedés utolsó pillanataiban. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.951,04 ponton zárt, 70,66 ponttal, 2,34 százalékkal alacsonyabban a hétfői értéknél.
Pletser Tamás, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy a keddi kereskedésre negatívan hatott a Richter és az Egis várakozásoknál is gyengébb gyorsjelentése, de a globális piacokról is zömmel negatív hatások érték a pesti tőzsdét. A napok óta újabb és újabb csúcsokat felállító OTP lendülete is megtört, a banki papír több mint 2,8 százalékot veszített a hétfői záráshoz képest. A Mol csak a kereskedés utolsó pillanataiban szakadt el a vesztesek csapatáról, ami a szakember szerint a benzinár emelkedéssel van összefüggésben.
A piacok az amerikai FED szerda esti kamatdöntését, illetve a döntéshez fűzött indoklást várják, ezért még szerdán is mérsékelt aktivitásra lehet számítani az elemző szerint.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Az Egis a kormányra és az erős forintra mutogat (hanganyag)
A Richter-vezér az OEP-et bírálja
Cikkek
Mekkora lakást keresnek a vevők?
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 17:18
A fővárosi lakáskeresők legfeljebb 50 négyzetméteres lakást vásárolnának, míg vidéken 60-80 négyzetméter közé esik a keresett alapterület. Az értékesített használt lakások harmada még 1900 előtt épült, negyede pedig az 1980-90 között épült lakás illetve családi ház.
Cikkek
Egis: a vártnál is rosszabb kilátások belföldön
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 16:26
Az Egis az idei üzleti évében nulla és mínusz öt százalék közötti forgalom csökkenésre számít a belföldi piacon. A részvényesek 6,5 százalékos mínusszal büntették a gyógyszergyár papírjait.
Cikkek
Még most érdemes autót venni, drágulás jöhet
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 16:01
A Standard & Poor"s hitelminősítő elemzést készített az autóipar kilátásairól, tekintettel a CO2-kibocsátás szigorítására. Az intézet elemzője szerint a járműipar nyereségességét, illetve hitelminősítését is lerontják majd a környezet védelmében hozandó intézkedések, arról nem is beszélve, hogy versenyképességüket áraik emelésével próbálják majd megőrizni és ennek a vásárlók pénztárcája látja majd kárát. Utóbbival kapcsolatban a S & P úgy becsüli, hogy az Egyesült Államokban a drágulás egy-egy autó esetében 1300 és 1900 dollár között lehet majd, míg Európában az autók 600 és 3 ezer euró között drágulhatnak azon új technológiák alkalmazása miatt, amivel széndioxid-kibocsátásuk jelentősebb mértékben csökkenthető. AZ EU 2012-re a jelenlegi kibocsátási átlagot negyedével akarja visszafogni.
A járműipari cégek eredményei is jócskán csökkennek, működési veszteségek képződhetnek számos gyártónál, hiszen "hajászálvékony" nyereséggel működnek. Számos európai gyártó esetében az egy autóra jutó átlagos profit 500 euró körül van. Az új rendelkezések letörhetik a nagy fellendülést megélő és további gyors növekedés előtt álló kínai és indiai autópiacot, ezen országok gyártóinak exporttörekvéseit is. A gyártók erősen megfontolják majd fejlesztéseiket.
Autós szivató: megbénult vizsgáztatás (hanganyag)
Görögország a legveszélyesebb
Cikkek
A hedge fundokra mutogat az EU
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 15:50
Az uniós pénzügyminiszterek megegyeztek, hogy szoros figyelemmel kísérik a fedezeti alapokat, bár egyelőre nem állapodtak meg új szabályok - így kötelező viselkedési kódex - felállításában. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország a következő hetekben Potsdamban és a heiligendammi csúcson mindazonáltal újra fel szeretné vetni a kérdést: a német pénzügyminiszter reményei szerint jó esélye vannak arra, hogy meg tudnak egyezni egy önkéntes viselkedési kódexben.
Az EU szorosabb pórázra szeretné fogni a spekulatív fedezeti alapokat (hedge fund), mivel ezekből a globális pénzügyi rendszerre nézve egyre növekvő fenyegetést lát: az eddig teljesen ellenőrizetlen befektetők számára kötelező "viselkedési kódexet" akar felállítani.
A német pénzügyminiszter szerint már az is nagy eredmény lenne, ha a tervezett viselkedési kódexben az alapok 10-15 százalékával, a fontosabb fedezeti alapokkal meg tudnának állapodni. A nagyobb alapok a teljes befektetési volumen 80-90 százalékát kezelik.
Jelenleg világszerte mintegy 9 ezer a fedezeti alapok száma, főként az angolszász térségben. 2006 végén a fedezeti alapok több mint 1,4 ezer milliárd dollárt kezeltek, ez időközben becslések szerint már 1,6 ezer milliárd dollár lehet. Az alapok, hatalmasra duzzadt pénzügyi eszközeikkel Európában egyre inkább részt vesznek nagyvállalatok felvásárlásában. Egyre kiterjedtebb tevékenységük növeli a globális pénzügyi rendszer működésének kockázatait, annál is inkább, mivel ezekbe a kockázatos alapokba például növekvő számú nyugdíjalap is fektet a világon.
Alapos kódex-megreguláznák a spekulatív termékeket
Nehéz és kockázatos művészet: legokosabbnak lenni
Cikkek
Kóka hitellel tömné a vállalkozásokat
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 15:03
A gazdasági miniszter szerint a mikrohitel népszerűsítésére és elérhetőbbé tételére azért is szükség van, mert a magyar vállalkozások mintegy 80 százaléka hitel nélkül gazdálkodik, míg a fejlett országokban ez az arány csak 15-20 százalékos
Cikkek
Megújul a Metro
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 14:51
Arculatot váltott a Metro hírújság, amely ezentúl a lapcsoport nemzetközi vonásait követi. A kiadó közleménye szerint "a globális napilap nemzetközi trendjeinek megfelelően" újult meg a lap: az egyes témákat színes headline vezeti be, a lap elején pedig hangsúlyosabbá váltak a - kék színnel jelölt - hírrovatok, amelyekben integrálták az eddigi Érdekességek rovatot; ebben "a nagyvilág érdekes, de nem legfontosabb eseményei" jelentek meg eddig. A címoldalon ezentúl egy-két fontos hírt emel ki - az eddiginél nagyobb felületen - a lap, amelynek főszerkesztője, Izbéki Gábor egyebek mellett azzal magyarázta a váltást, hogy "a mai fiatalok sokkal inkább vizuális szempontok alapján választanak médiumokat, így az utóbbi években a formának megnőtt a szerepe", márpedig kutatásaik szerint rengeteg olvasójuk van az ifjabb korosztályokból. A kiadó közlése szerint a szerkesztőség ezentúl még jobban kihasználja nemzetközi hátterét: egy-egy jelentősebb interjút és cikket minden Metro újság azonos napon közöl, a hír- és cikkcsere is erősödik a kiadások között.
Buszos versenytársat kapott a Metro
Cikkek
Megúszható lenne az ingatlaneladás utáni adózás
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 14:05
A tőkepiac szereplői kezdeményezték, hogy az ingatlaneladásból származó jövedelem után ne legyen forrásadó, amennyiben az összeget tőzsdei részvényekbe fektetik.
Cikkek
Emelkedő átlaghozam a három hónapos aukción
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 13:56
A három hónapos diszkont-kincstárjegyek aukcióján több mint négyszeres kereslet mellett 14 bázisponttal emelkedett az átlaghozam. A bankok a lejáró 711,5 milliárd forintnál mintegy 5 milliárd forinttal többet fordítottak 14 napos jegybanki kötvény jegyzésére.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tájékoztatása szerint a három hónapos diszkont-kincstárjegyre 135,1 milliárd forint jegyzés érkezett a felajánlott és értékesített 30 milliárd forintnyi mennyiségre. Az aukción 7,67 százalékos átlaghozam alakult ki. Ez 14 bázisponttal magasabb a hétfői másodpiaci referenciahozamnál, az egy héttel korábbi aukció átlaghozamánál viszont 2 bázisponttal alacsonyabb. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 7,45 százalék, a legmagasabb 7,68 százalék volt.
A 14 napos jegybanki kötvényből 716,2 milliárd forintnyit jegyeztek a bankok szerdától a lejáró 711,5 milliárdhoz képest. Ezzel a jegybanki kötvény-állomány szerdától 1.126,9 milliárd forintra nő.
A kereskedők szerint a három hónapos aukción a kereslet és a hozamszint is a vártnak megfelelően alakult.
A másodpiacon viszont megélénkült a kereskedés a hétfői londoni bankszünnap után, a hozamszintek 5-10 bázisponttal csökkentek: a rövidebb lejáratokon nagyobb, a hosszabb lejáratokon kisebb mértékben.
A bankközi devizapiacon kissé erősödött a forint a hétfőn késő délután közzétett áprilisi államháztartási adatok hatására. Az euróval délelőtt 245,50-246,30 forint között kereskedtek, délben 245,75/90 forinton állt a kurzus a hétfő délutáni 245,90/246,00 forinthoz képest.
Aukciók
Cikkek
A szocialisták visszaszóltak Bokrosnak
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 12:51
A volt pénzügyminiszterrel szemben az MSZP szerint nincs válságban a felsőoktatás és nincs lehetőség a tandíj kiterjesztésére
Cikkek
Sarkozy lebukott a repülőtéren
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 12:30
A francia elnökválasztáson aratott fölényes győzelmének másnapján Nicolas Sarkozy a legnagyobb titokban Máltára repült családjával, miközben a francia sajtó úgy tudta: Korzikára vonul vissza néhány napra. A konzervatív politikus tegnap délután magánrepülőgépen érkezett feleségével és Louis nevű fiukkal a La Valletta-i repülőtérre. Sarkozy érkezéséről sem a máltai kormány, sem a francia nagykövetség nem tudott, de a repülőtéri hatóságok azonnal felismerték az előző nap megválasztott új francia államfőt és értesítették a világsajtót. Sarkozy helyi lapok szerint feleségével, Louis-val és saját biztonsági szolgálatával a repülőtérről egyenesen a kikötőbe ment és egy luxusjahton kihajózott.
A munkaerőpiacon és az adóterheken változtatna az új francia államfő (hanganyag)
Cikkek
Új terepen próbálkozik a KÖBE
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 12:15
A Közlekedési Biztosító Egyesület tavalyi díjbevétele 20 százalékkal nőtt, eredménye viszont felére esett a fejlesztések miatt. Utas és lakásbiztosítás is köthető lesz.
Cikkek
Rossz hír az easyJetnek, jó hír az utasoknak
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 12:01
Az öldöklő verseny miatt csökkent az átlagos jegyár és az egy utasra jutó bevétel a második számú európai fapadosnál, ráadásul erős nyomást várnak az árakra nyáron is. Eközben a román piacon élre tör a Wizz Air.
Cikkek
Meghalt Gömöri Endre
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 11:39
Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró, a médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Gömöri Endre publicistát, külpolitikai elemzőt, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét a szervezet és a Figyelő hetilap saját halottjának tekinti.
Gömöri Endre a háború után az Új Magyarország című lapnál, Pethő Tibor mellett kezdte újságírói tevékenységét. Első cikkét 23 évesen, a II. világháborút követően írta. Egy 2001-ben, a Magyar Sajtó című lapnak adott interjújában pályája kezdetére így emlékezett vissza: "Nem tanultam sehol a szakmát, spontán módon csöppentem bele. Igaz, már az iskolában is újságírónak készültem, a magyarórán szívesebben írtam dolgozat helyett novellába hajló tudósítást. Aztán a háború után, amikor az angolok leváltották Churchillt, megírtam első cikkemet. (...) Én lepődtem meg a legjobban, amikor néhány hét múlva nyomtatásban láttam viszont".
1946-ban Haraszti Sándor mellett a Szabadság, majd 1948-ban a Szabad Nép külpolitikai rovatvezetője volt. 1949-ben eltávolították a laptól, a Magyar Rádió munkatársa lett és csatlakozott a Nagy Imrét támogató újságírói csoporthoz. A forradalom utolsó napjaiban a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottságának tagjává választják. 1957-ben elbocsátották a rádiótól és évekig nem dolgozhatott. Gömöri Endre az 1960-as években a Magyarország című lap munkatársa lett, 1989-ben a Figyelő rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese.
Nagy Imre újratemetésén az újságíró-társadalom nevében ő helyezheti el a koszorút.
Élete utolsó éveiben rendszeresen publikált a Figyelőben és a Népszabadságban.
Gömöri Endre 1991-ben kapta meg a Pulitzer-emlékdíjat, majd 1997 októberében a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet vehette át Göncz Árpád államfőtől. A "sajtószabadság képviseletéért" 2000-ben Emmanuele Gazzo-díjjal tüntette ki az Európai Újságíró Szövetség. A Hemingway Alapítvány Pethő Sándor-díját 2001-ben kapta meg, majd két évvel később az elsők között vehette át a Prima Primissima elismerést.
MTI
Cikkek
Fagyos lett a hangulat az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 11:18
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánítaná az elfagyott területeket az ellenzék, az agrártárca szerint nem voltak elég előrelátók a gazdák
Cikkek
Váratlanul jó a Deutsche Bank első negyedéve
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:59
Remek eredményeket közölt első negyedévéről a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank. A tőkepiacok tartós fellendülését kihasználva 2,12 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 29,3 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 1,64 milliárd eurónál. Az elemzők csak 1,8 milliárdra számítottak. Főleg a sajátszámlás ügyletek, a befektetésibanki-tevékenység húzta az eredményeket. Ráadásul összesen 252 milliós egyszeri tételek is támogatták az eredményt, a 0,8 százalékos FIAT autógyári részesedés és német szállodaérdekeltségek eladásából.
A nem kamatjellegű bevételek 17,9 százalékkal 7,52 milliárd euróra emelkedtek 6,38 milliárdhoz képest elsősorban az adósságkereskedelemből és az értékpapír-befektetésekből: ezekből a bevétel 28 százalékkal 3,94 milliárd euróra ugrott 3,07 milliárdhoz képest, miközben a nettó jutalékbevétel csak 3,9 százalékkal 2,93 milliárd euróra bővült 2,82 milliárdhoz képest.
A nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet - 25 százalékkal 2,05 milliárd euróra emelkedett 1,64 milliárdhoz képest, ezt nagyrészt a Berliner Bank és a szintén német Norisbank tavalyi megvásárlásából származott ügyfélgyarapodás támogatta, de a kiemelt ügyfelek és a vagyonkezelés részlege, továbbá a csoportszinten több mint tízszeresére, a tavalyi első negyedévi 9 millióhoz képest 98 millióra emelt kockázati tartalékolás rontotta az eredményességet.
A teljes nettó bevétel 19,6 százalékkal 9,58 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 8,01 milliárdhoz képest.
Nem adtak újabb számszerű előrjelzést, korábban 8,4 milliárd eurós adó előtti eredményt jósoltak erre az évre. Az első negyedévi, 3,16 milliárdos adó előtti eredmény 22 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.
MTI
Minden, ami bank
Cikkek
Mégsem halálos beteg, ezért pert fontolgat
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:45
Vad költekezése miatt akar kompenzációt orvosaitól az a férfi, akinek nemrég azt mondták, halálos beteg. Később azonban kiderült: egészséges, de addigra már egy fityingje sem maradt.
Cikkek
A Rába a Scania beszállítója lett
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:18
A Rába Futómű Kft. és a svéd Scania általános beszállítói keretszerződést írtak alá, és a Rába 2007. II. negyedévétől megkezdte a kovácsolt mellső tengelytestek beszállítását - áll a társaság közleményében. A forgalom várható már 2007-ben eléri a 2,5 millió eurós éves értéket.
A tárgyalások a két vállalat között a 2005 végén kezdődtek, amikor az ITD Magyarország a Rábát potenciális beszállítóként ajánlotta a Scania számára, a cég Közép-Kelet-európára irányuló beszállítói bázis erősítését célzó törekvései kapcsán. A Rába mellett szóló végső döntést, és az általános beszállítói keretszerződés aláírását egy átfogó beszállítói minősítő folyamat előzte meg, mely során Rába a gyártási-, folyamat- és a logisztikai auditon is sikeresen megfelelt.
A Scania és a Rába az általános beszállítói megállapodás kiegészítéseként konkrét termékeket is specifikált. Az első termékek kovácsolt mellső tengelytestek, melyeknek 2007 áprilisától megindult a sorozatszállítása és az idei évre várható forgalom eléri majd a 2,5 millió eurós összértéket.
Nem fizet osztalékot a Rába
Elérte csúcsát a Rába? (hanganyag)
Cikkek
10 milliárdos kieséssel számol a Richter
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:14
A Richter a megszorító intézkedések, a gyógyszergazdasági törvény valamint a támogatási rendszer változása miatt az idén mintegy 10 milliárd forint nyereségkieséssel számol
Cikkek
Fogyókúrájával hízott a Bayer
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:08
A német Bayer gyógyszergyár és vegyiművek kedden 2,809 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, megerősítve az április végén kiadott előzetes becslést, majdnem ötször nagyobbat az egy évvel korábbi 600 milliónál, de ebből 2,2 milliárd euró a diagnosztikai üzletág 4,2 milliárd eurós és a H.C. Starck finomvegyészeti részleg 1,2 milliárd eurós, tavalyi eladásából származott.
A belső fejlődésből az idegi eredetű izomsorvadás (szklerózis multiplex) elleni szereket és a fogamzásgátlókat dicsérték, a tavaly megvett, szintén német Schering gyógyszergyár teljesítménye nyomán.
Az üzemi eredmény egyszeri tételek nélkül 16,8 százalékkal 1,375 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 1,177 milliárdhoz képest, főleg a Schering miatt, amely csak tavaly június óta szerepel a csoportmérlegben. Egyszeri tételekkel - főleg a Schering beolvasztásának költségével - együtt az üzemi eredmény 12 százalékkal 1,175 milliárd euróra gyarapodott 1,049 milliárdhoz képest.
A forgalom 22,7 százalékkal 8,335 milliárd euróra gyarapodott 6,791 milliárdhoz képest, a növekedéshez a Schering 1,41 milliárd euróval járult hozzá. Enélkül és valutaárfolyam-változások nélkül a forgalom 7,5 százalékkal nőtt, ezen belül az egészségvédelmi részlegé 7,9 százalékkal, a növényvédőszereké 5,9 százalékkal, a vegyipari részlegé 9,4 százalékkal gyarapodott.
Az egészségvédelmi részleg forgalma 63,9 százalékkal 1,407 milliárd euróra, pénzforgalmi többlete (EBITDA) 103,9 százalékkal 948 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 465 millióhoz képest a Schering hozzájárulása miatt. A növényvédőszereknél az EBITDA 6 százalékkal 584 millió euróra nőtt, a vegyipari részlegben 24,1 százalékkal 409 millió euróra csökkent, a növekvő nyersanyagárak miatt.
A csoportszintű EBITDA átlagosan 27,2 százalékkal 1,99 milliárd euróra gyarapodott 1,564 milliárdhoz képest.
Egész évre a forgalom és az egyszeri tételek nélküli pénzforgalmi többlet több mint 10 százalékos növekedésében bíznak a cégnél.
Az év további részében gyengébb Richter- és Égis-eredményre számítanak
MTI
Cikkek
Enyhe erősödéssel kezdett a forint
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:06
A forint enyhén erősödött a bankközi devizapiacon kedden reggel, az eurót fél tíz körül 245,50/70 forinton jegyezték a hétfő délutáni 245,90/246,00 forint után.
A dollár jegyzése reggel 180/50/60 forinton állt, a hétfő délutánival megegyezően.
A kereskedők a forint piacán kedden is alacsony forgalomra és szűk sávban mozgó árfolyamra számítanak. Kivárás valószínű a nemzetközi piacokon is az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai és az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése előtt. A piaci várakozások változatlan 5,25 százalékos amerikai és 3,75 százalékos euróövezeti kamatra számítanak.
Nem számítanak a forint mozgolódására
Pozitívan nyilatkozott az IMF Magyarországról
MTI
Cikkek
Rendben megkezdődtek a matematika érettségik
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:05
Rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségik a középiskolákban kedden reggel nyolc órakor, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés az illetékes vizsgaközpontokhoz - közölte az oktatási tárca az MTI-vel kedden délelőtt. A szaktárca tájékoztatása szerint középszinten 92.718-an, emelt szinten 4.200-an tesznek vizsgát.
Középszinten a feladatok első részére 45 perc, második részére 135 perc áll rendelkezésre, míg emelt szinten a két feladatrész megoldására 240 percet fordíthatnak a diákok.
Matematikából az írásbeli vizsgán függvénytáblázat és olyan zsebszámológép használható, amely szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas. A függvénytáblázatról és a számológépről a vizsgázónak kell gondoskodnia.
Magyar érettségi: sima ügy
MTI
Cikkek
Füstölni az erkélyen sem szabad?
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 09:25
Finnországban utasításokat adtak ki arra vonatkozóan, hogy miként kell ellenőrzés alatt tartani, illetve csökkenteni az erkélyen történő dohányzás ártalmait. Az utasítások a helyi egészségügyi hatóságok, illetve a lakóházak fenntartóinak felelősségét és teendőit tartalmazzák.
Tegyük fel, hogy egy láncdohányos folyton rágyújt az erkélyén, s a cigarettafüst zavarja a szomszédokat. Ez esetben az egészségügyi biztos közbeléphet, s kötelezheti az erkélyen füstölgőt arra, hogy fogja vissza magát, illetve a cigarettázást. Ha nem sikerül megegyezni az ellenérdekelt feleknek, akkor a panaszos az egészségügyi ellenőrhöz fordulhat beadvánnyal.
Idén június elsejétől Finnországban betiltják a vendéglői dohányzást. (Kétéves haladékot kapnak azok a helyek, ahol dohányzó fülkéket rendeznek be.) A tilalom várhatóan újabb bonyodalmakhoz vezet. A vendéglősök ugyanis feltehetőleg kiküldik majd a ház elé a rágyújtani kívánó kuncsaftokat. S aki két fogás vagy két pohár ital között kiszalad néhány slukkra, az a földszinten fújt füstjével épp úgy zavaró lehet a lakók számára, mint az erkélyen cigiző.
Hollandiába járnak cigizni a belgák
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Egy év alatt nőtt az ipari termelés, márciusban csökkent
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 09:21
Az ipari termelés 2007 márciusában az előzetes, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint 0,6 százalékkal csökkent az előző havi, és - munkanaptényezővel korrigálva - 6,7 százalékkal emelkedett a 2006. márciusi szinthez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Kiigazítatlan számok alapján az ipari termelés a tavaly márciusit 4,2 százalékkal haladta meg.
A vártnál kedvezőbben alakult az ipari termelés (hanganyag)
MTI
Cikkek
Hollandiába járnak cigizni a belgák
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 09:00
Belgiumban ez év elejétől a vendéglátóipari egységekben is tilos a dohányzás. Az intézkedés bevezetése óta kimutathatóan csökkent a vendéglők forgalma.
A januárban életbe lépett dohányzási tilalom főként a Hollandiához közel eső belga területeken éreztette negatív hatását. Itt ugyanis a cigarettázásról lemondani nem tudók inkább a határon túli vendéglőket választják. A határmenti belga éttermek, pubok, kávézók forgalma jelentősen, 25 százalékkal visszaesett az év első három hónapjában.
Arról nincsenek tájékoztató adatok, hogy a nemdohányzók mennyivel érzik jobban magukat a kiürült, füstmentes belga vendéglőkben.
Kamrába zárnák a dohányosokat
Minden tizedik dohányos titokban csinálja
Európára kiakasztanák a Dohányozni tilos-táblát
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Elhúzódhat a döntés a roaming díjakról
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:57
Elképzelhető, hogy a nyáron is drágán fogunk telefonálni külföldön, mivel a képviselők és az európai kormányok egyelőre sehogy sem tudnak megállapodni a mobiltelefonálás árcsökkentésének részleteiben.
Jövő hétre tervezték a parlamenti szavazást, de mostanra szétfoszlott a remény a megegyezésre. A voksolást elhalasztották, és nem látszik valószínűnek, hogy a nyári vakáció megkezdése előtt sor kerülhet rá.
Egy kompromisszumos javaslat szerint a nemzetközi hívás idegen hálózaton maximum 45 eurocentbe kerülhetne, s 20 cent lenne a hívásfogadás díja. Az EU-tagállamokat képviselő német kormány 60 centes és 30 centes díjakat javasolt. Jelenleg egy euró az átlagos tarifa a külföldön kezdeményezett mobilhívásért.
A képviselők azt támogatják, hogy az új tarifák mindenkire vonatkozzanak. A kormányok szerint viszont a roamingrendszert csak azok használhassák, akik előbb regisztrálnak. A parlament kompromisszumos javaslata szerint a fogyasztók az első három hónapban regisztráljanak annak érdekében, hogy az új tarifák legyenek érvényesek számukra.
A tervek szerint a parlament a május 21-én kezdődő héten szavaz a javaslatról, s két-három hét áll rendelkezésre a végső egyezmény megfogalmazásához. A tagállamok a június 7-i találkozójukon bólinthatnának rá, s úgy a szabályozás júliusban életbe léphetne. Ha a felek bármilyen változást szeretnének, akkor a menetrend nemigen tartható. Egyes vélemények szerint az Európai Parlament és a Bizottság olyan alacsony tarifákat határozna meg, hogy a szolgáltatók kénytelenek lesznek a belföldi hívások díját megemelni.
Olcsóbb lesz az uniós mobilhívás (hanganyag)
Már nyáron egységes lesz a fogyasztói roaming tarifa
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Várakozások alatt az Richter profitja
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:54
A Richter Gedeon Nyrt. az év első három hónapjában nem konszolidáltan 41,087 milliárd forint árbevételt ért el, ami hat százalékkal kevesebb az előző év első negyedévénél, míg az adózott nyereség 48,8 százalékkal 7,188 milliárd forintra esett vissza - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti gyorsjelentésben kedden.
A profit jelentősen elmarad a portfolio.hu internetes újság által készített 7,898 milliárd forintos elemzői konszenzustól.
A profit csökkenését részben a 618 millió forint pénzügyi veszteség okozta, szemben a bázisidőszak 3,769 milliárd forintos pénzügyi nyereségével. Ezen belül a forint erősödése miatt a társaság 2,128 milliárd forint átértékelési veszteséget könyvelt el.
Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 386 forint volt, szemben az előző év első három havi 753 forinttal.
Konszolidáltan a társaság árbevétele 3,4 százalékkal 51,017 milliárd forintra csökkent. A konszolidált adózott profit 8,386 milliárd forint volt, 43,9 százalékkal kevesebb a bázisnál.¸
Újabb történelmi csúcson zárt a BUX
MTI
Cikkek
Gyógyszergyártók húzhatják lefelé a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:41
A gyógyszergyártók várható esése miatt gyengüléssel nyithat a BUX kedden. Dobár Péter, a CIB Bank elemzője szerint várhatóan mindkét gyógyszer részvény árfolyama esni fog a közzétett gyorsjelentések hatására, és emiatt a BUX is a negatív tartományban nyithat. A nemzetközi tőkepiaci környezetben ugyanakkor nincs változás, továbbra is optimisták a részvénypiacok.
A Richter árbevétele és üzemi eredménye a vártnak megfelelően alakult 2007 első negyedévében, a nettó eredmény viszont jelentősen elmaradt az elemzői konszenzustól. Az Egis árbevétele inkább pozitív meglepetésként értékelhető, viszont az üzemi és az adózott eredmény kissé alacsonyabb a piac által vártnál - fejtette ki a szakértő. Hozzátette, hogy a két gyógyszer papír árfolyamát napközben befolyásolhatják a menedzsment értékelései. A Richter délelőtt, az Egis délután tart tájékoztatót.
Az elemző várakozása szerint az OTP "külön történet" lehet kedden is. A papír 10 ezer forint fölött zárt hétfőn, és ha ezen a szinten marad, úgy további, akár jelentős emelkedés is elképzelhető az árfolyamában. Visszaeshet viszont a Magyar Telekom árfolyama, ami az előző napon a zárás előtti percekben emelkedett számottevően.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Havi részletekben kapják meg a 13. havi bért
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:39
Az Országgyűlés elfogadta a közszolgálatban dolgozók tizenharmadik havi illetménye kifizetésének rendjével összefüggő törvénymódosítást hétfőn, ám a bírák jogállásáról szóló törvény érintett passzusait - melyek módosítása minősített többséget igényel - a Ház elutasította.
Az Országgyűlés 183 igen, 135 nem szavazattal - tartózkodás nélkül - fogadta el a módosítás egyszerű többséget igénylő részeit. A javaslat azon passzusai azonban, amelyek a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt módosítanák, nem kapták meg a szükséges kétharmados támogatást.
A benyújtott módosítás szerint a közszolgálatban dolgozók 2007. július 1-től a tárgyévben járó 13. havi illetményüket év közben, havi részletekben kapják meg. 2009-től a 13. havi illetmény kifizetésére a tárgyév decemberében kerül sor. A kormány a javaslatot az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság közötti megállapodás alapján nyújtotta be.
Kétszer nagyobb fizetésemelés fizikai dolgozóknak
MTI
Cikkek
Fidesz: jövőre tovább nehezednek az életkörülmények
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:32
A kormánynak nincs reális képe arról, hogy milyen körülmények között élnek az emberek – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az Echo Televízió Tabuk nélkül című műsorában. A politikus közölte: pártjának van olyan gazdasági gyorsprogramja, amellyel már néhány hónapon belül mutatkoznának a stabilizáció jelei - írja a Magyar Hírlap
Cikkek
Allianz: 82 százalékkal nőtt a profit
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:39
A német Allianz, forgalma alapján a legnagyobb európai biztosító, kedden 3,24 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 82 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 1,78 milliárdnál. Az elemzők átlagosan 2,39 milliárd euróra számítottak, mielőtt a cég a múlt héten szerdán előzetesen 3,2 milliárd eurót közölt.
Az eredményt 2 milliárd eurónyi tőkenyereség növelte értékpapír-befektetésekből és részesedések eladásából a BMW autógyárból és a KarstadtQuelle áruházláncból. Ezt a francia AGF leányvállalat kisebbségének megszerzésére költik.
Februárban az Allianz közel 97 százalékra növelte részesedését 47,4 százalékról a ROSNO-ban, a nagyságra negyedik orosz biztosítóban.
Az üzemi eredmény 7,1 százalékkal 2,87 milliárd euróra emelkedett 2,68 milliárdhoz képest, a kedden kiadott végleges beszámoló szerint. Az eredmény megfelelt a vállalati előrejelzésnek, miután a nagy januári szélvihar kártérítése 340 millió eurós kiadást okozott, főleg Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában. Ezért a kár- és balesetbiztosítási üzletág üzemi eredménye 119 millió euróval csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A bevétel 1,15 százalékkal 29,3 milliárd euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 29,64 milliárdhoz képest.
Kötögető férfiak: a nők kevésbé előrelátóak
Szárnyal az Allianz
MTI
Cikkek
Nem számítanak a forint mozgolódására
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:33
Kedden várhatóan szűk sávban marad a forint, a hétfőihez hasonló csekély további javulás lehetséges, mert felújult a piaci találgatás a hivatalos árfolyamsáv esetleges megszüntetéséről annak nyomán, hogy az IMF hétfőn éppen ezt tanácsolta, írta a Dow Jones hírügynökség kedd reggel.
A Bank Austria szerint az árfolyamsáv eltörlésének több értelme lenne akkor, amikor a költségvetési konszolidáció majd már jobban előre halad, és hihető eurócsatlakozási menetrenddel lehet előhozakodni. E pénzintézet elemzői erre legkorábban ez év végén látnak lehetőséget.
A legtöbb elemző kamatcsökkentésre számít a Magyar Nemzeti Banktól a következő tizenkét hónapon belül, de nincs egyetértés az elemzők között arra nézvést, hogy a központi bank mikor kezdi meg az enyhítést. Amíg nem világosabb e kilátás, a forint szerény forgalomban lényegében stabil maradhat.
A forint kedd reggel 2,29 százalékkal erősebb volt az euróval szemben a londoni bankközi piacon, mint az év végén. Hétfő reggel 2,04 százalékkal erősebb, péntek reggel 2,06 százalékkal erősebb, csütörtök reggel 1,76 százalékkal erősebb, szerda reggel 1,33 százalékkal erősebb, múlt kedd reggel 1,58 százalékkal erősebb volt az év véginél.
A londoni bankközi piacon a forint kedd reggel 245,66-96/euró volt, 0,01 százalékkal jobb a kora hajnalinál, 2,29 százalékkal erősebb az év véginél. Hétfő este 245,90/euró volt vételi oldalon, hétfő reggel 246,30-90/euró, péntek este 246,33/euró volt vételi oldalon, péntek reggel 246,26-56/euró, csütörtök este 246,62/euró, csütörtök reggel 247,00-30/euró, szerda este 247,29/euró, szerda reggel 248,09-32/euró, múlt kedd este 248,04-45/euró, múlt kedd reggel 247,46-69/euró. Tavaly október elején 275/euró közelében járt, 8,65 százalékkal gyengébben a 2005 véginél.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Ismét nyílt napok a Magyar Nemzeti Bankban
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:31
A Magyar Nemzeti Bank újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt május 19-én és 20-án reggel 10 és délután 5 óra között. Az érdeklődők nemcsak az interaktív Látogatóközpontot tekinthetik meg, hanem körbejárhatják Budapest egyik legszebb épületét is - tájékoztatta a jegybank az MTI-t.
Az MNB-ben tett látogatás ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges. Az esemény az elmúlt évek tapasztalatai alapján Budapest egyik legjelentősebb, legérdekesebb szabadidős programja.
A mostani hétvége érdekessége lesz, hogy a látogatók nemcsak végigsétálhatnak az épület különleges szépségű folyosóin, de bepillanthatnak Simor András jegybankelnök szobájába, sőt a Nagytanácsterembe is, ahol a legnagyobb titoktartás közepette döntenek a jegybanki alapkamatról.
A nyílt nap újdonsága az is, hogy a látogatók megismerkedhetnek az elemző területek tevékenységével, így megtudhatják, mit gondolnak a szakértők az inflációról, milyen biztonsági elemek vannak a forintbankjegyeken, vagy mire érdemes használni a bankkártyákat. Az MNB gondol a legkisebbekre is, nekik gyereksarkot rendez be, ahol a kicsik játékos formában ismerkedhetnek meg a pénz világával.
Fel tud váltani egy egymillióst?
MTI
Cikkek
Páratlan fényességű szupernóvát figyeltek meg
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:13
Hatalmas csillag robbanását figyelték meg az ősszel amerikai csillagászok, a szupernóvának minden korábbinál nagyobb volt a fényessége - közölte a NASA
Cikkek
Csökkent az olaj ára
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:12
Csökkent a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban. Ezzel már a hatodik egymást követő napon gyengült az energiahordozó ára részben azokra az előrejelzésekre, hogy az amerikai olajfinomítók termelése rövidesen föllendül, korábbi leállások és karbantartások után.
Hétfőn segített az a szaúd-arábiai bejelentés is, hogy júniusi szállításaik árát európai vevőiknek hordónként 20-70 centtel, amerikai vevőiknek 1,40-1,65 dollárral csökkentik. Az ázsiai piacokra 25-55 centtel emelik az árakat.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent júniusi lejárata 64,44 dolláron fejezte be a napot 87 cent csökkenéssel.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júniusi jegyzése 46 centtel 61,47 dollárra hanyatlott.
Közben a szakértők arra számítanak, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, 12 hét csökkenés után először bővült a benzintartalék és emelkedett a feldolgozott olajtermék-tartalék is.
Csökkent az olajár
MTI
Cikkek
Világbank: Wolfowitz megsértette a bank szabályait
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:03
A Világbank etikai bizottsága szerint a pénzintézet elnöke, Paul Wolfowitz megsértette a bank szabályait, amikor közbenjárt barátnője fizetésének emelése érdekében
Cikkek
Rekord szinten az ukrán devizatartalék
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:01
Ukrajna bruttó devizatartaléka április végén rekord szinten, 23,48 milliárd dolláron állt, meghaladva a március végi 22,971 milliárd dolláros szintet. Az ukrán jegybank hétfőn azt közölte, hogy az idei év első négy hónapjában 1,33 milliárd dollárt vásárolt a bankközi devizapiacon. A devizatartalék 2006 végén 22,26 milliárd dollár volt, ami 2,861 milliárd dollárral múlta felül a 2005 végit.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Egis: 71 százalékkal csökkenő nyereség
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 06:57
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdődött üzleti évének első hat hónapjában konszolidáltan 2,892 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 71,2 százalékkal alacsonyabb az előző üzleti év első féléves adatánál - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben kedden.
Az anyavállalat hathavi adózott nyeresége 2,823 milliárd forint volt, 69,8 százalékkal alacsonyabb a bázisnál.
Az üzleti év második negyedévében, január-március között a gyógyszergyár profitja nem konszolidáltan 1,559 milliárd forintot tett ki, ami a bázishoz képest 45,7 százalékos csökkenés, és alacsonyabb a portfolio.hu által készített 1,79 milliárd forintos elemzői konszenzusnál.
Az Egis-csoport árbevétele hat hónap alatt 3,7 százalékkal nőtt, 56,843 milliárd forintot ért el. Az anyavállalat értékesítése 5,4 százalékkal 45,126 milliárd forintra bővült.
Az egy részvényre jutó eredmény a nem konszolidált adatok alapján 363 forint, szemben az egy évvel korábbi 1.200 forinttal. A konszolidált egy részvényre jutó eredmény 371 forint, szemben a bázisidőszak 1.289 forintos eredményével.
Várakozások alatt az Richter profitja
MTI
Cikkek
Felszámolási eljárás az Il Ferróval szemben?
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 06:48
Az autók matricázását végző V. Detti Kft. felszámolási eljárást indít az autós reklámozással foglalkozó Il Ferro Kft.-vel szemben
Friss
Nemzetközi
Nagy Márton sürgeti a csatlakozást
A nemzetgazdasági miniszter fogadta montenegrói partnerét.
körülbelül 1 órája
Közérdekű
Ötvenkettedszer is Tisztelt Ász!
Újra megrendezték a Tisztelt Ász! társasági tenisztornát.
2 órája
Vállalat
Vérszegénynek ígérkezik a párizsi Airshow vásár, de nem az Airbus számára
Az Airbus szaúdi megrendelést zsebelt be.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
-
Elkótyavetyéli a város az Ifiház épületét?
14:51
-
Frontális ütközés miatt lezárták az M3-ast
12:10
-
Elindul az egri óvodák átfogó fejlesztése – csaknem 800 gyermeket szolgáló beruházássorozat kezdődhet
10:39
-
Távolról egy Ifiház... mégis a szemünk előtt
07:45
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
top 24
-
Mit művelt a forinttal a legújabb háború? Tessék, nézze!
2025. június 16. 07:26
-
Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő
2025. június 16. 11:58
-
Új taktikát alkalmazott Irán? Vészjósló fenyegetés érkezett Izraelből
2025. június 16. 10:21
-
Van egy nagyon szűk keresztmetszete az Irán elleni izraeli csapásoknak
2025. június 16. 05:43
-
Keményen szembeszállt Trumppal, a demokraták sztárja lett
2025. június 16. 09:36
