A nyíltvégű alapok a közép-kelet-európai, a nemzetközi fejlődő piaci és az infrastrukturális részvények, valamint – Magyarországon elsőként – az újonnan tőzsdére lépő vállalatok papírjainak árfolyamerősödéséből, illetve a jelentős növekedés előtt álló társaságok értékpapírjainak hozamából kínálnak részesedést a befektetőknek. Az abszolút hozam elérését célzó alap kihasználja mind a negatív, mind a pozitív tőkepiaci helyzetből adódó lehetőségeket. A Generali Alapkezelő új befektetési alapjai június 30-ig jegyezhetők.
A Generali Alapkezelő az új alapok befektetési politikáját a jelenlegi, globális szinten is változékony befektetési környezethez igazította. A Generali IPO Részvényalap – a hazai piacon elsőként – olyan vállalatok részvényeinek hozamából kínál részesedést, amelyek először jelennek meg tőzsdén és ily módon vonnak be forrásokat, vagy tőzsdei jelenlétük csupán néhány évre tekint vissza. A Generali IPO Részvényalap esetében az alapkezelő nem korlátozza a befektetési célpontok körét, sem földrajzi, sem iparági szempontból, a portfólió kialakításánál azonban törekszik majd az egyes eszközök erős diverzifikációjára.
„Az elmúlt négy-öt évben számos részvénykibocsátás volt a környező országok tőzsdéin, s az újonnan bevezetett papírok teljesítménye az első egy-két évben jelentősen meghaladta a tőzsdeindexek alakulását, ami jól mutatja, hogy negatív piaci környezetben is érdemes ígéretes növekedési potenciállal rendelkező cégekbe fektetni. Példaként említhetem a VISA, illetve a New World Resources cseh bányavállalat idén tavasszal lebonyolított kibocsátásait: előbbi március közepén, 44 dolláros árfolyamon kibocsátott papírjai május közepén már 80 dollárt értek, míg a cseh társaság május elején 445 korona áron értékesített részvényei május végén már 535 koronáért cseréltek gazdát.” – emelte ki Schuszter Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Szintén a megváltozott befektetési környezethez illeszkedik a Generali Alapkezelő abszolút hozam elérésére irányuló stratégiával rendelkező alapja, amely esetében az alapkezelő a részvénypiaci befektetések mellett, deviza-, illetve árupiaci invesztíciókat is végrehajthat, és saját tőkéje kétszereséig tőkeáttételes pozíciókat is felvehet. A Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap azon vállalatok részvényeit célozza meg, amelyek jelentősen felülteljesíthetik a globális részvénypiacok éves hozamát. Alapvető célpontok a fundamentálisan alulértékelt vállalatok, a felvásárlás vagy összeolvadás előtt álló társaságok részvényei, valamint a hosszú távú trendjüktől piaci fejlemények miatt eltérő árazású vállalatok.
A közép-kelet-európai országok infrastrukturális fejlődéséből profitáló vállalatok – az ingatlan-, az út- és közmű-, valamint a közlekedésfejlesztésben résztvevő társaságok – papírjait célozza meg a Generali Infrastrukturális Részvényalap, amelynek portfoliójában a részvényhányad a 95%-ot is elérheti.
„A térség infrastrukturális fejlődésének dinamikája lényegesen meghaladja a fejlett országokét. Az infrastruktúra fejlesztésében érdekelt vállalatok tőzsdei árának hosszú távon közelednie kell az általuk létrehozott beruházások értékéhez, vagyis az egy részvényre jutó nettó eszközértékhez” - mutatott rá a Generali Infrastrukturális Részvényalap bevezetése kapcsán Pillár Zsolt, az alapkezelő igazgatósági tagja.
Elsősorban Latin-Amerika, Afrika, valamint a Közel- és Távol-Kelet fejlődő részvénypiacain helyezi el tőkéjét a Generali Fejlődő Piaci Részvényalap, amely azonban nem egyedi részvényekbe fekteti saját tőkéjét, hanem az egyes országok tőzsdei teljesítményét reprezentáló befektetési alapokkal tölti fel a portfolióját. A Generali Alapkezelő a földrajzi diverzifikáció, továbbá az alap portfoliójában a részvények és kötvények kitettségének változtatása révén törekszik a pozitív eredmény elérésére.
A 2001-ben elindított Generali Gold zártkörű befektetési alapját az alapkezelő nyilvános alappá alakítja, s a jövőben Generali Gold Közép-kelet-európai Részvényalap néven forgalmazza majd. Az alap portfoliójában magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét követő, és hosszú távon jellemzően magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. A Generali Gold Közép-kelet-európai Részvényalap befektetési célpontja a tágabban értelmezett közép-, kelet- és dél-európai régió, portfoliójában a magyar részvények mellett döntően cseh és lengyel részvényeket vásárol majd.
Három ilyen fogás ritkán jön egyszerre
Biztosítás, befektetés, hitel: 3 az 1-ben
Újabb vonzó befektetési lehetőség a Generalitól