Hírek
Cikkek
Tervező mérnököket keres a Peugeot Citroen
Privátbankár.hu | 2006. május 25. 08:14
A PSA Peugeot Citroen megkezdte új dolgozók toborzását a cég második szlovákiai gyártó központja számára, a tervek szerint 2010-től további 1800 főt alkalmaznak. A vállalat elsősorban tervező mérnököket keres.
A nagyszombati (Trnava) Peugeot Citroen összeszerelő üzemben jelenleg 2000-en dolgoznak, további 1900 dolgozó felvételét tervezik, miután júniusban megkezdik a termelés fokozatos növelését, az új dolgozók augusztus végétől állnak munkába két hetes
turnusokban. A gyár dolgozóinak szám az év végére eléri a 4300 főt.
A gyár várhatóan 2008-ban éri el teljes kapacitását, az idén a tervek szerint 60 ezer gépkocsit szerelnek össze, 2007-ben 240 ezret. Az autók nagyobb részét exportálják, elsősorban Ausztriába, Olaszországba és Szlovéniába.
A Peugeot Citroen eredetileg 700 millió eurós beruházást tervezett a nagyszombati gyárban, de tavaly decemberben úgy döntöttek, hogy még egy összeszerelő üzemet építenek. Itt egy új modellt fognak gyártani, évente 150 ezer darabot, az új modell
várhatóan 2010-ben jelenik meg a csoport kínálatában. Az új gyár 350 millió euróba kerül, s 1800 embernek ad munkát.
Legfrissebb állások
Cikkek
Angol helyett franciát kellene tanulni?
Privátbankár.hu | 2006. május 25. 08:09
Az Európai Unió három központjának, "fővárosának" vezetői, azaz Brüsszel, Luxembourg és Strasbourg polgármesterei tegnap ünnepélyes nyilatkozatot írtak alá, kötelezettséget vállalva a francia nyelv uniós "hadállásainak" erősítésére, a francia használatának előmozdítására.
Az európai uniós intézményekben három munkanyelv van, az angol, a francia és a német, de a gyakorlatban egyre inkább egyeduralkodóvá válik az angol. Ezt a folyamatot szeretné
megfordítani, de legalábbis leállítani a három polgármester, akik Brüsszel egyik jelképnek számító pontján, az Atomiumban írták alá nyilatkozatukat.
A belga főváros első embere, Freddy Thielemans szerint a francia nyelv használatáért vívott küzdelem nincs eleve kudarcra ítélve, egyszerűen csak folytatni kell a harcot, fenn kell tartani a nyomást.
Luxembourg polgármestere, Paul Helminger azt hangsúlyozta, hogy a három városban dolgozó mintegy 40 ezer EU-tisztségviselő francia környezetben él (Strasbourg francia város, de Brüsszelt is 90 százalékban franciául beszélők lakják, s Luxembourgban szintén
ezt a nyelvet hallani a leggyakrabban az utcákon, a boltokban) - azaz nem megoldhatatlan a tisztségviselők franciatudásának javítása.
Fabienne Keller strasbourgi polgármester pedig arra emlékeztetett, hogy például az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatainak többsége francia nyelven készül, s mindent meg kell tenni e gyakorlat megőrzéséért.
A három polgármester közös sajtóértekezletén mindenesetre nem derült ki, hogy konkrétan mit fognak tenni a cél elérése érdekében. Mindössze arról volt szó, hogy az uniós illetékesekkel franciául fognak tárgyalni, s hogy közös kulturális rendezvényeket szerveznek, valamint cserelátogatásokat közalkalmazottak, tanulók számára.
Mik a pályakezdők legnagyobb hiányosságai? (hanganyag)
Cikkek
Felejtsék el a dollárt!
Privátbankár.hu | 2006. május 25. 07:48
Az orosz alsóház tegnap első olvasatban elfogadott két olyan törvénytervezetet, amelyek pénzbírsággal fenyegetik azokat a politikusokat, hivatalnokokat, kereskedőket és újságírókat, akik külföldi pénzben adják meg a rubelben is meghatározható összegeket.
A duma ellenszavazat nélkül adta előzetes áldását a hazafias módosításra, amely megtiltja a minisztereknek, hogy dollárban fejezzék ki a költségvetési kiutalásokat, belföldi árakat és más pénzügyi adatokat.
Valamivel több vitát kavart a másik tervezet, amely a rubel fogalmának használatát írja elő minden rendű és rangú hivatalnoknak, továbbá a kereskedőknek és az újságíróknak is. Pavel Krasenyinnikov, a jogalkotási bizottság elnöke kifogásolta, hogy a médiát is
büntessék a devizában való kalkulálásért, kiváltképpen külgazdasági
kérdések boncolgatása esetén.
Az oroszokat az 1990-es évek hiperinflációs pénzügyi válságai késztették arra, hogy dollárban gondolkodjanak. Bár az elmúlt évek olajkonjunktúrája stabilizálta, sőt túlértékelte a rubelt, egyes üzletekben és vendéglátóhelyekben még mindig "egyezményes
egységekben" tüntetik fel az árakat. Ennek a törvény hatályba lépése
véget fog vetni.
A tervezet szerzői rámutattak, hogy ezzel a fogyasztók jól járnak, mert a kereskedők gyakran önkényesen határozzák meg az egyezményes egységet. Ez jobbára a dollár és az
euró árfolyama közé esik, vagyis 30 rubel körül alakul.
A dumaképviselők előzőleg második olvasatban jóváhagytak egy olyan törvénytervezetet is, amely előírja a rubel jelképének megalkotását, amit a központi bankra bíz. Ez a kezdeményezés általános helyeslésre talált, s egyes tömegtájékoztató eszközök megpályáztatták olvasóikat. A számos izgalmas ötlet között volt a bohókás sarló-kalapács is.
Váratlan esélyt kaptak a magyar borok Oroszországban (hanganyag)
Bor, gyógyszer, tégla - magyarok Oroszországban(hanganyag)
Cikkek
Casco biztosítás: akár 180 ezer forintos különbség
Privátbankár.hu | 2006. május 25. 07:38
Casco biztosítással csak minden ötödik kocsi rendelkezik, a szolgáltatások alig, a díjak annál inkább különböznek egymástól
Cikkek
Az ügyészség a Népszabadság forrásaira is kíváncsi
Privátbankár.hu | 2006. május 25. 07:20
A Népszabadság tudomása szerint valójában nemzetközi újságíró-igazolványokkal kereskedett a Fidesz-frakciónak az a sajtómunkatársa, akit kedden vettek őrizetbe befolyással üzérkedés nemzetközi kapcsolatban bűntette miatt.
A lap úgy tudja, az ilyen igazolványok megkönnyítették az amerikai vízum beszerzését. "Egyes hírekre" hivatkozva az írás azt is valószínűsíti, hogy az így vízumhoz jutott fiatalok többsége prostitúcióból próbált megélni az Egyesült Államokban.
A Népszabadság megírja: a K. Krisztiánként megnevezett sajtómunkatárs igazolása alapján a Sajtószakszervezet állította ki az igazolványokat. A szervezet irodájából szerdán dokumentumokat vitt el a rendőrség.
A lap tudomása szerint a magyar vádhatóság az iránt is érdeklődik, milyen forrásból szerezte a Népszabadság azt a szerdán közölt információt, hogy az FBI jelzése alapján kezdtek vizsgálódni a magyar szervek a Fidesz frakció sajtósának ügyében.
Cikkek
Gyurcsány otthagyja a Parlamentet
Privátbankár.hu | 2006. május 25. 07:16
A miniszterelnök és hivatala is elhagyja az Országházat. A minisztériumok irodaházakba költöznek, eddigi ingatlanjaikat értékesíti az állam.
Cikkek
Nem vagyunk versenyben a Daihatsu gyárért
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 17:23
A Cseh Köztársaság, Szlovákia és Szlovénia is rajta van, Lengyelország és
Törökország társaságában, azon az országlistán, amelyet a japán
Daihatsu autógyár készített lehetséges jövőbeni beruházási
helyszíneiről. A Mlada fronta Dnes cseh napilap szerint az értesülés a
Daihatsu törökországi igazgatójáról származik, melyet az ottani
Zaman című lap idézett. Az illetékes szerint azonban a tárgyalások
valamennyi említett országgal folynak és egyelőre az említett
államok egyforma eséllyel rendelkeznek a beruházás elnyeréséhez, bár
talán éppen Törökország van árnyalatnyival jobb helyzetben. Könnyű
haszonjárműveket, illetve rendkívül gazdaságok kisautókat gyártana
az új üzem a kelet-európai és az indiai piacra. Korábban - több mint két éve - lehetséges Daihatsu beruházási
helyszínként Magyarország neve is felmerült, akkor Csehország
nevével együtt - emlékeztet a cseh lap.
Nem akar idejönni a Nissan
Cikkek
Plafont emelt a Moody's
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 17:00
Több tucatnyi ország, köztük Magyarország adóskockázati besorolási plafonját emelte a szuverén adósi osztályzat fölé a Moody's Investors Service. A hitelminősítő ezzel a szuverén és a kereskedelmi adósság-kibocsátók kapcsolatának lazulását jelzi. Az eddigi gyakorlat szerint a cégadósok besorolásának hagyományosan az adott ország szuverén adósi osztályzata szab határt. A döntés nem érinti Magyarország - negatív kilátású - adósi besorolását. A Magyarországra megállapított új hosszú távú besorolási plafon három fokozattal haladja meg a hosszú lejáratú szuverén magyar adósságra a Moody's listáján jelenleg érvényes besorolást.
Cikkek
Bekeményít a VPOP
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 16:41
Magyarország és az Európai Unió gazdaságának védelme érdekében a Vám- és
Pénzügyőrség fokozottan ellenőrzi a jövedéki termékek behozatalát a
közösségen kívüli országokból - közölte a VPOP. "Az intézkedés egyik célja, hogy a csempészet visszaszorítása
révén a normál utazási forgalom zavartalanul használhassa az
átkelőhelyeket" - mutattak rá. Nyomul a korrupció ellen a Vám- és Pénzügyőrség
Cikkek
Lebukott a spanyolországi mosoda
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 16:17
Nemzetközi kábítószer-hálózat 21 tagját tartóztatta le a spanyol rendőrség. A bűnszövetkezet a az első adatok szerint 338 millió eurót mosott tisztára Spanyolországban.
A főleg kolumbiaiakból és spanyolokból álló hálózat 2001 óta foglalkozik drogkereskedelemből származó pénz legalizálásával. A pénzmosás nem létező szervezetek nevére nyitott bankszámlák segítségével történt. Jelentős összegeket utaltak át Kínában, az Egyesült Államokban, Dél Koreában, Németországban, több latin-amerikai államban működő részvénytársaságoknak, illetve Hongkongba és a Virgin Szigetekre.A pénzátutalások fedezésére a hálózat külföldi termékek, többnyire számítógépes felszerelések vásárlását igazoló hamis számlákat használt. Az illegális ügyletekből származó pénzből németországi használt luxusautókat vásároltak, és azokat Spanyolországba importálták, majd ott eladták. Az így megszerzett tőkéből előkelő bordélyházat vásároltak és működtettek. Egy raktárhelyiséget is vásároltak a Németországból importált autók tárolására.euractiv.hu
Cikkek
Kampánypénzek: adósságba verték magukat a pártok
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 16:15
Az MSZP 200 milliós veszteséggel zárta a tavalyi évet, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF hitelt vett fel. A KDNP kampányát a Fidesz fizette
Cikkek
Érdemes a japán számok mögé nézni!
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 15:44
Háromszorosára nőtt a vezető japán pénzintézetek eredménye a márciussal zárult
pénzügyi évben: a hat legnagyobb pénzügyi csoport együttes
konszolidált adózott profitja meghaladta a 3,1 billió jent is, a
japán "banki buborék" 80-as évek végi kipukkanása óta a legnagyobb
lett.A japán sajtó ugyanakkor indokokkal is szolgál a
veszélyesnek is tekinthető fejleményre: számos egyszeri, rendkívüli
fejleménynek is betudható a hatalmas nyereség, így annak, hogy
részvényeladásaik is rekordot értek el, márpedig ezen részvények
értéke jelentősen emelkedett a beszámolási időszakban. A tisztán
banki tevékenység eredményét jobban tükröző üzemi eredménye a hat
banki csoportnak egészében csökkent - 2 százalékkal - tavaly a
megelőző évhez képest. Japánon kívül erősített a Honda
Cikkek
Megint beszóltak Londonból
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 15:25
Az eddigi számok alapján valószínűtlen az idei magyar költségvetési cél tarthatósága, és az is, hogy Magyarország időben teljesíteni tudja a maastrichti
feltételeket a 2010-es eurócsatlakozáshoz, áll a londoni Economist
Intelligence Unit (EIU) havi országjelentésében, amely az idei deficitet a cél több mint másfélszeresére jósolja. A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző és elemző házának Magyarország-jelentése szerint bár jó esély van arra, hogy a kormány rövid távú intézkedéseket tesz a deficit csökkentésére az év második felében, de az eddigi jelzésekben szereplő, 300-350 milliárd forintos
kiigazítást is nehéz lesz elérni, és egyébként sem biztos, hogy ez
elég lenne az éves deficitcél teljesítéséhez. A jelentés szerint a londoni elemző ház az idén, ESA-95-ös szabvánnyal számolva, 8 százalékos GDP-arányos államháztartási
hiányt vár, és azt jósolja, hogy a deficit 2007-ben is 5 százalék
felett lesz.Az EIU szerdai országjelentése szerint 2007-től szélesebb körű,
a deficitet "lefelé tartó pályára állító" szerkezeti reformok
várhatók, mindazonáltal - bár a kormány kitart amellett, hogy
2008-ig a maastrichti felső tűréshatárra, 3 százalékra csökkenti a
deficitet a 2010-es eurócsatlakozás érdekében - "erősen
valószínűtlen" e cél teljesítése.
MNB: 6,4 százalékos lehet az államháztartási hiány
Cikkek
Hercules keresztbe tesz a Wal-Martnak
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 15:24
A Wal-Mart nem arról híres, hogy válogat az eszközökben, ha terjeszkedésről van szó: egy kisváros viszont megakadályozhatja egy újabb üzlet felhúzását
Személyes pénzügyek
Pénztári pénzek: 2 billión felül a vagyon
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 15:03
A pénztári egyéni számlák száma meghaladja a 4,4 milliót, a vagyon összege pedig már nagyobb a biztosítási tartalékok összegénél
Cikkek
Elköltözni a hitelre vett lakásból? Hogyan?
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 14:30
Egy új lakás hitelre történő megvásárlása során nem mindenki számol azzal a lehetőséggel, hogy mi történik, ha az akár 20 vagy 30 éves hitelre megvett lakásunk néhány év múlva szűkké válik, vagy akár egyszerűen csak máshová szeretnénk költözni? Hogyan lehet "kiszállni" a hitelből, és átköltözni egy másik lakásba?
Cikkek
Hallgatottsági és nézettségi forradalom jöhet
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 13:52
A TNS piackutató cég új, elektronikus panelt hoz létre Nagy-Britanniában a rádió-hallgatottság és televízió-nézés mérésére. A TNS elektronikus mérésű paneljét az úgynevezett PPM (Portable People Meter) műszer segítségével hozza létre, vezeti be és üzemelteti a továbbiakban.A mérési metódus nagyon egyszerű: a mérésben résztvevő ember kap egy folyamatosan hordható, akár övre is csatolható, kisméretű műszert, ami állandó kapcsolatban áll a környezetében lévő rádióval vagy tévével. Így a szerkezet folyamatosan érzékeli, hogy a nap folyamán milyen rádió-és televízióadások érik el a kutatásban részt vevő személyt.Hallgasson bele a Gazdasági Rádió adásába!
Cikkek
Új személybiztosítási konstrukciók a Generalinál
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 13:43
A Generali-Providencia Zrt. 2006. áprilisától megújította hagyományos életbiztosítási palettáját, melynek során több olyan újítást vezetett be, melyek a magyar biztosítási piacon jelenleg egyedülállóak
Cikkek
Ilyen is rég volt: kevesebb lett a Vodafone-os
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 13:38
2006 áprilisában a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 0,08 százalékkal, 9 millió 414 ezerre emelkedett, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság szerdán. Április végén a 100 főre jutó előfizetések száma 93,4 volt a március végi 93,3 után és a 12 hónappal korábbi 87,7 után. 2006 április végén az ügyfélszám 6,61 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet.
Az előfizetői szám alapján a T-Mobile részesedése a március végi 44,91 százalékról 44,95 százalékra emelkedett, a Pannon piaci részesedése 33,17 százalékról 33,25 százalékra nőtt, a Vodafone piaci részesedése pedig 21,94 százalékról 21,8 százalékra csökkent áprilisban.
A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma áprilisban 9 ezer darabbal 8 millió 742 ezerre csökkent.
A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján, április végén a T-Mobile piaci részesedése 45,00 százalékról 44,98 százalékra, a Pannon részesedése pedig 33,59 százalékról 33,58 százalékra csökkent, míg a Vodafone piaci része a márciusi 21,41 százalékról 21,44 százalékra emelkedett.
Az ügyfélszolgálaton spórol a T-MobileMindenkit meglepett a VodafoneEllopták a mobilját? Most már visszaszerezheti!Csökkenti árait a VodafoneAmikor vad lesz a vadászból: kinek lesz 30 billiója a Vodafone-ra?
Cikkek
"Hamburger-oszkár" egy magyar McDonald's-tulajdonosnak
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 13:27
A Golden Arch Award afféle McDonald's "Oscar", a legnagyobb elismerés, amellyel a gyorsétterem hálózat a legkiemelkedőbb Franchise partnereit jutalmazza. A díjat az egész világon csak az a 33 partner nyerheti el, aki folyamatosan magas színvonalon működteti az éttermét, példamutatóan bánik a munkatársaival, és tevékenyen támogatja azt a közösséget, amelynek része. A magyarországi étteremlánc számára is fontos elismerés tehát, hogy idén a díjazottak között van Héjja János is, a kecskeméti McDonald's éttermek tulajdonosa. A díjat ünnepélyes keretek között május 4-én adták át a McDonald's nemzetközi kongresszusán, Orlando-ban - olvasható a cég közleményében.
Héjja János 1998 decemberében vette át első kecskeméti éttermét, amely 2002-ben McDrive-val bővült. Mára három éttermet üzemeltet, köztük a legkisebb McDonald's-nak számító "hot kiosk" mini éttermet Kecskemét bevásárlóközpontjában.
Az amerikai tőzsdén falják a Burger Kinget?
Ön is rajta lehet a Big Mac dobozán!28,4 milliárdot ettünk el a McDonald's-banMcDonald's: bugyuta bohócból laza PVC-haver
Cikkek
Ősszel visszatérnek a viri buldózerek?
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 13:21
A Vecernji List című zágrábi újság szerint egyelőre nem tudni, hogy végül ki fizeti
majd a Vir szigeti engedély nélküli épületek lebontásának költségeit. A legnagyobb példányszámú horvát lap internetes honlapján számolt be arról, hogy becslések szerint tízmillió kunánál is többe kerülhet a bontás, de nem tudni, hogy ki fizeti majd a
számlát, mert állítólag még a korábbi évek más helyszíneken végzett
hasonló bontásainak milliós költségeit sem rendezték. A lap szerint a viriek attól tartanak, hogy a most 48 épületre elrendelt bontási határozatok végrehajtását követően ősszel ismét markológépek érkeznek majd a szigetre. A horvát sajtó korábbi hírei
szerint a szigeten mintegy 8500 az engedély nélküli épületek -
villák, apartmanok - száma, amelyek közül ötszáz a tengerparttól
számított 70 méteres építési tilalmi övezetben áll, így azokat
elméletileg le kell majd bontani, ha más megoldást nem találnak a
kérdés rendezésére.Lerombolták az utolsó magyar házat is Viren
Cikkek
Túl a 100 millión: luxus itt is, ott is
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 12:58
Ha valaki luxuslakásról beszél, a többségnek óhatatlanul a budai hegyekben található lakások és házak jutnak eszébe, pedig luxusingatlanok nemcsak ott találhatóak
Cikkek
Ellentmondásos lengyel adatok
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 12:33
Kamatszempontból ellentmondásosak a ma megjelent új lengyel adatok, így nem is mozgatták meg a zlotyt, annál is kevésbé, mert a Lengyel Nemzeti Bank vezetői az elmúlt napokban többször megerősítették a bank álláspontját a gyenge inflációs kilátásról, ami arra utal, hogy belátható időn belül nem várható emelés. Lengyelországban a kiskereskedelmi forgalom csaknem 5 százalékkal nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest, a márciusi, átmenetileg nagy, 18 százalékos havi bővülés után. A lengyel munkanélküliség továbbra is a legnagyobb az EU-ban, de folyamatosan csökken. A tizenkét havi infláció pedig áprilisban 0,7 százalékos volt.
Cikkek
300-nál kevesebb képviselővel számolnak
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 12:22
A koalíció csökkentené a parlamenti és az önkormányzati képviselők létszámát, és ehhez javaslataik támogatását kérik az ellenzéktől - közölte Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Hozzátette: a képviselői létszámot 300 alá csökkentenék, az egyéni képviselő helyek száma mintegy 150 lenne, a többi mandátumot listáról lehetne megszerezni. Gulyás József közölte: az önkormányzatokat érintő javaslat értelmében a megyék és a főváros képviselő-testületeinél 40 százalékos lenne a létszámcsökkentés, míg a településeknél ez 40 és 20 százalék között változna.Gyurcsány: szigorú intézkedések kellenek, de odafigyeléssel
Cikkek
Özönlik a külföldi tőke Romániába
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 11:55
2006 első negyedében 1,7 milliárd euró közvetlen külföldi befektetés
érkezett Romániába, 143 százalékkal több mint a tavalyi első
negyedben - jelenti a BNR román jegybank. Ez a valaha elért
legmagasabb negyedéves összeg. A cégbíróság (ONCR) a külföldi befektetők részvételével alakult vállalatok tőkéjében 54 százalékos növekedést regisztrált az
első negyedévben a 2005-ös első negyedhez képest, összesen 294
millió eurót. Az ONRC a részvénytőke befektetéseket regisztrálja, a
BNR pedig a társaságok részvénytőkéjét növelő közvetlen külföldi
tőkebefektetések mellett figyelembe veszi a visszaforgatott
nyereséget és más tőkeberuházásokat, például a külföldi
befektetőktől felvett nettó hiteleket is. Románia: 2012-re 1200 kilométer autópálya
Cikkek
Az EU elgáncsolná a sztárklubokat
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 11:20
Brüsszel maximalizálná az európai labdarúgók fizetését és kemény szabályokkal korlátozná a leggazdagabb klubok hatalmát
Cikkek
Mi történik a tőzsdéken? Hova lett a pénz?
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 11:18
Az elmúlt napok hatalmas veszteségei után jónéhány piacon fellélegezhettek a befektetők.
A hedge fundok úgy döntöttek: ennél már nincs feljebb, vitték a pénzt
Cikkek
Jól jön a nyugati pénz Kelet-Európában
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 10:58
Közép-Kelet-Európában sokak számára az egyik fő jövedelmi forrás a nyugaton dolgozó állampolgárok által hazaküldött kereset. Némely ország esetében összességében több pénzről van szó, mint a közvetlen külföldi befeketetések értéke. A pénzátutalások jelentős szerepet játszanak a szegény országok életszínvonalának emelésében, és részben magyarázattal szolgálnak az import robbanásszerű megnövekedésére, áll az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank éves jelentésében.A GDP-hez viszonyított érték szerinti rangsorban az első Moldova Köztársaság, ahol a külföldi munkavállalásból származó pénz tavaly elérte a GDP 27,1 százalékát. A további sorrend: Szerbia és Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Albánia és Tadzsikisztán, ezekben az országokban a külföldön munkát vállaló állampolgárok hazatutalt pénze meghaladja a GDP 10 százalékát.
Az EU-hoz két éve csatlakozott országok esetében a külföldről származó hazautalások értéke a GDP 2 százaléka körül mozog, pedig a munkaerő sokkal szabadabban közlekedhet Európában, mint azt az unión kívüli országok állampolgára tehetik.Az EBRD jelentése hangsúlyozza, hogy a külföldi munkavállalók pénzátutalásainak ellenőrzése nehézkes, hiszen az érintettek sokszor megkerülik a hivatalos csatornákat. euractiv.hu
Cikkek
Duplázna a Lukoil
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 10:41
Megkétszerezné szénhidrogén-kitermelését a LUKOIL 2015-ig, mégpedig emelkedő hazai földgázárakra számítva. A legnagyobb orosz olajvállalat termelése a következő 9 évben napi 4 millió hordó olajegyenértékre nő, és a kitermelés legalább negyede származik majd a földgázból, mondták a LUKOIL vezetői New Yorkban egy befektető-értekezleten. Az olajcég a Gazpromnak fogja eladni a gázt, mondta a Lukoil alelnöke. Terjeszkedik a LUKOIL - kétmilliárd dolláros hitelt vesz fel
Cikkek
Az idősebbek jobban szeretnek biztosra menni
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 10:29
A GfK Hungária biztosításpiaci adataiból kiderül, hogy 2000 óta a ház- és lakásbiztosítással rendelkezők aránya folyamatosan nőtt
Cikkek
Saját részvényeket vásárolt a Mol
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 10:21
A Mol csaknem 24 ezer darab saját kibocsátású részvényt vásárolt a tőzsdén 21.121 forintos átlagárfolyamon - közölte a társaság a BÉT honlapján. A Mol május 22-én adott tőzsdei megbízást az ING-nek 60.000 darab "A" sorozatú törzsrészvény vásárlására tőzsdei árfolyamon. A program célja, a közgyűlési felhatalmazás alapján, a Mol részvényalapú ösztönzési rendszerének működtetéséhez szükséges részvények beszerzése.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Brit segítség a dollárnak
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 10:00
Csak a brit befektetők amerikai kincstárjegy-állományának rendkívüli
emelkedése akadályozta meg az elmúlt szűk egy évben a nem rezidens
tulajdonban lévő amerikai szuverén adósság értékének nettó
csökkenését - áll a Moody's Investors Service elemzésében.
A nemzetközi hitelminősítő adatai szerint tavaly júniustól
idén március végéig "hihetetlen" mértékben, 205 százalékkal, 59
milliárd dollárról 180 milliárd dollárra nőtt a brit adósság-portfoliókban lévő amerikai kincstárjegyállomány. Ugyanezen időszakban az amerikai államadósság öt legnagyobb külföldi tartójának egyike sem növelte a nála lévő kincstárjegytömeg
értékét 2 százaléknál nagyobb mértékben, vagyis a dollár egyre
kevesebb támogatásra talál a külföldi kincstárjegy-vásárlók
részéről, áll a Moody's jelentésében.A legnagyobb külföldi birtokosok, a japán befektetők, a vizsgált
időszakban nettó 4 százalékkal, 667 milliárd dollárról 640 milliárd
dollárra építették le állományukat a hitelminősítő adatai szerint.
Euró/dollár: most jó! Önelégültek az európaiak
Cikkek
Kissé erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 09:52
A forint enyhén erősödött szerdán reggel a bankközi devizapiacon; az euróval
fél tíz tájban 261,50/70 forinton kereskedtek, szemben a keddi
261,85/90 forinttal. A piacon elmondták, hogy kedden késő délután az erősödési
hullámot ismét gyengülés követte a feltörekvő piacokon, ami az
éjszaka folyamán a forintot is érintette. Kedden késő este, illetve
szerdán kora reggel 264,40 forintig ment fel az euró kurzusa, a
forgalom azonban nem volt jelentős. Szerdán reggel kilenc órától már
meggyőzőnek látszik a forint erősödése, felfelé indult a zloty is.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Hatvanon túl maradhat az olajár jövőre is
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 09:41
Elemzők szerint jövőre a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate olajfajta hordónkénti átlagára 60 dollár feletti lesz, de kisebb az idei évinél. A Reutes által megkérdezett 33 szakértő véleményének az átlaga szerint ugyanis 2007-ben a WTI átlagára 60,22 dollár lesz, ami mintegy 12 dollárral kisebb a keddi 72 dollár körüli záróértékhez képest. Az idei évre várt átlagár nagyobb a jövő évre becsültnél, 64,95
dollár, ami jóval meghaladja a szakértők által áprilisban előre
jelzett 60,77 dollárt. A WTI átlagára idén eddig 66,09 dollár, tavaly 57,60 dollár
volt. A hosszabb távú előrejelzések szerint a WTI átlagára 2010-re
46,59 dollárra mérséklődik. Az észak-tengeri Brent olajfajta esetében a szakértők az idei
évre 63,54 dolláros, jövőre 58,28 dolláros átlagárat várnak.
Bush szavai nyugtatták az olajpiacot
Cikkek
Jön az iráni Logan
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 09:20
A Renault autógyár pénteken szerződést ír alá Iránban a Logan modell
gyártásáról. Teherán az üzlettől a külföldi befektetések
újraéledését várja stagnáló autóiparában. Korábbi elemzői becslések szerint a Renault beruházásának értéke akár a kétmilliárd dollárt is elérhette volna, ezt azonban mostanra egymilliárdra mérsékelték. A Renault 2008-tól kezdődően évi 250 ezer Logan autót tervez gyártani
Iránban, közel a harmadát a 2009-re kitűzött 800 ezer darabos éves
globális értékesítési volumennek.5 év után újra nyereséges a Dacia!
Cikkek
Folytatódhat az emelkedés
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 09:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,57 pontos emelkedéssel,
21.739,84 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés. Elemzői vélemény szerint ma egyébként folytatódhat az előző nap megindult pozitív korrekció a budapesti részvénypiacon. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Nem akar idejönni a Nissan
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 08:58
A japán Nissan Motor járműipari vállalat nem dédelget olyan terveket,
hogy mint egyes távol-keleti gyártók, hogy otthagyja nyugat-európai
gyártóbázisának valamelyikét és olcsóbb bérű kelet-európai
országokba vonul. Legalábbis brit üzemére vonatkozóan nincsenek
ilyen tervei - közölte az üzem vezetője.
Az illetékes úgy vélekedett, hogy szerinte az
észak-kelet-angliai Sunderlandban lévő nagy Nissan gyár (tavaly 315
ezer autó készült el itt) tartja versenyképességét. Sunderland nagy előnye, hogy kikötője van, márpedig az itteni gyártás 80 százaléka exportra megy.Új Opel csúcsmodell közeleg
Cikkek
Drágább bérlakások
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 08:44
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a minisztérium felügyelete alatt működő költségvetési szerv rendelkezése alatt álló lakásokat a bentlakó bérlők június 2.-ától lényegesen rosszabb feltételekkel vásárolhatják meg a jövőben. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ugyanis módosította a minisztérium és az annak felügyelete alatt működő költségvetési szervek rendelkezése alatt álló lakások elidegenítésének
feltételeit. Eddig az üres és beköltözhető
forgalmi érték fele volt az eladási ár, június 2.-ától ez 75
százalékra növekszik. Eddig a vételár 10 százalékát kellett letenni
készpénzben és a többire 25 éves részletfizetési kedvezmény járt. Az
új szabályok szerint 20 százalék a kezdő részlet és 15 év a
részletfizetési idő. Ha a vevő egy összegben fizet, akkor 40
százalék helyett, csak 25 százalék kedvezményt kap július 2-ától. Az FVM és 132 háttérintézményének
vagyonkezelésében jelenleg mintegy 400 szolgálati lakás van az
ország egész területén. Ezekben a lakásokban az állami feladatokat
ellátó köztisztviselők és alkalmazottak laknak.
Ingatlan-piac: kinek hihetünk, lesz-e áremelkedés?
Cikkek
Bush szavai nyugtatták az olajpiacot
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 08:33
A kedden folytatódott, nagyobb kiigazítás után szerda reggel ismét
olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, mert a befektetők arra
számítanak, hogy az amerikai energiaügyi minisztérium délután a
stratégiai benzin- és a többi terméktartalék további növekedését
jelenti a múlt hétről. George W. Bush amerikai elnök pedig kedden azt mondta, hogy az Egyesült Államok békés, diplomáciai megoldást keres az iráni
atomprogram ügyében - ez is megnyugtatta a piacot. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Internediate hordójáért jelenleg 71,12 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordójáért pedig 70,57 dollárt adnak. A meteorológusok drágítják az olajat
Cikkek
Nagy levegő után tovább zuhanhat a szén-dioxid ára
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 08:29
Megnyugodni látszik a szén-dioxid piac az elmúlt hetek hektikus
árfolyam-változásait követően, a kibocsátási egységek árszintje
azonban várhatóan csak hetekig marad stabil
Cikkek
Óvoda helyett nyugdíjba mehet az Adam
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 08:14
Elképzelhető, hogy a 2005-ben életre hívott adóhatósági adómegállapítás (adam) a kevés érdeklődő miatt nem éli meg a harmadik évet
Cikkek
Lassan mi is elkezdünk euróban gondolkodni
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 07:45
A következő években a befektetési alapok piacán Magyarországon is megjelennek
majd a globális termékek, és népszerűségük várhatóan rohamosan nő
majd a befektetők körében
Cikkek
Méretes méteres- elő-karácsony a focirajongóknál
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 07:22
A nyári németországi futball-világbajnokság közeledtével egyre többen cserélik le régi tévéjüket, a plazmatévék közül a száz centis a sláger
Cikkek
Gáz: mindenkinek máshogy drágul
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 06:59
Lapinformáció szerint fokozatosan vezetné be az új gáztarifarendszert a kormány - júliustól már csak az 1500 köbméter alatti fogyasztásra járna alanyi jogon gázártámogatás
Cikkek
Búcsú a nyolcosztályostól
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 06:36
Két éven belül megszűnnek a nyolc évfolyamos gimnáziumok - értesült a Népszabadság. A cikk szerint a Magyar Bálint oktatási miniszter által javasolt és az MSZP által is elfogadott oktatási programcsomag értelmében 2008 szeptemberétől már nem lehet ilyen évfolyamokat indítani. Jelenleg 104 nyolc évfolyamos gimnázium működik 30 ezer diákkal. Ők befejezhetik tanulmányaikat ezekben az iskolákban: a változás felmenő rendszerben lép életbe. Két év múlva azonban a fenntartóknak ezeket az iskolákat hat vagy tizenkét évfolyamos gimnáziumokká kell átalakítaniuk. Jön a képzési hitel? A Fidesz a tandíj ellen
Cikkek
Együtt startol az arany és az olaj
Privátbankár.hu | 2006. május 24. 06:25
A legfontosabb orosz tőzsdén, az RTS-en június 8-tól beindul az arany
határidős jegyzéseinek a kereskedése. A kereskedés egyhónapos határidőkre szól fizikai szállítás nélkül. A tőzsde egyik vezető illetékese azt mondta, hogy a kontraktusok
nagysága 1 uncia (=28,35 gramm) lesz. A kereskedés dollárban folyik,
a fizetés azonban rubelben történik az érvényes jegybanki árfolyam
figyelembe vételével. Ugyancsak június 8-tól az RTS-en megkezdődik az urali
exportolajfajta határidős jegyzéseinek a kereskedése.Arany Budapesten: csak óvatosan!
Cikkek
A Tebész szerint a kisbefektetők jogait erősíti a szigorúbb szabályozás
Privátbankár.hu | 2006. május 23. 17:48
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének álláspontja szerint a
kisbefektetők jogait erősíti, hogy a Budapesti Értéktőzsde - igazodva a tőkepiaci törvény május 20-án életbe lépett módosításához - megszigorította a tőzsdéről történő kivezetés
szabályait. A tőzsdei szabályok módosulásával a tőzsdei kivezetés esetén a kisrészvényeseknek fizetendő vételárat ugyanúgy kell kiszámítani, mint a tőkepiaci törvényben szabályozott kiszorításnál.
A Tebész mai közleménye utal arra, hogy az utóbbi időben többször is előfordult, hogy egy nyilvános felvásárlás után nem a kiszorítást, hanem a részvénytársaság papírjainak tőzsdéről történő kivezetését választotta a felvásárló, így büntetve a cég tényleges
értékénél olcsóbb ajánlatot el nem fogadó kisrészvényeseket. A két eljárásban ugyanis nem azonosan volt meghatározva a fizetendő minimum vételár.
A BÉT bevezetési és forgalomban tartási szabályzatának május 20-án hatályba lépett módosítása szerint a részvények tőzsdei kivezetésénél a felajánlott minimumár a törlési kérelmet megelőző 180 nap súlyozott tőzsdei átlagára, vagy az ezen időszak alatt a
részvényekre kötött átruházási szerződés legmagasabb ára, illetve opció esetén a szerződés lehívási árának és díjának együttes összege lehet. Az ajánlati ár továbbá nem lehet alacsonyabb, mint az egy részvényre jutó saját tőke értéke.
Történetének egyik legnagyobb forgalmával zárt a BÉT
Cikkek
Történetének egyik legnagyobb forgalmával zárt a BÉT
Privátbankár.hu | 2006. május 23. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,44 pontos emelkedéssel, 21.676,27 ponton zárt. Az előző záró értékhez képest ez 1,52 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma meghaladta az 50 milliárd forintot, ami a legnagyobb forgalomnak számít a budapesti tőzsde történetében - leszámítva a nagy Mol kötések miatt március 20-án jegyzett 137,3 milliárdos, valamint az április 11-én jegyzett 57,3 milliárdos forgalmat.
A vezető részvények közül a nap végére a Mol mínuszba fordult, és 1,3 százalékkal gyengült, a többi blue chip erősödött. A nap nyertese négy százalékos erősödéssel a Magyar Telekom volt, a távközlési papír ezzel lényegében ledolgozta tegnapi veszteségét.
Az OTP árfolyama 2,31 százalékkal nőtt, a Richter 2,11 százalékkal zárt magasabban. Az Egis papírok 8,12 százalékkal emelkedtek.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Friss
Nemzetközi
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
A „Magyar” hívójelű parancsnok vezette az újabb akciót a Barátság kőolajvezeték ellen.
10 perce
Nemzetközi
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
Kína a világ vezető ritkaföldfém-szállítója.
35 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
A BUX a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az amerikai gazdaság elkerüli ugyan a recessziót, de száguldani sem fog
15:03
-
Egyre nehezebb ritkaföldfémekhez jutni
14:02
-
Soha nem látott mértékben estek vissza a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
14:02
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Több mint százezer külföldi nézte a budapesti tűzijátékot közvetlen közelről mobiladatok alapján
11:11
Turizmus Online cikkei
-
MTÜ gyorsjelentés: augusztus 20-ai programok vendégszámai
12:12
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Állatkertek éjszakája a debreceni Nagyerdőben
11:11
-
Jason Momoa Budapesten: bemutatta saját készítésű vodkáját
08:08
-
Irodalom és blues egy különleges helyszínen
07:07
A vidék hírei
-
Gyermekfelügyelő ütötte meg a kiskorút
13:59
-
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az EKKE oktatója
13:45
-
„Nagyon dühös vagyok” – Trump kézírással reagált Orbán levelére
12:10
-
Rövidített nyitvatartással várja olvasóit a Bródy Sándor Könyvtár augusztus végéig, azután visszaáll a rend
11:09
-
Vágner Ákos polgármesterből csak egy van
08:22
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
2025. augusztus 22. 10:25
