Hírek
Cikkek A vártnál gyengébb eredmény a BorsodChemtől 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 07:27
A BorsodChem 2005 első félévében 9,39 milliárd forint üzemi eredményt ért el, 38,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, nettó eredménye 8,38 milliárd forint volt, 21,3 százalékkal kevesebb a bázisnál. A szerdán közzétett, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült, konszolidált gyorsjelentés hangsúlyozza, hogy 2004 első negyedévében a csoport 4,36 milliárd forint pénzügyi eredményt könyvelt el, míg az idén ezen a soron mindössze 459 millió forint profit szerepel. Az első negyedévi 5,31 milliárd forint nettó profitot figyelembe véve a második negyedévi eredmény jócskán elmarad a portfolio.hu által megkérdezett elemzők 4,21 milliárd forintos várakozásától. A BorsodChem nettó árbevétele 19,5 százalékkal 86,73 milliárd forintra nőtt, amelynek 46,7 százaléka a belföldi és a kelet-európai értékesítésből származott, 49,1 százalékát a nyugat-európai eladások adták, a többi az egyéb export volt. Támogatják a 33 milliárdos beruházást Kazincbarcikán
Cikkek MÁV-Stadler: nem tilos a szerződéskötés 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 07:24
Egyelőre nem tiltotta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), hogy a MÁV szerződést kössön a motorvonattenderén harmadszor is győztesként kihirdetett Stadler Bussnang AG-val. Az állami vasút közbeszerzési eljárását negyedszerre vizsgáló testület a Bombardier jogorvoslati kérelmét augusztus 26-án tárgyalja. Így a két cég akár már szombaton aláírhatja az első harminc elővárosi motorvonat beszerzéséről és karbantartásáról szóló szerződést. A százmilliárd forintot meghaladó összértékű üzlet nyélbe ütését csak az akadályozhatja meg, ha az újabb eljárása megindításáról szóló értesítéseket néhány napja postára adó KD péntekig helyt ad a Bombardier kérelmének, és megtiltja a szerződéskötést. Egyelőre azonban csak találgatni lehet, hogy a beavatkozáshoz a testület elég súlyosnak tartja-e a Bombardier kifogásait - írja a Népszabadság. A MÁV kötelező érvényű ajánlatot tehet a Cargo Slovakia-ra Kisiklott MÁV-tender: újra a Stadler nyert, na és?
Cikkek Jól megy a Világbanknak, olcsóbb a hitel 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 07:15
A Világbank bejelentette, hogy megemelte az egy országnak adható hitel korlátját és csökkentette a kölcsönzési díjait. Az új korlát 14,5 milliárd dollár. Utoljára 1997-ben emelték a korlátot, 13,5 milliárd dollárra. Az emelést a bank megnövekedett forrásaival indokolták. Már a Világbank is tudja: itt a választási kampány A Világbank a Gazprom konkurenciájának erősítésére bíztat Szegény országok: semmire sem jutott a Világbank
Cikkek Egész napos emelkedés után hirtelen esett a BUX 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 17:32
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40 pontos csökkenéssel, 21089 ponton zárt, a tegnapi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos csökkenés. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak a hétfői záráshoz viszonyítva. Szatmári Tamás, a Takarékbank Rt. üzletkötője szerint az egész napra jellemző optimizmus után a nap végére elfogyott a lendület. Hozzátette: valószínűleg profitrealizálás kezdődött a piacon. Bezsényi Zoltán, az Erste Bank Rt. elemzője elmondta, hogy a nap közben tapasztalt 3 százalékos növekedés után mindenkit meglepett a hirtelen esés. A szakértő úgy vélekedett, hogy a piac jelenleg fordulópontján van, az index tartós emelkedése miatt a kereskedőkben elmúlt a veszélyérzet, mindenki további növekedésre számít. Ezzel együtt a következő napokban kiadott gyorsjelentések határozzák majd meg a piac irányát - tette hozzá. A Mol részvényekkel kapcsolatban elmondta: a papír történelmi csúcson zárt, ami az olajár emelkedésével magyarázható, míg a Richter jelentős esése a dollár árfolyamának elmúlt napokban tapasztalható csökkenésével magyarázható. MTI/Privátbankár.hu Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Drágul a hrivnya, valutaválságtól rettegnek Ukrajnában 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 17:09
Újabb hatéves csúcsra emelkedett az ukrán hrivnya árfolyama: 4,90 hrivnyától 4,97 hrivnyás árfolyamig kereskedtek Kijevben a dollárral a nap folyamán. Az ukrán központi bank - a hivatalos kereskedés után - dollárvásárlással avatkozott be a hrivnya gyengítésére, 5,01 hrivnyás árfolyamon vásárolva dollárt. A bank az év végére is 5,01/dolláros árfolyamot akar garantálni, védendő a gazdaság exportlehetőségeit és fenntartva az árfolyam biztonságát. Hétfőn is már 1999 óta nem látott magasságba szökött a hrivnya árfolyama: az 5 hrivnyás határt átlépve 4,99/4,98 hrivnyát adtak egy dollárért Kijevben. Elemzők szerint a rendkívüli magas árfolyam nem lesz hosszú életű, a piac valószínűleg visszatér az 5,15 hrivnya/dollár szint közelébe. E számításokat azonban megzavarta, hogy az Ukrán Nemzeti Bank bejelentette: az inflációs veszély miatt kénytelen 9,5 százalékra emelni az irányadó leszámítolási kamatát az eddigi 9,0 százalékról. Az inflációt növelheti a bank nyíltpiaci beavatkozása, amely a bankóprés működtetésével jár. A hrivnyát a piacon alulértékeltnek tartják az erős folyómérleghez, illetve a növekvő exportból és a portfólió-befektetésekből származó, nagy deviza-beáramláshoz képest. A kormány és a külföldi hitelezők régóta sürgetik a központi bankot rugalmasabb pénzpiaci rendszer bevezetésére - jelenleg a bank szigorúan ellenőrzi a piacot, elszámolóházként tevékenykedik -, mert úgy vélik, úgy jobban küzdhetne az infláció ellen, amely az első hét hónapban átlagosan 14 százalékos volt a tavalyi első hét hónaphoz képest. Eddig az Ukrán Nemzeti Bank csak a hrivnya-ellátás növelésével tudta védeni az árfolyamot, az év eleje óta 5 milliárd dollárt vásárolva fel a piacról hrivnyáért, ez viszont növeli az inflációt, vagyis ezen a módon a bank beavatkozási lehetősége igen korlátozott. A mostani roham idején is két nap telt el, mire kedden megjelent a piacon. A befektetők persze tudják ezt, és annál inkább fölverik az árfolyamot. A kormányzat retteg egy újabb valutaválságtól, mint amilyen a tíz évvel ezelőtti reformok idején elolvasztotta a lakosság megtakarításait.MTI/Privátbankár.huHullámvasúton a forint, miért?
Cikkek Újabb opciók miatt pörgött a forintpiac 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 16:47
Több mint egy hete először gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 17 óra tájban 243,90/244,00 forinton jegyezték, 35 fillérrel feljebb a 243,65/85 forintos tegnapi árfolyamnál. A piacon viszonylag élénk kétoldalú kereskedésről számoltak be, reggel a régiós valutákkal együtt valamit gyengült a forint, de később az előző napok szintjére kapaszkodott vissza. Az euróval 243,65-244,40 forint között kereskedtek, a forgalmat élénkítette egy amerikai bank euró eladási opciója 244 forintos szinten - mondta el egy kereskedő. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED a piacon elterjedt várakozások szerint a jelenleg 3,25 százalékos amerikai jegybanki alapkamatot 3,50 százalékra emeli, döntését magyar idő szerint este 8 óra után teszi közzé. A dollár 196,60 és 197,80 forint közötti ingadozás után délután lényegében a hétfő délutánival megegyező árfolyamon, 197,70/80 forinton állt. A három hónapos diszkont kincstárjegyből több mint háromszoros jegyzés mellett az eredetileg tervezett 25 milliárd forintnyit értékesítette az Államadósság Kezelő Központ. A 6,19 százalékos átlaghozam 4 bázisponttal volt alacsonyabb a hétfőinél. MTI/Privátbankár.hu Hiába az erős forint, robog a magyar export Hullámvasúton a forint, miért? Friss devizaárfolyamok
Cikkek Óránként 60 ezer forintért ad tanácsot az ING Bank Kókáéknak 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 16:37
Az ING Bank segíti tanácsaival a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM), az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt-vel megkötendő, a gyorsforgalmi útszakaszokra vonatkozó rendelkezésre állási díjról szóló szerződéskötés folyamatában - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. A tanácsadó szerepre kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban a nyertesen kívül pályázott még a Calyon Bank Magyarország Rt., és a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Rt. A nettó 120 millió forint értékű megbízás - ami 60.000 forintos óradíjat jelent - tartalmazza a gyorsforgalmi utak matrica-bevételeinek kezelésére, illetve a később esetlegesen bevezetésre kerülő hasonló díjak kezelésének elveire vonatkozó javaslattételt is. Az ÁAK-t a kormány 2005. február 2-i döntése jelölt ki - a Nemzeti Autópálya Rt. helyett -, a magántőke bevonásával történő autópálya beruházások finanszírozásának, és kivitelezésének megszervezésére. A finanszírozási konstrukció lényege, hogy a piaci alapú hiteleket az ÁAK Rt. veszi fel, amiből finanszírozzák a gyorsforgalmi útfejlesztéseket, ám ez az állami költségvetést a következő 3 évben nem terheli. Az állam szerződést köt az ÁAK-val, és évente rendelkezésre állási díjat fizet a társaságnak, ami a beszedett autópályadíjakkal együtt fedezheti a hitelek törlesztését és a meglévő autópályák karbantartását. MTI/Privátbankár.hu Autópálya matricák ellenőrzése: bekeményítenek Autópályatrükk: malőr a Pénzügyminisztériumban
Cikkek Kilencen harcolnak tovább Ferihegyért 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 16:19
Kilencen maradtak egyelőre versenyben a Ferihegyi repülőtér üzemeltetésére kiírt privatizációs pályázat első fordulójában, az üzemi tanács viszont leállítaná a magánosítást
Cikkek Az oroszok az olcsó telefonálás bajnokai 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 15:41
A mobiltelefonnal rendelkező orosz nyugdíjasok kétharmada legfeljebb havi egy eurónak(azaz körülbelül 250 forintnak) megfelelő összegért kommunikál készülékével - derül ki egy friss oroszországi felmérésből. A felnőtt korú orosz lakosság 52 százalékának van mobilkészüléke, de harmaduk havi átlagban 6 eurónál kevesebbért használja. Az alacsony telefonálási költséget elsősorban kevesebb beszélgetéssel és több sms-küldéssel érik el. Az olcsó telefonálás bajnokai a vidéken élők, de a legtöbbet a távoli (főként szibériai) nagyvárosok lakosai áldozzák mobilozásra. Ők ugyanis sokat interneteznek is a készülékükkel, rajta keresztül szerzik be gyakran az időjárás-jelentéseket is. Ám a mobilt legszélesebb körben használók a legfiatalabbak. A férfiak általában többet mobiloznak, de sms-küldésben viszont a nők vezetnek Oroszországban. MTI/Privátbankár.hu A Nokia felvásárlásáról suttognak Internetes szavazás a T-Mobile ellen
Adó Ekho: a Fidesz a takarítókért is lobbizik 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 15:33
Az informatikusoknak sikerült, de sokan kimaradnak az ekho hatálya alól: az ellenzéki párt emiatt az Alkotmánybíróságig is elmegy
Cikkek Újabb szocialista bírálat a jegybanknak 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 15:02
Újra kritizálta a jegybankot a legnagyobb kormánypárt. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a 2004. évi zárszámadásból kiderül, milyen nagy összegű volt az a kamatkiadás, amit "el kellett szenvednünk" a magas jegybanki kamat miatt. Göndör István szerint a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentése ellenére továbbra is nagyon erős a forint. A szocialisták gazdasági szakértője úgy látja, a 2004. évi zárszámadás benyújtásával a Fidesznek "elfogy a talaj a lába alól, mert lassan itt is kiderül majd, hogy milyen teljesítményt ért el a magyar gazdaság. Kiderül, hogy nagy összeget költöttünk például lakásépítésre". Göndör István szerint Fidesz a magyar gazdaság hiteléért aggódik, eközben mindent megtesz azért, hogy aláássa azt. Privátbankár.hu/MTI Erős a forint - 50 bázispontos kamatvágásról suttognak Járai szerint a forint árfolyama közel megfelelő
Cikkek Két százalékos éves infláció Szlovákiában 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 14:28
A szlovákiai árak 0,3 százalékkal csökkentek az elmúlt hónapban. Az ország statisztikai hivatala szerint a múlt hónapban a 12 havi infláció 2 százalékra süllyedt vissza. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolva az árak júniushoz képest 0,2 százalékkal csökkentek Szlovákiában. Ugyanakkor az idei január-júliusi drágulás 2,6 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét. A szabályozott árak körében a júliusi árszint a tavaly júliusit 6,5 százalékkal múlta fölül. Szlovákiában júniusban átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban, EU-szabvány szerint számolva. Májusban 2,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint, tavaly júniusban 8,1 százalékos. MTI
Cikkek Leszállt a Discovery 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 14:25
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az eredeti repülési tervhez képest egy nappal később, többszöri halasztás után közép-európai idő szerint kedd délután 14 óra 12 perckor a kaliforniai Edwards légitámaszponton sikeresen leszállt a Discovery űrrepülőgép, hétfős legénységgel a fedélzetén. A Columbia 2003 februári felrobbanása óta a Discovery volt az első amerikai űrsikló, amelyet eddig soha nem látott szigorú repülésbiztonsági intézkedések közepette útnak indítottak a Nemzetközi Űrállomásra. MTI/Privátbankár.hu
Cikkek Jővőre is változatlan áron az osztrák sztrádákon 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 13:28
Ausztriában a jövő év végéig nem változik az autópálya-matricák ára, illetve a teherautók által fizetendő úthasználati díj. Az osztrák autópályákat finanszírozó és üzemeltető Asfinag tavaly és az idén is a matrica díjának emelését szorgalmazta: a 9 milliárd euró adósságot felhalmozott vállalat azzal érvelt, hogy miközben a tarifák nem változtak, a cég az elmúlt két évben csaknem 100 kilométernyi új autópályát épített. A közlekedési miniszter azonban mindig elutasította az Asfinag kérését. (Jövőre választásokat tartanak Ausztriában.) A személyautók számára jelenleg 72,60 euróba kerül az éves matrica, a teherautóknak 13-27 centet kell kilométerenként fizetni. MTI/Privátbankár.hu
Cikkek A magyarok is rákattanatak az iPodra  
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 12:58
Megnyílt Budapesten Közép-Európa első hivatalos Apple Center-e: a magyar fővárosra részben azért esett a választás, mert az amerikai informatikai cég Magyarországon háromszor akkora, 106 százalékos növekedési ütemet ért el a számítógépek eladása terén, mint az anyacég. A center, azaz a bemutatóterem és oktatóközpont megnyitóján közölték: Magyarországon az Apple tavaly az első félévben mintegy ezer számítógépet adott el, míg az idei első félévben 2042-t. Az iPod (MP3-as digitális zenelejátszó) eladásokat szintén dinamikusan növeli a cég Magyarországon: az eladások az idén a második negyedévben az elsőhöz képest megduplázódtak, és így a társaság az év végéig átlagosan havi ezer darab iPod értékesítését tervezi. Az Apple a digitális zenelejátszók világpiacán 60 százalékos részesedéssel rendelkezik. A társaság pénzügyi évének harmadik negyedévében globális szinten 320 millió dollár, részvényenként 37 cent nyereséget ért el, szemben az előző pénzügyi év azonos időszakának 61 millió dolláros, részvényenként 8 cent nyereségével. A negyedév teljes forgalma 3,52 milliárd dollár volt, 75 százalékkal haladta meg a bázist. Az Apple a harmadik negyedévben 1.182.000 Mac számítógépet és 6.155.000 iPod MP3-lejátszót értékesített, a számítógépek területén 35 százalékos, az MP3-lejátszók területén pedig 616 százalékos növekedést ért el a bázishoz képest.MTI/Privatbankar.hu Az iPod és a Macintosh viszi az Apple szekerét Az iPod a Sonyt is állva hagyta
Cikkek Újabb diszkont benzinkút száll harcba 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 12:48
Mától a METRO is beszállt a benzinár-háborúba. A budaörsi és a miskolci áruház parkolójában nyitották meg első üzemanyagtöltő-állomásukat. A nagykereskedelmi áruház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint az átlagos piaci árhoz képest kedvezőbb áron lehet hozzájutni euro 95-ös benzinhez, valamint gázolajhoz. Arról azonban nem adtak hírt, hogy mennyibe kerül egy liter üzemanyag a kutaknál. Az új benzinkutak a METRO és az Envirochem közös beruházásaként készült el. Az Envirochem Kft. régóta a magyarországi üzemanyag nagykereskedelem egyik meghatározó szereplője, a fogyasztóknak való közvetlen értékesítésben azonban eddig még nem vett részt. Kelet-Európára, Oroszországra, és Ázsiára összpontosít a Metro Lengyelországot már lázba hozta a Wal-Mart
Cikkek Hiába az erős forint, robog a magyar export 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 12:43
Elsősorban a környező országokba ugrott meg a magyar export, jól kihasználva az ottani gyors növekedésből következő importkeresletet
Cikkek Európa idén már nem kér több kínai nadrágot 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 11:44
A kínai gyártású nadrágok idei évi szállítási kvótája már betelt, és az Európai Unió közlése szerint ezután már csak a korábban feladott szállítmányok juthatnak be az unió területére. Tegnap töltötte be Kína a nadrágok szállítási kvótáját - közölték az EU illetékesei. A tavaly júniusban kötött megállapodás értelmében Kína 104 millió nadrágot exportálhatott az EU-ba. A kvótát az európai textilgyártók nyomására, a helyi ipar védelmében vezették be. Az európai kereskedők kevesebb mint hét hónap alatt kitöltötték a kvótát az őszi és a téli kollekciókra szóló megrendeléseik gyors feladásával. Frederic Vincent, az EU szóvivője közölte, hogy a június 11 és július 12-e között feladott szállítmányok még bejuthatnak az unióba, azt azonban nem tudni, hogy mi lesz a később megrendelt, kifizetett és feladott szállítmányokkal az unió kikötőiben és repülőterein. Vincent közölte, új importengedélyeket már nem adnak ki férfi nadrágok importjára. Az egyéb kínai textiltermékek forgalmára vonatkozó adatokat augusztus 15-én teszik közzé, ekkor derül ki, hogy a többi kvótát milyen mértékben használták ki. MTI/Privátbankár.hu Kínát meg kell állítani egy Nobel-díjas szerint Eldurvul a kínai-amerikai konfliktus?
Cikkek Konferencia-turizmus: Prága lenyomta Budapestet 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 11:32
Több mint 104 milliárd korona bevételt hozott tavaly a cseh államkasszának az idegenforgalom. Ebből az összegből mintegy 12 milliárd korona esik a kongresszusi turizmusra. Tavaly a csehországi szálláshelyeken legalább egy éjszakát eltöltő hatmillió külföldi turistából mintegy 540 ezer valamilyen kongresszusra érkezett. A külföldi turisták összlétszáma meghaladta a nyolcmilliót. Mintegy kétmillió személy ugyanis rokonoknál, ismerősöknél szállt meg. A kongresszusi turisták napi átlagos fogyasztása Csehországban mintegy 6000 korona azaz 200 euró ( kb. 50 ezer forint), ami a duplája az egyszerű turisták napi fogyasztásának. Prága a jövőben szeretne minél több olyan kongresszusi rendezvény házigazdája lenni, amelyen több mint 10 ezer személy vesz részt. Erre a célra tovább kívánják korszerűsíteni a kongresszusi központot, s belső átalakításokat terveznek a Sazka Aréna csarnokban is. A régióban Prága legnagyobb konkurenseinek Bécset és Budapestet tartja. A rendezvények számát tekintve Bécs és Budapest is eddig megelőzte Prágát, de ami a résztvevők számát illeti, ott már Prága megelőzte Budapestet. MTI/Privátbankár.hu Öt csillagos szállodát építenének az osztrákok Győrben A külföldi turistáknak a budapesti luxus kell (hanganyag)
Cikkek Öt csillagos szállodát építenének az osztrákok Győrben 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 11:22
A magyarországi építőanyag-iparban jelentős érdekeltségekkel rendelkező burgenlandi nagyvállalkozó, Michael Leier jelentős ingatlan-beruházást tervez Győrben - adta hírül a burgenlandi rádió. A 100 millió eurós beruházás keretében Leier a Frigyes-laktanya meglévő épületeinek átalakításával, illetve a hozzá tartozó három hektáros területen egy business centert, lakóparkot, valamint egy öt csillagos szállodát tervez építeni. A szovjet hadsereg által 1989-ben elhagyott, ma műemléki védettségű épületegyüttes helyén összesen 60 ezer négyzetmétert építenek be. A Leier-csoportnak 16 üzeme van Magyarországon, az építőanyag-gyártás mellett jelentős érdekeltségei vannak az autókereskedelemben is. A cégcsoport árbevétele 2004-ben Magyarországon 19 milliárd forint volt. MTI/Privátbankár.hu A külföldi turistáknak a budapesti luxus kell
Befektetés Hullámvasúton a forint, miért? 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 10:29
Újra 244 forint felé csúszott az euró árfolyama délelőtt, majd egy óra alatt onnan visszapattant, opciós ügyletek, inflációs várakozások és fontos technikai szintek a háttérben
Cikkek Újabb remek külkermérleg adat  
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 10:00
Az elemzők a 113 millió eurós deficit két és félszeresére számítottak, de a szokásos meglepetés a hatodik hónapban sem maradt el
Cikkek Megkezdődött az FHB-rally 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 09:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53 pontos emelkedéssel, 21183 ponton nyitott, 20 perc elteltével már 21326 ponton állt az index. Az MTI által megkérdezett szakértők vegyes ármozgásokat várnak. Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője szerint a bankszektor részvényeit pozitívan befolyásolhatja az FHB reggel közzétett gyorsjelentése, amelyben a pénzintézet a vártnál jobb első féléves eredményeket közölt. Az első percek őt igazolják, a papír csaknem 3 százalékkal ér többet, mint tegnap záráskor. A magas olajár miatt általánosan negatív a külföldi piacok hangulata, ami kis korrekciót okozhat a magyar börzén is. A Molt azonban továbbra is kedvezően érinti a magas olajár, így a Mol és a bankpapírok erősödése összességében enyhe BUX-emelkedést eredményezhet. Fazekas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője az FHB piacán szintén pozitív reakcióra számít a kedvező gyorsjelentés hatására. A többi papírban azonban elképzelhetőnek tart egy kis negatív korrekciót, amit elsősorban a világ tőzsdéit jellemző pesszimista hangulat válthat ki.MTI/Privátbankár.hu Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Elszállt az FHB-profitja, van ok a tőzsdei szányalásra 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 08:53
Már az elemzői várakozások is magasan voltak, erre azért senki nem számított: az FHB adózott profitja csaknem 37 százalékkal haladja meg a tavalyi első féléves eredményt
Cikkek A félelem nagy úr: már 64 dollár felett az olajár! 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 08:30
A befektetők aggódva figyelik a szaúd-arábiai fejleményeket és izgalommal várják az amerikai olajtartalékokról szóló adatokat
Cikkek Könnyebb lesz lakáshitelt felvenni? 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 08:12
Talán annyi papírt sem kell majd kitölteni: az agresszív verseny miatt a bankok azt ígérik, hogy enyhítenek a hitelfelvétel feltételein
Cikkek Evásokra és az áfabevallásokra fókuszál az APEH 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 07:37
Mikroszkópos vizsgálat sem kellett: csaknem 100 milliárd forint áfahiányt tártak fel a revizorok az első félévben, az evás cégek pedig előszeretettel felejtik el előlegfizetési kötelezettségeiket
Cikkek Négy százalékos kamatvágás Romániában 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 07:04
A román jegybank mától 4 százalékponttal 8,5 százalékra csökkenti az alapkamatot, egyesítve egyidejűleg a hétfőn még érvényben volt 7,95 százalékos referenciakamatot és a 12,5 százalékos jegybanki alapkamatot. A Ziarul Financiar című gazdasági lap tegnap idézte Cristian Popát, a központi bank elnökhelyettesét, aki azt mondta, hogy a Román Nemzeti Bank ebben a hónapban áttér a közvetlen, folyamatos inflációs célkövetésre, a kormánnyal egyeztetve idén 7 százalékos, jövőre 5 százalékos tizenkét havi fogyasztóiár-emelkedést célozva meg. Részletek... A jegybank augusztus 15-én ismerteti első inflációs jelentését.MTI/Privátbankár.hu
Cikkek Sólyom miatt meneszthetik a KVI-vezetőjét 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 07:00
Nevük mellőzését kérő kormányzati források szerint kormánykörökben fontolgatják Zelles Sándor menesztését. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezetőjének a Népszabadság értesülése szerint azért kell távoznia, mert nem talált megfelelő rezidenciát a pénteken hivatalba lépett Sólyom László államfő számára. Emellett a KVI számára meghatározott 30 milliárd forintos bevételi előirányzat jelentősen elmarad az időarányostól. Népszabadság/MTI
Cikkek Vizsgálják a T-Online felmondási gyakorlatát 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 06:15
Több fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezet is aggályosnak tartja azt, ahogyan a T-Online mintegy ötven előfizetőjének felmondta internet-szolgáltatási szerződését; a hírközlési fogyasztói jogok képviselője vizsgálatot kezdeményez az ügyben. A felmondás hátterében az áll, hogy ezek az ügyfelek a normálisnál jóval több, havonta 150-250 gigabájt internetes forgalmat is lebonyolítottak, s ez pluszköltségeket, illetve veszteségeket okoz a internet-szolgáltatónak. A T-Online közleményében ismerteti: meggyőződése, hogy a döntés nem kifogásolható sem jogi, sem etikai szempontból. Többszázezer ügyfél érdeke semmiképpen sem sérülhet 50 extrém adatforgalmat bonyolító előfizető miatt. Juhász Károly, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője elmondta: jogilag bármilyen szerződést fel lehet mondani, de ez az eljárás etikátlan. Egyrészt azért, mert a legnagyobb magyar internet-szolgáltató teszi, másrészt azért, mert nem figyelmeztette a felmondás előtt a felhasználókat. Hozzátette: a Nemzeti Hírközlési Hatóságon belül vizsgálatot kezdeményez az ügyben.
Cikkek A szlovén Nova Ljubljanska még egy bosnyák bankot vett 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 06:10
Szlovénia legnagyobb bankja, a Nova Ljubljanska banka (NLB) 92,4 százalékos részesedést vásárolt Bosznia egyik vezető pénzintézetében, a Banja Luka-i Razvojna bankban. Az árról nem adtak információt. Az NLB-nek már van egy érdekeltsége a bosnyák LHB bankban, amelynek szintén Banja Lukában van a székhelye. A szlovén bank 25 százalékos piaci részesedésre törekszik Bosznia-Hercegovinában. A Razvojna bank az ország 10 vezető pénzintézete között van, a fiókok számát, valamint az elhelyezett betétek nagyságát tekintve az első helyen áll: 430 dolgozója, 53 fiókja és 151 millió eurós mérlegfőösszege van.
Cikkek A svájciak rászoknak a külföldi vásárlásra 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 9. 06:06
Egy friss felmérés szerint manapság a svájciak több mint egyharmada külföldre olcsó vásárlás céljával is utazik
Cikkek A MÁV kötelező érvényű ajánlatot tehet a Cargo Slovakia-ra 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 17:21
A MÁV is azon cégek között van, amelyek kötelező érvényű ajánlatot tehetnek a szlovák Cargo Slovakia vasúti teherfuvarozó vállalatra szeptember 30-ig - írta hétfői számában a pozsonyi Pravda. A MÁV Rt.-nél közölték: beadják a végleges ajánlatot egy pénzügyi társasággal közösen. A MÁV mellett többek között az osztrák Rail Cargo Austria, a Deutsche Bahn, és a szlovák Penta, a Rail World Holdings és a Mid Europa Partners alkotta konzorcium maradt versenyben.
Pénzügyi szektor Eredményes félévet zárt az ÁÉB Rt. 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 17:00
Az Általános Értékforgalmi Bank Rt. 2005 első félévében kiemelkedő nyereséget ért el: első félévi adózott eredménye megközelíti a 11 milliárd forintot
Cikkek 62 dollár felett az olajár Londonban 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 16:45
A londoni nemzetközi olajtőzsdén hétfőn kora délután 62 dollár fölé ment fel a Brent északi tengeri olajféleség határidős ára, újabb történelmi rekordot érve el. A drágulást ez alkalommal elsősorban az a hír váltotta ki, hogy az Egyesült Államok szaúd-arábiai nagykövetségét hétfőn és kedden zárva tartja terrortámadások veszélye miatt. Együtt vágtatott a Brenttel az amerikai könnyűolaj határidős ára is az úgynevezett elektronikus kereskedésben. Utóbbi olajféleség hordónként 63,60 dollárig is felszaladt, hétfőn délután 63,40 dolláron volt közép-európai idő szerint négy óra körül. A Brent csúcs 62,30 dollár volt, a fenti időpontban az ár 62,28 dolláron tartózkodott, 1,18 dolláros napi drágulás után. A Brent korábbi árrekordja 61,26 dollár volt.
Cikkek BÉT - ismét emelkedés a piacon 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 16:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 270,85 pontos emelkedéssel, 21.129,35 ponton zárt hétfőn, ez az előző kereskedési napi záró értékhez képest 1,30 százalékos emelkedés. A részvénypiac forgalma 12,17 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak a pénteki záráshoz viszonyítva. Balázs Bertold, a Buda-Cash Brókerház Rt. üzletkötője szerint a növekedés elsősorban az európai piacokon tapasztalt optimista hangulattal indokolható. Hozzátette: pozitívan reagált a piac a pénteken nyilvánosságra hozott júliusi államháztartási adatokra is. Úgy vélte, hogy az emelkedő trend továbbra is érvényben van. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Nyugodt piacon alig változott a forint jegyzése 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 15:45
Alig mozdult a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négy tájban 243,65/85 forinton jegyezték a pénteki 243,75/85 forint után. A forint 13,67 százalékon állt a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Hétfőn nyoma sem volt annak az opciós nyomásnak, ami a múlt héten birkózásra késztette az érdekelt feleket. Az alacsony forgalmú, nyugodt kereskedésben az euró 243,65-244,00 forint közé szorult. A külkereskedelmi mérleg kedden megjelenő adatai, illetve a pénteken várható rövidített jegyzőkönyv a Monetáris Tanács július 18-iki kamatdöntő üléséről hatással lehet a forintra, amelynek további erősödését várják kereskedők. A nemzetközi piacokon az euróval szemben gyengülő dollár 197 forint alatt is járt a nap folyamán, a délután jegyzett 197,20/30 forintos kurzus 60 fillérrel maradt el a péntek délutáni szinttől. Friss devizaárfolyamok
Cikkek Új privatizációs pályázat a bosnyák Energopetrolra 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 15:15
A bosnyák föderáció kormánya semmisnek készül nyilvánítani az Energopetrol olajcégre kiírt privatizációs pályázatot
Cikkek Újabb olajárrekordok 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 14:45
Hétfő délelőtt újabb rekordokat ért el a kőolaj ára a szabadpiacon - WTI 62,90 dollár, Brent 61,76 dollár. A hét végén újabb amerikai finomítók hagyták abba a termelést hibajavítások miatt, miközben az elemzők a hét végi, vártnál jobb foglalkoztatási adatokból erős gazdasági növekedésre, nagy üzemanyag-keresletre következtetnek. Növelte a piacon az idegességet az is, hogy az Egyesült Államok szaúd-arábiai nagykövetesége hétfőn és kedden zárva tart, terrortámadások veszélye miatt. Kínát meg kell állítani egy Nobel-díjas szerint
Cikkek Hó és fagy a Tátrában 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 14:30
Húsz centiméteres hóréteg hullott le hétfőre virradó éjszaka a Magas-Tátra 1800 méternél magasabb csúcsaira és rendkívüli mértékben visszaesett a levegő hőmérséklete is. A szlovák meteorológusok már tavasszal előre jelezték, hogy a nyári időjárás több meglepetést hoz majd. A Nyugati-Tátrában szintén hóesés volt hétfőre virradóra, a hóréteg vastagsága eléri a tíz centimétert. Az Alacsony-Tátrában a Chopok csúcsán reggel nulla fok alá zuhant a hőmérséklet. A szlovákiai hegyekben lehullott nedves hó sok helyen felfagyott, a turistaösvények és a terep csúszós, balesetveszélyes, a térségben erős szél fúj - derül ki a tátrai meteorológusok hétfői beszámolóiból. A késő őszi időszakra jellemző időjárás az idén nem először fordul elő a szlovákiai hegyekben: június első hetében lavinaomlások sora követte egymást.
Cikkek Jöhet a génmódosított kukorica az Eu-ba 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 14:00
Az Európai Unió jóváhagyta a MON 863 GMO-kukorica importját. Egyelőre termeszteni nem lehet, csak takarmányozásra használható a gyökeret tönkretevő kártevőknek ellenálló gabonafajta
Cikkek 42 millió dolláros román fegyverüzlet 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 13:30
A román fegyverexport tavaly 41,85 millió dollárt ért el, Románia teljes exportjának 0,22 százalékát
Cikkek Gabonabajok Spanyolországban: megéri szállítani 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 12:30
Az ibériai félszigeten a gabona ára 150 euró körül mozog tonnánként - megéri magyar gabonát szállítani
Cikkek Nokia-pletyka: színtiszta koholmány 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 12:27
"Színtiszta koholmánynak" nevezte a Nokia szóvivője azt a hétvégi lapértesülést, hogy az amerikai Cisco Systems, az internetes berendezések legnagyobb gyártója a világon, érdeklődik a Nokia iránt. A Ciscónál egyelőre nem reagáltak a hírre. A szóvivő utalt arra, hogy a Nokia továbbra sem kommentál piaci pletykákat, mert a mostani, a londoni Business című lapban megjelent hír is az interneten terjedő híreszteléseken alapul. A cáfolat nyomán kissé mérséklődött a Nokia részvényeinek drágulása a helsinki tőzsdén: kora délelőtt 1,78 százalékkal 13,15 euróra drágult a papír, míg korábban 3,3 százalékos volt a drágulás. A Nokia felvásárlásáról suttognak
Cikkek Csehország bevezeti az elektronikus bélyegzőt 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 12:23
A Cseh Köztársaság Európában elsőként vezeti be az ún. "elektronikus bélyegzőt", az elektronikus aláírás irodai és hivatali célra használatos válfaját. A projektet az informatikai minisztérium készíti elő. Az eredetileg "electronic agent" elnevezés alatt az Egyesült Államokban kifejlesztett technológia tulajdonképpen a gumibélyegző elektronikus megfelelője. Az elektronikus bélyegző abban különbözik az elektronikus aláírástól, hogy nem természetes személyhez, hanem jogi személyhez kötődik. A szervezeti elektronikus ügyvitelben komoly problémát okoz az elektronikus aláírással ellátott dokumentumok kezelése, ha az aláírás birtokosa kilép a szervezetből. Az elektronikus bélyegző ezt a problémát szünteti meg. Büntetőeljárással fenyeget 16 országot az EU - Magyarországot is Öreg Skodával jár a csehek többsége Egyre súlyosabban eladósodnak a cseh háztartások
Cikkek Terjeszkedés és bankadó csökkentette a Budapest Bank eredményét 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 12:17
A magyar számviteli szabályok szerint készült, konszolidált gyorsjelentés alapján 2005 első félévének végén a Budapest Bank teljes hitelállománya 365,8 milliárd forintot tett ki, ami 11%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti 329,3 milliárd forintos szintet. Ezen belül a bankközi piacokon elhelyezett állományok nélkül számított kihelyezések 26%-kal, 283,5 milliárdról 358,5 milliárd forintra emelkedtek. Egy év alatt a bank teljes betétállománya 351,5 milliárd forintról 380,1 milliárd forintra bővült, ami 8%-os növekedést jelent. Nyolc százalékkal növekedett a bank mérlegfőösszege is, ami 2005. június 30-án 471,5 milliárd forintot tett ki. Ezzel párhuzamosan, az erőteljes expanziós programmal összefüggő beruházások és az idő közben bevezetett bankadó miatt a 2004 első félévének végén elért 5,79 milliárd forinthoz képest 31%-kal, 3,99 milliárdra csökkent a bank mérleg szerinti eredménye. Megújult a BB közraktárjegy-hitele Újdonság: itt a mobillal használható hitelkártya
Cikkek Infláció: Magyarországon bejött, Románia is áttér 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 12:10
A Román Nemzeti Bank ebben a hónapban áttér a közvetlen, folyamatos inflációs célkövetésre
Cikkek Délelőtt felszállóágban a BUX 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 8. 11:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 35,28 pontos nyitást követően tovább emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 21.085,22 ponton állt, ami a pénteki záráshoz viszonyítva 226,72 pontos, 1,09 százalékos növekedés, a hétfői nyitásnál pedig 191,44 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,2 milliárd forint volt. A vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 450 forinttal drágult, 21.150 forintra nőtt az árfolyama. Az OTP részvények ára 50 forinttal 7.770 forintra emelkedett. A Richter 285 forinttal 31.105 forintra erősödött. A Magyar Telekom papírok 917 forintot értek, 2 forinttal többet, mint pénteken záráskor. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG