Hírek
Cikkek
Részvényesek figyelem: megduplázza az osztalékot a Mol
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 09:32
Ha a tulajdonosok jóváhagyják az igazgatóság előterjesztését, akkor a Mol Rt. 2005. évi osztaléka közel duplája lesz az előző évinek, részvényenként 325 forint. Az olajcég igazgatósága az április 27-i éves rendes közgyűlésen a magyar számviteli szabályok alapján számított nem konszolidált 399 milliárd forint adózott nyereségből 35 milliárd
forint osztalék kifizetését javasolja, ami a saját részvények számától függően, részvényenként 325 forint, a névérték 32,5 százalékát jelenti. Az elmúlt évben a 2004. évi profitból a Mol részvényenként 165 forintot fizetett.
Párnacsata: beszáll a Mol is Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
A PKN szerzett újabb Yukos-cafatot
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:59
A bajban lévő YUKOS olajipari társaság litvániai részlegében, a Mazeikui Nafta olajfinomítóban meglévő 53,7 százalékos részesedését a lengyel PKN Orlen olajipari társaságnak adja el- értesült a Vedomosztyi című lap. Az újság szerdai számában közli a YUKOS vezetőire hivatkozó hírt, miszerint kedden este megszületett a megállapodás. Az üzletet azzal egyidejűleg kötötték meg, hogy a moszkvai bíróságon megkezdődnek a YUKOS ellen felszámolási ügyben a meghallgatások. Az üzlet létrejöttének hírét sem a YUKOS szóvivője, sem a lengyel vállalat illetékese nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
A PKN Orlen mellett a Mazeikiura pályázott a LUKOIL, és a TNK-BP, valamint a kazah KAzMunaiGAs állami vállalat is, ez utóbbi 1,2 milliárd dolláros ajánlattal. A Mazeikiu a balti államokban működő legnagyobb vállalkozás, a YUKOS egyedüli jelentősebb Oroszországon kívüli érdekeltsége. Az orosz konszern valamennyi hazai érdekeltségét zárolták, miután az adóhivatal 33 milliárd dolláros adótartozás követel a YUKOS-tól.
Kínai üzletbe fog a Rosneft - a kínaiak orosz cégbe fektetnekMár csak a Yukos adósságán osztozkodnakMegtorpant a száguldás az olajpiacon
Cikkek
Tőzsde: öveket bekötni, zuhanás a láthatáron
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:56
Esés várható szerdán a magyar és a régiós tőzsdéken egyaránt az amerikai kamatemelés, és az azt követő kommentárok alapján - mondta Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője az MTI-nek. A Fed elnökének kamatdöntést követő kommentárja alapján
egyértelműen nőtt az esélye annak, hogy az amerikai jegybank folytatja a kamatemeléseket, és a piacok már egy 5,25 százalékos alapkamatot kezdtek beárazni - fejtette ki az elemző.
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága keddi ülésén negyed százalékponttal 4,75 százalékra emelte az irányadó kamatot és nyitva hagyta a lehetőséget egy újabb kamatnövelés előtt. Herczenik Ákos elmondta, hogy a kommentár közlése után érezhető volt a fejlett piaci hozamok emelkedése, ami negatív hatással van a
fejlődő piacokra, és növeli a tőkekivonás esélyét ezekről a piacokról.
Ben először emelt, de nem utoljára Amerika elrontotta a brókerek kedvét A Magyar Telekom megveszi az Invitelt?!
Cikkek
Nőtt a jegybankpénz - 2243 milliárdnyi készpénz van forgalomban
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:53
A monetáris bázis februárban 3,6 milliárd forinttal 2.243,4 milliárd forintra nőtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank szerdán. A forgalomban lévő készpénz állománya 5,6 milliárd forinttal 1.679,1 milliárd forintra mérséklődött, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények bankszámlabetéteinek átlagos állománya 22,4 milliárd forinttal 556,8 milliárd forintra nőtt. Az egyéb monetáris pénzügyi intézmények egynapos betéteinek átlagállománya 13,1 milliárd
forinttal 7,5 milliárd forintra csökkent. A monetáris bázis (M0) rövid bázisú évesített növekedési indexe1 112,8 százalék volt.
Az M1 pénzmennyiség rövid bázisú évesített növekedési indexe 4,4 százalékponttal 119,1 százalékról 123,4 százalékra nőtt. Az MNB hozzáteszi, hogy az M1 index jelentősebb változása egyedi piaci hatás következménye: a háztartások éven belüli lejáratú betéteinek múlt hónapban átsorolt része visszakerült a látra szóló és
folyószámla betétek közé.
Monetáris bázis (MO):
A legszűkebb pénzaggregátum, amely a készpénzt, valamint a kereskedelmi bankok jegybanknál vezetett forintszámláinak egyenlegét tartalmazza. A jegybank a monetáris bázis nagyságára közvetlen befolyással bír. A monetáris bázist jegybankpénznek, bázispénznek, illetve nagy erejű pénznek (high-powered money) is hívják.
Európai monetáris szigorítás következhet
Cikkek
Megvan a madárinfluenza első magyar áldozata
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:48
Teljesen leállt a békéscsabai baromfi-feldolgozó üzem, mert az áramszolgáltató lekapcsolta az áramot, a mintegy 800 dolgozót egyelőre szabadságra küldték
Cikkek
A Magyar Telekom megveszi az Invitelt?!
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:29
A Deutsche Telekom magyarországi egysége, a Magyar Telekom Rt. sajtóértesülések szerint ajánlatot tett az Invitel Rt.-re Az Invitel eladási ügyeit ismerő illetékesek közlése szerint a "Magyar Telekom az ajánlattevők között van". A Dow Jones hírügynökséggel az illető nem közölte sem az ajánlati árat, sem azt, hogy mely cégek pályáznak
még az Invitelre. Elemzők az Invitelnek, a második legnagyobb hazai vonalas
szolgáltató cégnek piaciértékét 500 millió euró körüli összegre becsülik az adók és egyéb
levonások utáni EBITDA eredmény hatszorosával számolva. Az Invitel
2005-ben 82,4 millió eurós EBITDA eredményt ért el.
Az Invitel amerikai tulajdonosa, az American Investment Groups (AIG) Emerging Europe Infrastructure nevű befektetési alapja és a GMT Telecommunications Partner az Invitel tenderének első fordulóját március elejére tervezi a JP Morgan Chase szervezésében. Az említett vállalatok egyike sem fűzött kommentárt az értesüléshez.
Kicsengetés: fülkéből euró alapon is telefonálhat 1 milliárdért vesz vállalatirányítási rendszert a Magyar TelekomÚjabb lendületet kaphat a számhordozás
Cikkek
Túljelentkezés: mindenki Hegyalján akar zenélni
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:19
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket az internetes jelentkezési rendszer mind a fellépni szándékozó zenekarok, mind a nyári munkát keresők körében
Cikkek
Megtorpant a száguldás az olajpiacon
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:10
Szerda reggel mérséklődtek az árak a nyersolaj szabadpiacán azután, hogy az előző nap - közel 2 dolláros, azaz 3 százalékos emelkedés után- hét heti csúcsot döntöttek, részben a technikai beszerzéseknek a hatására, illetve azért, mert tartják magukat Irán kapcsán az ellátási zavarok miatti aggodalmak.
A szakértők arra számítanak, hogy a nap folyamán közzéteendő amerikai készletadatok a nyersolajat illetően 800 ezer hordós növekedést mutatnak majd a múlt heti váratlan csökkenés után, a petrolkémiai tartalékok viszont, köztük a benziné is, több mint 1
millió hordóval eshetnek a múlt hétről.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta a legközelebbi, májusi határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 65,8 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 27 centtel olcsóbb a
keddi New York-i zárónál. A WTI kedden 1,91 dollár növekedéssel 66,07 dolláron zárt.
Brüsszel: középpontban az energiapolitika
Cikkek
Jön az újabb áfacsökkenés - ott is, ahol nem kell
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 08:07
A kormány az otthonápolás, a magánlakások felújítása és kisebb javítási szolgáltatások esetében kíván élni az ötszázalékos áfakulcs lehetőségével
Cikkek
Amerika elrontotta a brókerek kedvét
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 07:49
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok szerdán eséssel kezdhetnek, amit a Federal Reserve tegnapi kamatmelésről hozott döntése, illetve az a kilátás vált ki, hogy a FED közlése szerint további pénzpolitikai szigorítás várható. Ez kedvezőtlen
hatást gyakorolhat a gazdasági növekedésre és a vállalati profitokra.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenhárom pont körüli veszteséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 három, a párizsi CAC négy pontos csökkenéssel kezdhet. Ben először emelt, de nem utoljára
Cikkek
Ben először emelt, de nem utoljára
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 07:32
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) kedden negyed százalékponttal 4,75 százalékra emelte irányadó célkamatát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A kedden véget ért kétnapos FOMC-értekezlet előtt az elemzők
úgy vélték, hogy hamarosan befejeződik a 2004 június vége óta tartó kamatemelési sorozat, aminek során a Fed mindegyik alkalommal 25 bázisponttal növelte a kamatot. A szakértők többsége szerint a FOMC legközelebbi, május 10-i ülésén lesz az utolsó, 25 bázispontú kamatnövelés. A Fed ülésén első alkalommal vezényelt Ben Bernake, az új elnök.
Az utolsó csökkentés 2003. június 25-én volt, negyed százalékponttal 1,00 százalékra, 1958 óta a legalacsonyabbra. 2004 júniusig az alapkamat változatlan maradt 1,00 százalékon, azóta a mostani a 15-ik negyed százalékpontos emelés volt.A kamatok nem nőnek az égigLegrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Pénzügyminisztérium: itt van, amit Orbán keres
Privátbankár.hu | 2006. március 29. 07:26
A központi költségvetés számviteli szabályok szerint nyilvántartott bruttó adóssága februárban már elérte a 13.161 milliárd forintot
Cikkek
A gyógyszerpapíroknak örülhettünk ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,02 pontos csökkenéssel, 22.730,54 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,35 százalékos gyengülés.
Valamivel 15 milliárd felé került a forgalom nagysága, ebből a legnagyobb kereskedést a következő négy részvény produkálta: a Richter és az Egis papírjai nagy mértékben növekedtek, 2,76 illetve 2, 34 százalékkal. A Mol részvényárfolyama 0,42 százalékkal alacsonyabb mint tegnap, az OTP pedig 2,19 százalékot gyengült ma a tőzsdén.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Karöltve gyengült a zlotyval a forint
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 16:29
Gyengült a forint a kamatdöntések kereszttűzében
Tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél öt tájban 265,7 forinton jegyezték, több mint egy forinttal magasabban a 264,5 forintos hétfői árfolyamnál.
A forint 43 bázisponttal 5,88 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A mai kereskedést az USA jegybankja szerepét betöltő FED kamatdöntésére való várakozás határozta meg, noha a piac már beárazott egy 25 bázispontos amerikai kamatemelést. A magyar idő szerint késő este megjelenő indoklás azonban hullámokat vethet a piacon aszerint, hogy abból a kamatemelési ciklus végét, vagy májusra további kamatemelést olvashat-e ki a piac.
A magyar valuta a piaci szereplők szerint szoros korrelációban mozgott a lengyellel. A feltörekvő piacok valutái közül csak az izlandi tudott valamennyit erősödni, a török, a brazil és a mexikói valuták azonban továbbra is gyengélkednek. Az amerikai kamatdöntés után folytatódhat ez az irányzat, és félő, hogy abból a régió valutái sem maradnak ki.
A dollárral 219-222 forint közötti széles sávban kereskedtek a nap folyamán, a délután jegyzett 219,50/60 forintos kurzus kevéssé tért el a 219,83/96 forintos hétfői árfolyamtól.
Legrissebb devizaárfolyamok
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Európai monetáris szigorítás következhet
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 16:22
Az euróövezeti jegybank (EKB) a széleskörű inflációra és a pénztömeg-mutatóra figyel, ez 2007-re átnyúló monetáris szigorítást erednényezhet
Cikkek
Mobiltelefónia: keleten mi vagyunk a harmadikok
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 16:02
Lengyelországban költöttek az ügyfelek legtöbbet mobil telefonálásra tavaly, a második helyen Csehország, a harmadikon Magyarország állt - derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató cég adataiból. A három ország együttesen az összes költés 58,6 százalékát adta a közép-kelet-európai térségben.
Az egy előfizetőre jutó átlagbevételt (ARPU) tekintve más a sorrend: itt Lettország vezetett tavaly, 25 százalékkal többet költöttek, mint a második helyen magyarok, és egyharmaddal többet, mint a harmadik helyen álló észtek. Bulgáriában, Lengyelországban és Romániában arányosan a legkevesebbet költötték a mobilozók. Az IDC szerint az ARPU csökkenőben van, mivel a térségben emelkedik az alacsony jövedelmű mobil ügyfelek száma.
Európa az olcsóbb mobil barangoláson dolgozik
Kicsengetés: fülkéből euró alapon is telefonálhat
KKV
Európa az olcsóbb mobil barangoláson dolgozik
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 15:47
Az Európai Bizottság olyan szabálytervezetet készít elő, amely jövőre 40 százalékkal csökkentené a külföldön tartózkodók mobilhasználati díjait és korlátozza a percdíjak felső határát
Cikkek
Világszerte elismerik a magyar reklámszakma fejlődését
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 15:10
Takács Ildikót választották a Reklám Világszövetség (IAA) jogi ügyekért felelős alelnökévé - közölte a szervezet európai alelnöki irodája az MTI-vel.
Takács Ildikót, a szövetség alelnökét március 19-én, Dubaiban az IAA 40. Világkongresszusán a választották a világszervezet jogi (By-Law) és az európai ügyekért felelős alelnökévé - olvasható a közleményben. A szakembert ezzel párhuzamosan a 11 fős ügyvezető testület tagjai közé is újraválasztották.
A közlés szerint Takács Ildikó kinevezésével az IAA a magyar reklámszakma elmúlt tizenöt évben tapasztalt fejlődését ismerte el, ami újabb lendületet adhat az iparágnak.
Cikkek
Elkeltek a Forma-1 kereskedelmi jogai
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 14:51
A CVC Capital Partners brit befektetési cég ma véglegesen átvette a Forma-1 versenyvállalkozás, a SLEC kereskedelmi jogait, a bejelentés szerint egyik ugyancsak brit cége, az Alpha Prema UK Limited révén.
Az ügyletet annak köszönhetően sikerült most lezárni, hogy az EU bizottsága is - előzetesnek mondott döntésével - rendben lévőnek találta, pont egy héttel ezelőtt. Az ügy még tavaly novemberben indult el, akkor jelentette be a CVC a Bernie Ecclestone milliárdos és a német BayernLB bank által ellenőrzött SLEC nevű vállalkozás többségének megvásárlási tervét.
Az ügylet jóváhagyásának és lezárásának ugyanakkor egy feltétele is volt: a CVC-nek el kell adnia spanyol vállalkozását, a Dorna céget, amely a motorsportban a MotoGP világbajnokságot birtokolja. Ezt a feltételt egyébként az EU állította a CVC-vel szemben.
Utazzon velünk!
Cikkek
Most Kóka konzultált a vállalatokkal...
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 14:36
Változik a beruházások támogatására vonatkozó szabályozás, így nagyobb támogatást kapnak majd a szolgáltatásba, a magasabb hozzáadott érték termelésébe fektető vállalatok, illetve a foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókba beruházásokat eszközlő cégek - mondta Kóka János gazdasági miniszter
Cikkek
Kínáé a világ legnagyobb devizatartaléka
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 14:25
Kína lett a világ legnagyobb devizatartalékokkal rendelkező országa: a China Business News mai jelentése szerint februárban a kínai devizatartalékok elérték a 853,7 milliárd dollárt, és Kína ezzel megelőzte az eddigi csúcstartó Japánt.
Japánnak februárban 850,1 milliárd dolláros devizatartaléka volt. A kínai devizatartalékok februárban 8,5 milliárd, januárban 26,3 milliárd dollárral nőttek.
A gazdaságok nagyságát tekintve Kína - a 2004-es 10,1 százalékos GDP növekedésével - a hatodik helyre került a világranglistán az eddigi hetedikről, maga mögé szorítva Olaszországot. Az első az Egyesült Államok, után a sorrend most: Japán, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Olaszország.
Kína hazai összterméke 2004-ben 15,99 billió jüan (1,93 billió dollár) volt. 2005-ben 9,9 százalékkal nőtt a GDP, az idei évre 8,9 százalékot várnak.
Kína miatt megdőlt egy fontos közgazdasági tétel
Cikkek
Kóka díjazta a befektetői "leg"-eket
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 14:19
Befektetői Okleveleket adott át Kóka János gazdasági miniszter a Parlamentben azoknak a befektetőknek, akik 2005-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez.
A díjazott vállalatok 2005 óta összesen 84 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg - hangzott el a díjátadó ünnepségen.
Az év legnagyobb volumenű beruházásának megvalósításáért az AGC Automotive vehetett át oklevelet. Kóka János "Az év legnagyobb volumenű bővítése" Oklevelet a BorsodChem képviselőjének adta át. Tavaly a legtöbb új munkahely teremtéséért a Nokia kapott elismerést.
Az IBM kapta "Az év legnagyobb regionális központját létrehozó vállalata" Oklevelet, míg a Magyarországi Bosch Csoport a "K+F együttműködésért" Oklevelet vehette át. "Az év befektetőbarát Ipari Parkja" Oklevelet pedig a Komáromi Ipari Park kapta.
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
A legjobb négy között a magyar egyenruha pályázat
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 14:08
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből derül ki, hogy összesen 10 divattervező pályázott az AiRUnion egységes egyenruha tervező tenderén, az ajánlatok Oroszországból, Magyarországról és az Egyesült Királyságból érkeztek. A szakmai zsűri döntése alapján négy pályázat, közte a magyar, verseng a finisben. A második, következő fordulóban a zsűri a legjobb kész ruhák között dönt. Végeredményt májusban hirdetnek. Ezt követően az idén egyesülő legnagyobb orosz légiszövetség enyenruhát vált. "Lehet, hogy magyarra?"
"Tucatnyi magyar divattervező érdeklődött nyílt pályázatunk iránt. Nagyra értékeljük a magyar designerek kreativitását és légiipari jártasságát. Örömmel jelenthetem be, hogy a magyar pályázat az egyik legerősebbként került a végső megmérettetést jelentő második fordulóba," - mondta Borisz Abramovics, az AiRUnion elnöke, egyben a KrasAir vezérigazgatója és a MALÉV-ot megvásárolni kívánó AirBridge Rt. legjelentősebb részvényese - áll a sajtónyilatkozatban.
Az AiRUnion szövetség öt légitársaságot foglal magába: a KrasAir Airlines-t, a Domodedovo Airlines-t, a Samara Airlines-t, az Omskavia Airlines-t és a Sibaviatrans Airlines-t. A szövetség négy regionális központtal rendelkezik, ezek: Moszkva, Szamara, Krasznojarszk és Omszk. Az AiRUnion flottája több mint száz repülőgépből áll.
...és a végén a Malév az orosz államé lesz?
Cikkek
4 csillagos mini-szálloda épül Nyíregyházán
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 13:58
Négycsillagos mini-szállodát épít Nyíregyháza-Ilona-tanyán a magántőkéből alapított Timpex Kft., az Európai Unió Regionális Operatív Programja keretében megvalósuló beruházás támogatási szerződését ma írták alá a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
A dokumentumot kézjegyével ellátó Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal idegenforgalomért felelős politikai államtitkára elmondta: a 300 millió forint értékű beruházáshoz az Európai Unió 200 millió, a magyar állam pedig 67 millió forint támogatást biztosít a lovas turizmussal foglalkozó cégnek.
A modern, 32 szobás mini-szálloda építése augusztusban kezdődik, s 2008-ig készül el Nyíregyháza határában, a 4-es főút mentén, a társaság lovas iskolája mellett.
Cikkek
Nemzetközi szerepben a Budapest Bank vezetői
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 13:46
Az elmúlt időszakban a Budapest Bank (GE Money Bank) több vezető beosztású munkatársa került nemzetközi vezetői szerepkörbe és kapott ezzel együtt új felelősségi területeket.
Karriertanácsok
Csordás Zoltán 2003 óta irányítja a Budapest Bank vállalati üzletágának kockázatkezelését. Az idei év első negyedévétől a GE Consumer Finance kelet-közép-európai régiójának vállalati kockázatkezelésért felelős vezetőjeként tevékenykedik tovább.
Fatér Gyula a 2000. év óta irányítja a mára több mint 300 milliárd forintos vagyont kezelő Budapest Alapkezelő Rt-t. Jelenlegi feladatai mellett a GE Consumer Finance befektetési tanácsadási stratégiájának kelet-közép-európai regionális bevezetésével foglalkozik majd.
Rolek Ferenc, aki 1992 óta tevékenykedik a GE magyarországi szervezetében, az év elejétől a GE Consumer Finance dél-nyugat-európai régiójáért felelős emberierőforrás-vezetőjeként folytatja szakmai karrierjét Párizsban.
Vértes Tünde 2000 óta compliance vezetőként biztosítja, hogy a Budapest Bank tevékenysége minden szempontból megfeleljen az európai uniós valamint a hazai jogi és pénzügyi szabályozó hatóságok által támasztott feltételeknek. A Budapest Banknál működtetett compliance program sikere alapján Vértes Tünde 2005-től a GE Consumer Finance Közép- és Kelet-Európai Régiójának Compliance vezetője
Cikkek
Hogy kezdik a pályát szakmunkások?
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 13:37
Az elmúlt években javult a pályakezdő szakmunkások megítélése a vállalatoknál, azonban olyan tulajdonságokat nem tudtak megnevezni, ahol ne lenne szükség további javulásra
Cikkek
A Swiss Life-nál 1 milliárd svájci frankos profitra törnek
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 13:09
A Swiss Life adózott eredménye a várakozásoknál is erőteljesebben, 44 százalékkal növekedett tavaly. Az életbiztosítónál igen bíznak benne, hogy teljesíteni tudják a 2008-ra egymilliárd svájci frankos profitot tartalmazó tervet.
A társaság külföldi tevékenysége kiegyensúlyozta halványabb hazai szereplését, és költségeinek újabb 2 százalékos mérséklése is hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi esztendő 874 millió frankos (668 millió dolláros) adózott eredményt hozott a 2004-es 606 millió frank után. Az elemzői átlag 763 millió frank, a legmagasabb előrejelzés 830 millió frank volt.
Mindent az életbiztosításokról
A Swiss Life nem tervezi versenytársai felvásárlását, bár ehhez elegendő tőke állnak rendelkezésére, a növekedést továbbra is organikusan képzelik. A Swiss Life árfolyama idén 16,5 százalékkal nőtt.
Drágulhatnak a biztosítók szolgáltatásai
Cikkek
Aranyjegyzés indul a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 13:03
Határidős aranykontraktus kereskedését indítja el egy 3,8 millió forintos színarany tömbbel a Budapesti Értéktőzsde a tervek szerint április 20-án
Cikkek
Milliós támogatások óvodáknak, iskoláknak a Generalitól
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 12:47
Idén is indul Szimba gyermekrajz- és digitális plakátpályázat.
A Generali-Providencia Zrt. immár tizedik alkalommal hirdette meg Szimba pályázatát az oktatási intézményekben folyó oktató-nevelő munka támogatására a jövő és beleset-megelőzés témájában. Az óvodások és általános iskolás diákok rajzos, festett vagy akár ragasztott plakátjai, és a középiskolai tanulók számítógéppel készített "digitális plakátjai" külön kategóriákban versenyeznek.
Az óvodások és alsó tagozatosok számára a "Mi leszek, ha nagy leszek?", a felső tagozatosok és középiskolások számára a "Milyen lesz a világ, és benne Én 50 év múlva?" a pályázat témája. Oktató célzattal több tízezer tanuló versenyezhet az ország valamennyi iskolájából, munkáikat, a zsűri javaslatára, értékes ajándékokkal honorálja a Generali.
Nagy a szórás a nyugdíjpénztári hozamok között
Biztosítottak és pénztári tagok adókedvezményei
Cikkek
Nyolcvan éve nem látott sztrájk Nagy-Britanniában
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 12:40
Az utóbbi nyolcvan év legnagyobb közszolgálati sztrájkja kezdődött Nagy-Britanniában, a nyugdíjjogosultság tervezett szigorítása miatt
Cikkek
Gyurcsány: robbantásveszély a választási nagygyűléseken
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 11:47
Az elmúlt napokban a magyar titkosszolgálat hivatalos értesítést kapott arról, hogy külföldi bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálása szándékával robbantásokat kívánnak elkövetni az országban, a választási nagygyűléseken - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón.
Szlovák titkosszolgálat: budapesti kampányhajrá robbantásokkal?
Cikkek
A T-Online-tól érkezik az új Albacomp vezér
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 11:38
Pukler Gábor tölti be május 1-től az Albacomp Zrt. vezérigazgatói posztját - közölte a társaság az MTI-vel.
A szakember Laufer Tamást váltja, aki négy évig töltötte be ezt a posztot.
Pukler Gábor műszaki informatikus szakember, több mint tíz éve tevékenykedik kereskedelmi területen, jelenleg a T-Online értékesítési vezérigazgató-helyettese.
A cég februárban közölt adatai szerint az Albacomp Csoport 2005-ben 10 százalékos növekedéssel 17 milliárd forintos bevételt és 370 millió forintos üzemi eredményt ért el, a főleg az uniós országokba irányuló exportból származó árbevétele 980 millió forint volt. A konzultációs szolgáltatásból származó forgalom 1 milliárd forintot tett ki.
A cég tavaly a 2004-es adatnál 4.000-rel több, 19.700 személyi számítógépet értékesített, és 9.500 notebookot adott el, ami az egy évvel korábbinál 2.000-rel több.
Az idén a cég főleg a notebookok piacán tervez növekedést, a személyi számítógépek esetében inkább stagnálást prognosztizál, és az árbevétel újabb 10 százalékos bővülésére számít.
Jön az olcsó, magyar LCD-tévé
Cikkek
Járai: "Nem sietünk bármiféle cselekvéssel"
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 11:34
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint nincs jele, hogy a forint legutóbbi gyengülése veszélyeztetné a bank inflációs célját.
Járai Zsigmond azt mondta újságíróknak Prágában egy pénzügyi tanácskozás szünetében, hogy reméli: a nemzetközi árfolyamhelyzet továbbgyűrűző hatásai nem lesznek olyan erősek az inflációra, mint a múltban.
- Nem látjuk jelét, hogy a gyengülés pillanatnyilag érintené az inflációs célt. Nem sietünk bármiféle cselekvéssel - idézte a szavait a Reuters hírügynökség.
Mit tud az új ezres, milyen lesz az új százezres? (hanganyag)
KKV
Ki vesz még mobiltelefont? Elég sokan, de milyet?
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 11:15
A számok azt mutatják, hogy a Vodafone folyamatosan jön fel a Pannonra és a T-Mobile-ra, piaci részesedése már csaknem 22 százalékos. Egy év alatt több mint hat és fél százalékkal nőtt a mobilelőfizetők száma, így eléri a 9 millió 374 ezret.
Támadnak az olcsó kamerás mobilok
Deviza / Áru
Csak a szokásos: hullámvasúton a forint és a BUX
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 10:55
Lassan hozzászoktunk a BUX 100-200 pontos óránkénti emelkedéséhez és gyengüléséhez, a forint is hozza a formáját: gyengül
Cikkek
BorsodChem: 51 forintos osztalék
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 09:33
A BorsodChem Rt. igazgatósága részvényenként 51 forintos osztalékot javasol elfogadásra a társaság április 28-ra összehívott közgyűlésén.
Tavaly 45 forintot kaptak részvényenként a tulajdonosok.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett, magyar számviteli szabályok alapján készült, auditált, nem konszolidált eredménykimutatás szerint a BorsodChem Rt. adózott eredménye 13,413 milliárd forint volt 2005-ben, az osztalékfizetés utáni mérleg szerinti eredménye pedig 9,257 milliárd forint. Az anyavállalat 139,88 milliárd forint árbevételt ért el tavaly.
A csoport nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerint konszolidált auditált adózás utáni nyeresége 14,457 milliárd forintot tett ki, a csoportszintű árbevétel 172,97 milliárd forint volt.
A napirend szerint a közgyűlésen a részvényesek tájékoztatást kapnak a társaság 2015-ig szóló stratégiájáról és jövőképéről, továbbá az elmúlt tíz év eredményeiről.
Igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok visszahívásáról és megválasztásáról is dönt a plénum.
BorsodChem: igazi kémiai egyveleg
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
7,8 százalékon a munkanélküliségi ráta
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 09:19
Tavaly december és idén február között a foglalkoztatottak száma 3 millió 883 ezer, a munkanélkülieké 327 ezer fő volt, rosszabb mutatók, mint tavaly
Cikkek
OTP közgyűlés április végén, mennyi lesz az osztalék?
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 08:54
Az OTP Bank Rt. április 28-án tartja éves rendes közgyűlését, a társaság megjelent közgyűlési hirdetményben az osztalékjavaslatot nem közölte.
A bank 2005. évi gyorsjelentése alapján a magyar számviteli szabványok (MSZSZ) szerinti nem konszolidált adózott eredményének 40 százalékát tervezi kifizetni osztalékként, ha a részvényesek azt jóváhagyják. A 138,3 milliárd forintos adózott profit mellett ez a 100 forint névértékű részvényekre részvényenkénti 197 forint osztalékot jelent.
Tavaly a 2004. év után a részvényesek részvényenként 156 forint osztalékot kaptak, mert a társaság közgyűlésén a 104,818 milliárd forint adózott nyereségből 41,206 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Az osztalékalap az adózott profit 39,3 százaléka volt, míg egy évvel korábban 23,5 százalékot tett ki.
A közgyűlés napirendjén a 2005. évi beszámolók elfogadása mellett a 2006. évi üzletpolitikai célokról szóló igazgatósági beszámoló is szerepel. Napirenden lesz még igazgatósági tag megválasztása, a 2006-2010. évekre vonatkozó vezetői érdekeltségi rendszer elfogadása és felhatalmazás az igazgatóság számára saját részvény vásárlására.
A közgyűlési előterjesztéseket április 12-től lehet megtekinteni - közölte az OTP.
Felvásárolják az OTP-t? A szakértő válaszol (hanganyag)
Cikkek
Nigériából és Kínából mozgatják az olaj árát
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 08:36
Reggel is tartotta a múlt heti drágulással elért, hétheti csúcs közeli árát a kőolaj a szabadpiacon. A befektetők továbbra is óvatosak az OPEC-tag Nigériában zajló belharcok miatt. Mérlegelik a legutóbbi kínai intézkedések lehetséges világpiaci hatásait is: tavaly július óta először, a kínai kormány a hét végén 3-5 százalékkal emelte az üzemanyagok kiskereskedelmi árát.
Kínában tegnap azonnali hatállyal extraprofit-adót vetettek ki a hazai kőolajtermelőkre, és áprilistól fogyasztási adót vetnek ki a fűtőolajra, a repülőgép-üzemanyagra, a repülőbenzinre és a kenőolajokra, miután már korábban különadót vetettek ki a dízelre és a benzinre.
Kína kőolajimportja februárban napi 2,91 millió hordóra csökkent a januári, napi 3,1 millióról, azonban 7,9 százalékkal meghaladta a tavaly februárit. Januárban az import 70,7 százalékkal, a két első hónapban 34,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta a legközelebbi, májusi határidőre kedd reggel hordónként (159 liter) 64,12 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 4 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Hajnalban előbb 6 centtel, majd 4 centtel volt olcsóbb a hétfői NYMEX-zárónál. Hétfőn hordónként 64,16 dolláron zárt New Yorkban májusra, 10 centtel olcsóbban, mint pénteken.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta reggel hordónként 63,61 dollár volt a legközelebbi, májusi határidőre az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, azonos a hétfői záróval. Hajnalban előbb 8 centtel, majd 1 centtel volt olcsóbb volt a hétfői zárónál. Hétfőn hordónként 63,61 dolláron zárt, 10 centtel drágábban, mint pénteken.
Cikkek
Szlovák titkosszolgálat: budapesti kampányhajrá robbantásokkal?
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 08:23
Fokozott óvatosságra intette a szlovák titkosszolgálat (SIS) a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt, mert információi szerint megeshet, hogy a választási kampány finisében robbantásokat hajtanak végre Magyarországon - írta a Népszabadság.
Dunaszerdahelyi szervezett bűnözői körökből szerzett információkat a szlovák titkosszolgálat - írta a lap. Tudomása szerint a Szlovák Információs Hivatal (SIS) úgy értesült, hogy az "esetleges magyarországi akciók igazi célja a közélet szétzilálása, a hatalom tekintélyének aláásása lehet". A SIS nehézsúlyú bűnözők után nyomozva botlott az információba: három, időnként Magyarországon tevékenykedő bűnözőről állították - közelebbről meg nem nevezett személyek -, hogy robbantásokat terveznek Magyarországon.
Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár a lapnak nem kívánta kommentálni az értesülést, de közölte: ilyen súlyú információról haladéktalanul értesíteni kell a miniszterelnököt, a nemzetbiztonsági kormánykabinet vezetőjét és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnökét.
A szlovák titkosszolgálat szóvivője a lappal csak azt közölte, hogy a SIS "aktivitásairól" soha nem szokta tájékoztatni a nyilvánosságot.
Cikkek
Párna(gáz)csata: beszáll a Mol is
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 08:21
Az olajcég a Népszabadságnak cáfolta a Fidesz állításait, a Molnál állítják: nem történt adásvétel, és nincs szó visszabérlésről
Cikkek
Franciaország mára bezár
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 08:02
Százezrek vesznek részt Franciaországban a mára meghirdetett általános sztrájkban és felvonulásokban, amellyekkel a szakszervezetek és diákszervezetek az ellen tiltakoznak, hogy a kormány követeléseik ellenére sem vonta vissza az első munkavállalási szerződésről szóló törvényt.
Az első munkavállalási szerződést (CPE) szabályozó új francia törvény a 26 évesnél fiatalabbak esetében kétéves próbaidőt és indoklás nélküli felmondást tesz lehetővé a munkáltatóknak. Dominique de Villepin kormányfő nem hajlandó a szerinte a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és a munkaerőpiac rugalmasságát segítő, április végén életbe lépő törvényt, amely márciusban szerte az országban diákmegmozdulásokat váltott ki.
Az öt legnagyobb francia szakszervezet a diákszervezetekkel karöltve hirdetett március 28-ra tüntetésekkel és felvonulásokkal egybekötött országos munkabeszüntetést és általános sztrájkot a március 9-én jóváhagyott törvény visszavonását követelve. A megmozdulás két hónap alatt a negyedik országos tiltakozás lesz a munkajogi reform ellen.
Elkerülhetik Párizst a turisták
Francia zavargások: ez nem gazdaság, hanem politika
Cikkek
Nem elég az 1 milliós plusz juttatás
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 07:57
Reggel 6 órától elkezdődött a paksi atomerőműben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (MÉSZ) által meghirdetett sztrájk, az erőmű teljesítménye csökkent - tájékoztatta az MTI-t a szakszervezet elnöke.
"Ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk, mindenki a helyén van, végzi a munkáját, csak kevesebbet termel az erőmű" - mondta Berkes Sándor.
Hozzátette: a paksi atomerőmű speciális helyzetéből adódóan a sztrájkjogot úgy tudják érvényesíteni, hogy a tulajdonosnak gazdasági hátrányt okoznak.
Mittler István, az erőmű szóvivője megerősítette: 6 órától fél órán keresztül a 3. blokk 20 megawattal kevesebb teljesítményen üzemel, a Magyar Villamos Művek Zrt. engedélye alapján ugyanez a teljesítménycsökkentés 18 óra és 18:30 között szintén végrehajtható.
A március 1-jén kezdődött bértárgyalások során a MÉSZ követelése 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását tartalmazta.
A tárgyalások folytatódnak, tegnap a menedzsment az eddigi 5 százalékos átlagkereset növekedés és az ezen felüli közel 1 millió forintos éves szociális és jóléti juttatás helyett újabb ajánlatot tett a dolgozóknak.
Nem hasítanak: sztrájk a paksi atomerőműben
Cikkek
Kicsengetés: fülkéből euró alapon is telefonálhat
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 07:44
21 ezer telefonfülkét "eurósít" a Magyar Telekom a nyárig, persze egyre kevesebb telefonfülkében lesz elérhető az új szolgáltatás
Cikkek
Fed-ülés: Ben ma először lép a gázra
Privátbankár.hu | 2006. március 28. 07:21
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) ma fejezi be tegnap kezdődött kétnapos ülését, s várhatóan kamatemelésről határoz.
Általános az a várakozás, hogy negyed százalékpontos kamatemelésre kerül sor, így az új kamatszint 4,75 százalék lesz.
A kamatbejelentésnél esetleg lényegesebb információt hordozhat a bejelentés szövegkörnyezete, ami utalhat a kamatpolitika jövőjére. A múlt heti adatok - köztük a használt lakások megugró eladásaival - növelték azt a befektetői aggodalmat, hogy a Fed kamatemelési sorozata a korábban vártnál is tovább tart.
A Fed ülését azt teszi még a megszokottnál is érdekesebbé, hogy ez az első olyan tanácskozás, amelyet az új elnök, Ben Bernanke vezet.
A kamatdöntés bejelentésére várhatóan 21.15 körül kerül sor.
Gyengült a forint a kamatdöntések kereszttűzében
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
22810 ponton a BUX
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 16:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206 pontos emelkedéssel, 22.810 ponton zárt.
A pénteki záró értékhez képest ez 0,91 százalékos erősödés az alacsony forgalmú tőzsdenapon.
A Richter részvényei 2,96 százalékos nyereséget produkáltak, nőtt az Egis papírjainak értéke is 2,24 százalékkal. Az OTP részvényei 0,75 százalékkal érnek többet, míg a Mol papírjainak értéke nem változott jelentősen.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Az üzletemberek légijárattal utazhatnak majd Debrecenbe?
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 16:48
Debrecen és Budapest közötti menetrend szerinti légi járat indítását jelentette be a cívis városban Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, valamint a Malév és az észak-német székhelyű OLT légitársaság vezérigazgatója. A bejelentésen jelen volt Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára.
"Budapestet és a vidéket nem szembeállítani kell, ugyanis egymásra utaltan tudunk fejlődni, aminek egyik eszköze a belföldi légi közlekedés" - jegyezte meg Demszky Gábor.
Ez a légi járat európai üzletemberek sokaságát hozza majd el Debrecenbe - kommentálta a légi járat indításának tényét Szanyi Tibor.
A kormány örül annak, hogy a repülőjárat elindult, s annak is, hogy hamarosan eléri Debrecent az autópálya is - tette hozzá a politikai államtitkár. Gerd Weber, az OLT légitársaság vezérigazgatója közölte: egy éve kezdődtek el a tárgyalások a debreceni légi járatról, amelynek előzménye az általuk tavaly napi egy járatpárral üzemeltetett Debrecen - München desztináció.
Ipari parkjába várja a vállalkozókat Debrecen
Ipari parkok: 150 ezer munkahely, 2700 vállalkozás
Cikkek
Gyengült a forint a kamatdöntések kereszttűzében
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 16:40
Erős nyitás után gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót ma délután 5 óra körül 265 forinton jegyezték, 1 forinttal a pénteki 264 felett.
Az euró a reggeli 262,60 forintos nyitás után gyorsan elérte a 264 forintos szintet, s a nap nagy részében ekörül a szint körül ingadozott. A forgalom átlagos volt, a zloty hasonló pályát írt le az euróval szemben, mint a forint - mondták a piacon. A kereskedést most két hétig elsősorban a külföldi kamatdöntések mozgatják, s a célegyenesbe jutott magyarországi parlamenti választások miatt sem várható, hogy jelentős forint pozíciókat vállaljanak befektetők, összességében inkább a magyar valuta gyengülése valószínű - vélik a piacon.
Legrissebb devizaárfolyamok
A legnagyobb hatású kamatdöntés kedden esedékes, amikor az általános várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő FED 25 bázisponttal 4,75 százalékra emeli az amerikai alapkamatot. A szlovák jegybank ma döntött a 3,50 százalékos alapkamat változatlanul hagyása mellett, a cseh és a lengyel kamatdöntő jegybanki ülés a hét további részében várható. Az Európai Központi Bank és a Bank of England április 6-án foglalkozik a kamatok kérdésével.
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Friss
Nemzetközi
Csehországban felgyújtottak egy Izraelnek fegyvereket gyártó üzemet
Egy palesztinbarát csoport lehet az elkövető.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
A BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
-
A világ 10 legveszélyesebb repülőtere
11:12
-
Osztrák workshop Budapesten: új szlogen, új élmények
11:05
-
Japán gasztronómiája egy hétre beköltözik a W Budapestbe
10:56
A vidék hírei
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Elhunyt Chuck Norris – a legendás színész és harcművész 86 éves volt
15:25
-
Graffitikkel rongálták meg a felújításra váró egri viaduktot!
14:50
-
Felavatták Egerben a világ legnagyobb szabadtéri fényképezőgép-installációját
14:16
-
Nincs megállás: tovább drágulnak az üzemanyagok – nő a különbség a piaci és a védett ár között
12:05
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
top 24
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
2026. március 20. 05:51
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
2026. március 20. 19:51
-
Már ég a ház Donald Trump hátországában
2026. március 20. 14:16
-
Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
2026. március 20. 13:41
-
Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
2026. március 20. 10:52



