Hírek
Cikkek A Fidesz folytatná a Széchenyi-tervet, de más néven 
Privátbankár.hu | 2006. február 16. 07:58
Kormányra jutása esetén a Fidesz mindenképp folytatja a sikeres Széchenyi-tervet, ha nem is ezzel az elnevezéssel - mondta Varga Mihály tegnap Túrkevén, pártja lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón. A támogatások várhatóan célzottabbak lesznek, és az otthonteremtés, a turizmus, ezen belül a termálturizmus fejlesztése, valamint az útépítés mindenképpen elsőbbséget élvez majd - tette hozzá a Fidesz alelnöke. Ismertette a Fidesz gazdasági programját, aláhúzva azt, hogy ezzel elsődlegesen a hétköznapok biztonságát kívánják megteremteni. Az ország egyik legnagyobb problémája jelenleg a munkanélküliség, az állásnélküliek száma 2002-höz képest több mint 80 ezerrel emelkedett - mondta Varga Mihály. A Fidesz - tette hozzá - több munkahelyet úgy szeretne megteremteni, hogy erre a hazai kis- és középvállalkozásokat ösztönözné járulékterheik mérséklésével. A megoldás a Fidesz szerint a társadalombiztosítási járulék 10 százalékponttal való csökkentése, amely már egy 1998 és 2002 között jól bevált módszer alkalmazása - mondta Varga Mihály. Emlékeztetett arra, hogy akkor, a polgári kormány idején történt hasonló mértékű mérséklés révén 230 ezer új munkahely jött létre a hazai gazdaságban. Gyurcsány újra agyrémnek nevezte a Fidesz-javaslatait Áder 14., Batiz 16. havi nyugdíjról, Szekeres blöffről beszél
Cikkek Orbán ötletére itt a cseh minta  
Privátbankár.hu | 2006. február 16. 07:52
Legfeljebb 90 nm-es lakás és 150 nm-es családi ház minősül Csehországban a "szociális lakásépítés" kategóriájába, így építésükkor érvényes lesz rájuk a kedvezményes, öt százalékos áfakulcs
Cikkek Privatizáció Lengyelországban: itt a vége? 
Privátbankár.hu | 2006. február 16. 07:22
A lengyel miniszterelnök, Kazimierz Marcinkiewicz tegnap új kincstárügyi minisztert nevezett ki Wojciech Jasinski személyében. Az állami vállalatok felügyeletével megbízott 57 éves politikus a kormányon lévő Jog és Igazságosság Párt tagja, s azt tartják róla, hogy keményen fel fog lépni az Európai Unióval szemben az olasz Unicredito lengyelországi felvásárlási tervei miatt. Jasinski várhatóan egyéb kérdésekben is határozottan képviselni akarja a lengyel nemzeti érdekeket, s nem fogja gyorsítani, illetve szélesíteni a privatizációt. Nyilatkozata szerint Lengyelországban szigorú ellenőrzés alatt kell tartani a stratégiai ágazatokat, a kőolaj- és gázipart, valami a villamos energia szektort. Elődje, Andrzej Mikosz január elején köszönt le, miután korrupciós ügybe keveredett.
Cikkek Elmaradt a roham a postákon  
Privátbankár.hu | 2006. február 16. 07:19
Rendben bezártak szerdán az éjfélig nyitva tartó posták - tájékoztatta az MTI-t Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. A felvételi lapok és az adóbevallások beadási határideje szerdán lejárt. Budapesten három posta tartott nyitva éjfélig. Mindhárom posta rendben bezárt éjfélkor - mondta a szóvivő. Az ügyfélforgalom a korábbi évekhez hasonló nagyságú volt, a várakozási idő azonban egyetlen postán sem volt jelentős, a Nyugati, illetve a Keleti pályaudvar mellett található posták esetében ez átlagos 5-10 perc volt, nagyon gyors, rugalmas volt az ügyintézés - tájékoztatott a szóvivő. Tomecskó Tamás elmondta, hogy szerdán országos szinten a szokásos forgalom duplája volt a postákon, a többi napokon szokásos 2-2,5 millió küldemény kétszeresét adták postára. A Magyar Posta korábban közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy meghosszabbított nyitvatartási idővel és megerősített szolgálattal várják az ügyfeleket szerdán. Az egyéni vállalkozóknak, az éves áfa-bevallóknak, és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak szerda éjfélig kellett postára adni adóbevallásukat, emellett a felsőoktatási felvételi jelentkezés időszaka is ekkor zárult le. MINDEN, AMI ADÓ
Cikkek Áfakulcs-csökkentés: lehull a lepel 
Privátbankár.hu | 2006. február 16. 07:16
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reggel 9-kor teszi közzé a januári inflációs adatokat, amely az első átfogó információ lesz a felső áfakulcs csökkentésének hatásáról. Az elemzők szerint tavaly januárhoz viszonyítva az árak 2,45 százalék körül emelkednek, decemberhez képest pedig 0,35 százalékkal csökkennek. A fogyasztói árak 2005-ben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedtek, míg decemberben 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2004 decemberében, és nem változtak novemberhez képest. A fogyasztói árak 2005 januárjában 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Inflációs várakozások 2006-ra
Cikkek Zuhan az olajár, mikor követi a benzin? 
Privátbankár.hu | 2006. február 16. 07:11
Tegnap is több mint egy dollárral mérséklődött a kőolaj ára arra a hírre, hogy az Egyesült Államokban hat éve a legmagasabb szintre nőtt a múlt héten a stratégiai benzintartalék
Cikkek BUX: 0,4 százalékos erősödés 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 16:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,89 pontos emelkedéssel, 22.120,46 ponton zárt a mai napon. A tegnapi záró értékhez képest ez 0,40 százalékos erősödés. A legnagyobb forgalmú értékpapírok részvényárfolyamai nem változtak meghatározó mértékben a mai napon, a teljes forgalom 22,96 milliárd forint volt.
Cikkek A kormány 50 milliárddal segíti az innovációt 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 16:39
A parlament által hétfőn jóváhagyott címzett támogatások segítségével a kormány az idén 50 milliárd forinttal támogatja a helyi fejlesztéseket
Cikkek A betegség oka: túlzott stressz 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 16:39
Egy brit felmérés szerint milliók betegnek meg a növekvő stressz miatt. A Bupa Insurance szerint a stresszhez köthető orvosi problémák egyre inkább hétköznapinak számítanak, és egyre több ember szenved álmatlanságban szorongásai miatt. A stressz legfőbb kiváltó oka rendszerint a családi problémák között keresendő, de a felmérés a munkahely elvesztésétől való félelmet, az egészségügyi problémáktól és a bűnözésől való félelmet is lehetséges stressz-kiváltó okként jellemzi. A megkérdezett 1800 brit felnőtt kétharmada mondta azt, hogy aggódik, gyötrődik valamin, közülük minden ötödik szakorvossal is kezelteti magát emiatt. A stresszben szenvedőknek a rendszeres testmozgást és az egészséges táplálkozást javasolják. Megérkezett hazánkba a madárinfluenza Forrás: The Guardian
Cikkek A valutapiac a FED döntésére vár 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 16:09
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 250,90/251,00 forinton jegyezték, 60 fillérrel lejjebb a 251,50/60 forintos tegnapi árfolyamnál. A forint 21 bázisponttal 11,12 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők szerint a régió valutáival együtt erősödött a forint, s ha a holnap reggel megjelenő januári inflációs adat kedvező lesz, további forinterősödés várható. A dollár délután gyengült a nemzetközi piacokon arra a hírre, hogy a külföldi befektetések a vártnál kevésbe emelkedtek az Egyesült Államokban. A délután jegyzett 210,35/50 forintos dollár árfolyam több mint egy forinttal volt alacsonyabb a keddi 211,50/65 forintnál. A piacon Ben Bernanke új FED-elnök magyar idő szerint ma esti első kongresszusi beszámolóját várják. Amennyiben a helyzetértékelésből kevésbé erőteljes amerikai kamatnövekedési pálya olvasható ki, az kedvező lehet a régió valutái számára - vélik kereskedők. Mi történt ma a tőzsdén és a forintpiacon?
Cikkek 1 milliárd forint kiegészítő támogatás az egyháznak 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 15:48
E hét végéig egymilliárd forint további támogatást kapnak az oktatási és szociális intézményeket fenntartó egyházak. Batiz András kormányszóvivő elmondta: az összeget a zárszámadási törvény szavatolta számukra. A pénzből olyan arányban részesülnek, amilyen arányban részt vesznek az említett intézmények fenntartásában. Az összeget egyházi kiegészítő támogatásként nyújtja az állam. Gyurcsány Ferenc múlt heti, egyházi vezetőkkel folytatott tárgyalásán is szóba került a téma, akkor a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy felgyorsítja a kifizetéseket. A kormánydöntés ezt a célt szolgálja, a hét végéig minden érintett hozzájut a neki járó kiegészítő támogatáshoz - közölte a szóvivő. Felháborodott az egyház
Cikkek Mosóporos körkép: gél vagy por? 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 15:43
A mosószerek piaca évi 35 milliárd forint körül stagnál, és mennyiségben is csak egészen kis mértékben változik a kiskereskedelmi értékesítés - állapítja meg az ACNielsen piackutatónak összefoglalója. A 2004 november-2005 októberi időszakban a mosóporok mennyiségi piaci részesedése 84-ről 81 százalékra csökkent az egy évvel korábbival összevetve, míg a folyékony, illetve gél állagú mosószerek aránya folyamatosan nő. A mosópor fogyasztói átlagára 2005 szeptember-októberben 372 forint volt kilogrammonként, míg egy évvel korábban 396 forint. Az árcsökkenést a kereskedelmi márkák fontosságának növekedése mellett a nagyobb, gazdaságos kiszerelések előretörése okozta a piackutatók szerint. A gél állagú mosószerek átlagára literenként 632 forintra csökkent a bázisidőszaki 711 forintról. Ugyanakkor a folyékony mosószer-koncentrátumok átlagos fogyasztói ára 2 százalékkal, 645-ről 659 forintra nőtt.
Cikkek Fókuszban a tőzsdei gyorsjelentések 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 15:31
 
Cikkek Megérkezett hazánkba a madárinfluenza 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 15:25
Magyarországra sajnos megérkezett a madárinfluenza - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a témában tartott, rendkívüli tanácskozást követő sajtótájékoztatón, az Országházban. A kormányfő közölte: kora reggel óta tudni, hogy Magyarországon átvonuló hattyúk közül két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemet találtak, amelyek "a H5N típusú vírussal voltak fertőzve". Gyurcsány Ferenc azt kérte: aki betegnek tűnő szárnyast vagy elhullott madarat talál, ne nyúljon hozzá, hanem hívja a 189-es kormányzati zöldszámot. Hangsúlyozta, hogy állatbetegségről van szó, nincs ok a túlzott aggodalomra.
Cikkek Inflációs várakozások 2006-ra 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 15:21
Havi összevetésben deflációt jósoltak januárra londoni feltörekvő piaci elemzők a múlt havi magyarországi inflációs adatok közzététele előtt. Az éves összevetésű, teljes fogyasztói kosárra számolt inflációra a londoni elemzők 1,9 (BNP Paribas) és 2,9 (Goldman Sachs) százalék közötti prognózist adtak.
Cikkek Autóverseny üdülési csekkel 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 15:04
Az üdülési csekk Forma-1 Magyar Nagydíj-belépőjegy vásárlására is felhasználható lesz március 1-jétől - közölte Palik László, a Hungaroring Sport Rt. elnöke és Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Hungaroring Sport Rt. képviselői erről szerdán együttműködési megállapodást kötöttek. A megállapodás célja, hogy a rendezvény mind több magyar néző részére nyújthasson kikapcsolódási lehetőséget - közölték az aláíró felek közös budapesti sajtótájékoztatójukon. Az üdülési csekkel Magyarországon jelenleg 2.700 hazai szállásadó szolgáltatásait, 300 utazási iroda belföldi programjait, tömegközlekedési vállalatok helyközi menetjegyeit, államilag támogatott kulturális fesztiválok részvételi díjait, balatoni horgászengedélyeket, gyógyfürdő szolgáltatásokat, a Fővárosi Állat- és Növénykert belépőjegyeit, valamint személygépkocsi üzemanyag-költségét lehet kiegyenlíteni.
Cikkek Minden reményt túlszárnyaló szlovák gazdasági növekedés 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 14:54
Felgyorsult a szlovák gazdaság növekedése a tavalyi negyedik negyedben: a közzétett adatok szerint a bruttó hazai össztermék 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi negyed teljesítményét, és 384,1 milliárd koronát (10,23 milliárd euró) ért el. Elemzők szerint ez az ütem még a leginkább derűlátó jóslatokat is túlszárnyalja. 2004-ben egész évben 5,5 százalékkal bővült a szlovák GDP. 4,1 százalékos GDP növekedés - sok vagy kevés?
Cikkek Nyereségessé vált az UNION Biztosító 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 14:46
50%-os növekedéssel újabb két helyet lépett előre a piacon a biztosítótársaság, amely történetének legsikeresebb évét zárta tavaly
Cikkek Harc az építész szakma rangjáért 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 13:51
A kormány kifejezett szándéka a magyar építész szakma társadalmi elismertségének erősítése, az átláthatóbb és biztonságosabb feltételek megteremtése, amit a szakmai szervezetekkel közösen kívánnak megoldani - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. A miniszter közölte: a megállapodás célja, hogy a felek előmozdítsák az épített és táji környezet minőségének javítását, az építészeti kultúra társadalmi elismertségének szélesítését, és ezáltal az életminőség javítását, továbbá a II. Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása során nagyságrendekkel megnövekedő építés-beruházási feladatok magas színvonalon történő megvalósulását. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a következő években az építőipar lesz a magyar gazdaság egyik húzóereje, mivel 2007-től az NFT II. keretében évente több mint 1.000 milliárd forint értékű többletberuházás valósulhat meg. Ebből 600-700 milliárd forint új megrendelése származhat az építőiparnak, ami áttételesen jelentős többletfeladattal látja el az építész szakmát is. A top 200-at célozza meg a Graphisoft
Cikkek Megszünteti Budapest-London járatát a Sky Europe 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 13:31
Megszünteti Budapest-London közötti járatait június 13-tól a SkyEurope diszkont légitársaság - erősítette meg Borsos György a SkyEurope magyarországi igazgatója. A döntést Borsos György a járatok veszteségességével indokolta. Elmondta, hogy a londoni gépek telítettsége ugyan kedvező volt, ám olyan jelentős a Londonba közlekedő kapacitás, hogy a légitársaságok csak nyomott áron tudják értékesíteni a jegyeket. Hangsúlyozta, hogy a felszabadult kapacitásokat a SkyEurope más, nyereségesen közlekedő járataira csoportosítja át. Példaként említette, hogy a légitársaság új, prágai bázisáról napi járatokat közlekedtetnek Amszterdamba, Rómába, Milánóba és az első légitársaságként indítanak járatot Párizs Orly repülőterére. Sztárokkal repíti szabadjegyeseit a Malév Turizmus: fapadossal utazunk, interneten foglalunk
Cikkek Üdítő ipari termelési adatok  
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 13:23
A budapesti székhelyű, legalább 50 főt foglalkoztató ipari szervezetek termelése 2005-ben 7,4 százalékkal nőtt az előző évhez mérten, ami a 2004. évinél 2,2 százalékponttal nagyobb termelésnövekedést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján. Az értékesítés a termelésnél kisebb mértékben, 5,2 százalékkal emelkedett, az export 11 százalékos és a belföldi értékesítés 1,7 százalékos bővülésének eredményeként. A KSH szintén szerdán hozta nyilvánosságra az ipari termelés tavalyi, országos adatait. Eszerint a termelés 2005-ben 7,3 százalékkal volt magasabb a 2004. évinél. Továbbra is kiválóan teljesít a magyar ipar
Cikkek Fordulóponthoz ért az amerikai gazdaság? 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 13:18
Minden bizonnyal izgalmas thrillert kapnánk, ha a hollywood-i álomgyár megfilmesítené az amerikai gazdasági eseményeket. Vajon lesz-e belőle Oscar?
Cikkek McDonald's: bugyuta bohócból menő PVC-haver 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 13:17
A McDonald's új televíziós kampányt indított: a cél az, hogy a család barátja, Ronald McDonald bohóc átváltozzon a huszonévesek menő barátjává
Cikkek Magyarország lehet az Európai Unió gabonatermelő központja 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 13:00
Az Európai Bizottság szerint Magyarország lehet a tavalyinál idén több mint ötmillió tonnával több gabonát előállító Európai Unió egyik legfontosabb gabonatermelő központja
Cikkek Gyurcsány szerint az ország földje közjó? 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 12:55
Az állam földje az ország földje, azt hasznosítsák a közösségek - mondta Gyurcsány Ferenc, támogatva ezzel - a száz lépés program részeként - az önkormányzatok földtulajdonának növelését
Cikkek Turizmus és Profit 2006 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 12:35
Az idén várhatóan 3,2 százalék körül nő a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma és mintegy 4 százalékkal emelkedik a vendégek forgalma - mondta Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója az idei évre vonatkozó marketing tervben megállapított adatok alapján. Az Utazó Magazin által szervezett Turizmus és Profit 2006. című konferencián a vezérigazgató elmondta, hogy számításaik szerint a turizmusból származó bevételek az éves átlagos infláció felett 3 százalékkal nőnek majd. A 2006-ra vonatkozó marketingterv szerint a belföldi piacon kiemelten foglalkoznak egészség-, eseményturizmussal, valamint a bor és gasztronómia kérdéskörével. A külpiacokon kiemelt terület az idén Budapest, Balaton, az üzleti és konferenciaturizmus és az egészségturizmus - ismertette Galla Gábor. Az idei tervben elsődleges piacként határozták meg Németországot, Nagy-Britanniát, Ausztriát, Olaszországot, az Egyesült Államokat, az észak-európai országokat és Hollandiát.
Cikkek A Credit Suisse másfél billió svájci frankot kezelt év végén 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 12:26
A svájci Credit Suisse pénzügyi csoport közölte, hogy a tavalyi adózott eredménye 5,85 milliárd svájci frank lett, 4 százalékkal több a 2004-esnél. Az éves eredményt 421 millió frankos rendkívüli tétel terhelte könyvelési változtatások miatt. A bank 2 frankos osztalékot készül fizetni az előző évi 1,5 frank után. A vagyonkezelő üzletág 1,484 billió svájci frank befektetést kezelt a múlt év végén, a harmadik negyedév végi 1,405 billió és a 2004 végi 1,22 billió után. A csoport legjelentősebb üzleti tevékenysége a magánügyfél-szolgáltatásoké volt, az éves adózott csoporteredmény mintegy felét ez adta, 2004-hez képest 7 százalékos növekedéssel 2,647 milliárd frankot érve el.
Befektetés Választás 2006: a befektetőknek van okuk az aggodalomra 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 11:14
A választási és a költségvetési bizonytalanság miatt a magyar és a külföldi befektetők is átrendezik pozícióikat a kötvénypiacon
Cikkek A Richter 3 Mrd forintnál nagyobb kártérítést kér a Mercktől 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 10:55
A tőzsdén jól forgó gyógyszergyár számára kedvező ítélet született a csontritkulás elleni készítményét érintő szabadalom-bitorlási perben
Cikkek Elveszett a varázs - már nem hisznek az euróban 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 10:00
Lengyelországban a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt az euró bevezetése ellen kampányolt: négy hónappal választási győzelmük után nyilvánvalóvá vált, hogy semmiféle hátrányos alkuba nem mennek bele a lengyel euró érdekében - az új tagállamok nem állnak jól az euróbevezetéssel
Cikkek Zsipp, zsupp, kenderzsupp: Zárt tárgyalás drogügyben 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 10:00
A Barcelonában aranyérmet nyert Farkas Péternek már több büntetőügye volt. Most jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés a vád
Cikkek BUX: 22.096,14 pont, +0,29 százalék a nyitáskor 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,57 pontos emelkedéssel, 22.096,14 ponton nyitott. A keddi záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés. Friss tőzsdei árfolyamok Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Halálra gázoltak egy gyereket a főváros XXI. kerületében 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 09:02
Halálra gázolt egy gyereket egy kamion a főváros XXI. kerületében szerda reggel - jelentette az MTI. A Karácsony Sándor és a II. Rákóczi Ferenc utca sarkán, a zebrán ütötte el a kocsi az általános iskolás korú gyereket, aki a helyszínen meghalt, közölte. Orosz vasúti tragédia: 21 halott A nap, amely megváltoztatta a világot Új szarkofág kell a csernobili erőműre
Cikkek Izzott a levegő a hőerőműben 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 08:51
Tűz volt a tiszapalkonyai hőerőmű tüzelőanyag-szállító rendszerében az éjszaka, a folyamatos szállítóberendezés gumiszalagja égett meg - közölte Balla László, az AES Hungary vezetője. Hozzátette: a tiszapalkonyai erőmű dolgozói a tűzoltóság szakembereivel együtt a tüzet mintegy másfél óra alatt eloltották, személyi sérülés nem történt és a szállítórendszeren kívül a tűz nem érintett más technológiai berendezést. A tűz okát vizsgálják, a berendezésben keletkezett kár felmérése folyamatban van. A szállítórendszer helyreállítása után az erőmű folytatja az üzemelését, illetve termelését - közölte. Újabb csarnok tetőszerkezete omlott be Lengyelországban Magyar zászlót találtak a World Trade Center romjai között Elszabadult egy komp
Cikkek Az olajcégek mellett a bányaipar is rekordprofitot zsebelt be 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 08:30
A BHP Billiton legutóbbi félévében 48 százalékkal növelte profitját. Ez sorrendben az ötödik féléves rekord
Cikkek A tőzsdék emelkedésére számolnak 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 08:13
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok szerdán emelkedve nyitnak, a beszámolási szezon mostani, sűrű részében jó vállalati eredményekre számítva, reményt merítve a Wall Street kiugró keddi teljesítményéből is. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenkét pont körüli nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenhat pont körüli nyereséggel kezdhet. Friss tőzsdei árfolyamok Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Vásárlás csak kesztyűben? Baktériumok a bevásárlókocsin 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 08:03
A bevásárlókocsik fogantyúja a baktériumok által leginkább fertőzött tárgy azok közül, amiket nap mint nap használunk
Cikkek Megszigorították a szárnyasok tartásának feltételeit a cseheknél 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 07:53
Tekintettel a növekvő európai madárkóros esetekre, Csehországban megszigorították a szárnyas állatok tartásának feltételeit. Legkésőbb február végéig minden telephelyen meg kell szüntetni a szárnyasok udvari kifutóit, s az állatokat zárt helyen kell tartani. Március elsejétől kezdve országszerte tilosak lesznek a szárnyas állatok kiállításai és piacaik - közölte szerdán a cseh központi állategészségügyi szolgálat. Felmentést az intézkedés alól indokolt esetben az illetékes megyei állategészségügyi szervek adhatnak. A szárnyas állatok tenyésztőinek úgy kell biztosítaniuk a bezárt épületek ablakait, hogy oda vadmadarak semmiképpen se juthassanak be. Egyúttal minden nagyobb mértékű állatpusztulásról kötelezően tájékoztatni kell az illetékes szerveket. Nagyon beijedtek az oroszok a madárkórtól Jöhet influenza, terrorizmus, akkor is repülünk A globalizáció már a spájzban van: mit csináljunk?
Cikkek Indiában a Suzuki rápirít a japán piacra 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 07:35
Az autóeladások komoly emelkedése jól mutatja India vágtázó gazdaságának erejét - népszerű a nálunk is gyártott Swift
Cikkek Uniós vész fenyegeti a magyar baromfitartást 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 07:21
A hazai baromfitartást fenyegető vészt látnak az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának magyar képviselői az EU új állatjóléti szabályozásában. Az EP Berman-jelentése ugyanis tovább szigorít az Európai Bizottság állatjóléti javaslatán - írja a Népszabadság. A szabályozás katasztrofális következményekkel járhat a magyarországi és az új tagállamokbéli baromfitenyésztők számára - mondta felszólalásában Tabajdi Csaba (MSZP), aki szerint "nem szabad túllőnünk a célon, és irreálisan szigorú szabályokkal súlyos versenyhátrányba kényszerítenünk gazdáinkat, veszélyeztetve megélhetésüket." Az Európai Bizottság eredeti javaslata: Több jogot kapnak az uniós állatok Folytatódó tojás-gondokKutyaeledel bálnahúsbólVigyázó szemetek a csokinyúlra és sonkára vessétek
Cikkek Mekkora lesz a januári infláció? 
Privátbankár.hu | 2006. február 15. 07:04
Nagy a bizonytalanság az elemzők körében azt illetően, hogy mekkora lehetett a januári infláció. A Népszava által megkérdezett elemzők januárra 2,5 százalékos pénzromlást várnak éves szinten, az előző havi szinthez képest pedig 0-0,2 százalékpontos csökkenést jeleznek előre. Az év közepére 1 százalékos inflációt várnak, ami kiemelkedően jónak számít térségünkben. A Napi Gazdaság 2,45 százalékos inflációról ír. Lassan indul be a forintpiac 9 százalékhoz közeli az infláció Romániában Eurócsatlakozás: a népszerűtlen reformok vajon mekkora támogatottsági veszteséggel járnak?
Cikkek Új igazgatósági tag a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 16:56
A Budapesti Értéktőzsde Rt. mai rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok új igazgatósági tagot választottak Michael Buhl, a Bécsi Tőzsde társ-vezérigazgatója személyében - közölte a BÉT. A közgyűlés elfogadta a társaság Alapító Okiratának módosítását, amely szerint a társaság cégneve - a jogszabályi kötelezettségnek megfelelően - Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaságra változik. A rendkívüli közgyűlés határozata szerint a felügyelőbizottság határozatképességéhez a Gt. előírásaival azonos módon a jövőben a tagok 2/3-a is elegendő lesz, míg korábban ehhez a tagok több mint 2/3-a kellett. A tulajdonosok elfogadták a BÉT igazgatóságának beszámolóját a Budapesti Árutőzsde részvényeinek megvásárlásáról, és jóváhagyták a felügyelőbizottság ügyrendjének módosítását. A BÉT-ben összesen 68,8 százalékot birtokló magyar-osztrák konzorcium részesedése változatlan maradt, csak a konzorciumon belüli arányok módosultak. A konzorciumnak a Wiener Börsén és az osztrák Kontrollbankon kívül tagja a HVB Bank Hungary Rt., az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen Zentralbank.
Cikkek Mi történt ma a tőzsdén és a forintpiacon? 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 16:46
A forint alig változott bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 251,50/60 forinton jegyezték, 10 fillérrel gyengébben a hétfői 251,60/70 forintnál. A kereskedők szerint viszonylag nagy forgalmat bonyolított le a bankközi devizapiac, a kiegyensúlyozott kereskedésben az euró kurzusa a nap túlnyomó részében 251,50-251,70 forint körül volt, egyébként pedig 251,20-251,80 forint között ingadozott az uniós valuta jegyzése. A forintpiacon szerdától valószínűleg enyhül a likviditás bőség, a bankok ugyanis a lejáró 425,9 milliárd forintnyi kéthetes betétnél 270,2 milliárd forinttal többet kötöttek le a jegybanknál. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 412.95 pontos csökkenéssel, 22.032,57 ponton zárt. A tegnapi záró értékhez képest ez 1,84 százalékos gyengülés. A teljes forgalom 34.62 milliárd volt, ebből az OTP részvényeivel kereskedtek a legtöbbet, méghozzá 15,88 milliárd forinttal, amely 0,27 százalékos növekedést produkált. 1 %-ot veszítettek értékükből a Mol papírjai. A Richter és a Fotex részvényeinek árfolyama számottevően, 2,19 és 4,13 százalékkal csökkentek a mai napon. Száguldott a Fotex A nemzetközi piacokra figyel a pesti börze
Cikkek Nőtt az FHB népszerűsége 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 16:26
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. pontosította a gyorsjelentésében publikált tulajdoni adatokat. Ebből kiderül, hogy jelentősen nőtt az FHB-törzsrészvények népszerűsége a belföldi intézményi befektetők/társaságok körében, tulajdoni részarányuk 2005 végén - a teljes alaptőkére vetítve - az egy évvel korábbi 3,29 százalékkal szemben már 8,82 százalék volt. A részvény a magánszemélyek körében is kedvelt, akik az egy évvel korábbi 1,36 százalékkal szemben 2005 végén már 3,45 százalékot birtokoltak a bankban. Az FHB munkavállalóinak részesedése 0,14-ről 0,17 százalékra bővült. A külföldi intézményi befektetők/társaságok részaránya ezzel egyidejűleg 33,09-ről 25,44 százalékra mérséklődött. Az FHB 6,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjének 87,88 százaléka törzsrészvény, 12,12 százaléka szavazatelsőbbségi részvény, az utóbbiakból 8,92 százalék intézményi befektetőké.
Cikkek Gasztroland: étkeztetés különböző nemzeti ízekkel 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 16:16
Gasztroland építését tervezik a Duna-kanyarban, Szob közelében, amely egy-egy ország jellemző ételeit kínálja fel, méghozzá eredeti kulturális környezetben
Cikkek Csökkent, de még mindig hatalmas az Arago-csoport vesztesége 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 15:59
Az Arago-csoport adózott vesztesége 2,765 milliárd forintra csökkent 2005-ben a megelőző évi 3,825 milliárd forintos negatív eredménye után. A magyar számviteli szabályok alapján készült konszolidált, nem auditált gyorsjelentés 9,23 milliárd forint nettó árbevételről számol be a 2005-ös évre, szemben a 2004. évi 25,79 millió forinttal. Az Arago Rt. igazgatósága a gyorsjelentésben megjegyzi, hogy az adatok nehezen összehasonlíthatóak a bázisév adatainál végrehajtott korrekciók miatt. Kikerült a konszolidációs körből ugyanis a Pick Szeged Rt., a Medad Rt., az Arago Ingatlanforgalmazó Rt. és a Hunguest Hotels Rt. Leányként konszolidálták viszont a Forrás Rt.-t, az Öböl XI. Kft.-t, az Eravis Ingatlanforgalmazó Kft.-t, s társultként bevonták a Domestore Kft.-t. Üzemi szinten a veszteség elérte a 815,1 millió forintot, míg egy évvel korábban az üzemi veszteség 410,4 millió forintot tett ki. A pénzügyi veszteségek csökkentek, 3,421 milliárd forintról 1,64 milliárd forintra.
Cikkek 4,1 százalékos GDP növekedés - sok vagy kevés? 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 15:40
A magyar gazdaság 2005 egészére vonatkozó 4,1 százalékos növekedése fél százalékponttal elmaradt az előző évitől, de meghaladja a 2003. évi 3,4 százalékot
Cikkek Brau Union: "sörben az igazság" 
Privátbankár.hu | 2006. február 14. 15:13
A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2005-ben 1,456 milliárd forint vállalkozási eredményt ért el, ez 19,8 százalékkal magasabb mint 2004-ben - szerepel a cég gyorsjelentésében. Az üzemi tevékenység eredménye 24,5 százalékkal haladta meg a 2004-ben elértet, a pénzügyi műveletek eredménye viszont 9,4 százalékos csökkenést mutatott. A cég adózott eredménye 1,155 milliárd forint volt. A nettó értékesítési árbevétel 39,933 milliárd forintot ért el, ez 1,8 százalékkal magasabb mint 2004-ben. A Brau Union a múlt évben 29 ezer hektoliterrel, 1,4 százalékkal több sört értékesített mint az előző évben. A társaság piaci részesedése 30,9 százalék a sörgyárak belföldi értékesítéséből, 2004-ben ez az arány 30,4 százalékos volt. A Brau Rt. részvényeit a múlt év július 14-én törölték a Budapesti Értéktőzsde terméklistájáról. Az elsőbbségi részvények kivezetésének oka a szabadon forgalmazható részvények arányának minimalizálódása. Nem iszunk elég sört, bezárnak a gyárak
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG