Hírek
Cikkek Jean-Claude Trichet két arca 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 15:48
Az EKB biztos pontja a kiszámíthatatlansága, ezért nem igazán mozgatta meg a devizapiacokat Jean-Claude Trichet legutóbbi nyilatkozata sem, amelyben arra utalt, hogy kész márciusban emelni az alapkamatot
Cikkek Túlsúly okozta vályúsodás az M3-as autópályán 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 15:31
Túlsúlyos tehergépkocsik közlekedése miatt már vályúsodás tapasztalható az M3-as autópályán Görbeháza és Polgár közötti Hajdú-Bihar megyei szakaszon. "Nemegyszer fordult elő, hogy a megengedett rakomány kétszeresével terhelték meg az amúgy is nehéz járműveket". Példaként említette Zágonyi Imre, a megyei közlekedési felügyelet osztályvezetője, hogy a 15 tonnás gépjárművön, amelyre ugyanennyi terhet rakhattak volna, 32,9 tonna mérlegjegy szerinti ömlesztett árut pakoltak". Beszámolt arról, hogy Hajdú-Bihar megye területén tavaly jelentősen megnőtt az útépítések száma. Az ellenőrzések tapasztalatai szerint ezzel együtt emelkedett a szabálytalanul megrakott, túlsúlyos járművek forgalma. Zágonyi Imre elmondta: ellenőrzéseik során a megyében a teherjárművek 24,5 százaléka közlekedett túlsúllyal, amit ellenőrzésen kiszűrtek, de ennél lényegesen több lehet a közlekedésben ily módon részt vevő gépkocsik száma. Korcsinszky György, a Hajdú-Bihar Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója arról tájékoztatott, hogy 2005-ben 250 ezer ügyfele volt igazgatóságuknak, ami Hajdú-Bihar megye lakosságának a fele. "Ez azt jelenti, hogy évente legalább egy alkalommal minden család találkozik a felügyelettel".
Cikkek Az ÁPV Rt.-nél a Mol állami részvényeinek eladására építenek 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 15:06
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) az idei, előzetes üzleti tervében 245,13 milliárd forint bevétellel számol, de a tervet a tulajdonosnak még jóvá kell hagynia. Oravecz Péter, a privatizációs szervezet kommunikációs igazgatója elmondta: az összes bevételből 8,9 milliárd forint lesz az osztalék- és 230,52 milliárd forint a privatizációs bevétel. Ez utóbbi döntő hányada - 200 milliárd forint nagyságrendben - a Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt. állami tulajdonú részvényeinek várható eladásából származik. A tervek szerint az idén a privatizációs szervezet 203,13 milliárd forintot fizet be a központi költségvetésbe. A 109 milliárd forint jegyzett tőkéjű Mol összes részvényének 11,7 százaléka van állami tulajdonban. Az idei privatizációs tervek között a Malév, a lóversenytársaságok és a végelszámolásból "visszahozott" Bábolna értékesítése szerepel, valamint a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. eladása is a vége felé közeledik. Vártnál jobb januári deficit, a BA Rt. a háttérben Kóka "jobb" gazdaságot és kis államot akar
Cikkek Kommunikációs esték a Wall Street-ben. 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 14:39
 
Cikkek Kommunikációs esték a Wall Streetben 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 14:39
 
Cikkek Ötször annyi munka ugyanolyan létszámban 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 14:37
Tizenöt éves fennállását ünnepelte az Országos Atomenergia Hivatal, ez alkalomból először adták át a Gyimesi Zoltán-díjat. "Az elmúlt tizenöt év a folyamatos fejlődés időszaka volt a hivatal életében. Az alapítás óta körülbelül ugyanannyian vagyunk, de körülbelül ötször annyi munkát végzünk el" - értékelte az elmúlt másfél évtizedet Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója, hozzátéve, hogy a szervezet az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a nemzetközi kapcsolatok erősítésére és a kutatásfejlesztésre. Az Európai Uniónak jelenleg nincs egységes atomenergiai irányelve, Magyarország azonban nagy szerepet vállal ennek előkészítő folyamatában - hangzott el az ünnepségen. Ennek része, hogy az ország 2002-ben csatlakozott a Nyugat-európai Nukleáris Hatóságok Egyesületéhez (WENRA) - mondta Rónaky József. A főigazgató szerint a WENRA által megfogalmazott 18 irányelv legtöbbjének megfelel Magyarország, a műszaki szabályozás terén azonban fejlesztésekre van szükség. A módosításokat 2008-ig elvégzik - tette hozzá. Az ünnepségen az első ízben átadott Gyimesi Zoltán-díjat Szepes Károly, az Országos Atomenergia Hivatal főosztályvezetője kapta. Az atomenergiában kiemelkedő munkát végzőknek járó elismerést Petrétei József igazságügy-miniszter adta át. Kell az atomenergia!
Cikkek Az FHB-t bankcsoporttá fejlesztik 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 14:30
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. igazgatósága tegnap hatályon kívül helyezte a bank 2003-ban elfogadott középtávú stratégiáját és új, 2010-ig szóló középtávú stratégiát fogadott el - tette közzé a hitelintézet a BÉT honlapján. Az FHB bejelentette továbbá: az új stratégia megvalósításához szükséges intézményi keretek megteremtése érdekében 6 milliárd forint saját tőkével - ebből 2 milliárd alaptőke, 4 milliárd forint tőketartalék - létrehozzák az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t és 100 millió forint tőkével az FHB Ingatlan Zrt.-t. Az akviráló ügynökként tevékenykedő FHB Szolgáltató Rt. alaptőkéjét 1,435 milliárd forinttal felemelik, további 500 millió forintot pedig tőketartalékba helyeznek. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. az előzetes, konszolidált, nemzetközi (IFRS) adatok szerint 2005-ben 10,7 milliárd forint - az előző évinél több mint 20 százalékkal magasabb - adózás előtti eredményt ért el. Karvalits Ferenc elmondta: az igazgatóság által tegnap elfogadott új, 2006-2010-ig szóló középtávú stratégia szerint a bank a következő években nyit a teljes jelzálogpiac felé. Ez azt jelenti, hogy a jelenleginél szélesebb körű, banki, ingatlan-, jelzálog- és tőkepiaci szolgáltatásokat nyújt majd,.
Cikkek Visegrádi összetartás most a turisztikában 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 14:08
Turisztikai együttműködésről állapodtak meg a visegrádi országo, nagy érdeklődés mutatkozott a nagy sikerű magyarországi üdülési csekkek iránt is a találkozón
Cikkek Kávéház, boltok, irodák és szálloda lesz a Magyar Televízió helyén 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 13:47
A Magyar Televíziónak (MTV) jelenleg otthont adó egykori Tőzsdepalota földszintjére kávéházat, boltokat, a felsőbb szintekre üzleteket, irodákat, néhány szállodai szobát, valamint lakásokat tervez az épületet nemrég megvásároló kanadai cég. Igyekeznek tartani magukat az eredeti építész, Alpár Ignác terveihez, aki Európa legnagyobb tőzsdepalotáját, "a kereskedelmi szellem és a kapitalizmus székesegyházát" kívánta megalkotni. Michael Tippin elnök-vezérigazgató arról számolt be, hogy 4,5 milliárd forintért vették meg az épületet az ÁPV Rt.-től, az ügyletbe pénzintézetet is bevontak, ám azt üzleti titoknak nevezte, mekkora arányban; mint mondta, túl korai még a kérdés, hogy mekkora összegből alakítják át az egykori Tőzsdepalotát. Szavai szerint az eladás során mindkét szempontjuk érvényesült: a piaci viszonyoknak megfelelő, "jó árat" kaptak a Tőzsdepalotáért, és "rendkívül igényes, elhivatott szakmai befektetőt" találtak. Vági Márton úgy nyilatkozott, "érvényes és aláírt bérleti szerződés az utóbbi két évben nincs" az ÁPV Rt. és az MTV között, a közszolgálati médium jelenleg mintegy másfél-kétmilliárd forintnyi bérleti díjjal tartozik. Ebben a helyzetben a kormánynak azt kell eldöntenie, hogy pénzt ad a tévének a tartozás rendezésére, vagy döntést hoz arról, hogy az ÁPV Rt. engedje el ezt az összeget.
Cikkek Sztrájk a Dunaferrnél 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 13:39
Két órás figyelmeztető sztrájk kezdődött 13 órakor a Dunaferr társaságcsoport kollektív szerződés hatálya alá eső vállalatainál, miután nem sikerült megegyezni a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek képviselőinek a bér-és szociális juttatások emelésében. Mucsi Zoltán elmondta: szinte az utolsó percig tárgyaltak a munkáltatóval. Délelőtt megbeszélést folytatott telefonon a Dunaferr tulajdonosának, a Donbass-Duferco ukrán-svájci konzorcium igazgatóságának és felügyelő-bizottságának az elnökével, majd a Dunaferr Rt. vezérigazgatójával. A munkáltató utolsó ajánlata 5,3 százalékos átlagos béremelés volt, ami egy összegben 1,7 milliárd forintnak felel meg, az érdekképviseletek 2 milliárd forintos követelésével szemben. A munkáltatói ajánlatot a figyelmeztető sztrájk ideje alatt a szakszervezeti aktivisták megvitatják a dolgozókkal, s amennyiben azt a többség elfogadja, a következő napokban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek - mondta el Mucsi Zoltán. A figyelmeztető sztrájkot a termelési, technológiai, munkavédelmi előírások szigorú betartása mellett folytatják a munkavállalók. Arról, hogy hányan vettek részt a kétórás munkabeszüntetésben, csak a figyelmeztető sztrájk után tud információt adni az érdekvédelmi vezető. Rég nem látott méretű sztrájk Németországban Londonban megállhat az élet
Cikkek EU: az év projektjei Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 13:34
Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter és Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnöke átadta az "Az év projektje" díjakat. A 2005. év legjobb civil projektje elismerésben a Dobroda- és Ménes-völgyi Mikrotérség Egyesület jelzőrendszeres házi segítségnyújtó szolgálat kialakítása pályázat részesült. A projekt keretében a települési önkormányzatok összefogásával a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) mintegy 148 millió forint támogatásával jelzőrendszeres házi segítségnyújtás mikrotérségi modelljét alakítják ki, amely a kistelepülési hálózatban minőségi új szociális ellátást nyújt a rászorulóknak. A 2005. év legjobb közintézményi projektje elismerést a Móra Ferenc Művelődési Központ kapta a "Láncszem - a kiskunfélegyházi kistérség karrierközpontja" című fejlesztésért. A 2005. év legjobb vállalkozói projektje lett az Innomed Medical orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Rt. 100 kHz-es nagyfrekvenciás technika alkalmazása a röntgengenerátorokban című pályázata. A legjobb önkormányzati projekt díjat Gyula város önkormányzata kapta, a "Kérdezz engem!" információs és segítő animátori szolgálat megvalósításáért. A díjat Baráth Etele miniszter csütörtökön gyulai látogatása során adja át. A gyulai önkormányzat projektje a Regionális Fejlesztés Operatív Program 144 millió forint támogatásával a város turisztikai vonzerejének javítása mellett munkalehetőséget teremt a városban élő, képzett pályakezdő munkanélküliek számára.
Cikkek A magyarok még magyarabbak az EU-ban 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 13:23
A magyarok nem féltik nemzeti identitásukat az uniótól, többségük jelentős áremelkedésektől, nagyobb mértékű korrupciótól és munkanélküliségtől tart
Cikkek Újfent kétszeres kereslet a kincstárjegyekre 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 13:07
A hat hónapos diszkont-kincstárjegy mai aukcióján a meghirdetett és értékesített 35 milliárd forintos mennyiségre 77,03 milliárd forint értékben nyújtottak be jegyzéseket az elsődleges értékpapír forgalmazók - közölte az Államadósság Kezelő Központ. Az aukción 5,95 százalékos átlaghozam alakult ki a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség (ISMA) ajánlása alapján számítva, ez 7 bázisponttal alacsonyabb a keddi másodpiaci referenciahozamnál, és 4 bázisponttal alacsonyabb a két héttel ezelőtt tartott legutóbbi aukció átlaghozamánál. A legalacsonyabb elfogadott hozam 5,80 százalék, a legmagasabb 5,97 százalék volt. Az állampapírok másodpiacán délelőtt élénk piacról számoltak be kereskedők, reggel inkább adták, a délelőtt második felében inkább vették az állampapírokat. Ennek ellenére dél körül még mindig 4-8 bázisponttal magasabban voltak a hozamok, mint kedden délután, de ez összhangban van a lengyel és az amerikai állampapír piaci hozamszintek alakulásával. A feltörekvő piacokat most ismét elhagyni készül a külföldi tőke, s ez alól a magyar részvény- és kötvénypiac sem kivétel - mondták a piacon. A régió valutáival együtt gyengült a forint is délelőtt. Délben az eurót 251,05/19 forinton jegyezték szemben a reggeli 250,80/251,00 forintos, illetve a keddi 250,50/60-as árfolyammal. A kereskedők szerint a kedden közzétett januári államháztartási adat nem volt hatással az árfolyamokra, mivel a piacon egyelőre tájékozódnak, hogy mitől volt kisebb a hiány a vártnál. Kétszeres jegyzés, emelkedő hozamszint a mai aukción
Cikkek "Bővülő Európa" - Hol tartunk a versenytársakhoz képest? 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 12:52
Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok gazdasági növekedése tavaly átlagosan 3,3 százalékkal haladta meg a 15 régi tag 1,8 százalékos GDP gyarapodását
Cikkek Történelmi, 12 milliós értékű heroinfogás 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 12:35
Franciaország második legnagyobb kábítószerfogása a múlt héten egy török teherautóban lefoglalt 305 kilogramm fehér heroin, jelentette be a francia vámhivatal. A 12 millió euró értékűre becsült kábítószer sporttáskákban volt elhelyezve a teherautóban, amely egyébként autóalkatrészeket szállított volna Angliába. A járművet a dunkerque-i kompkikötőben állították meg. Harminc év körüli török sofőrjét bebörtönözték. A férfi azt állította, hogy a drogot tudtán kívül helyezték el a pótkocsiban. A fehér heroin értéke a vámszervek nyilvántartása szerint 40 ezer euró kilogrammonként, míg a barna heroiné 25 ezer. A legnagyobb franciaországi kábítószerfogás 1972-ben volt Marseille-ben: 425 kilogramm heroin. Az egész országban 2004-ben összesen foglaltak le 350 kilogramm heroint.
Cikkek Bernie Ecclestone nem fél a lázadó istállóktól 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 12:28
Továbbra is Ecclestone-é a "pole pozíció" a Forma-1-ben. A száguldó cirkusz ura nem készül nagyobb mértékben osztozni az istállókkal a profitból
Cikkek Már 200 pénzintézet várja a babakötvényeseket 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 12:27
Ma további mintegy 90 pénzintézet csatlakozik a Babakötvény-pogramhoz, így Start-számlák vezetéséről már körülbelül 200 banknak és takarékszövetkezetnek lesz szerződése a Magyar Államkincstárral. Batiz András közlése szerint a januárban született csaknem 7.800 gyermek szülei e hónap végén már számlát is nyithatnak ezek valamelyikében, azaz kamatoztathatják a gyermekeiknek automatikusan járó állami támogatást. A Belügyminisztérium, az adóhatóság és az államkincstár szoros együttműködése garantálja a gyors ügyintézést. A BM a jogszabályok szerint csak az előző havi adatokból dolgozhat, a januári adatokat már összesítették, azokat éppen ezekben a napokban továbbítják az APEH-nek. Az államkincstár levélben tájékoztatja a szülőket a lehetőségekről és a teendőkről, illetve gyermekük adóazonosító jeléről is, nincs tehát szükség arra, hogy a szülők sorban álljanak az APEH-nél. A gyermekek a szóvivő szerint akkor járnak a legjobban, ha a szüleik számlát nyitnak nekik, hiszen a fejenként járó 40 ezer forint - valamint a rászorultaknak 7 és 14 éves korban folyósított további 42-42 ezer forint - ilyenkor jobban kamatozik majd. A szülői befizetéseket pedig - évi 60 ezer forintig - az állam további támogatással egészíti ki. "Megszülettél, isten hozott Hatvanban, te is a mi gyerekünk vagy" Megéri budapestinek születni?
Cikkek Vitatott származású magyar Suzuki - ítéletet hirdet az Európai Bíróság 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 12:00
Vissza szeretné kapni a görög államtól egy cég azt a vámot és bírságot, amelyet vitatott származású magyar Suzuki gépkocsik importja miatt róttak ki rá a kilencvenes évek végén
Cikkek Veszélyes szakmák: lelőtték egy kaszinó alkalmazottját Sopronban 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 11:14
Lelőttek egy alkalmazottat az egyik soproni kaszinóban - közölte a rendőrség. A fiatalemberre ma reggel a kaszinóban holtan találtak rá kollégái, s rögtön értesítették a rendőrséget - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrség a bűnügyben megkezdte a nyomozást - tette hozzá Kocsis Tünde alezredes. Fokozódik a helyzet Nigériában: evakuál a Shell, megbénulhat az olajexport USA beli lehallgatások: Ha telefonálna az al-Kaida A legveszélyesebb amerikai városok
Cikkek Bajok az Unióban: Kelet-Európa újra vasfüggöny mögött 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 10:57
Amikor a nyolc kelet-európai ország 2004 májusában belépett az Európai Unióba, mindenki a kontinens történelmi megosztottságának megszűnéséről beszélt, mára a Nyugat- és Kelet-Európa között fennálló viszony egyre feszültebb
Cikkek Munkában a versenytanács: két vásárlói klubnak 6 milliós bírság 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 10:55
Az ok: a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak klubjuk reklámozása során
Cikkek Tömeges koccanás az M3-as autópályán 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 10:42
Hat-nyolc gépjármű csúszott össze a havazástól síkossá vált M3-as autópályán szerdán reggel Hatvan térségében - tájékoztatott az autópálya rendőrség. A helyszínelők az ónos szitálás miatt lelassult forgalomban délelőtt fél 11-kor még nem értek a helyszínre, ezért nem ismert az összecsúszott autók pontos száma - közölte Gálik Viktória sajtószóvivő. Így az sem tudható, hogy történt-e személyi sérülés; bővebb tájékoztatást a helyszíni vizsgálat nyomán ad a rendőrség - tette hozzá. Lángoló vita az öngyújtókról Tartályautó és személygépkocsi ütközött Elszabadult egy komp
Cikkek A Pannon-Flax kereskedését két napra felfüggesztette a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 10:02
Két napra felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde a Pannon-Flax részvények kereskedését a kibocsátó saját kérésére - közölte a tőzsde a honlapján. A társaság részvényeivel február 8-án és 9-én nem lehet kereskedni. A Pannon-Flaxnak legkésőbb február 9-én 18 óráig kell közzétennie soronkívüli tájékoztatást a felfüggesztés indokáról. A Pannon-Flax papírok a tőzsde B kategóriájában forognak, legutóbbi záróáruk 744 forint volt. A Pannon-Flax sajátrészvény-ügyletet kötött Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Vitatott származású magyar Suzuki - ítéletet hirdet az Európai Bíróság 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 10:00
Vissza szeretné kapni a görög államtól az Európai Bíróság közbenjárásával egy görög cég azt a vámot és bírságot, amelyet vitatott származású magyar Suzuki gépkocsik importja miatt róttak ki rá a kilencvenes évek végén
Cikkek Az OTP Bank saját részvényeket vásárolt 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 09:53
Az OTP Bank Rt. tegnap 25.207 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 7.102 forintos átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján. A bank saját tulajdonában lévő OTP részvények állománya 11.403.458 darabra nőtt. A február 7-én bejelentett visszavásárlási program lejárata február 28., annak keretében legfeljebb 28.000.000 darab saját részvényt vásárolhat fel a bank a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP-Egis páros húzta a BUX-ot Újabb OTP árfolyam-karbantartás indul Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Tíz centiméteres friss hó a Mátrában 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 09:37
Tíz centméternyi friss hó esett a Mátrában és a Bükkben keddről szerdára virradó éjszaka; ennek ellenére minden út járható Heves megye hegyvidéki körzeteiben is - tájékoztatott a közútkezelő ügyeletese. A főútvonalak megyeszerte hókásásak, sónedvesek, helyenként havasak, a mellékutak ugyancsak havasak, latyakosak - közölte Kassa Dezső. A Heves Megyei Közútkezelő Kht. munkagépei folyamatosan végzik a megye útjainak síkosságmentesítését - mondta az ügyeletes. Újabb csarnok tetőszerkezete omlott be Lengyelországban Hóturizmus(!) Magyarországon
Cikkek A Tisza jegén csempésztek cigarettát 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 09:24
A Tisza jegén át három és fél millió forint értékű cigarettát hoztak ukrán árucsempészek magyar területre Tiszabecsnél - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense. A csempészek kedden késő este, a határőrök gépkocsijánakfényét látva indultak át magyar területre a befagyott folyón, feltehetően azt hitték, hogy megrendelőjük jött az ígért áruért - mondta Tanyik József. Az alezredes tájékoztatása szerint az ukránok négy sporttáskában, illetve tíz kartondobozban hozták át a cigarettát, s rakták le a Tisza partjára, majd miután észrevették, hogy a megrendelő helyett a határőrök kocsija tart a helyszínre, a hétezer doboz dohányárut hátrahagyva, visszamenekültek a szomszédos országba. A sajtóreferens megjegyezte: a csempészek felkutatására az ukrán határőrség megtette a szükséges intézkedéseket. Negyven kilogramm heroint foglaltak le Több mint ötszáz vámszabálysértés egy hét alatt Jó üzlet a "fekete" cigi - milliós tételek jönnének ellenőrizetlenül
Cikkek Itt a McDonald's új doboza: sok hűhó semmiért 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 09:01
A McDonald's a Téli Olimpiai Játékok helyszínén bemutatta régen beharangozott "táplálkozási információkkal ellátott" dobozát
Cikkek Sok nullás feleződések a General Motors-nál 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 09:00
Elsősorban a magas beosztású vezetők fizetését csökkentik 50 %-al, de az osztalékuk felezéséről is döntöttek a tulajdonosok
Cikkek Újra megjelennek a Mohamed-karikatúrák 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 08:45
Rendőrök védik annak a francia lapnak a munkatársait, amelynek szerkesztősége újra leközli a 12 gúnyrajzot
Cikkek Lemondott az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatója 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 08:28
Lemondott Patai Mihály, az Allianz Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója a vállalat keddi igazgatósági ülésén - közölte a társaság. Az igazgatóság március 1-jétől Salamon Károlyt nevezte ki elnök-vezérigazgatóvá, aki jelenleg a társaság igazgatóságának tagja és vezérigazgató-helyettes - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. Mint írják, a személyes okok miatt távozó Patai Mihály 10 évig végezte vezetői munkáját, lemondása február 28-i hatállyal érvényes. Az Allianz a legnagyobb német cég a Forbes listán Bankot alapít az Allianz Hungária Kötelező: 23 ezren váltottak az Allianzra
Cikkek Elszabadult egy komp 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 08:20
Elszabadult egy komp este a Dunán, a sodródó hajót egy jégtörő vontatta be a dunakeszi kikötőbe - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A komp kedden este hat óra körül szabadult el a Pest megyei Horánynál, majd a jeges Dunán sodródni kezdett - mondta Dobson Tibor. A kompot a vízi rendészet egy jégtörőhajóval vontatta el a Dunakeszi kikötőbe - tette hozzá a szóvivő. Létrejött a világ legnagyobb kikötőkezelője Ukrajna atombiztos ötletei
Cikkek Csökkent a Peugeot-Citroen profitja 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 08:13
A francia PSA Peugeot-Citroen autógyár, Európában nagyságra a második, szerdán 1,029 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, több mint egyharmaddal kevesebbet az előző évi 1,646 milliárdnál, pedig már 2004 sem volt jó éve a társaságnak. Az elemzők átlagosan 1,17 milliárd euróra számítottak tavalyról. A további visszaesést a stagnáló európai piaccal, a folytatódó árversennyel, a nyersanyagok drágulásával és a környezetvédelmi normáknak való megfelelés növekvő költségeivel magyarázták; ezek a nehézségek ellensúlyozták az általános költségcsökkentés hatását. Franciaországban ment az autó, Spanyolországban kevésbé Jövő héten jön az új Peugeot 207 A Peugeot belehúz Szlovákiában
Cikkek 80 óra alatt a Föld körül: Ma elstartolhat a milliárdos 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 07:45
Rossz időjárási viszonyok és üzemanyag-szivárgás miatt kedden elhalasztotta, de ma ismét megkísérli újabb világ körüli repülőútját Steve Fossett
Cikkek Már most megvan a választások biztos nyertese 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 07:39
A biztos nyertes a Magyar Posta Zrt.: a kampányidőszak levéldömpingje második karácsony a postának - vállalkozók segítik a zöldruhásokat
Cikkek Munkaügyi, munkabiztonsági ellenőrzések: fokozódó szigor 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 07:33
Nemcsak a munkaügyi, hanem a munkabiztonsági felügyelők is szigorúbbak lesznek az idén - tudta meg a Világgazdaság az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőségtől. Főleg az építő-, az élelmiszeripar, illetve a mezőgazdaság területén működő vállalkozások számíthatnak kiemelt munkavédelmi ellenőrzésre. A műszaki, az egyéni védelem meglétét, a kockázatértékeléseket vizsgálják komplexen. Tavaly közel húszezer vállalkozásnál vizsgálták a felügyelők a munkavédelem minőségét, közel háromnegyedüknél találtak is valamilyen szabálytalanságot. Fekete könyv - hova ne menjünk dolgozni? Zöld lámpa a piroslámpás házacskáknak? 950 dolgozó kerül lapátra a Flextronics Magyarországnál
Cikkek Csődben a csúcson - magyarok a lista élén 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 07:14
Magyarországon regisztrálták a legtöbb vállalati csődöt a kelet- és közép-európai uniós tagállamok közül 2005-ben - írja a német Creditreform felmérésére hivatkozva a Magyar Nemzet. Míg tavaly csaknem nyolcezer csődeljárás indult meg hazánkban, addig a második legrosszabb eredményt produkáló Csehországban a csődök száma mindössze 3800 volt. A Creditreform kimutatása értelmében a csődeljárások száma évről évre magasabb hazánkban, jóllehet a tavalyi térségi átlag 2004-hez képest javulást mutat. A jobb eredményért elsősorban Lettország és Lengyelország a felelős. A vállalatok nem, a háztartások egyre inkább becsődölnek Az APEH egyre több vagyont foglal le A chilei magánnyugdíj-pénztár csődjéből a magyarok is tanulhatnak
Cikkek Lassuló közlekedés: akár egy órát is késhetnek a vonatok 
Privátbankár.hu | 2006. február 8. 06:56
Elromlott a vasúti biztosító berendezés szerda reggel a szolnoki pályaudvaron, emiatt akár egyórás késések is előfordulhatnak Budapest és Szolnok között két vasútvonalon - közölte a MÁV. Mint Kavalecz Imre, a társaság szóvivője elmondta, a Budapest-Újszász-Szolnok, illetve Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon fordulhatnak elő késések. A berendezés feltehetően műszaki hiba miatt romlott el - tette hozzá. Vakvágányra futott a Cseh Vasút? Hibázott a légitársaság? Mit követelhetünk?
Cikkek Batiz: Nem csodafegyver a kedvezményes áfakulcs 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 18:16
A kormánynak március 31-ig kell választ adnia az uniónak arra, hogy a felkínált öt közül mely szolgáltatások esetében élne az általános forgalmi adó 2010-ig történő, 20-ról 5 százalékra csökkentésének lehetőségével - mondta Batiz András kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa a litván, a cseh és a magyar kormány közös, január 24-iki levele nyomán jelezte, hogy Magyarország lehetőséget kap bizonyos szolgáltatások esetében az áfa-csökkentésre. Az ezentúl Magyarországra is vonatkozó, úgynevezett "K" melléklet öt szolgáltatástípust sorol fel: az otthonápolást, a kisebb javítási szolgáltatásokat, a magánlakás-felújítást, a fodrászatot és az ablaktisztítást, takarítást. Ezek közül legfeljebb hármat lehet választani. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a szociális lakásépítés egy másik mellékletbe tartozik, annak áfa-csökkentését korábban is lehetett volna kérvényezni, "ha ezt valaki komolyan gondolta". Batiz András rámutatott arra, hogy a döntés gondos megfontolást és számításokat igényel, nem csodafegyverről, hanem egy lehetőségről van szó a gazdaság kifehérítése tekintetében. Kovács Lászlóval egyeztetne a Fidesz Orbán áfát csökkentene
Cikkek 8 elemző megmondta a tutit, esik az olajár 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 18:11
Kedden kora este 1 dollárt meghaladó veszteségen állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban a befektetők nyereségrealizálására azokra a szakértői várakozásokra, hogy a múlt héten bővült az amerikai olaj- és benzintartalék, a feldolgozott olajtermék-tartalék pedig csak minimálisan csökkent. A Reuters által hétfőn megkérdezett 8 elemző véleményének az átlaga szerint a február 3-án záródott héten az amerikai olajtartalék 0,8 millió hordóval nőtt az egy héttel korábbi 321,0 millió hordóról, amikor 1,9 millió hordóval bővült. A benzintartalék kapcsán a szakértői várakozás 1,6 millió hordó növekedés. A fűtőolajat és dízelbenzint tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék esetében a szakértői előrejelzésben 0,1 millió hordó csökkenés szerepel. Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala (EIA) szerdán 16.30 körül ismerteti a heti adatokat. Röviddel 18 óra után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi jegyzése 1,41 dollár csökkenéssel 63,70 dolláron állt. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent márciusi lejáratra 1,28 dollárral 62,05 dollárra gyengült.
Cikkek Az OTP-Egis páros húzta a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 17:59
A BUX 146 pontos emelkedéssel, 22337 ponton zárt, a hétfői záró értékhez képest ez 0,66 százalékos erősödés. A részvénypiacon 18,44 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények ára az OTP kivételével csökkent az előző napi záráshoz viszonyítva. Antal Dénes, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. üzletkötője elmondta: a délelőtt folyamán a hétfői záróárak környékén mozgott a piac, majd az OTP híre mozgatta meg a kereskedést. Az OTP Bank ugyanis kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a kijevi székhelyű Ukrsotsbank többségi részesedésének megvásárlására. Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója azonban az OTP másik keddi bejelentésével indokolta a bankpapír erősödését. Szintén kedden hozta nyilvánosságra a pénzintézet azt, hogy február 7. és 28. között saját részvények vásárlását tervezi a Budapesti Értéktőzsdén. Az igazgató hozzátette: az indexben az OTP szerepel a legnagyobb súllyal, ezért tudta a többi részvény esése ellenére felfelé húzni az indexet a bankpapír. Farkas Róbert a Mol esését az olajár csökkenésével magyarázta. Antal Dénes az történelmi csúcson záró Egisszel kapcsolatban elmondta: a gyógyszergyári részvény csütörtökre várható gyorsjelentését a szektortárs Richter jó teljesítménye miatt szintén jónak várják a kereskedők. Az üzletkötő a kis papírok közül a Fotexet is kiemelte, amely már napok óta jól szerepel, és kedden is több mint 3 százalékkal emelkedett. A Richterről elmondta: gyorsjelentése után a részvénytulajdonosok profitrealizálásba kezdtek, ezért a következő napokban is a papír gyengülésére lehet számítani. Kedden egyedül a kelet-európai piacok erősödtek, ezért a nemzetközi negatív hangulat a következő napokban valószínűleg a régiót is eléri - prognosztizálta Farkas Róbert. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Vártnál kisebb januári deficit, a BA Rt. a háttérben 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 17:40
A Gazdasági Rádióban megszólaltatott szakember szerint a Budapest Airport Rt. privatizációjából a PM előre kifizetett egyes tételeket
Cikkek S&P: Inkább a szlovák kormányválság, mint a magyar deficit 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 17:03
A Standard & Poor's szerint az erre az évre valószínűsített 10 százalék feletti GDP-arányos államháztartási hiány az adóskockázati besorolásnál nagyobb rizikót jelent, mint a szlovák kormányválság. Az S&P-nél úgy vélik, még ebben az évtizedben lesz szlovák euró, míg erre Magyarországon 2014-ig kell várni a londoni hitelminősítő szerint.
Cikkek A magánszférában folytatja a PM helyettes államtitkára 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 16:23
Salgó István helyettes államtitkár távozik a Pénzügyminisztériumból. A döntés közös megegyezéssel született - tájékoztatta szerkesztőségünket a pénzügyi tárca. Salgó István az államigazgatás után a magánszférában kívánja folytatni pályáját. Veres János pénzügyminiszter sajnálattal, de tudomásul vette a helyettes államtitkár távozási szándékát. Salgó István 2002-ben, a választásokat követően nem sokkal lett a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Korábban az ING Vagyonkezelő Rt elnök-vezérigazgatója volt. Az első időszakban az állami vagyongazdálkodáson belül a privatizációt felügyelte, majd később munkája bővült a pénz, a tőkepiac és a hitelintézetekkel kapcsolatos területtel. Jelentős részt vállalt az egyik legnagyobb privatizációs akcióban, a Budapest Airport magánosításában. Salgó István április 30-ával hagyja el a minisztériumot.
Cikkek A vállalatok nem, a háztartások egyre inkább becsődölnek 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 15:50
Négy év óta első ízben csökkent tavaly a vállalati csődök száma Nyugat-Európában - tette közzé felmérésének eredményeit a német Creditreform. A 15 régi EU-tagállamban, valamint Svájcban és Norvégiában 2 százalékkal 147 239-re csökkent a csődbe jutott vállalkozások száma tavaly az egy évvel korábbi 150 312-ről. Az EU új kelet-európai országaiban 1,2 százalékkal kevesebb cég ment tönkre, a 2004. évi 18 518 helyett 2005-ben 18293. A legnagyobb mértékű csökkenést Lettországban és Lengyelországban tapasztalták, 34,5 százalék, illetve 30,4 százalék volt a visszaesés a csődök számában. Nőtt a vállalati csődök száma Litvániában(8,3 százalékkal) és Szlovéniában (7 százalékkal). A régi tagországok közül Ausztriában nőtt a legjobban a vállalati csődök száma, s Írországban esett vissza a legnagyobb mértékben. Ugyanakkor több háztartás vált fizetésképtelenné, 180 ezer, ami 26 százalékkal több az egy évvel korábbi 143 067-nél. A legtöbb magáncsőd Németországban és Nagy-Britanniában volt: 98 400, illetve 64 556. Az APEH egyre több vagyont foglal le
Cikkek Szója - és pálmaolajra szomjazik Európa 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 15:36
A bio-üzemanyag kereslet növekedése miatt növényolaj behozatalának növelésére kényszerül az EU
Cikkek Újabb két évig az MTV-n a Nap-kelte  
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 14:55
Jóváhagyta a Nap-kelte szerződésének két évvel történő meghosszabbítását a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége kedden - értesült a testület egyik tagjától a nap folyamán az MTI. A nyolctagú elnökség ülésén két tartózkodás és öt támogató voks mellett határoztak így. Az idei év utolsó napján lejáró szerződést az MTV számára a mostaninál kedvezőbb feltételek mellett újíthatja meg a közszolgálati médium. Jövő január elsejétől megszűnik a délutáni ismétlés, a Napnyugta, reggel kevesebb reklám lesz a műsorban, amely a hét végéken a mostaninál egy órával korábban, reggel nyolckor véget ér. A neve mellőzését kérve nyilatkozó kuratóriumi elnökségi tag elmondta: továbbra is reklámidővel fizet a produkcióért a Magyar Televízió. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége 2002. szeptember 17-én hagyta jóvá, hogy az addig sugárzott Ma reggel helyett a Nap-kelte legyen a közszolgálati médium reggeli műsora.
Cikkek Újabb OTP árfolyam-karbantartás indul 
Privátbankár.hu | 2006. február 7. 14:42
Az OTP Bank Rt. február 7. és február 28. között saját részvények vásárlását tervezi a Budapesti Értéktőzsdén. A bank a programot a 2005. április 29-i közgyűléstől kapott felhatalmazásnak megfelelően, az abban megjelölt célok érdekében folytatja. A saját részvények a banknál működő vezetői opciós és bónusz részvényvásárlási program fedezetéül szolgálnak, illetve árfolyam karbantartásra használhatók. A felhatalmazás alapján az OTP legfeljebb 28 millió darab saját részvényt vásárolhat. Az egyes részvényvásárlásoknál a legmagasabb vételár a tőzsdei ügyletet megelőző napon a Budapesti Értéktőzsdén rögzített legmagasabb ár 150 százaléka lehet. Az igazgatóság 2006. április 30-ig élhet részvényvásárlási jogával. Az OTP az idén januárban és 2005 decemberében is vásárolt saját részvényeket a tőzsdén ugyanezen közgyűlési felhatalmazásra hivatkozva. A legutóbbi bejelentés szerint a bank tulajdonában 11.378.251 darab saját részvény volt január 25-én. Eközben az OTP Bank bejelentette, hogy kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a kijevi székhelyű Ukrsotsbank többségi részesedésének megvásárlására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG