Hírek
Cikkek
Ritkábban járnak és zsúfoltabbak lesznek a BKV járművei
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 10:43
Legalábbis ezt vetíti előre a szolgáltató éves menetrendjét összefoglaló paraméterkönyv, amelyet tegnap tárgyalt és fogadott el a városháza illetékes bizottsága. A változtatást néhányan csupán minimális módosításként értékelték, ám a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szakértői tételesen átnézték a tervezetet, s kiderült: a BKV több tucat vonalon ritkít, elsősorban a buszjáratokat. Igaz, a módosításokat elsősorban a délelőtti és a hétvégi közlekedésben lehet felfedezni, a civilek azonban ezt is szakmailag indokolatlannak és az utasok érdekeivel ellentétesnek tartják.BKV közbeszerzés: kizárták a legolcsóbbat
Cikkek
Gyümölcsjoghurt, instant kávé, gyümölcslé: ugrásra készen
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 10:29
Jövőre 30 százalékkal emelkedik a fogyasztási javak forgalma Romániában, a GfK piackutató intézet számítása szerint. Idén az első kilenc hónapban e cikkek forgalma 24
százalékkal volt nagyobb a tavalyi első kilenchavinál. Az előrejelzés szerint a márkás termékek forgalmának növekedése
nagyobb lesz, mint az olcsó termékeké.Jelentős növekedés előtt állnak a piaci bevezetés első fázisában lévő termékek, mint például a gyümölcsjoghurtok, az instant kávé, a természetes gyümölcslevek, a textilkezelő anyagok és hasonlók, de
gyorsul a már meghonosodott termékek, például a mosószerek
forgalmának növekedése is.
Cikkek
Németország és Ausztria a legnyitottabb
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 10:15
Az új uniós tagokkal folytatott kereskedelem Németország és Ausztria
számára a legnagyobb jelentőségű a korábbi "tizenötök" körében. A
német exportban az új tagországok részesedése 2004-ben 8,4
százalékra emelkedett a 2000-es 7,7 százalékról, közölték a német
statisztikai hivatalban. A német importban 9,9 százalékra nőtt az új
tagországok aránya. A legjelentősebb kereskedelmi partner
Lengyelország és Csehország. Ausztria számára még ennél is fontosabbak az új EU-tagok. Ez az országcsoport veszi meg az osztrák kivitel 12,3 százalékát és
adja az osztrák behozatal 11,5 százalékát. Németország számára az új tagországok közül Lengyelország és Csehország a legfontosabb kereskedelmi partner. Lengyelország a 11-ik a német exportpiacok rangsorában és a 14-ik a német importban.
Csehország mindkét viszonylatban a 12-ik helyen áll. Más oldalról Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia szempontjából Németország a legfontosabb kereskedelmi partner a világranglistán. A többi új EU-tagállam, Észtország,
Lettország, Litvánia, Málta és Ciprus szempontjából is az első öt
között foglal helyet.
Cikkek
A befektetők többsége túl van az évvégi záráson
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 09:48
A forint erősebben nyitott a bankközi devizapiacon kedden, az eurót
252,15/20 forinton jegyezték, mintegy 40 fillérrel gyengébben a
252,50/60 forintos hétfői árfolyamnál. A hazai deviza 13 bázisponttal 10,69 százalékra erősödött aplusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A kereskedők szerint a befektetők többsége már túljutott az
évvégi záráson, piacbefolyásoló hírek hiányában alacsony fogalomra
és 252-253 forint között mozgó euróra számítanak.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Alulbecsülték Kínát: lenyomták az olaszokat
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 09:34
Kína gazdasága egyhatoddal nagyobb volt tavaly az eddig becsültnél - közölték a kínai statisztikai hivatalban, az első teljeskörű, nemzetközi módszerekkel készült gazdasági cenzus eredményeképp
Cikkek
Csendes tőzsdei kereskedés várható
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,81 pontos emelkedéssel
21.138,18 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,37 százalékos növekedés. A Budapesti Értéktőzsdén egyébként csendes napot várnak ma az MTI által
megkérdezett elemzők.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
9 millió Toyota gördülhet le a futószalagokról
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 09:00
A japán Toyota autógyár jövőre 9,06 millió járművet tervez gyártani
világszerte, 10 százalékkal többet az ideinél, a folytatódó,
hatalmas kapacitásbővítés eredményeképp. Világszerte 8,85 millió jármű eladását tervezik, 9 százalékkal többet az idei 8,09 milliónál. Számos piaci elemző szerint a Toyota ezzel megelőzheti az amerikai General Motorst, és az élre kerülhet a világ autógyártói
között. A Toyota néhány adatban már most is világelső. Piaci tőkeértéke,
177 milliárd dollár, nagyobb, mint a következő három autógyáré
együttvéve. A General Motors a tizedik, a Ford a 13-ik ebben a
rangsorban. A Toyota termeli egyszersmind a legnagyobb adózott eredményt a
világ járműipari csoportjai közül.Három az autós igazság - elForduló befektetők
Cikkek
Olajár: megállt a süllyedés
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 08:45
Kedd reggel kissé drágult a kőolaj a szabadpiacon fedezeti vásárlások miatt,
miután négynapi olcsóbbodással hétfőn háromheti mélységbe süllyedt
az ára, a továbbra is enyheséget jósló észak-amerikai
időjárás-jelentések miatt. Az is emelte az árat, hogy az
amerikai stratégiai tartalékok múlt heti alakulásáról szóló adatok
szerdán jelennek meg, és a kedden kiadott elemzői számítgatások a
kőolajtartalék és a fűtőolaj-tartalék csökkenését, illetve a
benzintartalék további növekedését valószínűsítik.A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate hordójáért 57,53 dollárt, az északi-tengeri Brent hordójáért pedig 56,3 dollárt adnak jelenleg. Olajár: mint az időjárás
Cikkek
Szlovákia állva hagyta a többi visegrádi országot
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 08:35
Nem sokkal a Fitch Ratings hasonló lépése után, a Standard & Poor's is a magyar
osztályzat fölé emelte az elsőrendű befektetői sávban Szlovákia
szuverén adóskockázati besorolását
Cikkek
Eleshetnek az adóvisszatérítéstől a szappanoperák
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 08:22
A kulturális tárca beterjesztette a parlamentnek a mozgóképről szóló törvény módosítását, mely az állam által filmgyártásra nyújtott támogatásokat is pontosítja - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a jogszabályból kikerül az a kiskapu, amely eddig lehetőséget adott a szappanoperák és valóságshow-k gyártóinak az eddigi 20 százalékos adó-visszatérítés igénybevételére. Idén pl. a Nemzeti Filmiroda az RTL Klubon vetített Barátok Közt és Szeress most című sorozatok gyártójának állított ki 1,245 milliárd forintos gyártás után adóigazolást, emellett pedig nyilvántartásba vették a Tv2-n vetített Jóban, rosszban és a Viasat 3-n látható Sztárvár című sorozatot is - olvasható az újság mai számában.Itt az olasz pornóadó
Cikkek
Elfogadták a nyugdíjkorrekciós programot
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 08:09
Ötéves nyugdíjkorrekciós programot fogadott el az Országgyűlés; a döntés több mint két és
fél millió nyugdíjast érint, akiknek juttatásai átlagosan évi
mintegy 50 ezer forinttal nőnek
Cikkek
Nagyok a hazai foglalkoztatási szakadékok
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 07:52
Rendkívül nagyok a regionális különbségek a magyarországi foglalkoztatottsági
mutatókban: Közép-Magyarországon 63 százalékos a ráta, az
Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon 51 százalék körüli
Cikkek
EVA-jelentkezés: az utolsó nap
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 07:45
Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló, többször módosított 2002. évi XLIII. törvény hatálya alá a 2006. évre a feltételeknek megfelelő új adózók 2005. december 20-ig jelentkezhetnek be a területileg illetékes adóhatóságnál
Postai úton december 20-án éjfélig kell feladni a jelentkezési lapokat. A bejelentkezési határidő elmulasztása jogvesztő. A 2005. december 01-től nyitva álló lehetőséggel a mai napig összesen 3.056 adózó - 1.603 egyéni vállalkozó és 1.453 társas vállalkozás - élt - áll az adóhatóság közleményében.További adózási tudnivalók
Cikkek
Három az autós igazság - elForduló befektetők
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 07:35
A Fitch Ratings rontott a Ford befektetői besorolásán,
harmadikként helyezte át bóvli kategóriába az autógyár által
kibocsátott kötvényeket a nagy értékelő ügynökségek közül
Cikkek
Elindult a digitális kábeltévé
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 07:15
Elindult a T-Kábel digitális kábeltelevíziós szolgáltatása - közölte a T-Kábel
Magyarország Kft. A társaság közleménye szerint a T-Kábel ügyfelei ezentúl
négy kábeles szolgáltatás közül választhatnak, ezek az analóg
kábeltelevízió, a digitális programcsomagok, a kábelnet és a
kábeltelefon. Így lehetőség van a szélessávú technológia kínálta
valamennyi telekommunikációs szolgáltatás igénybevételére, egy
kábelen - mutat rá cég közleményében. A T-Kábel tervei szerint 2006 második felében a szolgáltatás már nemcsak Budapesten, hanem több vidéki nagyvárosban is elérhető lesz. A társaság közeli terveiben szerepel a nagy képfelbontású
tévézés (high definition TV) és az igény szerinti videózás (video on
demand) lehetőségének kialakítása.Az AH digitális televízióval csábítaná vissza ügyfeleit
Cikkek
Fagyállóból alkohol - lebuktak
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 07:06
Lebuktak a fagyállóból alkoholt készítő bűnözők; a csoportot egy országos akció
során fülelték le - közölte a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője. A budapesti székhelyű társaság kifejezetten erre a célra kikísérletezett, magas alkoholtartalmú fagyállóból - mely összetevői alapján még éppen nem tartozik a jövedéki adóköteles termékek körébe
- készített egyszerű szűréssel tiszta szeszt, majd azt bekeverés,
aromásítás után értékesítették - közölte a szóvivő. A nyomozás adatai alapján az elkövetők 2004-2005-ben havi
100-150 ezer liter fagyásgátló szer tiszta szesszé történő
átalakítását és bekeverését végezték, mellyel közel 3,5 milliárd
forint be nem fizetett jövedéki adóval rövidítették meg a központi
költségvetést.Nem iszunk elég sört, bezárnak a gyárak
Cikkek
Ne felejtsük el a feltöltést!
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 07:00
A társasági adóalanyoknak a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény szerint havonta, illetve negyedévente adóelőleget kell fizetniük - amennyiben az év közben fizetett adóelőleg összege kevesebb, mint a várható, éves fizetendő adó összege az adózónak a különbséget meg kell fizetnie - olvasható az APEH honlapján.
A kettős könyvvitelt vezető bel-és külföldi vállalkozóknak - amennyiben az éves szinten számított árbevétele az adóévet megelőző adóévben az 50 millió forintot meghaladta - a társasági adóelőleget a naptári-, illetve üzleti év utolsó hónapjának 20. napjáig ki kell egészítenie az adóévi várható fizetendő adó összegére.
Nem kell tehát feltöltést teljesíteniük azoknak az adózóknak, amelyeknek az adóévet megelőző évben elért árbevételük az 50 millió forintot nem haladta meg. Az adózás rendjéről szóló törvény mulasztási bírság fizetési kötelezettséget ír elő az adóelőleg nem, vagy nem megfelelő összegű kiegészítése miatt - áll az adóhatóság közleményében.További adózási tudnivalók
Cikkek
Budaörs megtoldotta a Babakötvényt
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 06:50
Budaörs az országban elsőként csatlakozott a kormány 100 lépés programjának részeként bejelentett, Babakötvény indítását célzó kezdeményezéshez - olvasható az önkormányzat honlapján. A múlt csütörtökön elfogadott javaslat szerint minden 2005. december 31-e után született kisbaba részére, akinek valamelyik szülője Budaörsön bejelentett lakóhellyel rendelkezik, az önkormányzat 60 ezer forint egyszeri támogatást utal át a gyermek nevére szóló Start-számlára. A születési támogatás éves költsége Budaörsön 2006-ban, a várható születésszámot figyelembe véve mintegy 18 millió forint lesz - áll a közleményben.
Suzuki logisztikai-központ Budaörsön
Cikkek
Foci-monarchia?
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 06:42
A Népszava úgy értesült, hogy a bécsi osztrák-magyar
kormányülésen nem csupán politikai és gazdasági kérdésekről lesz
szó, hanem a futballról is. A cikk szerint felvetik annak ötletét, hogy közös
bajnokságot kellene szervezni a magyar és az osztrák csapatok
számára. Sőt esetleg szlovák és horvát együttesek is
szerepelhetnének a ligában. Az elképzelés szerint a közép-európai
liga révén piacképesebbé válhatnának az egyesületek, több lenne a
néző, jelentősebb a bevétel - olvasható az újság mai számában.Beckham mindenkit utcahosszal vert
Cikkek
BAA: nem félnek a magyar politikától, legfeljebb visszakérik a pénzt
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 06:07
"A magyar politikai pártok felismerik működőtőke-beáramlás fontosságát a magyar gazdaság jövője szempontjából, és nem akarnak ezzel ellenkező jelzést adni"
Cikkek
2006: Amerika behúzza a féket
Privátbankár.hu | 2005. december 20. 06:05
Több mint félszáz amerikai gazdaságelemző véleménye szerint országuk nemzetgazdaságának növekedése jövőre valamelyest lassul, átlagban 3,3 százalékos GDP-bővülést jósolnak az idei 3,7 százalék után. Az elemzőket a Business Week hetilap kérdezte meg, mint rendszeresen évvégén, és ebből kiderül, hogy volt, aki csak 2,4
százalékos növekedést képzel el, míg a másik szélsőséges véleményben 4,3 százalék szerepelt.
Az elemzők úgy számolnak, hogy a vállalati eredmények növekedése is lassúbb lesz az ideinél, becslésük átlaga 7,4 százalék, ami a lap kommentárja szerint még "egészséges" javulást fejez ki. Mindeközben szerintük az infláció üteme, miként a munkanélküliség rátája is mérséklődik majd és a piaci olajári átlag is 55 dollár alá kerül 2006-ban. A Fed szerintük a mostani 4,25 százalékos irányadó kamatszintről 4,75 százalékig emel majd.A Katrina és a Rita megsegítette az USA deficitjétAmerikai részvények lehetnek a nyerők jövőre
Cikkek
A magyar gazdák bukták a legnagyobbat az Unióban
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 18:00
A Európai Unió tagországaiban a litván gazdák jövedelme nőtt a legnagyobb mértékben, s a magyar gazdáké csökkent a legjobban - derül ki az európai statisztikai hivatal előzetes adataiból. Litvániában az egy főre jutó mezőgazdasági jövedelem reálértékben 25,9 százalékkal nőtt az idén az egy évvel korábbihoz képest, Magyarországon 19,3 százalékkal csökkent.
Az EU 25 tagállamában átlagosan 6,3 százalékkal csökkent a mezőgazdaságból származó jövedelem, a csökkenés több tényezőre vezethető vissza: egyebek mellett arra, hogy reálértékben számolva 5 százalékkal visszaesett a termelés és 1,6 százalékkal csökkent az előfinanszírozás. Litvánia után Észtországban nőtt a legjobban a gazdák jövedelme, 23 százalékkal, Írországban 12,8 százalékkal, Lettországban 5,7
százalékkal, Hollandiában 5,4 százalékkal, Csehországban 4 százalékkal.
A jövedelmek csökkenése Szlovákiában 14,9 százalék, Spanyolországban 12 százalék, Portugáliában 11 százalék, Szlovéniában 10,4 százalék, Franciaországban 10,1 százalék,
Olaszországban 9,6 százalék volt az idén.
A pártok elégedettek Gyurcsány munkájával - 31 milliárd eurót nyerünk az új EU-büdzsénIdén lesz hova tenni a rekordtermést?
Cikkek
BÉT: még a 7 milliárdot sem érte el a forgalom
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,68 pontos emelkedéssel 21.059,37 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,47 százalékos erősödés. A vezető részvények a Richter kivételével erősödtek. A részvénypiaci összforgalom rendkívül alacsony volt, még a 7 milliárd forintot (!) sem érte el.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Járai véleménye változatlan: tarthatatlan a helyzet
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 16:38
A Monetáris Tanács úgy látja, jó esély van arra, hogy 2006-ban és 2007-ben az inflációs folyamatok a tervezett mederben haladjanak
KKV
Világújdonság: jön a Videoton 3D-tévéje
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 16:23
A tavalyihoz képest 15 százalékkal, 80 milliárd forintra növelte a forgalmát az idén a Videoton - közölte Széles Gábor
Cikkek
A devizapiacon már befejezték az évet, forgalom nélkül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 15:51
A forint erősödött a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót 252,50/60 forinton jegyezték reggel, és délután fél négy tájban is. Ez mintegy 0,80 forinttal gyengébb árfolyam a pénteki 253,30/35 forintnál. A forint 28 bázisponttal 10,56 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A kereskedők rendkívül alacsony forgalomról, érdektelenségről számoltak be, a Monetáris Tanács várakozások szerinti kamatdöntése sem mozgatta meg a piacot, jegybanki alapkamat 6 százalék maradt.
Nem adott impulzust a kereskedésnek sem a hétvégén elfogadott 2007-2013-as EU költségvetés, sem az ugyancsak hétvégén aláírt Budapest Airport privatizációs szerződés sem. A piacon úgy vélik, hogy lényegében befejeződött az év. A korábbi információk szerint az államhoz a repülőtér ügyletből várhatóan pénteken befolyó 1,255 milliárd fontot a jegybank váltja át forintra, így az nem támaszt majd forintkeresletet a bankközi devizapiacon - mondták kereskedők.
Az eurót 252,50-253,10 forint között jegyezték a nap folyamán, s a hét további részében is lényegében ezeket az árfolyamokat tartják valószínűnek. A dollárt délután 210,60/70 forinton jegyezték, mintegy 0,60 forinttal gyengébben a pénteki 211,25/35 forintnál.Vigyázz dollár, vigyázz!Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Aki online vásárol, többet költ
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 15:36
A Microsoft internetes részlegének, az MSN Opnion Way-nek a kutatói szerint az online vásárlók - legalábbis Franciaországban - csaknem kétszer annyit költenek, mint a csak hagyományos módon vásárlók.
A kutatók szerint ezt az magyarázza, hogy az internetezők általában jobb vásárlóerővel rendelkeznek, mint a nettel kapcsolatot nem tartó emberek, másrészt a netesek általában kimerítően tájékozódnak a vásárlási lehetőségekről és a neten szerzett árinformációkkal és mások véleményével felvértezve bátrabban vásárolnak. Ez esetenként azt is jelenti, hogy ésszerűtlen, azaz nem indokolt költésre is hajlandóak, a francia internetes vásárlók több
mint harmada állította ezt magáról, a hagyományosan vásárlóknak viszont még negyede sem.
Végül az MSN Opinion Way úgy látja, hogy az internetes vásárlók sokkal inkább veszik a minőségibb (és általában drágább) márkatermékeket, mert eleve márkatudatosabbak. A netesek 46 százaléka mondta magát márkahívőnek, arányuk a hagyományos vásárlók
körében 30 százalékos.
Fapadossal síelni? Mi sem egyszerűbb!Jön a klikkbank!
Cikkek
Újabb Tesco nyílt
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 15:10
Új Tesco-áruház nyílt meg Tatabányán - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn. A kis áruházak közé tartozó, ezer négyzetméteres boltban a mindennapi bevásárláshoz szükséges termékek kaphatók, az áruház mellett egy 70 férőhelyes parkolót alakítottak ki - áll a társaság közleményében. Az üzlet üzemeltetéséhez 25 alkalmazottat vettek fel, akik
többségükben helyi lakosok.
A Tesco saját közlése szerint Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca és második legnagyobb brit befektetője. A társaság 53 magyarországi üzletében 17.000 munkavállalót alkalmaz, és hetente csaknem kétmillió vásárlót szolgál ki.
A vállalat az idén 15-17 új boltot nyitott, 2003-ban 7-et, tavaly pedig 9 új áruházat.
Az áruházlánc 2004. második negyedéve óta 24 saját benzinkutat működtet, és egy pénzintézettel együttműködve pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt.
Lassan több Tesco, mint kórházHogy látja a magyarokat a Tesco-vezér?Áruház-cserebere: vizsgálják a Tesco ügyletét
Cikkek
A pártok elégedettek Gyurcsány munkájával - 31 milliárd eurót nyerünk az új EU-büdzsén
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 14:46
A Magyarország számára kedvező forrásfelhasználási szabályok érvényesülését emelte ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában, amikor a parlamentben a 2007-13-as időszak uniós költségvetésével kapcsolatos európai tanácsi munkáról számolt be a képviselőknek
Deviza / Áru
Vigyázz dollár, vigyázz!
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 14:25
A GlobalFX elemzésében összefoglalta azokat a legfontosabb eseményeket, amelyek a héten a devizapiacot mozgathatják
Cikkek
Magyar Telekom: 4 milliárdért beköszöntött a digitális világ
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 14:13
Kikapcsolták december 19-én Miskolcon a Magyar Telekom utolsó crossbar központját, s ezzel befejeződött a távbeszélő szolgáltatás digitalizációja - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a távközlő hálózatban a crossbar központok több mint 30 évig működtek. A központok életciklusa azonban lejárt, üzemeltetésük költségessé vált és már nem alkalmasak korszerű, értéknövelt szolgáltatás nyújtására.
A társaság 2004 szeptemberében kezdet meg a crossbar központok lecserélését. A központokba bekötött ügyfelek száma fokozatosan csökkent, 2005 végéig 130 központ 158 ezer előfizetőjét kötötték át a digitális központokba - tartalmazza közlemény. A Magyar Telekom közlése szerint a digitalizáció mintegy 4 milliárd forintba került.5 milliárdért bevásárolt a Magyar Telekom
Cikkek
Elmaradt a karácsonyi meglepetés: maradt az alapkamat
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 14:04
A Monetáris Tanács nem változtatott a jegybanki alapkamaton hétfői ülésén, így az továbbra is 6 százalék. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak. A 6 százalékos kamat 2005. szeptember 20. óta van érvényben, a testület októberi és novemberi kamatdöntő ülésén is változatlanul hagyta azt. Az idén a Monetáris Tanács kilenc alkalommal mérsékelte a kamatot, amely tavaly év végén még 9,50 százalék volt.
Jöhet a magyar kamatemelés - vagy mégsem? Forintgyengülést és kamatemelést hozhat a jövő évMindenkivel szembemegy az Ecostat? Kamatvágást jósolnak!
Cikkek
Itt az olasz pornóadó
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 13:57
Olaszországban 25 százalékos adót vetettek ki a pornográf termékekre. Giulio Tremonti pénzügyminiszternek a költségvetési hiányt kell sürgősen pótolnia.
A pornográfia megadózását célzó korábbi próbálkozások sorra csődöt mondtak. A pornóipar képviselői azzal érveltek, hogy törvénytelen lenne kétszeres adózásra kényszeríteni őket. Giulio Tremonti ezúttal átlépett ezeken az érveléseken, és a parlamentben sikerült megszavaztatnia az új adótételt.
Rómának sürgősen jövedelmi forrást kell találnia, hiszen költségvetési hiányát az EU által előírt 3 százalékos küszöb alá kell szorítania. Általános adóemelésről pedig hónapokkal a parlamenti választások előtt, szó sem lehet.
Az új olasz adó francia mintára született, és minden pornográf jellegű termékre kivetik, beleértve a filmeket, újságokat és a szexboltok árukészletét. Giulio Tremonti úgy nyilatkozott, hogy a francia példához hasonlóan úgynevezett "etikai adóról" van szó.
Becslések szerint az olasz pornóipar évente több mint egymilliárd eurós forgalmat bonyolít.
Mindig arra gondolunk - mobilon is megy az erotika
Forrás: eurohirek.hu
Cikkek
Eva: holnap lejár a határidő!
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 13:42
December 20-ig jelentkezhetnek be új adózók az egyszerűsített vállalkozói adókörbe a területileg illetékes adóhatóságnál 2006-ra - áll az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hétfői közleményében. A jelentkezési lapokat postai úton december 20-án éjfélig
kell feladni: egyéni vállalkozók a 05103. számú, a társas vállalkozások a 05203. számú nyomtatvány beadásával jelentkezhetnek az eva hatálya alá. A feltételeket az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény tartalmazza. A 2005. december elsejétől érvényes lehetőséggel december 19-ig összesen 3.056 adózó - 1.603 egyéni vállalkozó és 1.453 társas vállalkozás - élt. A bejelentkezési határidő elmulasztása jogvesztő - rögzíti az
APEH közlemény.
Az eva szabályai szerint 2005-ben mintegy 100 ezer egyéni és társas vállalkozó működik, s a bruttó árbevétel 15 százalékát fizeti be az adóhivatalnak. Október végéig összesen 88,5 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe, amely 75,3 milliárd bevételt irányzott elő 2005-re.Tavaly 67 milliárd forint adót fizettek az evás vállalkozások.
A szabályok szerint azok az egyéni és társas vállalkozók léphetnek be az eva körbe akik, illetve amelyek éves bruttó árbevétele nem éri el a 25 millió forintot.
A szabályok szerint azok az egyéni és társas vállalkozókléphetnek be az eva körbe akik, illetve amelyek éves bruttó árbevétele nem éri el a 25 millió forintot.Sok a gond a budapesti adózókkalHiányoznak a technikai feltételek az e-adóbevalláshozKönnyebb lehet az EVA-sok élete
Cikkek
Havi három korsó sörbe' van az osztrákoknak az EU-büdzsé
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 13:34
Az osztrákoknak egyenként és havonta átlagosan három korsó sör árába fog kerülni az EU 2007-2013-as költségvetése, írta az APA hírügynökség hétfőn, annak alapján, hogy Wolfgang Schüssel kancellár korábban azt mondta: Ausztria hozzájárulása fejenként és havi átlagban 9 euró lesz. Ez 108 euró évente, a jelenlegi költségvetési időszak 90
eurója után, írta a hírügynökség.
Idén a nyugdíjköltségek összesen 24 milliárd eurót, fejenként átlagosan 3000 eurót tesznek ki Ausztriában, a teljes társadalombiztosítási kiadás fejenként 8800 eurót, az
egészségbiztosítási kiadások egy lakosra számítva 2000 eurót érnek el, idézett néhány statisztikai adatot összehasonlításul az APA.
Az osztrákok évente átlagosan 1750 eurót költenek élelmiszerre és alkoholmentes italokra, alkoholra és dohányra 500 eurót, ruhára és cipőre 1125 eurót, közlekedésre 2150 eurót, szabadidőre 2000 eurót költenek. Csak oktatási költségeik mérhetők az EU-költségvetés terhéhez: ezek évente egy főre számítva átlagosan 105 eurót tesznek
ki.
Jöhet a magyar kamatemelés - vagy mégsem?
Cikkek
Szerintem megy a "csirkés fiú", jön a Való Világ - arculatváltás az RTL Klubnál
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 13:17
December 24-én arculatot vált, januárban pedig egy új kórházsorozatot kezd vetíteni az RTL Klub - jelentette be a kereskedelmi csatorna programigazgatója. A több mint két éve látható, "csíkos, retrós" dizájn után a csatorna új színekkel, új főcímekkel és zenével jelentkezik Karácsonytól - ismertette Kolosi Péter.
A programigazgató szerint sikeres évet zárt a csatorna, a nézettséget tekintve az év eddig eltelt 348 estéjéből 282-t az RTL Klub nyert meg. A 2005-ös év tíz legnézettebb műsorából hetet, a húsz legnézettebb sporteseményből pedig tizenötöt az RTL Klubbon
láthattak a nézők. Kolosi Péter ismertetése szerint karácsonykor erős filmkínálattal jelentkezik az RTL, viszont a szilveszteri műsor alkalmával nem tesznek különösebb erőfeszítéseket, ugyanis felméréseik szerint a csatorna nézőinek többsége nincs otthon
ilyenkor.
A programigazgató elmondta azt is, hogy az év végével búcsúzik az RTL népszerű arca, a "csirkés fiú".
Jövőre a Grey Klinika című népszerű amerikai kórházsorozatot is vetíti majd a csatorna, ugyanakkor új arcok is feltűnnek majd a megújuló Reggeli című műsorban. Arra a kérdésre, hogy lesz-e Győzike és Való Világ, Kolosi Péter úgy válaszolt, hogy mindkét produkcióra készülnek, azonban részleteket nem árult el.Új helyen az RTL Klub - még több, még nagyobb szórakozás
Cikkek
Magyarországon is jól megy a Dacia
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 13:10
Az Automobile Dacia autógyár 1,9 milliárd eurós forgalmat tervez 2007-re, majd 2,3 milliárd eurósat 2008-ra. A jövő évi forgalom több mint 1,5 milliárd euró lesz, az idei, előreláthatólag 1,2 milliárd euró után - idézte a vállalatvezetés terveit hétfőn a Ziarul Financiar című gazdasági lap. A forgalom növekedését részben gyártmánydiverzifikálással,
részben a termelés növeléssel érik el.
Sipka Gábor, a Renault Hungária Rt. Dacia márkaigazgatója az MTI-nek elmondta: az idén mintegy 3 ezer romániai gépkocsit értékesítenek Magyarországon. Tavaly 900-at adtak el, igaz, az elmúlt évben csak októberben kezdték el értékesíteni az új Dacia-t. Jelenleg, a decemberi adatok nélkül a márkának 1,6 százalék az éves átlagos részesedése a magyar piacon. A márkaigazgató elmondta: jövőre tovább akarják növelni az eladásokat, amit valószínűleg segít az is, hogy márciustól dízel motorral is kapható lesz a Dacia.
Sipka Gábor úgy vélte, az első teljes évben ekkora darabszámot elérni nem kis teljesítmény, amit az is mutat, hogy Kelet-Európában, Románia nélkül, az ügyfeleknek átadott darabszámot tekintve a Renault Hungária az első.Még mindig nagyon megy a Dacia RomániábanViszlát Lada 2106!
Cikkek
Decemberben indul be igazán a ruhabiznisz
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 12:57
Decemberben a ruházati piac forgalma 70 százalékkal nő meg az egész évre
jellemző, 20-30 milliárd forintos havi átlaghoz képest a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope elnevezésű kutatásának adatai szerint. A ruházati cikkek mennyiségi értékesítése 40 százalékkal haladja meg decemberben a többi hónap átlagát - derül ki a GfK hétfői közleményéből.
Decemberben alsó- és felsőruházati cikkekre mintegy 80 százalékkal költenek többet a fogyasztók, mint egy átlagos hónapban. A cipők szegmensében a bakancsok és csizmák vásárlása miatt magasabb a forgalom az év utolsó hónapjában. Decemberben az egész éves havi átlagnál 30 százalékkal többet fordítanak lábbelikre a vásárlók.
A ruházati kiegészítők forgalma csaknem duplájára nő, e termékkör teljes piacból való érték-részesedése az év utolsó hónapjában eléri az 5 százalékot, míg egy átlagos hónapban ez az arány 3 százalékos - áll a közleményben.
APEH-razzia: szomorú körkép - bírság, üzletbezárásHódítanak a távol-keleti boltokVigyázzunk a karácsonyi bevásárlással, ne dobáljunk mindent a kosárba
Cikkek
Stagnálás után felpörgött a BUX
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 11:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe stagnáló nyitás után 189,30 ponttal emelkedett az előző napi záró érték fölé hétfőn délelőtt, a BUX tartósan 21 ezer pont felett tartózkodott.
A BUX 11.30 órakor 21.150,99 ponton állt, 189,30 ponttal és 0,90 százalékkal magasabban a pénteki zárásnál.
A részvénypiac forgalma délelőtt alig haladta meg a 1,2 milliárd forintot, az összes vezető részvény ára emelkedett.
A Mol részvények 20.350 forintot értek, 240 forinttal többet, mint pénteken.
Az OTP 61 forinttal 7.041 forintra erősödött.
A Richter papírok ára 250 forinttal 40.150 forintra nőtt.
A Magyar Telekom 11 forinttal 961 forintra erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
A Moody's lefokozta a BAA-t - az ok a Budapest Airport megvétele
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 11:15
A amerikai Moody's "A3"-ról "Baa1"-re rontotta -stabil kilátással-a brit BAA hosszú távú adósságának minősítését
Cikkek
A Hochtief perel, a BAA már a pénzforgalmi többletet számolja
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 10:30
A német Hochtief pert indít az ÁPV Rt. ellen, megóva a döntést, hogy a Ferihegyi repülőteret a BAA-nak ítélték oda
Cikkek
Új terepen: a Mol beszállhat a hanti-manysiföldi olajkutatásba
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 10:00
Az orosz versenyhivatal beleegyezett, hogy a magyar olajcég betársuljon a Szurgutszkij-7 olajmező feltárásába
Cikkek
Kiraboltak egy kaszinót Esztergomban - félmilliós zsákmány
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 09:54
Ma hajnalban 3 órakor két álarcos a bevétel átadására kényszerítette az esztergomi Flamingó kaszinó alkalmazottját, zsákmányuk körülbelül félmillió forint volt - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság.
A férfi támadók fekete símaszkot viseltek, mindkettejüknél fegyvernek látszó tárgy volt.
A kaszinóban dolgozó hölgyet felszólították a bevétel átadására, majd távozás előtt az alkalmazottat és az egyetlen vendéget megkötözték.
A kaszinóban reggel fél tízkor még dolgoztak a helyszínelők.
Az "illegalitásba vonuló" karácsonyi ponty
Rendszám nélkül trükközők, ittas vezetők: razzia!
Vésztő lett a vesztük
Cikkek
Folytatódott az aranyláz - év eleje óta 15 %-os drágulás
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 09:10
Hétfő reggel az arany unciánként (31,1035 gramm) 506,56 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 3,32 dollárral drágább a pénteki későinél.
December 12-én napközben új, majdnem 25 éves csúcsot ért el, 540,90 dolláron.
Pénteken hajnalban, 493,70 dolláron, kétheti mélypontot ért el az ázsiai kereskedelemben.
Jelenleg több mint 15 százalékkal drágább, mint az év elején, és kétszer annyiba kerül, mint öt éve.
A fémpiacok az idén általában is népszerűek, részint a hiányok miatt, részint az inflációs aggodalmak miatt.
Tavaly év végén az arany 4,85 százalékkal volt drágább, mint 2003 végén.
Tavaly, 2004-ben 455,90-374,85 dollár között alakult az ára.
A tavalyi évet 437,00 dolláron, 2003-at 416,80 dolláron végezte Londonban. 2003-ban 20 százalékkal drágult, dollárban számolva.
Aranyba foglalt ötletek spekulánsoknak
650 dollárig száguldhat jövőre 31,1 gramm arany ára
Negyedszázados csúcson az aranyár
Cikkek
BUX: 20.961,00 pont, stagnálás a nyitáskor
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 09:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,69 pontos csökkenéssel 20.961,00 ponton nyitott.
A pénteki záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Nem várható jelentősebb elmozdulás a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 08:45
A Budapesti Értéktőzsde forgalmában nem várható jelentősebb változás a hétfői kereskedési napon.
Pletser Tamás, az Erste Bank elemzője szerint a Monetáris Tanács kamatdöntő ülése várhatóan nem hat a kereskedésre, mivel a piac arra számít, hogy a testület nem változtat a 6 százalékos alapkamaton.
Az Erste Bank elemzője úgy vélekedett, hogy BUX-indexben sem várható jelentősebb elmozdulás, mivel a nemzetközi piacokon sem pénteken, illetve a hétvégén nem történt olyan jelentős változást, amely indokolna az index elmozdulását.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Továbbra is gondot jelent a párton belül korrupció
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 08:45
Sok tisztviselő kapzsibb, önzőbb és élvetegebb lett a kínai szocialista piacgazdaság kiépítése közben
Cikkek
Karácsonyi ajándék: tovább csökken az olajár
Privátbankár.hu | 2005. december 19. 08:36
Reggel tovább esett a kőolaj ára a szabadpiacon, az egyelőre kitartónak ígérkező, szokásosnál enyhébb észak-amerikai időjárás miatt.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, januári határidőre közép-európai idő szerint hétfő reggel hordónként 57,98 dollár volt a New York-i árutőzsde Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 8 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta reggel hordónként 57 dollár volt a legközelebbi, februári határidőre az Intercontinental Exchange londoni IPE-jegyzésében, 13 centtel olcsóbb a pénteki zárónál.
Jó idő, jó kedv az olajpiacon
Van bőven olaj és benzin - csökkennek az árak
Meglepő folyamatokat hoz az üzemanyag-forradalom
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
10 perce
Makro / Külgazdaság
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
23 perce
Kultúra
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
A szakmai döntéseket nem ő fogja meghozni.
40 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek
11:41
-
Elképesztő lakbéremelkedés Horvátországban
11:14
-
Kelendő a magyar finompékáru külföldön
10:24
-
Érthetetlen, miért állította le Lázár János a motorvonat beszerzéseket
10:01
-
Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra
09:44
Turizmus Online cikkei
-
Felmérés a jövő utazástervezéséről
10:23
-
Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna
10:17
-
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló
10:12
-
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand
08:56
-
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek
08:35
A vidék hírei
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21



