Hírek
Cikkek
Csökken a Fotex vesztesége
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 12. 07:31
A Fotex csoport az első félévet 212 millió forint konszolidált veszteséggel zárt, míg egy évvel korábban 681 millió forint veszteséget könyvelt el. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben, amelyet a Fotex pénteken tett közzé, a veszteség csökkenését a társaság a cégcsoport átalakításának eredményességével magyarázta.
Az üzemi szintű veszteség még nagyobb arányban esett vissza: a 99 millió forint üzemi szintű veszteség 85,8 százalékkal volt kevesebb a múlt év első félévihez viszonyítva. A csoport átalakításával összefüggésben csökkent az árbevétel is, 18,4 százalékkal 15,18 milliárd forintra.
A vártnál gyengébben teljesített az OTP - a profit így is 38 milliárd Jó üzlet a benzinkereskedelem: dupla negyedéves profit a Molnál
Cikkek
2,6 milliárdos veszteség a Rábánál
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 12. 07:26
A Rába Járműipari Holding Rt. konszolidált nettó vesztesége 2,677 milliárd forint volt az idén az első félév végén, szemben a tavaly első félévi 1,577 milliárd forintos nyereséggel - közölte a társaság pénteken a tőzsdei gyorsjelentésében.
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készített nem auditált, konszolidált gyorsjelentés szerint az üzemi veszteség alakulása kedvező tendenciát mutat: a 2005 első negyedévi 983 millió forint után a második negyedévi veszteség 535 millió
forint volt. Az első félév összesített 1,517 milliárd forintos negatív eredménye pedig alacsonyabb a 2004 első félévi 3,066 milliárd forintos üzemi veszteségnél.
A csoport árbevétele az egy évvel korábbi bázishoz viszonyítva 41 százalékkal nőtt, 22,93 milliárd forint volt az év első hat hónapjában. A második negyedév 12,36 milliárd forintos forgalma 16,9 százalékkal magasabb az első negyedévinél.
A vártnál gyengébben teljesített az OTP - a profit így is 38 milliárd
Jó üzlet a benzinkereskedelem: dupla negyedéves profit a Molnál
Cikkek
Jó üzlet a benzinkereskedelem: dupla negyedéves profit a Molnál
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 12. 07:21
A Mol a II.negyedévben az egy évvel korábbi 29,2 milliárd forint nettó profit után a piaci várakozásokat meghaladó 62,9 milliárd forint nettó eredményt ért el. A társaság konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentése alapján a Mol csoport nettó árbevétele a második negyedévben 29 százalékkal 545,1 milliárd forintra nőtt, az EBITDA szintű nyereség 45 százalékkal 105,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A társaság 2005 első félévében az egy évvel korábbi 81 milliárd forintot 65 százalékkal meghaladó, 133,9 milliárd forint nettó eredményt ért el, elsősorban az üzleti teljesítménynek, a beérő finomítói beruházásoknak, a növekvő értékesítésnek és az EU-konform gázüzleti szabályozásnak köszönhetően, amit mérsékelt a devizaalapú hiteleken keletkezett árfolyamveszteség hatása.
A Mol pénzügyi műveleteinek vesztesége az egy évvel korábbi 6,681 milliárd forint után 2005 első félévében 14,808 milliárd forintra nőtt. A társaság 2005 első félévében 9,858 milliárd forintos árfolyamveszteséget könyvelt el az egy évvel korábbi 2,893 milliárd forintos árfolyamveszteség után.
Már 280 forint fölött is van 95-ös benzin
Olajár - 1 dolláros emelkedéssel történelmi csúcson
Cikkek
A vártnál gyengébben teljesített az OTP - a profit így is 38 milliárd
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 12. 07:18
Az OTP csoport a II.negyedévben az elemzői várakozásoknál valamivel kevesebb, 38,1 milliárd Ft nettó profitot ért el az IFRS szerinti adatok alapján. A pénteken közzétett gyorsjelentés szerint a negyedéves profit a tavalyi második negyedévihez képest 21,3 százalékkal emelkedett, az idei első negyedévihez képest azonban 0,7 százalékkal
mérséklődött.
A csoport első félévi konszolidált IFRS szerinti nettó eredménye a tavalyi első félévihez képest 16,8 százalékkal, 76,4 milliárd forintra nőtt és 9,3 százalékkal - 6,5 milliárd forinttal - haladta meg az anyabankét.
Az IFRS szerinti konszolidált mérlegfőösszeg 2005. június 30-án 4.693 milliárd forintot tett ki, amely 1.083,8 milliárd forinttal - 30 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit és 46,5 százalékkal magasabb, mint az OTP Bank IFRS szerinti mérlegfőösszege. Az idei első negyedévhez képest az összes eszköz az OTP konszolidált mérlegében 0,9 százalékkal csökkent az ügyfélbetétek visszaesése miatt.
Románia felé kacsintgat az OTP
OTP: tízéves sikertörténet, hetvenszeres árfolyam
Cikkek
A strasbourgi bírósághoz fordul a Soko-munkacsoport
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 12. 06:05
A német-magyar vegyesbizottság tárgyalásainak eredménytelensége miatt a strasbourgi bírósághoz fordul a Soko-munkacsoport - jelentette be a csoport jogi képviselője.
A Németországban működő magyar vállalkozások elleni akciók "áldozatait" tömörítő munkacsoport azért fordul a strasbourgi bírósághoz, mert a törvény rendes útján már nem lehet érvényt szerezni bizonyos kérdéseknek - mondta Bárándy György. Hozzátette: a müncheni tartományi főtörvényszék legutóbbi ítélete alapján úgy tűnik a témában újabb és újabb szempontokat vetnek fel.
Az említett bíróság a napokban letartóztatási parancsot adott ki egy ott dolgozó magyar vállalkozó ellen arra az uniós iránymutatásra hivatkozva, mely szerint csak az a cég működhetne Németországban, amely árbevételének 25 százalékát magyarországi tevékenységből szerzi. Ez azonban csak egy iránymutatás - hangsúlyozta az ügyvéd.
Cikkek
Ismét elhalasztották a Mars-szonda útnak indítását
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 12. 06:00
Egy nappal elhalasztották Mars-kutató szonda közép-európai idő szerinti csütörtök kora délutánra tervezett felbocsátását
Cikkek
Komoly növekedést várnak a Lufthansánál
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 18:00
Magyarország ugyan a régió harmadik legnagyobb utazási piaca, azonban még sincs a leggyorsabban növekedők között
Cikkek
Olajár - 1 dolláros emelkedéssel történelmi csúcson
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 18:00
Egy dolláros drágulással új rekord szintre nőtt a kőolaj ára csütörtökön Londonban és New Yorkban amiatt, hogy a szerdán közölt adatok szerint a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben csökkent az amerikai benzintartalék, miközben több olajfeldolgozó leállítani kényszerült a termelését, ami felerősítette a biztonságos ellátással kapcsolatos aggodalmakat.
Röviddel 17.30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta szeptemberi jegyzése 1,00 dollár emelkedéssel 65,90 dolláron állt.
Az északi-tengeri Brent szeptemberi jegyzése 1,06 dollár drágulással 65,05 dolláron volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE).
Az amerikai energiaügyi hivatal (EIA) szerdán azt közölte, hogy az augusztus 5-én záródott héten az amerikai benzintartalék már a hatodik egymást követő héten csökkent, 2,1 millió hordóval 203,1 millió hordóra, míg az elemzők szerényebb, 1,9 millió hordó visszaesést vártak.
Cikkek
Hamarosan drágul a gáz és a villanyáram a cseheknél
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 16:45
Mintegy 10-20 százalékkal drágul októbertől a gáz és a villanyáram Csehországban.
A drágulás elkerülhetetlen - mondta Marta Ptácková, a cseh gázszolgáltató igazgatója. Megjegyezte, hogy a gázár emelésének konkrét mértékéről az energetikai hivatal illetékes dönteni.
Cikkek
Lassú emelkedés után mínuszba esett át a BUX
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 16:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,34 pontos csökkenéssel, 20.586,21 ponton zárt csütörtökön.
A szerdai záró értékhez képest ez 0,61 százalékos csökkenés.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Deviza / Áru
Nő az olajár, nem emelkedik a termelés
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 15:45
Az OPEC-en kívüli olajtermelők az idén csupán napi 675 ezer hordóval növelik termelésüket
Cikkek
Globus: konzervált veszteség
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 15:35
A cég 2005 első félévét 1 milliárd forint mínusszal zárta az első negyedév fél milliárd forintos vesztesége után
Cikkek
Csökkenő autóértékesítés Nyugat-Európában
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 15:25
Nyugat-Európában 0,5 százalékkal csökkent az autóértékesítés az idei év első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a német VDA autóipari szövetség.
Az első hét hónapban kilenc millió személygépkocsit adtak el.
Franciaországban növekedett az értékesítés, 4 százalékkal,Németországban és Spanyolországban 2-2 százalékkal bővült, míg Nagy-Britanniában 6 százalékkal, Olaszországban 4 százalékkal visszaesett.
Suzuki: jön az új, olcsó sportautó
KKV
A Yahoo! betört a kínai internetes piacra
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 15:15
Az amerikai Yahoo! egymilliárd dolláros részesedés-vásárlással száll be a vezető kínai e-kereskedelmi portálba, az Alibaba.com-ba
Cikkek
Túlcsúszott a leszállópályán egy orosz utasszállító
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 15:00
Túlcsúszott a leszállópályán a vnukovói repülőtéren egy orosz Tu-134-es utasszállító, de szerencsére a 119 utas közül senki sem sérült meg a Moszkva mellett történt balesetben.
A Vlagyivosztok-avia légitársaság gépe Abakánból érkezett Moszkvába, de a közép-európai idő szerint röviddel dél előtt történt leszállás balul ütött ki: a Tu-134-es minden jel szerint a rossz időjárási körülmények és látási viszonyok, a zuhogó eső miatt túlcsúszott a leszállópálya betonján, s végül a közeli mezőn állapodott meg.
Cikkek
Tovább csökkent az amerikai munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 14:30
Az Egyesült Államokban az augusztus 6-án zárult héten 6 ezerrel csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma, 308 ezerre.
A Dow Jones Newswires-CNBC által megkérdezett szakértők úgy vélték, hogy az augusztus 6-án záródott héten a munkanélküli segélyt először kérők száma 3 ezerrel bővül.
USA: a vártnál is több új munkahely
Adó
Adóamnesztia Oroszországban
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 14:15
Az orosz kormány jóváhagyta a hosszú ideje várt adóamnesztiát, amely a jövő év elején kezdődik és július 1-ig tart
Cikkek
Torlódás a magyar-osztrák határon
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 14:05
Torlódásra kell számítani a magyar-osztrák határon Rábafüzes határátkelőhelyen a következő három hétvégén - közölte a Szombathelyi Határőr Igazgatóság titkársági osztályvezetője.
"Az Ausztria irányába tartó személyforgalom megnövekedésére számítunk, a szabadságukról a munkahelyük szerinti államokba visszautazó román, szerb-montenegrói állampolgárok várhatóan nagy száma miatt" - mondta Tóth István alezredes.
Hozzátette: a torlódások elkerülése érdekében azt javasolják, hogy a hétvégi napokon a pinkamindszenti, a szentpéterfai, illetve a bucsui közúti határátkelőhelyeket vegyék igénybe az utazók.
Cikkek
Az új autók Magyarországon 4 %-al olcsóbbak, mint Európában
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 13:45
Dániában viszont majdnem kétszer annyit, 94 százalékkal kell többet fizetni az új gépjárművekért, mint más EU-tagállamban
Cikkek
Áramkimaradás - több órás leállás a vasúti közlekedésben
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 13:25
Feszültség-kimaradás miatt Budapest térségében több vonalon 10 óra 32 perctől több órára megálltak a MÁV szerelvényei csütörtökön délelőtt - közölte a Mávinform ügyeletese.
A Déli pályaudvarról induló vonatok vonalán tapasztalható kimaradás oka valószínűleg felsővezeték-szakadás volt, a hibát Nagytétény-Diósd térségében 12 óra 10 perckor megtalálták - mondta Both Ferenc.
Hozzátette: a közlekedés hamarosan helyreáll, de 50-60, egyes vonatok esetében 120 perces késésre kell számítani és a fennakadás az egész Dunántúlra kihat.
A vonatok a Déli pályaudvar, Tárnok, Kelenföld, Budaörs és Ferencváros térségben álltak le, a 10-15 megrekedt szerelvényt hat dízelmozdony próbálja a Budapest-Budaörs közötti fázishatárra vontatni, ahol már van áram - ismertette az ügyeletes.
Cikkek
Lufthansa Boom
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 13:00
Rekord utasforgalom a Lufthansánál
A Lufthansa az idei stagnálás után jövőre növekedést vár Magyarországon.
Hazánk ugyan a régió harmadik legnagyobb utazási piaca, a hagyományos légitársaságokat illetően azonban még sincs a leggyorsabban növekedők között - mondta Stephan Semsch, a légitársaság közép-kelet-európai regionális igazgatója.
A Ferihegyi repülőtér 1-es termináljának felújítása is szerepet játszik azonban abban, hogy az idén a légitársaság nem tervezett forgalomnövekedést, jövőre azonban a 2005-ös 550 ezerrel szemben 650 ezer utassal és a piaci pozíció erősödésével számolnak.
Ennek érdekében a Lufthansa augusztus 15-től megújítja árképzési gyakorlatát: az október 15-től közlekedő hamburgi járatra például 15 ezer forinttól kínálják az oda-vissza útra szóló jegyeket - fűzte hozzá Horváth Gábor, árképzési vezető.
Ámen a svájci Swiss és a német Lufthansa házasságára
Cikkek
Spanyolország: dobd fel a munkaadót, jutalmat kapsz érte!
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 11:28
Az illegálisan Spanyolországban dolgozók munkavállalási engedélyt kaphatnak, ha feljelentik az őket törvénytelenül foglalkoztató cégeket.
A kormány ezen a héten jelentette be, hogy a több mint két éve Spanyolországban dolgozó bevándorlók lehetőséget kapnak helyzetük legalizálására. A dolgozónak annyit kell tennie, hogy a helyi munkaügyi felügyeletnél feljelenti az őt illegálisan foglalkoztató céget, a felügyelet pedig rögzíti a törvénysértést.
A feljelentés után a felügyelet értesítést küld a helyi hatóságoknak, ők pedig megvizsgálják a bejelentés valóságtartalmát, s ennek alapján eldöntik, hogy az illegálisan dolgozó megkaphatja-e a munkavállalási engedélyt.
Ha a bevándorlónak megítélik a munkavállalási engedélyt, akkor a már illegális munkában eltöltött időt elismerik törvényesen ledolgozott időszaknak, beveszik a társadalombiztosítási rendszerbe, és kikényszerítik a munkaadótól, hogy ismerje el a két fél közötti munkakapcsolatot. A hatóságok becslése szerint 120 ezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt az új eljárási rend szerint.
A kormány azt reméli, hogy az intézkedéssel sikerül azok helyzetét is rendezni, akik nem vehették igénybe a májusban lejáró kormányzati amnesztiát, mikor 360 ezer munkavállaló státusát törvényesítették.
eurohirek.hu
Cikkek
Újabb cég megy bíróságra az iparűzési adó miatt
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 11:15
Jogi eljárást indít ma a helyi iparűzési adó ügyében a Hungária Közraktározási Rt. a Magyar Állam és a Fővárosi Önkormányzat ellen. A cég jogi képviselői - közleményük állítása szerint olyan egyedi megoldást találtak, amellyel elkerülhetik az esetleges hátrányos adójogi következményeket. A céljuk természetesen az, hogy az Rt. visszakaphassa a 2004. május óta befizetett iparűzési adó összegét, és hogy az iparűzési adó fizetésének kötelezettsége az Rt.-re nézve a lehető leghamarabbi időpontban megszűnjön.
A cég tájékoztatása szerint az iparűzési adó - mint ahogy azt Kovács László, az unió vám- és adóügyi biztosa a sajtóban is kifejtette - nincs összhangban az európai uniós szabályokkal. A tagállamok csak egy forgalmi típusú adót tarthatnak fenn, ezért az ugyancsak forgalmi jellegű iparűzési adó ellentétes a fenti rendelkezéssel.
Több hazai vállalkozás kezdeményezett már jogorvoslatot az iparűzési adó ellen, az adóelőleg kiszabásának megtámadásával, azonban az adóbevallás nem teljesítése magában rejti az adóbírság és a késedelmi pótlék kiszabásának kockázatát. Azoknak a társaságoknak pedig, amelyek nem tesznek eleget adó és adóelőleg-fizetési kötelezettségüknek, az említett szankciókon felül az adótartozás végrehajtásával is számolniuk kell.
A Hungária Közraktározási Rt. jogi képviselői olyan jogi megoldást dolgoztak ki, mely az adókockázatot teljes egészében kiküszöböli. A Magyar Állam és a Fővárosi Önkormányzat ellen indított peres eljárásban az Rt. az államtól követeli vissza kártérítés címén a 2004. május 1-től megfizetett iparűzési adót, a Fővárosi Önkormányzat perben állására pedig azért van szükség, hogy az Rt.-nek a magyar szabályok szerint jelenleg fennálló iparűzésiadó-fizetési kötelezettsége a jövőre nézve a lehető leghamarabbi időpontban megszűnhessen.
eurohirek.hu
Az iparűzési adót mindenképp megszüntetik - de mi legyen helyette? (hanganyag)
Iparűzési adó: ha jogszerű, ha nem, fizetni kell
Cikkek
243-ig vitték már le a forint árfolyamát
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 11:05
Változatlanul erős maradt a forint délelőtt a bankközi devizapiacon, az euróval szemben a jegyzés két oldala 11-kor 243 és 243,50-en állt.
A kereskedők szerint a reggel közzétett, vártnál kedvezőbb júliusi inflációs adat nem hatott a forintra, szerdán viszont a hivatalos kereskedés után 243 forintig erősödött a magyar
fizetőeszköz az euróval szemben. A 18 óra utáni jegyzést a londoni bankházak opciós ügyleteivel hozzák összefüggésbe, a következő fontos technikai árfolyamot 242,50 forintnál sejtik a piacon.
MTI/Privátbankár.hu
A BorsodChem-vezér is megszólal a forint-ügyben
Friss devizaárfolyamok
Cikkek
Hullámvasúton a BUX, drágul a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 10:07
Az első órában szépen hullámvasútozott a BUX. 100 pontos emelkedéssel 20814 ponton nyitott, benézett 20900 felé is, majd jöttek az eladók, és az index 200 pontos eséssel 20700 pontt alá zuhant, 10 óra után 10 perccel 20754 ponton volt az index.
Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzőjének várakozása szerint a Magyar Telekom erősödéssel nyithat és napközben is pozitív hangulatban foroghat, mivel a társaság a várakozásnál sokkal jobb eredményeket ért el mind üzemi, mind nettó eredmény szinten. A cég 23,4 milliárd forintos második negyedévi nettó nyeresége mintegy 15 százalékkal haladja meg a piaci
konszenzust, és magasabb a legoptimistább elemzői várakozásnál is.
Deák Balázs, a CIB Bank elemzője szerint is kedvező lesz a piac reakciója a Magyar Telekom gyorsjelentésére. Véleménye szerint az Egis árfolyama is korrigálhat az előző napi zuhanás után, az OTP és a Mol kereskedését pedig továbbra is az eredményvárakozások
irányíthatják. Összességében enyhe erősödést valószínűsít a piacon.
Privátbankár.hu/MTI
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Újra felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 10:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 101 pontos nyitást követően emelkedett csütörtökön kora délutánig.
A BUX 14.30 órakor 20.842,21 ponton állt, ami a szerdai záráshoz viszonyítva 128,66 pontos, 0,62 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 27,67 ponttal magasabb.
A részvénypiac forgalma fél háromig megközelítette a 10 milliárd forintot. A vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A legjobban a Magyar Telekom drágult, miután a távközlési vállalat a várakozásokat jóval meghaladó első féléves eredményeket közölt. Nettó profitja 36,6 százalékkal 41,376 milliárd forintra, üzleti eredménye 18,1 százalékkal 68,1 milliárd forintra nőtt. A papír árfolyama 25 forinttal 943 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
A Mol részvényekkel 2,5 milliárd forint érékben kereskedtek, árfolyamuk 240 forinttal 21.100 forintra emelkedett.
A Richter papírok ára 500 forinttal 30.800 forintra nőtt, forgalmuk 450 millió forintott tett ki.
Az OTP 45 forinttal gyengült, 7.610 forintot ért, közel 3 milliárd forint értékű üzlet született rá.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Robban az olajár: reggelre is jutott új csúcs!
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 09:58
Az amerikai stratégiai benzintartalék további csökkenéséről szóló hírek nyomják új csúcsra az árakat, a WTI már 65,23 dolláron is járt
Cikkek
Teendők közúti baleset esetén
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 09:30
A balesetet a károsult és a károkozó is köteles - a baleseti bejelentő bemutatásával - a biztosítójánál bejelenteni
Cikkek
Remek inflációs adat, az üzemanyag drágult igazán
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 09:29
A várakozások alsó széléhez közelít a 3,7 százalékos júliusi inflációs adat, egy év alatt viszont a járműüzemanyagok 13 százalékkal drágultak
Cikkek
Graphisoft: van magyarázat a veszteségre
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 08:21
A Graphisoft N.V.-nek az első félévben 446 ezer euró (kb. 109 millió forint) vesztesége volt, szemben az egy évvel korábbi 1,9 millió euró nyereséggel.
A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a társaság árbevétele június végén 12,768 millió euró volt, 17,1 százalékkal több az egy évvel korábbi 10,9 millió eurónál.
A Graphisoftnak a második negyedévben 1,585 millió euró vesztsége volt, szemben az egy évvel korábbi 834 ezer euró nyereséggel.
A cég az első félévi veszteséget a számítógépes létesítménygazdálkodás (CAFM) üzletág megszüntetésével, illetve ennek helyi partnereknek történő átadásával magyarázta. Az üzletág megszüntetését követően ugyanis az általános költségek magasabb hányada terheli a folytatandó üzletágakat. A CAFM tevékenység megszüntetése 2,563 millió euró egyszeri költséggel járt.
A közzétett információk szerint a vállalat sikeresen folytatta új stratégiájának megvalósítását, és három kulcsfontosságú területre összpontosított: az alaptevékenységét jelentő építészeti tervezés üzletágban az árbevétel és nyereségesség további növelésére, az építőipari kivitelezést támogató IT megoldások üzletág erősítésére, valamint a társaság nyereségességének növelésére azáltal, hogy a CAFM üzletágat helyi partnereknek adták át.
A közlemény szerint a fenti törekvések a második, egymást követő olyan negyedévhez vezettek, amit az értékesítés kétszámjegyű növekedése és a stabil üzemi nyereség jellemzett.
A társaság az első félévben 1,728 millió euró üzemi eredményt ért el, 32,8 százalékkal többet mint az egy évvel korábbi 1,301 millió euró.
A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 31,1 százalékkal 2,641 millió euróra nőtt június végére a bázishoz képest.
Az első félév végén az egy részvényre jutó veszteség 0,05 euró volt, szemben a bázis 0,18 eurós nyereségével.
A Graphisoft jegyzett tőkéje a tavaly év végi 243 ezer euróról
213 ezer euróra csökkent az első félév végére, míg a saját tőke
44.490 euróról 43.500 euróra változott.
Az értékpapír elmúlt 12 havi legmagasabb ára 1700 forint, a legalacsonyabb ára 1265 forint volt a Budapesti Értéktőzsdén, tegnap 1584 forinton zárt a papír.
MTI/Privátbankár.hu
A Graphisoft elnöke az informatika lehetőségeiről (hanganyag)
A Graphisoft sikerének kulcsa (hanganyag)
Cikkek
Magyar Telekom: ez van a szavakon túl
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 08:08
A vártnál jobb eredményekről adott hírt a Magyar Telekom, jól húzott a mobil szegmens, de már látszik az eredménye a húsz százalékos létszámleépítésnek is
Cikkek
Áfa-csökkentés: olcsóbbak lesznek-e az új lakások?
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 07:24
A vásárlók kivárnak, hátha az áfacsökkentés nyomán olcsóbbak lesznek az ingatlanok jövőre, a beruházók viszont ezt nem ígérik
Deviza / Áru
Nincs megállás: már 65 dollár felett az olajár!
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 11. 06:41
Újabb félelmek emelték rekordmagasságba a kőolaj árát, ezúttal a csökkenő amerikai benzintartalék és több olajfeldolgozó kiesése adott alkalmat a drágulásra
Cikkek
Zuhanás a tőzsdén: így jár, aki rosszat jelent
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 375,75 pontos csökkenéssel, 20.713,55 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,78 százalékos csökkenés. A részvénypiaci forgalom meghaladta a 19 milliárd forintot.
Mai gyorsjelentésükkel nem nyűgözték le a befektetőket a cégek: a várakozások alatti eredményről beszámoló Borsodchem és Egis nagyot zuhant. A kazincbarcikai társaság papírja 5,3, a gyógyszerpapír 9,3 (!) százalékot veszített értékéből, viszonylag magas forgalom mellett. A Synergon gyorsjelentése nem hozott semmi meglepőt, a papír így is 6,3 százalékot zuhant a tegnapi záróértékhez képest. Kiváló eredményről számolt be viszont a FreeSoft, ami a mai kereskedésen meg is látszott: közel 4 százalékot drágult az informatikai papír.
A bluechipek közül valamivel fél százalék fölötti plusszal egyedül a Richter tudott erősödni. Sokat veszített értékéből a Mol: az olajpapír 3,2 százalékkal ért kevesebbet, mint tegnap. 1 százaléknál többet gyengült az OTP, a Magyar Telekom "megúszta" 2 forintos eséssel.
Várakozások alatt telejsített az Egis
A vártnál gyengébb eredmény a BorsodChemtől
Csökkenő árbevétel, növekvő nyereség a Synergonnál
Kiváló félévet zárt a FreeSoft
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Románia felé kacsintgat az OTP
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 16:39
A román pénzügyminisztérium augusztus 31-ig várja a szándéknyilatkozatokat a CEC román állami takarékbank privatizációjára - jelentette a Ziarul Financiar. A CEC iránt a
magyar OTP Bank Rt. is érdeklődik - erősítette meg az MTI-nek Németh Miklós, projektfinanszírozási és akvizíciós igazgató. "Mindenképpen érdekel minket a román takarékpénztár" - fogalmazott az OTP illetékese. A bank megszerzése az OTP-csoport
ugrásszerű piaci terjeszkedését jelentené Romániában, ami szerepel az OTP céljai között. A román takarékpénztár jól illeszkedne az OTP Bank profiljához - tette hozzá Németh Miklós.
A privatizációs kiírás szerint az érdeklődőknek a tavalyi év végi adatok szerint csoportszinten legalább 1,5 milliárd euró saját tőkével és egy nemzetközi hitelminősítőtől legalább befektetési fokozattal kell rendelkezniük.
A román kormány július közepén hagyta jóvá a Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) állami takarékbank privatizációját, amely szerint a bank 90,1 százalékát privatizálják, 9,9 százalék a román vagyonalapé marad. Egyetlen stratégiai befektetőnek, azaz valamelyik nemzetközi nagybanknak legfeljebb 75 százalék részesedést engedélyeznek, 5 százalék a tervek szerint az alkalmazottaké.
OTP: tízéves sikertörténet, hetvenszeres árfolyam
Cikkek
Hamburgból is repül a Germanwings
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 16:36
A Germanwings Légitársaság tovább szárnyal: a fapados Hamburgban nyitja meg újabb központi repülőterét
Befektetés
Csak megingás volt: újra erősödik a forint
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 16:28
A keddi kismértékű forint gyengülés átmenetinek bizonyult, szerdán folytatódott a forint erősödése
Cikkek
4-es csatorna: "pletykatévét" indítanak Frei Tamásék
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 15:52
Január elsején 4 - A storyTV néven új kábeltelevíziós csatorna indul; a Sanoma Budapest Kiadói Rt. biztosítja az alaptőke negyedét - tudatta a társaság szerdán az MTI-vel. Az új adót olyan tévés személyiségekkel és gazdasági szakemberekkel együttműködve alapítják, mint Frei Tamás, Borsány-Gyenes András, a Sport1 volt vezérigazgatója és a
bankszektorban korábban vezető tisztségeket betöltő Pákozdi Sándor - olvasható az rt. közleményében.
"A tervek szerint valamennyi kábelháztartásban fogható lesz a magyar és külföldi sztárokra, hírességekre, pletykákra fókuszáló, minőségi szórakoztatást és exkluzív tartalmat szolgáltató 4-es csatorna adása" - írták. A tájékoztató szerint a televízió idén ősszel kezdi el próbaadását; belső gyártású és külföldi licenc műsorok egyaránt
megtalálhatók majd a kínálatában napi 18 órában, reggel 7-től hajnal 1 óráig.
Két új tévé is indul szeptembertől
Alonso a tévé elé ültette a spanyolokat
Cikkek
Nagyot kaszáltak a magyarországi biztosítók
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 15:23
A hazai biztosítók 2004-ben 41,65 milliárd forintos összesített adózott nyereséggel zártak, profitjuk a tavalyi másfélszerese
Cikkek
Nincs új, sikeres Disney film, de a cég növelte nyereségét
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 15:12
A Walt Disney szórakoztatóipari konszern - elsősorban az ismét felerősített televíziós leánycége, az ABC tévé kiváló eredményeinek segítségével - növelte nyereségét üzleti éve július 2-án zárult harmadik negyedében: adózott eredménye 41 százalékkal, 851 millió dollárra nőtt, az egy részvényre jutó eredmény 41 cent lett az egy évvel korábbi 29 helyett.
A cég forgalma 3 százalékkal 7,7 milliárd dollárra bővült. A televíziós és kábeltelevíziós üzletág forgalma 16 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra emelkedett, az üzemi eredmény 48 százalékkal, 998 millió dollárra. A Walt Disney filmstúdió részlegének forgalma ellenben 15
százalékkal 1,5 milliárd dollárra csökkent. Ez részben a növekvő DVD-eladásoknak, részben új, sikeres filmek hiányának tudható be.
A cég szabadidő-parkjait a negyedben a fél évszázados Disney-jubileum, a növekvő látogatószám és a magasabb belépőárak segítették: ez az üzletág a negyedben 7 százalékkal, 2,4 milliárd dollárra növelte negyedéves bevételét, üzemi eredménye az időszakban 6 százalékkal, 448 millió dollárra nőtt.
A világ tíz legértékesebb márkája közül nyolc amerikai
Jól fogynak a videójátékok, megy az internet
Cikkek
Beszállt egy indiai gyógyszercég az ICN Magyarország Rt.-be
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 15:07
Az indiai Sun Pharmaceutical Industries Ltd szerdán bejelentette, hogy részesedést vásárol az ICN Magyarország Rt.-ből az amerikai Valeant Pharmaceuticals Internationaltől. Az indiai cég sem a részesedést nagyságát, sem vételárát nem hozta nyilvánosságra. Az ICN Magyarországnál szerdán nem kommentálták a fejleményt.
A Valeant Pharmaceuticals Internationalnél azt közölték, hogy a kiterjedt nemzetközi profiltisztítás keretében eladták a magyarországi nyersanyag- és gyártótevékenységüket az indiai cégnek. Az 1927-ben Tiszvasváriban alapított, 1948-ban államosított Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt.-t többségét 1996. augusztusban vásárolta meg az ÁPV-től az amerikai, kaliforniai ICN Pharmaceuticals, Inc. Az Alkaloida szabadalma képezi jelenleg is a
morfin ipari előállításának alapjait a világon. A cég neve 1998 óta ICN Magyarország Rt. Az ICN Pharmaceuticals, Inc. 2003-ban változtatta meg a nevét Valeant Pharmaceuticals Internationalre.
A Sun Pharmaceutical Industries a második negyedévben - első üzleti negyedévében -, akkor is jórészt felvásárlások révén, 39,5 százalékkal 4,426 milliárd rúpiára növelte bevételét az egy évvel korábbi 3,172 milliárdhoz képest. Az adózott eredménye 54,2
százalékkal 1,363 milliárd rúpiára nőtt 884 millióhoz képest. A márciussal zárult üzleti évben a bevétele 13,284 milliárd rúpia, az adózott eredménye 4,198 milliárd rúpia volt. (53,88 rúpia/euró)
Közel 9 milliárdot kaszált az Egis
Cikkek
3 milliárdot hajtott be egy megyében az APEH
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 14:37
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az idén hét hónap alatt 3.786 végrehajtási eljárást indított 5,1 milliárd forintnyi tartozás behajtására Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte az adóhatóság megyei igazgató-helyettese szerdán az MTI-vel. Így július végén a korábbi ügyekkel együtt összesen 5376 adózó ellen van folyamatban végrehajtás, a tartozás teljes összege pedig 6,3 milliárd forintot tesz ki - fűzte hozzá Joóné Molnár
Ildikó.
Tájékoztatása szerint a végrehajtási eljárás keretében az elmúlt hét hónapban 3 milliárd 234 millió forint érkezett az adóhatósághoz. A beszedett összegből a fizetési könnyítési határozatokra és a végrehajtási cselekmények foganatosítását követően az adósok 2
milliárd 182 millió forintot fizettek meg. Azonnali inkasszókból 952 millió forint, ingóságok értékesítéséből 25 millió forint, az ingatlanokra 5 millió forint készpénz folyt be. Egyéb végrehajtás - például követelésfoglalás, üzletrészfoglalás - keretében 70 millió
forintot szedtek be.
Az APEH megyei igazgatósága július végéig 5,5 milliárd forint tartozásra bocsátott ki inkasszót. A lefoglalt vagyon értéke több mint 1,5 milliárd forint, ebből 414 millió forint az ingó vagyontárgy. Az ingatlanfoglalások 107 millió forint becsértéket képviselnek, a többi foglalás 624 millió forintot tett ki, ami elsősorban követelésfoglalás volt.
Siralmas APEH-körkép: 117 milliárdos áfa-hiány
Evásokra és áfabevallásokra fókuszál az APEH
Havi 334 ezer: ki gazdag ma Magyarországon?
Cikkek
Élelmiszerbiztonság: veszélyt jelent a globalizáció
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 14:27
A gyorsuló globalizáció tovább súlyosbítja az élelmiszerbiztonsági problémákat - több új kockázati pont jelenik meg
Cikkek
Dinnyére tej - egyeztetés kezdődhet az árakról
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 13:43
A jövő héten megkezdődik az egyeztetés a tejárakról a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium és a kereskedők között
Befektetés
OTP: tízéves sikertörténet, hetvenszeres árfolyam
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 13:28
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP tőzsdei bevezetésének tizedik évfordulóján jelképesen megnyitotta a napi kereskedést a BÉT-en, majd köszönetet mondott Horn Gyulának
Cikkek
Hétmillió dolláros kártérítés a Microsoftnak
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 12:01
Egy nagy tételekben dolgozó levélszemét postázó vállalkozás és biztosítója hétmillió dolláros kártérítést fizet
Cikkek
A bankadó miatt csökken az MKB profitja
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 11:20
Az MKB Bank Rt. 2005 első félévében 9,724 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, 10,8 százalékkal magasabbat a tavalyi első hat havinál derül ki a hitelintézet nem auditált, nem konszolidált MSZSZ (magyar számviteli szabályok) alapján készült
gyorsjelentéséből.
Az adózott nyereség ugyanakkor a bázishoz képest 1,6 százalékkal, 7,468 milliárd forintra csökkent, a pénzügyi intézményekre kivetett banki különadó hatása nyomán.
Az MKB nem konszolidált mérlegfőösszege egy év alatt 18,5 százalékkal 252 milliárd forinttal - bővült és 2005. június 30-án 1.610,311 milliárd forintot tett ki. A növekedés mértékében szerepe volt annak, hogy a Konzumbank 2004. július 1-jével beolvadt az
MKB-ba.
A hitelintézet ügyfélhiteleinek állománya egy év alatt 24,7 százalékkal bővült, június végén 1.145,917 milliárd forintot tett ki, míg az ügyfélforrásoké 25,4 százalékkal, 797,311 milliárd forintra emelkedett. A források között jelentős változás, hogy a kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettségek értéke az egy évvel korábbi közel duplájára, több mint 190 milliárd forintra nőtt.
Terjeszkedés és bankadó csökkentette a Budapest Bank eredményét
MKB: folytatódik a holding struktúra átalakítása
Felminősítették az MKB-t
Cikkek
Hiába tiltakoztak a T-Mobile ellen
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 10. 11:17
A német T-Mobile - a Deutsche Telekom (DT) mobilszolgáltatója - megveszi a nagyságra negyedik osztrák mobilcéget, a tele.ringet az amerikai Western Wirelesstől. Erről szerdára virradóra New Yorkban aláírták a végleges megállapodást. Az árat nem közölték; a korábbi hírek 1,3 milliárd euróról szóltak.
Az ügyletet a versenyhatóságoknak még jóvá kell hagyniuk, az ügylet zárását az év végéig várják, a tényleges beolvasztás a jövő év programja. A tele.ring üzemi tanácsa a közvélemény támogatásával akarta megakadályozni a társaság eladását a T-Mobile-nak: e célból tiltakozó szavazatokat gyűjtöttek egy világhálóoldalon, amelyen több
tízezer aláírás gyűlt össze. A tele.ring alkalmazottai attól tartanak, hogy a T-Mobile a
jelenlegi 640 állás nagy részét felszámolja.
Ez a Deutsche Telekom második legjelentősebb felvásárlása. A legnagyobb, amelynek értéke elérte a 35 milliárd dollárt, az amerikai VoiceStream Wireless (jelenleg T-Mobile USA) megszerzése volt, 2001-ben. A Deutsche Telekom következő nagy beszerzési akciója állítólag a lengyel Polska Telefonia Cyfrowa Sp., Közép-Európa legnagyobb mobiltelefonos társasága 51 százalékos részesedésének megszerzése lenne.
Internetes szavazás a T-Mobile ellen
Csökken a T-Online profitja
Vizsgálják a T-Online felmondási gyakorlatát
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
13 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.



