4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egyre drágábban egyre kevesebb lakás cserél gazdát – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma ismertetett lakáspiaci jelentéséből. Nem rózsás a helyzet a bérleti fronton sem, a jövedelemre vetített bérleti díj tekintetében Budapest a hatodik legdrágább főváros az EU-ban.

Annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben már csökkent a lakásárak éves szintű növekedése, az országosan még mindig 15,5 százalék volt, az első félévi 17 százalékkal szemben, míg Budapesten csak 19,3 százalékra mérséklődött 22,5 százalékról.

Maximum két hónapig kell keresni

Országosan mintegy 5 százalékkal kevesebb lakásügyletet hoztak tető alá 2019 első felében az előző év azonos időszakához képest, ezen belül azonban Budapesten jóval nagyobb arányú, 29 százalékos volt a csökkenés, míg a kisebb településeken 6 százalékos, míg a vidéki városokban stagnálás volt megfigyelhető.

A budapesti zuhanás egyik oka a Magyar Állampapír Plusz elszívó hatása, illetve az, hogy az új lakások átadása csak később kerül be a statisztikákba – hangsúlyozta Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője a mai sajtótájékoztatón.

Átlagban két hónap hoznak tető alá egy tranzakciót. A kedvező gazdasági folyamatok – növekvő reálbérek, csökkenő munkanélküliség –, valamint az otthonteremtési programok hatására különösen Budapesten magas a lakóingatlanok túlértékeltségének kockázata.

A lakáshitel-szerződések volumene 20 százalékkal bővült az első félévben, a számuk viszont csökkent, ami annak következménye, hogy az átlagos futamidő és az összeg egyaránt nőtt. Az viszont nem változott, hogy a lakásárakat többségében, 54 százalékban készpénzzel egyenlítik ki a vásárlók, míg a 46 százalékát hitelből. Míg az új lakásra felvett hitelek átlaga 13,5 millió, addig a használtakra felvetteké valamivel 10 millió alatti.

Továbbra is Európában a második legalacsonyabb a 8 százalékos hazai lakásár/GDP mutató, e tekintetben csak Romániát előzzük meg.

Romlott a magyarországi lakásvétel elérhetősége. Országosan egy kétkeresős család továbbra is kellő jövedelemmel rendelkezik ahhoz, hogy lakást vegyen, de Budapesten ehhez már a korábbinál nagyobb arányban van szüksége hitelre.

Budapest a 6. legdrágább, a közép- és kelet-európai régió fővárosai csak Prágában magasabb ez a mutató.

Budapesten 15 évnyi jövedelem szükséges egy 90 négyzetméteres lakás megvásárlásához, de a fogyasztást is figyelembe véve 18 évnyi. Érdekes azonban, hogy mivel Debrecenben az áramemelkedést nem követte a jövedelmek bővülése, a hajdúsági megyeszékhelyen kell a leghosszabb ideig, 12 évig kell megtakarítani egy 70 négyzetméteres lakásért.

A 30 év alatti fiatalok lakáselérhetősége a legkedvezőtlenebb. Például Budapest belvárosából gyakorlatilag kiszorultak, amiatt, hogy ott szinte már alig van 750 ezer négyzetméter ár alatti ingatlan, e tény a jelenleg még olcsóbb kerületek felé tereli a vásárlókat.

Mélyen kell a zsebükbe nyúlniuk a bérlőknek is. A jövedelemre vetített bérleti díj tekintetében Budapest a hatodik legdrágább főváros az EU-ban, ahol az egyszobás lakásoknál a tipikus jövedelem 46, a háromszobásnál pedig a 78 százalékát kell leszurkolni, szemben a 38, illetve 67 százalékos uniós átlaggal.

Kínálati csúcs

Ami a kínálatot illeti, az új lakások átadása az idén dönthet csúcsot, mintegy 20 ezerrel, e szám a következő két évben csökkenhet, az MNB becslése szerint 2020-ban 18,5 ezerre, 2021-ben 16 ezerre.

Ezt vetíti előre a kiadott engedélyek számának a mérséklődése is. Ez például Budapesten az idei első három negyedévben sorrendben 14,5 ezret, 12 ezret és 9 ezret tett ki, míg 2020 azonos időszakára 5,9 ezret, 7,4 ezret és 9 ezret prognosztizál a jegybank ma ismertetett lakáspiaci jelentése.

A harmadik negyedévben csökkent a fejlesztés alatt állók száma, 22 ezerről 20,5 ezerre, míg a már a tervezőasztalról elkelteké 7,3 ezerről 7 ezerre. Mindössze 770 új lakás fejlesztését jelentették be július-szeptember között, ez a szám korábban többezer volt. Ennek egyik lehetséges magyarázata Nagy Tamás szerint, hogy a mostani kedvezményes, 5 százalékos lakásár-áfa 2023 végi normál, 27 százalékra való visszaemelésének hatására a kisebb ingatlanfejlesztők eltűntek piacról, amit nem kompenzál a vásárlóerő emelkedése.

Az új fejlesztések egynegyede a Balatonhoz közel zajlik, 12 százaléka Budapesten és annak agglomerációjában (a legnagyobb arányban a 13. és 14 kerületben), míg a megyeszékhelyeken valamivel több mint a fele.

Elgondolkodtató, hogy Budapest lakáspiacának megújulási rátája mindössze 0,4 százalék, ez érdemben elmarad akár a bécsiétől, akár a prágaiétól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG