4p
Bár a lakáskiadással járó hozam csökkenőben van, még mindig jó befektetésnek mondható. A lakásdrágulás miatt azonban a befektetőknek legalább 10-20 millióra van szükségük a piacra lépéshez. Az országon belül jelentősek az eltérések.

Az utóbbi években kialakult kamatkörnyezetben sokan fordultak a magas hozammal kecsegtető lakásbefektetések felé, az albérletárak emelkedése pedig rátett egy lapáttal, különösen a fővárosban és a vidéki egyetemvárosokban. A lakáskiadás továbbra is jó befektetést jelent, igaz, az elmúlt évekhez képest kicsit kevesebb lett a hozam - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből. A kutatás több mint 900 ezer 2018-ban és 2019-ben aktív, de a piacról már lekerült eladó és kiadó ingatlanhirdetés alapján vizsgálta a 20-100 négyzetméteres lakások bérleti díjából és eladási árából kalkulált hozamait.

Hozamok és drágulás

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: a fővárosban az idén 5,5 százalékos bruttó hozamot lehet elérni egy lakással, ami elmarad a 2018-ban mért 6,1 és a 2017-es 6,7 százaléktól. Ugyanakkor más befektetésekhez képest még mindig csábító lehet ez az eredmény azok számára is, akik most fektetnének ingatlanba. A kiadásból származó hozamcsökkenést elsősorban az okozza, hogy a lakások ára folyamatosan emelkedik. A szakember az áremelkedés mértékéről szólva idézte a legfrissebb KSH-adatokat is, amelyek szerint 2018-ban 36,2 százalékkal voltak drágábbak a használt lakások, mint 2015-ben.

Jól termelnek a külső kerületek

Venni vagy bérelni?

Mind a bérlésnek, mind a vásárlásnak megvan a maga előnye és hátránya: lakásbérlés esetén a lakó valójában egy szolgáltatásért fizet, ahelyett, hogy befektetne vagy megtakarítana. A bérlés ugyanakkor jóval kevesebb kötöttséggel jár. A lakásvásárlással saját tulajdonú ingatlanba költözhet a vásárló. A megvásárolt ingatlannal maga rendelkezik, ugyanakkor ehhez sok esetben lakáshitelt is igényelni kell a magas ingatlanárak miatt, amely több éves elköteleződést jelent. Részletek >>>

Budapesten belül vannak kiemelkedő városrészek a hozam szempontjából. “Az elmúlt évek tanulsága az is, hogy a kisebb alapterületű fővárosi garzonlakásoknál magasabb az átlagos hozam” - mondta Balogh László.

A külső kerületekben ugyan erőteljes drágulás ment végbe az elmúlt 1-2 évben, ugyanakkor még mindig viszonylag alacsonyak az ottani árak a központi városrészekhez képest, de a lakásbérlők körében népszerűek. Ezzel magyarázható, hogy például a XXIII. kerületben vagy a XVIII. kerületben és Csepelen is 7 százalék körüli hozamot lehet elérni egy lakással. A legrosszabbul az eladó lakások szempontjából legdrágább V. kerület, amely 4,5 százalékos hozamot ígér. Balogh László megemlítette, hogy 2015 elején a 20-100 négyzetméteres V. kerületi lakások átlagos négyzetméterára 2015 első negyedévében 480 ezer forint volt, az idén azonban már 1,1 millió forint közelébe került. A négyzetméterre vetített bérleti díj 2800 forintról 4000 forintra ugrott.

Legjobb városok vidéken

Az eladó lakások ára és a bérleti díjak nagyon eltérőek az országon belül is, ennélfogva a hozamok is különbözőek.

Vidéken elsősorban az egyetemvárosokban és a gazdaságilag erős városokban élénk az albérletpiac. Például a 2,7 százalékos munkanélküliséggel rendelkező Tatabányán kedvező 7,2 százalékos hozamot lehet elérni a lakáskiadással. Az egyetemvárosok közül pedig Miskolc kiemelkedő, 7,6 százalékos hozamot nyújt, de Pécs is magas, 7 százalék körüli hozammal rendelkezik. A gazdaságilag erősnek mondható megyeszékhelyek közül Székesfehérváron 6,1 százalékkal adhatók ki a lakások, Győrben 5,9 százalékot mért az ingatlan.com.

Legalább 10-20 millió kell a befektetőknek, hogy labdába rúgjanak

Balogh László elmondta, hogy az árak emelkedéseke miatt egyre több pénzre van szükség ahhoz, hogy valaki befektetőként jelenjen meg a lakáspiacon. Budapesten ehhez legalább 15-20 millió forint szükséges, a többi nagyvárosban pedig 10-15 millió forint. Részben emiatt, részben pedig a befektetés hozamánál alacsonyabb hitelkamatok miatt egyre népszerűbb a hitelre történő vásárlás a befektetők körében is.

Eddig kell spórolni egy lakásra

A Takarék Index nemrég arra kereste a választ, hogy hány havi átlagbért kell fizetni egy lakás négyzetméteréért.  Budapesten átlagosan 1,71 havi jövedelmet kell kifizetni egy négyzetméter lakásért, az Észak-Alföldön 1,31 havi régiós átlagbért, a Nyugat-Dunántúlon 1,29-et, a Dél-Alföldön 1,05-öt, a Dél-Dunántúlon 1,03-at.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG