A turizmus az az ágazat, amely a legtöbb munkavállalót vonzotta Ausztriába a 2004 után csatlakozott tagállamokból a munkaerő-piaci korlátozások megszüntetése óta, elsősorban magyarok és szlovákok érkeznek - írta kedden a Der Standard című osztrák napilap.
Magyarok és szlovákok vannak a legtöbben
Mintegy 30 ezer főt foglalkoztatnak az idegenforgalomban az érintett tagállamokból, köztük Magyarországról, ez a legnagyobb szám az összes ágazat között. Egyúttal a turizmusban a legdinamikusabb növekedés Ausztriában a külföldiek arányát tekintve, az elmúlt két év alatt ugyanis 110 százalékkal nőtt a külföldi munkavállalók száma a szektorban.
Elsősorban magyarok és szlovákok helyezkednek el az idegenforgalomban - mondta a lapnak Alexander Rauner, az Osztrák Gazdasági Kamara turizmus tagozatának képviselője. A legtöbben közülük a keleti országrészben - Alsó-Ausztriában, Bécsben, Burgenlandban, Stájerországban - vállalnak munkát. Renner szerint sok magyar a hét közben betöltött magyarországi állása mellett vállal Ausztriában is munkát, például pincérként vagy konyhai kisegítőként.
Két év alatt 96 százalékkal nőtt kint dolgozó magyarok száma
A Der Standard adatai szerint a magyar munkavállalók száma nőtt a leginkább a munkaerő-piaci nyitás óta eltelt két évben. 2013 márciusában mintegy 55 ezer magyar dolgozott alkalmazottként Ausztriában, ami a két évvel korábbi adathoz képest 96 százalékos növekedést jelent.
Ezt az adatot az MTI érdeklődésére megerősítette az Osztrák Munkaügyi Hivatal (AMS) is. Az AMS adatsora szerint különösen 2011 májusa után ugrott meg az Ausztriában dolgozó magyarok száma. 2009 márciusában mintegy 22 ezer, 2010 márciusában 25 ezer, 2011 harmadik hónapjában 28 ezer, míg egy évvel ezelőtt 44 ezer volt a nyilvántartott magyar munkavállalók száma.
Az osztrák munkaügyi minisztérium szerint a piacnyitásnak "fehérítő" hatása is volt, erről azonban csak becslések léteznek. Az összes országból egy év alatt regisztrált, 27 ezres növekedésből tavaly májusi közlés szerint 2-3 ezerre tették a korábban is meglévő, ám 2011 májusa után már legálisan tovább folytatott munkaviszonyok számát.
Jövőre lesz újabb piac nyitás
Románia és Bulgária állampolgárai előtt várhatóan 2014-ben nyitja meg Ausztria a munkaerőpiacát. Alexander Rauner a Der Standardnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy ezekből az országokból nem lesz nagy érdeklődés az idegenforgalmi állások iránt. Rámutatott: voltak kezdeményezések, hogy Görögországból és Spanyolországból nyerjenek meg munkanélkülieket az osztrák turizmus számára munkaerőnek, de ezek a próbálkozások nem jártak sok sikerrel. A turizmusban foglalkoztatott spanyolok száma 1594-ről 1958-ra emelkedett 2012 januárja és idén január között.
Ausztriában 110 százalékkal nőtt a külföldi dolgozók aránya a turizmusban, a helyek jelentős részét magyarok töltik be.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
13 perce
-
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
10 órája
-
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
11 órája
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
11 órája
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
12 órája
-
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
12 órája
-
Csak a Richter maradt le pénteken
12 órája
Mfor.hu Top24
- Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát
- Nyerges Zsolt megbabrálta a NER legnagyobb őrző-védő cégét
- Itt egy újabb kormányzati feljelentés egy furcsa alapítványi kiadvány miatt
- Fél óra után véget ért a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- Újabb feljelentés: nyoma veszett közel 10 ezer eszköznek a közmédiában?
- Nem akárki érkezhet Macron mellett Budapestre október 23-án
- Több párt ellen is pert indított az ügyészség a választások után
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
10 órája
Nemzetközi
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Új nemzedék tör előre a magyar vállalkozásoknál
05:43
-
Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet
16:49
-
Magyarország továbbra is az orosz gáz legnagyobb uniós vásárlója
15:44
-
Új trükkre váltottak a csalók
14:01
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
-
Hogyan menthető meg a Balaton turizmusa?
12:55
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
top 24
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2026. október 16. 06:58
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
2026. október 16. 18:51
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
2026. október 16. 08:44
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2026. október 16. 10:25




