A fiatalok nagyarányú munkanélkülisége komoly következményekkel jár gazdaságainkra, társadalmainkra, de legfőképpen a fiatal generációra nézve. Ez indokolja, hogy az európai fiatalok ügyébe most kell beruháznunk – nyilatkozta Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős uniós biztos. A javasolt csomag elősegítené, hogy a tagállamok biztosítani tudják a fiatalok sikeres belépését a munka világába. Amennyiben erre nem kerül sor, a következmények katasztrofálisak lehetnek – tette hozzá Andor László.
25 éves koráig minden fiatal kapjon színvonalas állásajánlatot
Az Európai Tanács és az Európai Parlament felkérésének megfelelően a fiatalok foglalkoztatását célzó bizottsági csomag javaslatot tesz egy olyan ajánlásra, melynek értelmében a tagállamok bevezetnék az Ifjúsági garanciát; ez biztosítaná, hogy iskolarendszerű tanulmányainak befejeztét vagy munkanélkülivé válását követő négy hónapon belül, 25 éves koráig minden fiatal kapjon színvonalas állásajánlatot, továbbtanulási lehetőséget, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki programban való részvételi lehetőséget.
A javaslat arra ösztönzi a tagállamokat, hogy szoros partnerségi kapcsolatokat alakítsanak ki az érdekelt felekkel, biztosítsák a foglalkoztatási szolgálatok és a fiatalok támogatásával foglalkozó további partnerek idejében történő beavatkozását, hozzanak intézkedéseket a munkaerő-piaci integráció támogatása érdekében, e célkitűzést szem előtt tartva aknázzák ki az Európai Szociális Alap és a többi strukturális alap nyújtotta lehetőségeket, értékeljék és folyamatosan fokozzák az Ifjúsági garancia rendszereinek hatékonyságát, valamint törekedjenek a rendszerek késedelem nélküli végrehajtására.
A unió támogatást adna
A Bizottság egyrészt uniós finanszírozás révén biztosít támogatást a tagállamoknak, másrészt elősegíti a bevált gyakorlat tagállamok közötti cseréjét, az európai szemeszter keretén belül figyelemmel kíséri az Ifjúsági garanciák megvalósítását, továbbá támogatást nyújt a figyelemfelkeltés terén is.
Biztonságban tegyenek szert munkatapasztalatra
A tanulás és a munka világa közötti átmenet megkönnyítése érdekében a csomag a szakmai gyakorlatok minőségi keretrendszerére összpontosító konzultációs folyamatot is indít az európai szociális partnerek körében, melynek célja, hogy a fiatalok biztonságos körülmények között tehessenek szert színvonalas munkatapasztalatra. A javaslat mindemellett európai szövetséget hoz létre a tanulószerződéses gyakorlati képzésért, hogy a rendelkezésre álló gyakorlati képzések minőségét és kínálatát oly módon fokozza, hogy a sikeres modelleket Európa-szerte terjeszti, illetve rávilágít a fiatalok mobilitását megnehezítő akadályok leküzdésének mikéntjére.
Ezért van szükség az intézkedéscsomagra
Jelenleg mintegy 5,5 millió fiatal munkanélküli, ami azt jelenti, hogy több mint egyötödük nem talál munkát; továbbá a 15 és 24 év közötti korosztályból 7,5 millió fiatal tartozik a nem foglalkoztatottak, oktatásban és képzésben nem részesülők közé. A fiatalok munkaerő-piaci integrációjának hiánya olyan gazdasági költséggel jár, mely az Eurofound becslése szerint éves szinten meghaladja a 150 milliárd eurót, azaz az uniós GDP 1,2%-át.
Az ifjúsági munkanélküliség aránya mára 13 országban meghaladja a 25%-ot; Görögországban és Spanyolországban a ráta meghaladja az 55%-ot, míg Olaszország, Portugália, Írország, Bulgária, Ciprus, Lettország, Magyarország, Szlovákia vonatkozásában a számadatok 30% körül mozognak. A 25 év alatti munkanélküliek több mint 30%-a több mint egy éve munkanélküli; számuk 2008 és 2011 között 0,9 millióról 1,6 millióra nőtt.
Elmossa az árrésstopot a recesszió?
Mekkora sebeket ejt rajtunk Donald Trump vámháborúja?
Online Klasszis Klub élőben Jaksity Györggyel!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves közgazdászt!
2025. április 22. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Tovább rontották az egyik lakossági állampapír feltételeit
9 perce
-
Vészjósló üzenetet küldött Trump minisztere Putyinnak
33 perce
-
Sokba kerülhet az Orbán-kormánynak, hogy nem tartóztatta le Netanjahut
körülbelül 1 órája
-
Tízből egy hamis – illegális nikotintermékek lepték el a piacot
körülbelül 1 órája
-
Remekel a hazai közmű-, valamint energetikai szektor egyik vezető szállítója
körülbelül 1 órája
-
Nagyobb kedve lesz húsvétolni, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2 órája
-
Nagy bejelentést tett az egyik hazai cég
2 órája
- Kész a költségvetés, Nagy Márton elárult egy fontos új részletet az árrésstopról – ez volt a csütörtöki Kormányinfó
- Berágott a Nemzetközi Büntetőbíróság az Orbán-kormányra
- A kormányzat óvodai átalakítása többet árt, mint használ – mondja a Szülői Hang Közössége
- Tízmilliókból próbálták lejáratni a Tisza Párt politikusát
- Trump beleszállt Zelenszkijbe, de hajlandó megegyezni vele
- Boldogan megy locsolkodni, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
- Ezt látni kell húsvétkor: ezer tojás, forró dézsa, vadregényes táj!
- Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok 2025. április 12. 14:52
- Jó hírt kapott Magyarország Amerikából 2025. április 12. 08:04
- „Egy euróval sem adunk többet a kormánynak” – kellemetlen meglepetés érheti a Szlovákiában vásárló magyarokat 2025. április 13. 12:15
- Térdre esik, ha meglátja, mit művelt a forint a hétvégén 2025. április 14. 07:22
- Zelenszkij az asztalra csapott, visszaszólt az Egyesült Államoknak 2025. március 29. 13:34
- Meglepő eredmény születetett Ukrajna EU-s csatlakozásáról 2025. március 19. 14:51
- „Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány 2025. március 30. 15:19
- A nap képe: nagyon csalóka fotó készült Orbán Viktorról Brüsszelben 2025. március 21. 11:53
Sokba kerülhet az Orbán-kormánynak, hogy nem tartóztatta le Netanjahut
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen.
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
Ismét baleset az M3-ason, hosszú sorok és várakozási idő
10:49
-
KSH: februárban a bruttó átlagkereset 661 400 forint volt, 9,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
08:53
-
Esős lesz a nagypéntek, utána kiderül
08:07
-
Leállás lesz az OTP-nél, az elektronikus szolgáltatások szünetelnek
19:08
-
Tegyünk ma a holnapunkért – Egészségnap a Líceumban
14:48
-
Zelenszkij az asztalra csapott, visszaszólt az Egyesült Államoknak
2025. március 29. 13:34
-
Meglepő eredmény születetett Ukrajna EU-s csatlakozásáról
2025. március 19. 14:51
-
„Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány
2025. március 30. 15:19
-
A nap képe: nagyon csalóka fotó készült Orbán Viktorról Brüsszelben
2025. március 21. 11:53
-
Nem találja ki, hogy kit vitt magával Moszkvába Szijjártó Péter!
2025. március 27. 10:35
-
Fontos figyelmeztetés jött, egekben az arany ára
2025. április 17. 12:40
-
Szomorú tények: minél kevesebbet keres valaki, annál kevésbé emelkedett a bére
2025. április 17. 15:04
-
Hajdúszoboszló ikonikus szállodája újra várja a pihenni vágyókat és a konferenciavendégeket
2025. április 17. 14:23
-
Sokba kerülhet az Orbán-kormánynak, hogy nem tartóztatta le Netanjahut
2025. április 18. 10:39
-
Titkos ukrán delegáció érkezett Párizsba
2025. április 17. 12:14
