1p
KKV
Mindenképpen bukja a különadókat a gázszolgáltató, így nem folytatja az energiahivatal elleni pert. Az új szabályok szerint ugyanis semmiképp sem háríthatja át azokat a fogyasztókra.

A Tigáz által indított eljárás mai tártárgyalásán elhangzott, hogy csütörtökön életbe lépett és a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazható az törvény, amely szerint a gáz- és áramszolgáltatók nem háríthatják át a különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra.

Lapértesülések szerint a német RWE eladja a Tigázban lévő kisebbségi tulajdonát az olasz többségi tulajdonosnak. Részletek>>

A törvény megtiltja, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót. Ha a Magyar Energia Hivatal (MEH) rendszerhasználati vagy csatlakozási díjakat megállapító határozatát egy bíróság hatályon kívül helyezi, az csak azután lehetséges, miután jogerőre emelkedik a hivatal új határozata.

Többen is pereltek

Az energiaszolgáltatók több pert is indítottak az energiahivatal rendszerhasználati díjakat megállapító határozatai ellen. A bíróság a napokban kötelezte új eljárásra több gázszolgáltató által indított perben az energiahivatalt.

A Fővárosi Törvényszék az energiaszolgáltatók és a hivatal közti jogviták kapcsán korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a gáziparra vonatkozóan az utóbbi hetekben már több döntés is született, a tartalmilag lényegében azonos ítéletekben a bíróság a MEH határozatát hatályon kívül helyezte és új eljárásra kötelezte.

A környező országokban eltérően szabályozzák az energiaárakat. Szlovákiában például az állam határozza meg az árakat, de figyelembe veszi az nyereségre való jogos igényt is. Részletek>>

Az ítéletek indokolása szerint a megtámadott határozatok jogszabálysértőek. A hivatal megsértette a gázszolgáltatók iratbetekintési és nyilatkozattételi jogait azzal, hogy az eljárás megindításától számított egy nap alatt meghozta határozatát. A bíróság szerint egy nap alatt a gázszolgáltatók nem tudtak ténylegesen élni nyilatkozattételi lehetőségükkel, ezért a MEH eljárása formailag megfelel ugyan az eljárási szabályoknak, de tartalmilag nem fér össze a szakszerű, ügyféllel együttműködő és az eljárási jogokat elősegítő közigazgatás eszméjével és sérti a valósághű tényállás alapelvét - közölte a törvényszék.

A bírósági döntések szerint a rendszerhasználati díjak megállapítása során a MEH-nek az összes, az adott ügyre vonatkozó jogszabályi rendelkezést betartva és a működést érintő lényeges adatok figyelembe vételével kell eljárnia.

Hétfőn az áramszolgáltatók jönnek

Több áramszolgáltató által indított hasonló perben viszont hétfőre tűzték ki a tárgyalást. Hat áramszolgáltató támadja a MEH idei évben alkalmazandó, rendszerhasználati díjak megállapításáról szóló határozatát. A cégek eljárásjogi jogsértésre, valamint arra hivatkoznak, hogy az idei rendszerhasználati díjak megállapítása során nem, vagy nem megfelelően ismerte el a MEH a szolgáltatók költségeit, így például az új adókat, az egyes működési költségeket, a tőkeköltség hozamtényezőket, a transzferárat.

Hiába perelnek

Csütörtökön az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, ezt a kormányoldal a rezsicsökkentés megvédésével indokolta, a változtatással ugyanis a bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybíróságon indítható jogorvoslat. A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG