3p
KKV
A fogyasztóvédők arra figyelmeztetnek: mindenki körültekintően vásároljon a termékbemutatókon. Egy céget épp most meszeltek el tisztességtelen szerződés miatt.

Termékbemutatók: egy cég tisztességtelen szerződést kötött

Érdemes körültekintően vásárolni a termékbemutatókon, mert egyes cégek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazhatnak szerződéseikben, amire hivatkozva aztán nem biztosítják a fogyasztónak az indoklás nélküli elállás jogát - figyelmeztet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE).

Az egyesület annak kapcsán hangsúlyozta ezt, hogy az általa a Royal Life International Kft.-vel szemben indított perben a Fővárosi Törvényszék kimondta: a cég tisztességtelen szerződési feltétellel korlátozta a fogyasztókat abban a jogukban, hogy meggondolják magukat a termékbemutatón történő vásárlás után.

Nagyon át kell nézni, mit írunk alá

A FOE kiemeli: a jogszabály hiába biztosította az indokolás nélküli elállás jogát, azt nem gyakorolhatják a vásárlók, ha a vállalkozás telephelyén történik a termékbemutató és a szerződés tartalmazza, hogy ott vásárolták meg a több százezer forintos termékeket. Épp ezért kell magát az aláírandó papírokat is alaposan áttanulmányozni aláírás előtt, ráadásul az sem ritka, hogy bizonyos cégek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak - írja az egyesület.

Főleg idős, beteg ügyfeleik vannak

A Fővárosi Törvényszék a kapcsolódó, jogerős ítéletében azt mondta ki, hogy semmis a Royal Life International Kft. azon szerződési feltétele, amely szerint bizonyos higiéniai jellegű termékeknél (például infra, mágnes terápiás ágybetét) a vevő nem gyakorolhatja az átvételtől való elállási jogát a csomagolás felbontása után, és nem jogosult visszaadni a terméket.

A szerződési feltétel semmisségét a Royal Life International Kft.-vel szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapította meg a bíróság, egyúttal kötelezte arra is a vállalkozást, hogy törölje az általános szerződési feltételekből a vonatkozó részt és a továbbiakban ne alkalmazza. A cég elsősorban egészségügyi, háztartási termékeket kínál bemutatóin, kiemelten az idősebb, nyugdíjas, illetve beteg fogyasztók részére. Az egyes termékek értéke akár a több százezer forintot is elérheti, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók – amennyiben otthon nyugodt körülmények között átgondolják a döntésüket - élni tudjanak a jogszabály biztosította indokolás nélküli elállási joggal, melyet a vállalkozás megpróbált korlátozni a szerződésekben.

Nem számít, hogy fel van bontva

Az ítélet indokolása szerint a csomagolás felbontása nem jelenti azt, hogy a fogyasztó ne tudná teljes egészében visszaszolgáltatni a terméket, tehát a szerződés ezen pontja olyan korlátozást tartalmaz a fogyasztó elállási jogának gyakorlására vonatkozóan melyet tilt a jogszabály.

A FOE kiemeli: ha a fogyasztó vitába keveredik egy termékbemutatós céggel, javasolt a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulnia a vita gyors, ingyenes rendezéséért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG