Az Opten céginformációs szolgáltató féléves elemzése szerint az idei év első félévében hazánkban 12 355 cég került felszámolás alá, ami 30 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. Ezen belül júniusban rekordszámú, 2418 felszámolás megindítását tették közzé a cégbíróságok.
2011-ben újabb bedőlési hullám indult el
A gazdasági válság kitörését követő időszakban a fizetésképtelenségi eljárások száma hirtelen megugrott, majd évről évre csökkenő mértékű növekedést mutatott. 2011 első negyedéve után azonban a felszámolások újabb hulláma érte el a magyar gazdaságot, amely alapvetően két forrásból táplálkozott: a lánctartozások következményeként a válság miatt hirtelen bajba jutott cégek beszállítói közül is sokakat utolért a fizetésképtelenség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig szigorította ellenőrzéseit, aminek eredményeként jelentősen növekedett a kényszer-végelszámolásokból felszámolásba fordult eljárások száma.
A NAV vizsgálatai újfent felszínre hozták a cégtemetők problémáját is. Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója elmondta: ma már egyszerűen feltérképezhetőek azok az egy adott címhez vagy egy adott személyi körhöz köthető cégcsoportok, amelyeknél feltűnően nagy arányban következik be fizetésképtelenség vagy jelentkezik adótartozás.
Egészséges is a cégtisztulás
A NAV aktivitása nyomán egyáltalán nem meglepő, hogy a végelszámolások száma még a felszámolásokénál is nagyobb mértékben emelkedett. A beszűkült gazdaságban egyébként is egyre nehezebb profitábilisan működtetni a vállalkozásokat, így sokan saját maguk döntenek cégük megszüntetése mellett. Az idei év első hat hónapjában végelszámolás alá került 19 198 cég több mint 60 százalékkal haladja meg a 2011-es év első 6 hónapjának adatát. A szakértő szerint van honnan tisztulnia a magyar gazdaságnak, mivel a több mint 600 ezer működő társas vállalkozás és a majd 500 ezer egyéni vállalkozó hazánkban nem mutat egészséges cégstruktúrát.
A gazdasági realitások szem előtt tartására utalhatna, hogy több mint hat éve nem alapítottak olyan kevés céget, mint az idei második negyedévben. A látszat azonban csal: valójában sokan az év első felében hatályba léptetett nehezített cégbejegyzés miatt inkább a hatálybalépés előtti hónapokra időzítették a cégalapítást. Így fordulhatott elő, hogy az idei év első negyedéve történelmi csúcsot, míg a második negyedév történelmi mélypontot hozott az új cégek alapításának terén.
A regionális eltérések természetesen jelentősek a statisztikai adatok tükrében. A felszámolások számának nagymértékű növekedését jellemzően a Közép-Magyarország régió és Dél-Alföld adja, míg a többi régióban a felszámolások számának jelentős megugrása már fél évvel korábban bekövetkezett, így ezeken a helyeken már csökkenő tendenciát mutatnak a fizetésképtelenségi eljárások.
Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?
Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!
2025. július 30. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Vámháború: sokan bírálják az uniós megállapodást
5 perce
-
Itt az új 20 ezer forintos, nagyon mutatós lett
25 perce
-
Merz megszólalt az EU és az Egyesült Államok közötti megállapdásról
körülbelül 1 órája
-
Van egy rossz hírünk a magyar vásárlóknak: megint drágult a nagybevásárlás a diszkontokban
2 órája
-
Megtörtént: itt a megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között
11 órája
-
Dínócsontváz és marsi meteorit – elképesztő összegekért keltek el a különleges leletek
14 órája
-
Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány
15 órája
- Történelmi pillanat: itt a megállapodás az Egyesült Államok és az Európai Unió között
- Megvan a megállapodás: Merz elégedett, de sokan nem
- Orbán Viktor: Már 20 ezren vagyunk!
- Lemond az Orbán Viktorral egy Digitális Polgári Körben ülő vezérigazgató?
- Ujhelyi István szerint Tusványos is felszabadul a narancsnyomás alól, ha bukik a NER
- Szerdán érkező adat miatt is izgulhat az Orbán-kormány
- Itt az új 20 ezer forintos, egy híres nő arcképe díszíti
- Ursula von der Leyen üzent Zelenszkijnek: magyarázatot vár 2025. július 23. 17:56
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
Vámháború: sokan bírálják az uniós megállapodást
Nagyon vegyesek a reakciók a megállapodásra, sokan elégedetlenek.
Itt az új 20 ezer forintos, nagyon mutatós lett
20 ezer és 3 ezer forintos címletben is elérhető az új emlékérme.
Merz megszólalt az EU és az Egyesült Államok közötti megállapdásról
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Elképesztő, hogy sem a város, sem a kórház nem képes rendbe tenni a Tündérpart utcai épületet
19:08
-
Három autó koccant Egerben
18:41
-
Orbán Viktor pólója árulta el a 2026-os választás időpontját
12:40
-
Baleset az M3-ason Gyöngyöshalásznál – egy autó árokba borult
09:37
-
Kidőlt egy fa az egri Breznai utcában
09:01
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány
2025. július 27. 16:10
-
Elkaptak egy palesztinpárti hajót, furcsa, hogy kik ültek rajta
2025. július 27. 13:12
-
Donald Trump telefonált, hétfőn már tárgyalnak is a tűzszünetről
2025. július 27. 15:10
-
Donald Trump egy telefonálással békét teremtett?
2025. július 27. 11:15
-
Megtörtént: itt a megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között
2025. július 27. 20:10
