1p
A világ befektetői egyik pillanatról a másikra ejtették a görögöket, és inkább Olaszország miatt rettegnek a napokban. Bár korántsem rendeződött még a helyzet Papandreuék házatáján, sokkal nagyobb hullámokat kelt az a tény, hogy az olasz gazdaságot már csak mérete miatt sem lesz képes megmenteni az eurózóna, ha elfajulnak a dolgok.

A piacok a mai 1 éves itáliai állampapír-aukcióra figyeltek, sok múlt azon, sikerül-e eladni a papírokat. Úgy tűnik, (még) nem fagyott be az olasz kötvénypiac: sikerült ugyanis értékesíteni a teljes, 5 milliárd euró értékű csomagot - igaz, az aukció 6,087 százalékos átlaghozama 14 éves csúcsot jelent: 1997 szeptemberében pedig még bőven lírában számoltak az olaszok. A hozam mindenesetre lényegesen alacsonyabb a tegnap még 7,5% fölött járó, ma pedig 6,5% körül mozgó másodpiaci hozamszintnél.

A német és olasz 10 éves kötvények hozama közötti különbség valamelyest csökkent, miután halvány remény mutatkozik arra, hogy gyors megoldás születik a Berlusconi lemondását követő politikai helyzetre. Az EKB kötvényvásárlásainak híre is segített abban, hogy a  különbség a rekordot jelentő 576 bázispontról 530 alá csökkenjen csütörtökön.

Ezzel párhuzamosan az euró is el tudott mozdulni az egyhónapos mélypontot jelentő 1,3480 dolláros szintről 1,35 fölé.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:10
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. 
Állampapír / Kötvény Bejelentették: új állampapír jön
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 15:46
Egy sor új állampapír-sorozatot dob piacra az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
Állampapír / Kötvény Fontos, az állampapírokat érintő döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 15:28
Az állampapírok vásárlását ösztönöznék vele.
Állampapír / Kötvény Szinte szerelmesek a magyarok a lakossági állampapírba
Privátbankár.hu | 2025. március 25. 08:50
Pedig nagyot esett a hozam.
Állampapír / Kötvény Mi ez a sok új állampapír hétszázalékos hozammal?
Eidenpenz József | 2025. március 25. 05:49
Ritkán látott jelenség figyelhető meg most, az intézményi befektetőknek kibocsátott állampapírok hozama a szabadpiacon meghaladja egyes lakossági kötvényekét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rohanni kell ezeket megvenni, mert a magasabb hozamhoz magasabb kockázat is tartozik. Lehet, hogy mindig azt érdemes venni, aminek a feltételeit az állam épp rontani fogja?
Állampapír / Kötvény Valakik megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:23
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG