A keddi aukción felkínált 3 és 6 hónapos állampapír iránt erős volt a befektetők érdeklődése, a spanyol államkincstár a tervezett mennyiségnél valamennyivel többet, összesen 3,1 milliárd eurónyit értékesített a kétféle értékpapírból.
A 3 hónapos futamidejű állampapír esetében a hozam 2,362 százalékra emelkedett, a legutóbbi, május 22-i aukción kialakult 0,846 százalékos hozam csaknem háromszorosára. A 6 hónapos állampapírokat 3,237 százalékos hozammal értékesítették, csaknem kétszer magasabbal, mint a május 22-i aukción kialakult 1,737 százalék.
A befektetők összesen 8,325 milliárd euró értékű ajánlatot tettek, de ezen belül a spanyol bankok a múlt havinál kisebb keresletet támasztottak. A Moody's ma összesen 27 bankot minősített le, ebből 20 a bóvli kategóriába vágott.
Spanyolországnak nem kellett ilyen magas hozamot fizetnie ilyen rövid lejáratú állampapírra azóta, hogy június 9-én bejelentette: pénzügyi támogatásért folyamodik az euróövezeti országokhoz, hogy konszolidálni tudja bankszektorát. A hozamszint egyúttal a legmagasabb tavaly november óta.
Jelentősen megugrottak a hozamok a keddi spanyol állampapír-aukción, az ibériai ország tavaly november óta nem fizetett ilyen magas hozamot rövid lejáratra, miközben a mentőcsomagra szoruló hazai bankok részéről csökkent az érdeklődés.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 46890 | 46700 | 46970 | +0,39% | 46880 | 46890 | 5 198 037 940 | HUF | 2026-07-03 | 13:14:05 |
| MOL | 3886 | 3820 | 3914 | +2,26% | 3884 | 3886 | 1 476 903 046 | HUF | 2026-07-03 | 13:08:35 |
| MTELEKOM | 2672 | 2652 | 2694 | +0,45% | 2654 | 2672 | 157 129 134 | HUF | 2026-07-03 | 13:13:30 |
| RICHTER | 12120 | 12100 | 12220 | +0,08% | 12090 | 12120 | 110 330 430 | HUF | 2026-07-03 | 13:04:35 |
| OPUS | 363 | 355 | 365 | -0,55% | 357 | 363 | 2 393 219 | HUF | 2026-07-03 | 13:05:00 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
14 perce
-
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
34 perce
-
Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
körülbelül 1 órája
-
Elismerést érdemel a magyar tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
körülbelül 1 órája
-
Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
körülbelül 1 órája
-
Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
- Elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől
- Több adat is érkezett, így áll most az orosz gazdaság
- Eddig ez volt a legnagyobb támadás Kijev ellen
- Döntött a belügyminiszter: újabb fejcserék történtek
- Váratlan fordulat: Zuckerbergtől remélhetnek sokat a Polymarket kizárt szerelmesei?
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
Állampapír / Kötvény
Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény
Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény
Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény
Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény
Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény
Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény
Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény
Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény
Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény
Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Alexandru Munteanu tavaly novemberben lett kormányfő.
34 perce
Ingatlan
Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Enyhén visszaestek a lakásbiztosítási díjak.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
-
Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot
12:36
-
A szabadságot a munkáltató adja ki, ugyanakkor köteles meghallgatni a munkavállaló kérését
12:05
-
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása
11:43
-
Nem fél a magyar a mesterséges intelligenciától
11:23
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
2026. július 2. 13:59
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
A Bloomberg információi szerint.
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



