1p
A Bloombergnek adott interjújában az NGM államtitkára, Cséfalvay Zoltán úgy nyilatkozott, hogy a kormány elsődleges célja, hogy 7% alá csökkentse az állampapírok hozamát (az ÁKK adatai szerint a 10 éves államkötvény referenciahozama 8,61%, míg az 5 éves papíré 8,57%). Az államtitkár egyúttal cáfolta, hogy Magyarország a tárgyalások árnyékában májusig eurókötvényeket bocsátana ki. Az IMF megállapodás létrejötte után fogja megújítani devizaadósságának egy részét Magyarország, szögezte le Cséfalvay.

Hogy mindez mikor lehet, arra a politikus úgy válaszolt a Bloombergnek, hogy várhatóan az első negyedév végén, a második negyedév elején. Ez azt is jelenti, hogy a magyar IMF/EU-megállapodás határideje egyre kijjebb tolódik, legalábbis a szakértői vélemények szerint. Ezt amúgy Cséfalvay már egy másik nyilatkozatában is megerősítette a héten hétfőn a Corvinuson beszélt arról, hogy várhatóan az első félévben létrejöhet a megállapodás, "hiszen az mindkét fél érdeke".

A kormány belőtt egy célszintet

Cséfalvay szerint a kormány elsődleges célja, hogy a hozamszintet 7% alá szorítsa le, de mint mondta, ez nagyban függ a hitelkeret méretétől és attól is, hogy mindezért cserébe mit vár el az IMF. A államtitkár nem bocsátkozott találgatásba a hitelkeret méretét illetően.



Cséfalvay szerint a biztonsági háló megléte mellett tehát csökkenhetnek a hozamok, ami csökkentheti a nyomást az állampapírpiacon. Idén csak az eurózóna országai mintegy 1000 milliárd eurónyi adósság megújítását tervezik, nagy kérdés tehát továbbra is, hogy a Magyarországgal kapcsolatos fejleményekre hogyan reagál majd a piac.

A kormány ragaszkodik a lényegesen drágább forrásokhoz

Cséfalvay ugyanakkor ismét aláhúzta, hogy Magyarország nem kíván hozzányúlni a hitelkerethez, ha sikerül végre megállapodnunk a nemzetközi szervezetekkel. Ezt korábban a kormányfő is megerősítette.



Az IMF maximum 3%-os kamattal nyújtana hitel Magyarországnak, szemben az áhított 7% alatti államapír-hozamokkal, miközben csak idén nagyjából 6,5 milliárd eurót kellene visszafizetnünk a hitelezőknek (ebből 4 milliárd euró csak az, amit a 2008-as programból vissza kell fizetnünk a Valutaalapnak).
A Privátbankárnak korábban a témával kapcsolatban nyilatkozó Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója szerint "botorság lenne részben vagy egészben nem kihasználni", hogyha a Valutaalaptól olcsóbban tudunk hitelt szerezni, mint a piacról.

Egyelőre el sem kezdtük a tárgyalásokat

Azt ne feledjük, hogy a történetben már most is sok a "ha". Az IMF egyelőre még mandátumot sem adott ki arra, hogy képviselői egy Magyarországgal kötendő megállapodásról tárgyaljanak, a kormánynak ráadásul még az EU kifogásaira is válaszolnia kell - ráadásul Brüsszel most már biztosan nem fogja beérni ígéretekkel.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40040 39990 40500 -0,72% 40040 40060 3 749 687 920 HUF 2026-06-10 11:22:26
MOL 3844 3828 3940 -1,23% 3832 3842 343 234 794 HUF 2026-06-10 11:21:28
MTELEKOM 2694 2690 2730 -1,54% 2694 2696 508 363 494 HUF 2026-06-10 11:21:43
RICHTER 11830 11820 11990 -0,08% 11810 11830 362 854 120 HUF 2026-06-10 11:17:48
OPUS 397 383 398 -0,13% 392 397 13 872 303 HUF 2026-06-10 11:22:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG