2p
Egyelőre tíz magyar letelepedési államkötvényt jegyeztek le a külföldiek - puhítanának a szabályokon.

Nem muszáj fél évig itt dekkolni

Bár a program csak nemrég indult, és több közvetítő cég még el sem kezdte a működését, máris puhulhatnak a befektetési lehetőség igénybevételének feltételei – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a lehetséges ügyfelek észrevételei alapján két szabályon változtatna a kormány. Egyrészt eltörölnék azt az előírást, amely szerint a letelepedési engedély birtokában a külföldi nem tölthet hat hónapnál több időt hazánkon kívül. A jelenlegi jogszabályok szerint ugyanis ebben az esetben az idegenrendészeti hatóság visszavonhatja az engedélyt. Úgy tudják, a potenciális ügyfelek kifogásolják azt is, hogy a magyar "zöldkártya" birtokában évente kétszer Magyarországra kell látogatniuk családtagjaikkal.

Hiányolják a garanciát a befektetők

Rontja a hazai letelepedési program versenyképességét a nemzetközi mezőnyben az is, hogy az adósságkezelő és az ügyfelek közötti közvetítő cégek magánvállalkozások, ezért a Magyar Nemzet szerint elképzelhető, hogy a közvetítők részéről egyfajta bankgarancia beszerzését írják majd elő. A Letelepedési Magyar Államkötvényt ugyanis nem közvetlenül a letelepülést kérelmező harmadik országbeli állampolgárok, hanem csak azok a vállalkozások vásárolhatják meg, amelyek az ÁKK-val erre irányuló szerződést kötöttek. Az ÁKK korábbi tájékoztatása szerint 7 ilyen cég van. Hogy működik a letelepedési államkötvény? >>

Pénzért új hazát: sokan várják tárt karokkal a gazdagokat

Van hasonló eszköz másutt is. Tőlünk eltérően inkább működőtőke-beruházásokhoz és munkahelyteremtéshez kötik a tartózkodási engedélyt, de ha valaki nem érzi magát képesnek egy vállalkozás működtetésére, a készpénzt is elfogadják, befektetik helyette. USA, Ausztria, Nagy-Britannia, Németország, Kanada, Ausztrália - korábbi összeállításunk >>

A miénkhez hasonló letelepedési vízumban a lettek a legolcsóbbak, a bolgároknak azonban aláígértünk. Annyi ház, annyi szokás Európában, van, ahol elég perkálni, működőtőke-befektetéssel vagy állampapírral sem vacakolnak sokat. Kérdés, hogy minek a letelepedési államkötvény, ha a kft-alapítás olcsóbb, tizedéből meg lehet úszni? >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41390 41750 +0,19% 41640 41720 1 004 695 750 HUF 2026-02-05 09:25:46
MOL 4094 4094 4128 -0,39% 4094 4098 487 873 950 HUF 2026-02-05 09:26:36
MTELEKOM 2025 2025 2040 0,00% 2025 2035 20 904 885 HUF 2026-02-05 09:26:21
RICHTER 11500 11390 11550 +0,09% 11500 11520 404 803 850 HUF 2026-02-05 09:26:00
OPUS 550 546 550 0,00% 550 551 18 377 066 HUF 2026-02-05 09:20:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG