7p
Életét a szex, a vágy és Isten határozta meg, naplóját már az elmegyógyintézetben írta, Budapesten. Egy őrült zseni, akit akkora hype övezett a 20. század elején, hogy Justin Bieber is megirigyelhetné - Vaclav Nyizsinszkijt Mikhail Barisnyikov kelti életre Robert Wilson rendezésében a napfényes Monte-Carlóban.

Egy igen izgalmas előadást ajánlunk, melyet a monte-carlói operában tekinthetünk meg nyáron.

Az előadásnak három összetevője van:

Robert Wilson, akit Amerika, sőt a világ első számú avantgarde-rendezőjének tartanak, és aki a valaha élt egyik legelismertebb, legsikeresebb és legtöbbet díjazott rendező, azon kívül zeneszerző, díszlettervező, visual designer, festő stb. - magyarán egy egyszemélyes alkotócsoport. 2015-ben mutatta be Olaszországban Barisnyikovval a szóban forgó előadást, a Letter to a Man–t.

Mikhail Barisnyikov  rigai születésű szovjet balett-táncos, színész, akit Nyizsinszkijjel és Nureyevvel egy szinten szoktak emlegetni. A nagy sikerű kezdeti Kirov-évek után 1974-ben disszidált Kanadába, majd Amerikába, ahol először a New York City Ballethez csatlakozott, később pedig az American Ballet Theatre művészeti igazgatója lett. Televíziós, filmes és színházi munkái sem elhanyagolhatóak. Dolgozott Liza Minnellivel a Broadway-n, játszott Párizsban, Londonban, a rendszerváltás után Rigában. Számtalan díjat nyert, köztük az Amerikában legnagyobb presztízsű és legmagasabb szintű díjat, a Kennedy Honor Awards–ot.

Nyizsinszkij pedig a valaha volt legnagyobb varázsló, aki színpadra állt.

Egy szomorú gyerekkor

Az őrült fiatalember a Ballet Russe csillaga, 1889-ben született Kijevben lengyel balett-táncosok gyermekeként. Szüleivel keresztül-kasul bejárták Oroszországot, ahogy az akkor szokás volt a művészeknél. Apjuk hamar elhagyta őket, mert Nyizsinszkij anyjának ápolnia kellett Nyizsinszkij sérült bátyját (a Miklós cár megkoronázása alkalmából rendezett felvonulást nézték az ablakból, ahonnan a fiú kiesett). Nyizsinszkij húgával és sérült testvérével Szentpéterváron nevelkedett, ahol 7 évesen azonnal fölvételt nyert a Cári Balettiskolába. A felvételin a balettmesterek a csodájára jártak, s orvosok vizsgálták különös felépítésű bivalyerős lábait.  Aránytalanul meg volt hosszabbodva az Achilles-ina, amitől olyan magasakat tudott ugrani, hogy az a repülés képességének illúzióját keltette. Nehéz gyerekkora volt, társai kiközösítették, a tanfelügyelő szexuálisan kihasználta – más fiúkkal együtt.

Világsztár a 20. század elején

Később Lvov hercegnek lett a kitartottja – így tudta jobb anyagi helyzetbe hozni a családját és biztosítani a saját helyét a színpadon. Fontos felfogni, hogy Nyizsinszkij egy zseni volt, ennek ellenére a színpad világában ha valakinek nincs pártfogója, lehet bármilyen nagyszerű tehetség is, elvész a művész. Szergej Pavlovics Gyagilev, a híres mecénás, műgyűjtő, a Ballet Russe alapítója, az orosz kulturális élet reformere - az a szörnyeteg zseni, aki felrázta Oroszországot a sötét középkorból, aki lehetővé tette az orosz művészeknek a forradalmat, és aki az orosz képzőművészetet, operát és balettet bemutatta a világnak, mondhatni az egyik legfontosabb ember az orosz kultúrtörténelemben - felfigyelt a fiatalemberre. S nem csak hogy felfigyelt rá, hanem megadta neki azt, amit egy zseni alanyi jogon megérdemel. Megadta a lehetőséget a gondtalan alkotásra és bemutatta őt a világnak. Nyizsinszkij a század elején egészen 1920-ig világsztár volt, ami azért sokkal nagyobb teljesítmény volt akkor, mint ma. Egész Európában dolgozott, amerikai turnékat szerveztek neki, elvitték Ázsiába és Dél-Amerikába is. Keze alá dolgozott Bakst, Richard Strauss, Debussy, Ravel, August Rodin, Picasso, Sztravinszkij és gyakorlatilag mindenki, aki a századeleji színházi, zenei életben és képzőművészetekben számottevő volt. Sarah Bernhardt (a kor legnagyobb sztár-színésznője) a valaha volt legnagyobb színésznek nevezte Nyizsinszkijt. Párizsban a Rózsa lelke előadásban a nézők huzalokat és emelőszerkezeteket kerestek a színpadra rontva, mert nem hitték el, hogy magától tud így táncolni.

Emellett óriási szerelem alakult ki Gyagilev és Nyizsinszkij között. Egy vállalt – ami azért a század elején nem volt kis dolog – viharos szerelem. Persze Nyizsinszkij után pusztultak a nők és férfiak is, mi több, mikor Gyagilev számára kiderült hogy Rodin szerelmes Nyizsinszkijbe (nem tudni, hogy ez csupán plátói volt-e vagy megélt), eltiltotta őket egymástól.

Vaclav Nyizsinszkij

Az őrület rabságában

Az óriási siker ellenére Nyizsinszkij boldogtalan volt. Rossz gondolatok gyötörték, igyekezett a balettbe menekülni, de már nem tudott. Találkozott Pulszky Romolával – az akkori nemzeti színház ünnepelt sztárjának, Márkus Emíliának és az érdemtelenül száműzött Pulszky Károlynak lányával –, akit feleségül vett. Valóban szerette Romolát, de elkezdett rajta úrrá lenni az elmebaj. Mikor Gyagilev tudomást szerzett a házasságról, azonnal felmondta Nyizsinszkij szerződését a Ballet Russe-szel - ezzel egyébként nagyon jót tett a társulatnak, Leonyid Mjaszin szerződtette helyette, aki visszahozta a fényt a társulatba Nyizsinszkij őrülete után.

Bár Nyizsinszkij mehetett volna máshova táncolni, hiszen a világ legünnepeltebb táncosa volt, balszerencséjére kitört a háború. Internálták Magyarországon. Közben megszületett a lánya, Kyra. Egyre jobban Isten felé fordult, állítása szerint Isten megszállta őt. Lassan már semmi más nem számított neki, csupán az Istennel való kapcsolata. Feleségét brutálisan megverte. Még a háború alatt Bécsbe menekítették, majd onnan Svájcba, mely akcióban még a pápa is segítségére volt. St. Moritzban a háború alatt táncolt utoljára, ennél a táncnál nincs legendásabb színpadi előadás. A Háború borzalmait táncolta el a jelenlévő elegáns hölgyeknek és uraknak, akiket felelőssé tett a háború kitöréséért. A táncról nem készült felvétel, ahogy egyáltalán Nyizsinszkij táncairól sem nagyon: Gyagilev nem engedte, ugyanis így nagyobb volt az érdeklődés iránta – tudatosan építette a mítoszt.

Ezután az este után bevonult önszántából a pszichiátriára. Innentől kezdve élete hátralévő harminc évét a Budapesti Márkus Villa, a Lipót és a svájci klinika között töltötte.

Az elmegyógyintézetben naplót írt, melyben meglepő igazságok is vannak, például hogy nem szabad sokat szénnel tüzelni, mert a füst megöli a Földet, vagy hogy ha ennyi húst esznek az emberek, akkor ki fogunk pusztulni, mert ezt a Föld nem bírja el – ezeket a gondolatokat 1920-as évek elején írta le.

Világsikerű színdarab a művész naplójából

Naplója egy őrült, fájdalomban élő, ugyanakkor zseniális táncos és csodálatos művész portréját adják, aki elveszett saját agyának tengerén. Nyizsinszkij naplója alapján készített drámát Wilson és Barisnyikov. A szöveget Chrisrtian Dumais-Lviwski és Danyl Pinckney jegyzik.

A darab tulajdonképpen végig a már idős, beszélni képtelen Nyizsinszkij elméjében játszódik, egy csodálatos, de borzasztó világban, ahova a külvilág nem mindig vagy nem egészen úgy szűrődik be ahogyan kellene. Barisnyikov csodálatosan alakítja az öreg Nyizsinszkijt, Wilson pedig egy olyan miliőt teremt a színpadon, mely mögött elbújhatnak Tim Burton filmjei.

Az előadás erősen ajánlott, akár a monte-carlói nyaralás, akár a New York-i kiruccanás során. Egy hatalmas művészről, az őrület fájdalmáról egy nagy művész előadásában, egy nagy művész rendezésében.

Az előadás bár angolul és oroszul játszódik, nyugodtan megtekinthető különösebb nyelvtudás nélkül. Nyizsinszkij nehezen kommunikált anyanyelvén is, de más nyelveken szinte alig. Ezt figyelembe veszi az előadás is.

A trailer:

A monte-carlói előadások honlapja >>

Jegyek 25-60 euróig kaphatóak, előadások június 30-tól július 3-ig lesznek.

Az előadás eredeti honlapja, ahol más turné-dátumok is találhatóak >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Lehet, hogy Önnél is rejtőzködik egy milliókat érő Zsolnay-kerámia?
Kenessei András | 2024. november 24. 17:46
November közepén negyedik alkalommal tartott árverést a Virág Judit Galéria (VJG). Ezen csak és kizárólag Zsolnay kerámiákat vittek kalapács alá, két, külföldi tulajdonos gyűjteményéből. Azonban nemcsak ez volt újdonság, hanem az árverés helyszíne és egy megváltozott árverési szabály is. Ezek ellenére (vagy talán éppen ezért) az aukció nagy sikerrel zárult.
Kultúra Danny vagyok, hajóval jöttem Magyarországról – ilyen egy élő legenda a filmvásznon!
Elek Lenke | 2024. november 17. 17:47
Bob Dylan az elmúlt években leginkább arról híresült el, hogy az irodalmi Nobel-díj   stockholmi átadójára se ment el, hanem maga helyett mást küldött. De ki is ez a különc énekes, aki politikai-társadalmi kérdésekben oly sokszor – és legtöbbször zavarba ejtően – hallatta a hangját? És mit tudunk meg róla a decemberben bemutatandó filmből, amely Sehol se otthon címmel kerül majd a magyar mozikba?
Kultúra Megfejtették a 27-esek Klubjának misztikus titkát?
Kormos Olga | 2024. november 9. 14:49
Nyáron került a mozikba az Amy Winehouse életét bemutató film, amitől újra erőre kapott az a gondolat, miszerint a világ legfényesebb csillagai 27 évesen kihunynak. Az úgynevezett 27-es Klub fél évszázada foglalkoztatja a közvélemény fantáziáját. Amy mellett tagjai között olyan legendás zenészeket találunk, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morisson és Kurt Cobain.
Kultúra Ismét Halloweenről posztolt a szigetszentmiklósi református óvoda
Privátbankár.hu | 2024. október 30. 17:15
A múlt heti Halloweent démoni ünnepként leíró posztot tett ki a szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda. Bár a bejegyzés azóta eltűnt, ma újabb posztot tettek ki ezzel kapcsolatban. 
Kultúra Dél-koreai író kapta az irodalmi Nobel-díjat
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:27
Intenzív, költői prózájáért.
Kultúra Nem a kétezer forintos sétálójegy a legnagyobb probléma az Operaházban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 19. 15:49
Az Operaház szerint van létjogosultsága a múlt héten tesztelt, kétezer forintos sétálójegynek, ezért a jövőben is terveznek vele. A jegy végleges bevezetéséről kérdeztük az intézményt, a körülményekről pedig az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökét. 
Kultúra Egy rejtély vár megfejtésre a BÁV legújabb kiállításán
Kenessei András | 2024. szeptember 14. 14:12
Csütörtöktől október 5-éig tekinthető meg Vinkler László (1912-1980) festő- és grafikusművész kiállítása a BÁV Szent István körúti kiállítótermének emeleti részén. 
Kultúra Miért ugrik a világ J. K. Rowling minden transzneműekkel foglalkozó megnyilvánulására? 
László Éva Lilla | 2024. szeptember 8. 15:31
J. K. Rowling sikerkönyvszerző nemcsak kultikus Harry Potter-sorozatával írta be magát be a köztudatba, hanem kíméletlenül őszinte, egyesek szerint bántó megnyilvánulásaival is, amelyek egyebek mellett a transzneműek társadalmi megítélésére vonatkoznak.
Kultúra Nyerj páros belépőt - 2 perc, és mehetsz a Budapest Borfesztiválra!
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 21. 06:40
Szánj ránk 2 percet és nyerj páros belépőt a 33. Budapest Borfesztiválra!
Kultúra Pofátlan csaló akarta elárvereztetni Elvis Presley birtokát
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 17. 14:24
Elvis Presley családja elleni csalás miatt tartóztattak le egy nőt pénteken a hatóságok, aki a néhai énekes sztár családi birtokára, Gracelandre akart kényszer-árverést elrendeltetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG